Idén mozogni fogok!

A testrekonstrukciós műtét felülírta a terveimet, na de ezen nem bánkódok, hiszen pont azért akartam a műtétsorozat végére érni, hogy ne akadályozzon fizikailag a testem a fejődésben.

A mai napon indokolttá tette volna, hogy semmi másra ne összpontosítsak, csak arra, hogy délután vizsgázom. Amikor utazom 240 km-t egy-egy vizsga kedvéért, mindig van bennem egy izgágaság, mert monoton 2 óra 15 perc vár rám az M1-esen és ez kicsit fárasztó is, de mivel nagyon szeretek vezetni, mégis valahol kikapcsol - pláne a kedvenc zenéimet...

Ma 40 perc tempós gyaloglás szerepelt az edzéstervben. Úgy döntöttem, lesétálok a Duna partra és felfedezem a lenti világot. Bevallom, 10 éve költöztem Dunaharasztira, de edzés céljából soha nem látogattam el ide. Soha.

Mindjárt bele is vágok a mondanivalóm közepébe, hogy utána visszakanyarodhassak az elejére. Azért, hogy megmagyarázzam, miért kezdek CSAK most aktívan sportolni és miért nem csináltam ilyen komoly tervekkel, edzéstervezéssel rögtön a fogyásom első éveiben.

Telefon majdnem maxra töltve, youtube music beüzemelve. Sport fülhallgató becsatlakoztatva. Új sportcuccok felvéve: alulöltözős topp alatt vadiúj sportmelltartó (érted, ez is fontos), futós kapucnis pulcsi, futónadrág, futózokni, futócipő, futószéldzseki. 3db papírzsepi.

Prémium Mentorprogramok & csomagok

    Kérdésed van?