Nagyon szűk keresztmetszetet
jártunk be ezekkel a kérdésekkel, de ezek alapján kialakulhatott benned egy
kép. E szerint be tudod magad sorolni bizonyos kategóriába:
1. Zavar a túlsúly, de túl sokat
eddig még nem tettél érte és gyakorlatilag fogalmad sincs arról, hogy
egészségügyileg milyen terheket ró rád a kövérséged (eddig még megúsztad komoly
gondok nélkül).
2. Zavar a túlsúlyod, már csak azért
is, mert már okozott egészségügyi fennakadásokat, még sem tettél eleget azért,
hogy ezen tartósan változtatni tudj.
3. Elég sok konfliktus ért már a
kövérséged miatt, lelkileg is zavar téged, de nem nagyon foglalkoztál az
egészségügyi kérdésekkel. Inkább csak abból a szemszögből foglalkozol ezzel,
mert folyton piszkálnak, mindig kívülálló vagy, örökösen csesztetnek ezzel, de
fogalmad sincs hogyan kellene erre megoldást találni, mert eddig még nem nagyon
ijesztett meg semmi ahhoz, hogy konkrétan és véglegesen elindulj az úton.
4. Nagyon zavar az állapotod, tudod
is, hogy egészségügyi problémáid emiatt vannak és évek óta küzdesz az egész
ellen, de nem tudtál kellő változást elérni ilyen-olyan okok miatt. A módszerekkel
volt gond, te is feladtad többször, sok mindent próbáltál, semmi nem hozott
nagy eredményt, és kezd néha kilátástalanná válni, hogy valaha is meg tudod ezt
oldani. Pedig szeretnéd, csak nem igazán megy.
5. Tudod, hogy túlsúlyos vagy.
Elfogad így a párod. Nem igazán mérted még fel soha, hogy milyen rizikókkal
élhetsz együtt. Nem gondolsz a következményekre, mert nincs egészségügyi
problémád emiatt, eszel különösebb bűntudat nélkül. Tudod, hogy ez nem jó állapot, tennél is érte, de még nem fáj
eléggé. De a téma örökké foglalkoztat.
6. Mindenki örökösen bánt a
túlsúlyod miatt. Te is szeretnél fogyni, de csapdában érzed magad. Nehéz eldönteni,
hogy kit zavar jobban ez: másokat körülötted vagy téged.
7. Komoly egészségügyi gondokkal
küzdesz, amihez jelentősen fogynod kellene. Tisztában vagy ezzel, mégsem érzel
elég akaraterőt és mivel stagnál az állapotod, tulajdonképpen nem igazán veszed
komolyan a diéta részét. Néha-néha rád tör egy inger, akkor hetekig
odafigyelsz, de mindig ugyanaz a vége: nem érdekel eléggé ahhoz, hogy a motivációdat
hosszú távon fenn tudd tartani. Tehát pár hétig csinálod, majd megint nem. És
ez így megy évek óta.
8. Komoly elhatározás van benned. Érzed,
hogy a módszerek, amikkel eddig éltél, nem hoztak tartós eredményt, ezért tényleg
minden idegszáladdal keresed a megoldást. Magad miatt. Nincs komolyabb eü
gondod, de zavar az állapotod és tényleg változtatni, változni akarsz. Semmi
nem tántoríthat el az útról, mert nagyon sok terved van, céljaid és álmaid,
amit véghez akarsz vinni. Egészséges, fitt szeretnél lenni. Keményen dolgozni
szeretnél. Egy életre keresed a választ: hogyan lehet hatékonyan csinálni és
ehhez vársz végre egy működő módszert.
A kategóriák alapján már
nagyjából el tudod helyezni magad az életmódváltás világában:
- Mi lehet a motivációd...
- Milyen okaid vannak a változásra...
- Mit tettél eddig és azt milyen
eredménnyel...
- Mennyire vagy tisztában saját egészségügyi
helyzeteddel, rizikóiddal...
- Mit vársz az egésztől...
- Te hol állsz az egész projektben...
- Mennyire adsz bele energiát...
- Eddig hol hibázhattál...
- Milyen étkezési magatartás
jellemez...
- Mit nem teszel meg a változásért...
- Mit teszel a változásért...