A 4. műtét lesz, szám szerint. Tudtam már az elején, hogy a 200 kilóhoz közelebb mint a 100-hoz élve nem lesz leányálom a fogyás utáni testem, de bele sem gondoltam még anno, hogy ez 4 műtéttel fog járni. Vállalhattam volna műtét nélkül is az egészet, de mivel edzői karrier volt a nagy álmom a dietetika mellett, természetesen a sportban nagy mértékben akadályozna a bőrfelesleg. Tehát döntenem kellett és vállaltam minden fájdalmat.Fájdalom. Relatív. Mert effektíve a plasztikai műtétek nem fájnak, hiszen az idegszálak a területen deaktiváltak, inkább csak az első 3-10 hét kellemetlen, nehezített, kényelmetlen, mozgástérben korlátozott állapottal jár.

Mindegyiknél erősnek éreztem magam, túl is éltem, ma már halovány emlékek. Felébredni rossz, jól tűröm az altatást, de az első 2 nap az kemény. A legutóbbinál mozdulni sem bírtam, azt éreztem, merem mindenem.

Ez a mostani lesz a legkeményebb szerintem, de ki fogom bírni. Végre olyan testem lesz, amiért 5 éve küzdök. Sok áldozattal járt, de lemondásokkal alig. Áldozat volt a sok tanulás, a régi életmódom leigázása, viszont nem kellett lemondanom a jó ízekről, a finom és laktató ételekről, mert nem a koplalást és szélsőséges, fenntarthatatlan étkezést választottam fegyveremnek, hanem az egészséges, kiegyensúlyozott és lassú fogyást, amit tanítok nektek is.8 hét, 8 hét feszített napi rend, 8 hét kemény edzés vár rám. Boldogságomra nem vagyok egyedül. Bevallom, bármennyire is gondolom, hogy ez lesz a legkeményebb beavatkozás, mégis a legkönnyebb dolgom most lesz, mert nem egyedül csinálom végig. Vendel fog elvinni, ő fog hazahozni, ő fog az első 2 hétben "ápolni" és vigyázni rám. Ő fogja ebben a 2-3 hétben vezetni a MealPrep modult. Bevallom, ezt várom a legjobban, mert a férfi szemmel történő főzés és motiváció a lányoknak és fiúknak nagyon jó lesz. Néha meglepődöm, milyen kérdéseket tesz fel nekem egy-egy életviteli kérdésről, férfiként. Ez a szemlélet hiányzott az összes programomból. Más a látásmódja egy férfinak, másként észlelik a világot és más prioritásokkal szemlélnek bármit. Azt hiszem, a feleségek számára igazán tanulságos lesz az, amikor ő fog főzni a programban, én pedig a háttérben fekszem majd a kanapén és fülig érő szájjal fogom konstatálni a történéseket. Mi már a háttérben nagyon dolgozunk ezen, hétvégén én háttérbe vonulok és mindent ő fog csinálni helyettem. Le fogom nektek dokumentálni. Semmihez nem nyúlok, hagyom, hogy kibontakozzon. Megélni a jelent nekem katarzis. Mert kövérségem és skorpió énem miatt drámakirálynőnek születtem, ezt már nem először halljátok tőlem. Mindent eltúlzok, túlreagálok, így a saját kövérségemet is rettenetesen negatívan éltem meg. A túlparton várakozva az utolsó állomásra, szinte hihetetlen.

Annyian #dagadtoztak le életem során, akik ma nem ismernek meg az utcán. Ez pedig csak azt jelenti, hogy már nem vagyok dagadt - ahogy ők mondák régen. Annyi férfi kosarazott ki csak azért, mert kövér vagyok és annyiszor hittem el magamról, hogy gyenge ember vagyok, mert az ételt választani mindig könnyebb volt.Most, a jelenemben is ugyanaz a lány vagyok, csak más testben és egy nyugodt lelki állapotban élek. Lenyugodtam. Lehiggadtam. Megszűnt az örökös ingerültségem, a feszültség kivonult a testemből és az elmémből is. Ahogy a felesleges kilók is leolvadtak. Az a kevés, ami még hátra van, 8 hét alatt meg lesz kérve, hogy távozzon. Én most mindent és még annál is többet megteszek azért, hogy életem formáját hozzam 8 hét múlva.

A múlt és jelen mindig megborít azért egy kicsit, mert - már sokszor említettem -, én nem láttam magam ilyen kövérnek. Azt éreztem, bántanak, egyedül vagyok a kövérségi harcommal és senki nem ért meg. Hiába mondom, hogy ennem kell, pedig nem akarok, hogy nem tudom irányítani ezt a fogyás kérdéskört, mégsem álltak mellettem eléggé. Csak azt hajtogatta mindenki: "nem igaz, hogy nem tudsz lefogyni, csak akarni kell". Hát isten bizony: akartam én. Tényleg akartam, de átkozottul nehezemre esett belátni, hogy rombolom az életemet. Az a baj, hogy mindenem megvolt. Jó állás, saját lakás, cuki autó, évente egy szép nyaralás, betegségmentes élet, normális családi háttér. Jó dolgomban meg a saját lelki nyomorom ledöntött és sajnáltam magam. Piszok egyszerű volt mindenre ráfogni, hogy miért érdemlem meg a féktelen evést UTOLJÁRA MA (12 éven át ma, tényleg csak ma utoljára, majd holnap...).

Aztán egyszer csak meg már nem értettem, hogyan lettem ekkora és hogyan oldjam meg ezt a problémát.Tehát, néha én magam is nehezen tudtam megválaszolni: na de mégis, akkor hogyan sikerült ez? Mármint az, hogy mégis abbahagytam a zabálást.

Bonyolult. Mégis egyszerű.

Azt akartam, hogy szeressen valaki. Vitatkozhatunk azon, hogy a szerelem nem testsúly kérdése. De azon kár vitatkozni, hogy sokkal vonzóbb a férfiak számára az esztétikusan gömbölyű test és sokkal kevesebb %-ban vannak azon férfiak, akik egy 170+ kg-os nőre azt tudják mondani: hűűű de gyönyörű ez a nő. Rám mindig azt mondák: bájos vagyok.

Hát nekem nem volt elég. Én nem akartam többé megalkuvó lenni. Bevallom, még ha vita alap is: olyan férfiről álmodtam, amely férfi típushoz nem illik egy igazán extrém kövér lány.Volt egy randim még Vendel előtt. Vendel és B. között. Egy 150+ kg-os fiúval randevúztam, mert azt gondoltam, nem ez számít. Az első és utolsó randink volt. Ennek pedig az volt az oka, hogy ez a fiú egyáltalán nem akart lefogyni. Kifogást kifogásra halmozott. Egyszerűen nem akart lefogyni. Én pedig pusztán azért sétáltam ki ebből a lehetséges ismerkedésből, mert kívülről nézve számomra már rettenetesen nehéz volt látni, ha valaki ennyire elhagyja magát és semmit nem akar tenni ellene. Azt éreztem: nincs arra szükségem, hogy visszahúzzon bárki a zabálás világába. Olyan férfit akartam, akinek fontos az egészséges életmód. És itt értettem meg, hogy amikor 170 kilósan azért sírtam, miért nem szeret engem senki önmagamért, akkor pontosan ezért nem tudtak eléggé szeretni. Mert nagyon rossz lehetett látni, hogy nekem a kaja mindennél fontosabb és az életemet adom az ételért. Mindent alárendelek a kövér énemnek, aki csak enni akar. Ebben a fiúban ezt láttam: régi önmagamat és azt a tehetetlen érzést, hogy nem tudok rajta segíteni.

Na pont ezt érezte Anyukám is 12 éven át: nem tudott rajtam segíteni és csodálkozom, hogy nem betegedett ebbe bele. Végig nézni, hogy egy egészséges és szép nő 100 kilót magára szed és nincs aki leállítsa erről az életről, pokolian nehéz lehetett szülői szemmel.

Tehát, így 5 évvel a legmélyebb pontjaim után, készülve az utolsó plasztikai műtétre, rengeteg dolgot helyre tettem magamban. Elvártam, hogy szeressenek, miközben saját magamnál jobban szerettem az evést. Persze, hogy nem tudtam magam eléggé szeretni és szeretni sem tudtak.

Vendel minden bőrhibámat szereti. Vagy legalábbis elfogad. Tudja, mi van mögöttem. Ha azt mondanám: nem akarom a műtétet, azt mondaná: nem baj. Nem miatta akarom. Nem mások miatt akarom. Azért akarom, mert nekem fontos.És az életem fontosabb lett mára, mint az étel, a rossz szokások. Felülkerekedtem a régi életemen, a kifogásaimon.Sosem voltam gyenge. Csak nem tudtam értékelni az életemet eléggé. Ma pedig azt érzem, kevés maradt belőle, mert elpazaroltam 12 gyönyörű évet, amit élhettem volna sokkal boldogabban is. Sokszor mondta nekem Vendel az utóbbi hónapokban: ha korábban találkozunk, már lenne 2 gyerekünk. Igen. És ha korábban találkozunk, talán sosem hízom el így. Nem tudom, mi lett volna, ha nem hízom el. Csak azt tudom, mi lett volna, ha nem fogyok le. Hát semmi nem lenne abból, amim ma van. Ma boldog vagyok. Ami ezelőtt sosem voltam.

8 hét van előttem. Nem lesz könnyű, mert 12 év sales területű munka után az utolsó hajrára kiképeztek a versenyszférában. "Ami a csövön kifér..." így mondtuk a régi munkahelyemen.Hát igen, ami a csövön kifér.... ez lesz most!