Kosár
0
0 Ft
A fejlődés számít...
2019.05.16
Minden ember, aki valaha is fogyókúra bűvkörben élt, fel tud sorolni számos olyan tényezőt vagy szokást, amiben biztos, hogy változtatni szeretne. Nagyon sokszor tisztában vagyunk a komplex hibákkal, tudjuk, miben lehetnénk eltökéltebbek, kitartóbbak, erősebbek. Minél több a sikertelen próbálkozás, annál többször cseng elménkben a lista a hibáinkról. Ami önmagában nem jelentene problémát, mivel a felismerés is nagyon fontos a változáshoz.
Ám valami legtöbbször hiányzik. Ez pedig a pozitív és elismerésre méltó lépések felsorakoztatása. Ha hibázunk, regényeket tudnánk arról mesélni, mennyire szerencsétlenek, akaratgyengék, lusták vagyunk. Az önsajnálat és önhibáztatás mindenkiben erős, ha valamit nagyon akarunk. Ha pedig saját kitartásunk az akadály a célok előtt, akkor még inkább felerősödik az önvád és az abból eredő lekicsinyítése saját erősségeinknek. Amikor elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, s végiggondoljuk az elmúlt időszak eseményeit, legtöbbjükben a rosszat látjuk - azt is gyakorta felnagyítva. A siker hiánya arra világít rá, mi az, amit "még mindig", vagy "már megint" nem tudtunk elérni önerőből.
Ezek mögött a jó dolgokat leginkább észre sem vesszük és hajlamosak vagyunk csak a hibákra fókuszálni. Maga a sikertelenségből eredő űr motiváció is lehetne, hiszen a kudarcot tudatosítva megpróbálhatunk újra és újra tenni a változás érdekében, mert olyan életet szeretnénk élni, amelyben a sikert tudhatjuk magunkénak. Ehhez viszont nagyon fontos lenne, hogy minél reálisabban szemléljük tükörképünket egy kitűzött célhoz vezető úton megrekedve.
Önmagunkat abból a szögből is meg kell vizsgálni, hogy képességeink és erősségeink hogyan mutatkoztak meg a harcban.
Erre nagyon jó példa a szobamérleg, az örökös ellenség. Mert soha nem azt mutatja, amit látni szeretnénk, de amit mutat, az sem feltétlenül a valóság. A mérleg hazudik, nagyon sokszor. Nem véletlenül hallottuk már nem egyszer azt, hogy körméreteket vegyük alapul. Testünk fejlődése gyakorta még a mérleg számára is felismerhetetlen, holott ruháink szorossága, gombjaink billentése árulkodik a kilókban nem mérhető fejlődésről.
A negatív élmények mindig hangosak, míg a pozitív dolgokat sokszor természetesnek vesszük. Hiszen a bennünk zajló apró változások olyan csendben zajlanak le, hogy talán nem is érzékeljük. Nem mindig vagyunk tudatában annak, hogy bizonyos tettünk is elismerésre méltó. Pedig megélhetnénk minden élményt szárnyalva. Tenni valamit és hibázni százszor jobb, mint nem tenni semmit - milyen igaz közhely ez.
Erre nagyon jó példa a szobamérleg, az örökös ellenség. Mert soha nem azt mutatja, amit látni szeretnénk, de amit mutat, az sem feltétlenül a valóság. A mérleg hazudik, nagyon sokszor. Nem véletlenül hallottuk már nem egyszer azt, hogy körméreteket vegyük alapul. Testünk fejlődése gyakorta még a mérleg számára is felismerhetetlen, holott ruháink szorossága, gombjaink billentése árulkodik a kilókban nem mérhető fejlődésről.
A fejlődés hosszú folyamat, csettintésre nem történik meg. Áldozatos, kitartó munka eredményeként halkan teszi a dolgát. Csak észre kell vennünk minden apró jelét!
Minden egyes lépésben számot kell vetni arról, hogy egy mérföldkőnél mi történt:
- Milyen hibákkal szembesültünk,
- Milyen lehetőségeket használtunk ki vagy épp szalasztottunk el,
- Milyen változást és erősséget tudunk kiemelni,
- Milyen helyzeteket védtünk ki.
Az életmódváltás nem csak a mérlegen és a tükörben látszódik. Hatalma alatt tartja a tudatunkat is. Résen kell lenni. Nem minden kudarc valós veszteség. Látni kell mindenben a legapróbb változást is, de be kell látni a hibás lépéseinket is. Ez alapján tudunk önámítás nélkül végig haladni a céljainkig. Ha őszintén keressük a megoldást és ezért tényleg megteszünk mindent, akkor még a kudarcokat is képesek lennénk nevetve elfogadni. Hiszen legbelül tudjuk: nem tétlenkedünk, hanem kísérletezünk a megoldás eléréséért.