Azért
tudom nagyon is helyén kezelni ezt, mert a túlparton állva, 172 kg-osan
a poklokat éltem át az étkezési zavarral, az örökös túlevéssel és az
emiatt fennálló depresszióval. S ebből kiszabadulva az ember nem vágyik a
másik végletbe, ahol azért lesz étkezési zavaros, mert fanatikusan akar
vékony lenni. Nem,
én nem akarok vékony lenni. Egészséges önértékelést, testképet, jó
vérképet, egy teltkarcsú alakot kívántam magamnak és ennél tovább nem is
kívánok lépni. Kizárólag a sport irányába teszek lépéseket, mert
formálni szeretném magam, hiszen ha egy valamit örök életemre
megtanultam, az az, hogy többé nem akarok 100+os lenni.
Annak idején azt álmodtam meg, hogy 70-80 kg között legyen a súlyom, nagyon max 65 kg-ig megyek el. Nagy
meglepetésemre a sebészem azt mondta most, hogy nekem ez a 70-80 kg
közötti testsúly nagyon jól áll, nem kell ennél vékonyabbnak lennem és
ha ezt tartom egy életen át, a testrekonstrukciós eredmények is velem
maradnak. Nagyjából 10 kg hízást el tudna viselni minden varrat, ezt be
is kalkuláltuk egy esetleges terhességbe (amit nagyon szeretnék és bízom
benne, hogy a következő években végre találok egy hozzám illő partnert
ehhez).
Amikor
valaki járt a 150 kg + testsúlyon, egyszerűen másképp kezdi el nézni a
"vékony" kérdést. Akkora különbség van a 170 és a 70-80 kg közötti test
esetén, hogy azt nem igen lehet megfelelő szavakkal leírni. Egy másik
élet, főleg, ha nincs zavaró bőrfelesleg sem.Azért
vállaltam a műtéteket, mert 15 évet elpazaroltam a kövérségre és nem
akartam a következő éveket is arra elcseszni, hogy megtanuljam elfogadni
a rongyos baba állapotot. Ha szeretnék még kiegyensúlyozott
párkapcsolatot a saját szemszögemből, akkor nem kérdés, hogy az én
magabiztosságom és önértékelésem szükséges lépése volt a műtétsorozat.
De
nem kívánok a sportos és egészséges életen túl bemenni egy olyan
irreális testalkatra, amit vélhetően nem is tudnék tartani egy életen
keresztül.Enni
jó. Szeretek is enni, nem is akarok ezen változtatni. 80-20%-ban
odateszem magam, azaz 80%-ban mindent úgy csinálok, hogy tartsam a
formám és 20%-ban meg fogom enni a lángost, a jéghideg zérókólát, a
nyári fagyit.
Intuitív
étkezem, de tartom a kalóriakereteket, mert ez biztonsági öv számomra
abban, hogy még véletlenül se vigyen tévútra a szemmérték. Sokan nem
szeretnek kalóriát számolgatni, ám a lustaság gyakran visz csapdába. Ha
megteheted, hogy használsz egy mankót és ettől könnyebb az életed, akkor
igenis használd, igenis tedd könnyebbé a mindennapokat és tedd le a
terhét annak, hogy 2 hónapig nem mersz mérlegre állni, mert elengeded
magad.
A
hétköznapokban van lehetőséged önmagadra figyelni és akkor nem okoz
kárt néhány családi örömevés, a nyári fesztiválok öröme vagy épp a
szülinapod.
A jojo kiiktatása az egészséges testkép első lépése és ennek
fegyvertárát tanultam meg 5 év alatt, ezt tanítom a Mentorprogramokban
is. Az
egyetlen valós és tartós segítség a 80-20%-os intuitív étkezés
kalóriakeretekben, mert így bármit meg lehet enni. Belefér olykor a mars
csoki vagy a sarki hamburgeres retro finomsága, ha egyébként tényleg
80%-ban teszel azért, hogy egészséges kapcsolatod maradjon az étellel és
önmagaddal is.
Én akkor tudtam megváltozni, amikor befejeztem az önpusztító zabálás és örökös koplalás hadakozását. Nagyon
sokáig vártam, nagyon sok hibát elkövettem, de igyekszem mindent a
javamra fordítani és hiszem, hogy a történetemmel sokatok élete is meg
tud változni.
Higgyétek el, hogy változni nem nehéz, ha egy
játékszabályt felállítotok és attól nem tértek el.
Kimondhatatlanul
boldog vagyok és szimplán azért, mert elbúcsúztam a gyenge énemtől, aki
a kifogások mögé sorakozott fel. Sok szart átéltem az évek alatt, még
több fájdalmat és nehézkes felépülést, de tudom, hogy ezt az
életfeladatot nekem vállalnom kellett. Talán pont azért, hogy ti, olvasóim is
elhiggyétek, van kiút sanyargatás nélkül is.
Nagyon
nagy öröm úgy fényképező gép elé állni, hogy ODA AKAROK ÁLLNI, nem
pedig menekülök a vaku elől, mint évekig. Mert jó érzés látni, hogy
teljesen normális testem lett. Még lenne mit faragni, ott a comb
kérdése, de őszintén... amit el tudok takarni és nem zavar engem, azt
eltakarom. Ha úgy adódik, a combot is megcsináltatom, ha meg nem, akkor
kb 90%-os eredménnyel zárom a kövérségi harcomat. De tudok öltözködni
M-L-es ruhákba, nem kell takarnom a kötényhasamat, a lógó karomat, nem
kell szégyellnem a tokámat, mert ezek már nincsenek. És ennyit akartam
elérni, nem többet.Most is hoztam kontrasztot. Minden nap ránézek a régi képeimre, mert soha nem felejthetem el, milyen mélyen voltam.
Erre
bárki képes, aki akarja is ezt az egészet. Tudom, hogy könnyebb azt
mondani: nem álltok készen és nem vagytok erősek. De ezek kifogások,
lustaságok, nem a valódi tűréshatárotok. Sokkal többre képes bárki, mint
azt elsőre hinné. Csak tényleg kell hozzá a döntés. Az a döntés, ami az
én életemet is megváltoztatta: rendbe teszem a viszonyomat a kajával.
Szóval minden nap egyre könnyebb a 3. testrekonstrukciós műtétem után, már tudok egyedül öltözködni. Már alig van itt-ott fájdalom, persze a végleges eredmény legalább fél év.
Az
én testem ennyi vágással és plasztikai műtéttel soha nem lesz olyan,
mint annak, aki egész életében feszes idomokkal élt. Aki nézi a
"kifogytam a bőrömből" című TLC realityt, az láthatja, hogy hozzám
hasonló emberek teste hogyan változik műtétek után. Nem tudnék ezzel a
testtel színpadra állni, mindig lesz itt-ott kis pukli, kis ödéma, nem
lesz mindenem feszes.
De őszintén mondom, hogy ez a test nekem maga a
tökély a 170 kilós hájálarc után.Engem
egy dolog hajtott: nem akartam én lenni örökké a kövér lány. Csak
szerettem volna belepasszolni a környezetbe, ahol nem tűnök ki az
átlagból. Mert mindig féltem mások tekintetétől és nagyon be is
zárkóztam emiatt. Most pedig azt érzem, hogy nem figyelnek, nem
ítélkeznek és mintha rám is mosolyogna egy-két pasi. :))
