A műtét napja

Izgatottan sétáltam be a klinikára, hogy 2021. július 29-én szó szerint vissza kapjam a testemet. Már jártasnak számítottam a műtétek világában, ezért félelemérzet messze elkerült. Tudtam, hogy mi vár rám, nem volt bennem kérdés, hiszen mindent előre egyeztettünk a műtétet végző orvossal és csapatával.

Az orvos bejött, berajzolt és még egyszer átbeszéltük, mi fog történni. Ilyenkor felrajzolják a határvonalakat, amelyek mentén fognak bőrt eltávolítani.

Itt már nagyon érzed, hogy vége ennek a bőrrengetegnek és csak várod, hogy vége legyen.

Műtét előtt az altatóorvossal 25 perces konzultációt folytattam. Nagyon örültem, mert egy 20 éven át, a szívsebészeten dolgozó aneszteziológussal hozott össze a mostani műtét. Ennyire alapos és szimpatikus altató orvossal még nem találkoztam. Mindenre kitértünk a lelki oldalamat tekintve a teljes családi kórelőzményekig. Teljesen átvizsgált tetőtől talpig, a visszereimet is megnézte, mert abból akad néhány a lábamon, de megnyugtatott, ezek nem olyan erek, amelyekkel foglalkoznom kell.

Miután mindent átbeszéltünk, meg is jegyeztem neki, hogy tulajdonképpen ő a legfontosabb ember a műtőben. És igen, a jó narkózis kulcsfontosságú, hiszen ez az egyik legnagyobb kockázat a műtét alatt.

Nem sokkal később megjelent T. a beteghordozó srác, aki megkért, hogy feküdjek fel az asztalra. Látta, hogy nincs rajtam alsónemű, de mert eddig ahhoz szoktam hozzá, hogy csak köntösben kell menni, ezért szólt, hogy most szerinte felöltözhetek, karműtét és mellműtét esetén nem szoktak katétert adni, tehát nem kell alul egy szál semmiben lennem. Megkönnyebbültem, mert mégis csak jobb érzés bugyiban feküdni egy asztalon - legalábbis a tudat. Lepattantam az ágyról, jól beütöttem a vádlimat, még a mai napig kék folt uralkodik erről, de akkor is örültem a bugyi felvételnek. :) 10 perccel később már a műtőben voltam, ahol át kellett saját lábammal másznom a műtéti asztalra.

A műtőben nagyon hideg van, ezért miután felfeküdtem hanyatt, azonnal be is takartak. Két kezemet oldal irányban széttártam, ez egy kiszolgáltatott helyzet, ahogy az is, hogy a lábamat leszíjazták. Aki pánikolásra hajlamos, megkérheti a személyzetet, hogy ezt hagyják alvás utánra, engem nem zavart. Az annál inkább, hogy tudtam, szúrni fognak. Az első felkar műtétem esetén történt az, hogy mivel a kart mozgatják, ezért nem kézfejbe kerül ilyenkor a szúrás az altatáshoz, hanem lábfejbe. Ez nagyon fájdalmas, de ez a csapat azt mondta, nem fognak kínozni. Kézfejbe kapom és altatás alatt majd átteszik a lábfejemre. De jött a fekete leves, amire minden műtét, minden vérvétel esetén számítottam, annyira silányak az ereim, hogy nem sikerült vénát találni a bal kézfejen. Rám ült a para, hogy mégis csak ébren fognak lábfejen szúrni. T., a beteghordozó fiú közben a Szürke ötven árnyalatáról beszélt nekem, mert viccelődtünk, hogy le fog szíjazni, tehát jó volt a hangulat. :) Megkértem, hogy fogja meg a bal kezemet, amíg az altató orvos asszisztense a jobb kézfejemen is próbál szúrni. Szorítottam T. nagy tenyerét, de hatásos volt, sikerült a szúrás. Ám annyira féltem, hogy erősen felment a pulzusom és vérnyomásom is.

Közben megérkezett az altató orvos, aki a vádlimra tette a vérnyomásmérőt - uh, hát ez nagyon fájdalmas vérnyomásmérés - és mért nekem egy eredményt: 220. Akkor még jobban kétségbeestem, de ő csak megsimogatta az akkor már hálóval is bebugyolált fejemet, hogy nyugodjak meg, ő ezt kezeli. Pár másodperc múlva már azt a kérdést kaptam, érzek-e valamit és válaszoltam is, hogy igen, már lebegek. Már a szobában fent elbúcsúztam a szeretteimtől, az elalvás előtt a műtő asztalon még kimondtam Szofi és Molli nevét, a kiskutyáimét, s itt elvágták a filmet.

10 óra környékén indult a műtétem és 17 óra után ébresztgetésre keltem a szobámban. Csak azt hallottam, hogy ébredjek fel és kérek-e a kezem alá polcolást. Félkómásan, félig éber, félig alvó állapotban bólintottam, majd felsikítottam, hogy hány óra van. Amikor tudatosult bennem, hogy 7 órás volt a műtét, kétségbeestem, hogy a családot értesítették-e már, mert 4-6 órás műtéti terv helyett 7 órán át voltam bent. A kezembe nyomták a telefonomat, azonnal hívtam Apukámat és csak annyit mondtam, hogy "Bocsi apa, jól vagyok". Hallottam, hogy Apa annyit mondott, semmi baj, már hívta a kórházat, de innentől nem emlékszem másra. Órákra vissza aludtam.

Amikor legközelebb kinyílt a szemem, már magamnál voltam. Fájdalmat nem éreztem, hiszen tele nyomtak fájdalomcsillapítókkal.  Nagyon kellett pisilnem, de egy órán át tartó ágytálazás után sem sikerült (a műtét alatt olyan szereket kapunk, amik a záróizmokat blokkolják), ezért inkább mégiscsak kértem egy katétert. Ennek éberen történő felhelyezése elég rossz még síkosítóval is, de túléltem.  Jó döntés volt, mert akkor még nem sejtettem, mennyire fájni fog ez az egész a következő 2 napban. Ez a nap eltelt.

A műtét utáni napok

Másnap reggel jó sok alvás után éreztem először, hogy ez mennyire kemény lesz. Nem bírtam megmozdulni. Levegőt nehezen kaptam, szorított a mellkasom, inkább pihegtem. Mereven feküdtem órákig és tényleg azt gondoltam, én itt meghalok, annyira rossz minden. Ennek ellenére délután felkeltem nővéri segítséggel, tettem 3 lépést, de kiegyenesedni nem tudtam, merev és fájdalmas léptek voltak, vissza is mentünk az ágyba. Másnap estig meg sem tudtam mozdulni. A karomat emelni nem tudtam, egyedül mozdulni alig bírtam. Soha nem éreztem még műtétet ennyire keménynek. A műtétem pontos kivitelezését, részleteit itt olvashatod: Upper body lifting.

Csütörtöktől szombatig voltam kórházban, nagyon vártam a hazamenetelt. 2 órás út várt rám, mert nagyon messzi klinikát választottam, ez nem szándékos volt, hanem szimplán orvosválasztási kérdés. Kemény haza út volt, de minden vágyam volt a saját ágyamban aludni. Aludni :) Akkor még nem tudtam, az első 4 napban teljes álmatlanság volt rajtam otthon, azaz kb 1 hétig alig aludtam.

A műtét után otthon

A műtét teljes felügyeletet kíván az első 7-10 napban. Egyedül felülni sem tudtam, hiszen karok és mellizom nélkül, törzsig tartó vágásokkal az önálló, hasból történő felülés fekvő helyzetből kín. De nem is kell szenvedni, segítség kell és ezt el kell fogadni. A jobb oldalam sokkal jobban fájt, tehát erre az 1-2 hétre bal kezes lettem, mert bal kézzel tudtam kanalat emelni vagy épp bármi mást csinálni. Mell fölé a karomat emelni nem tudtam kb 10 napig.

Ezt az első 1,5 hetet át kell vészelni netflix-szel, hbo go-val, tv-vel. Nincs más választásod. 14 napon keresztül szúrtam magam esténként trombózis elleni injekcióval, 1 hétig antibiotikum is kellett és kaptam vényköteles "lórugás" fájdalomcsillapítót, amit kb a 4. naptól el is hagytam, nem volt rá szükség. Ami a nagy nehézséget tetézi, az a drain csövek cipelése, hiszen a távozó váladék, savó, vér miatt jobb és bal oldalon is maradnak a csövek pár napig.

A fájdalom, amit éreztem: izomláz, zúzódás, feszülés, nyilallás, égő-csípő érzések a mellkasban, a törzsben, hónaljban.

Tulajdonképpen nincs más feladat, mint pihenni, várni, mert mást nem tehet az ember.

Műtét után 8 nappal kellett menni drain csövek kiszedésére. Rettegtem tőle, de csak egy kellemetlen vákuum szerű érzés, nem fáj. Ennél a kontrollnál láttam először az eredményeket, amelyek nagyon kielégítőek voltak számomra.

Kellemetlenség a drain csövek után a viszketés, hiszen a gyógyuló sebek száradnak, feszülnek, kemények, nyomnak és nagyon viszketnek. De ehhez is türelem kell.

A műtét eredménye

Nagy  megnyugvás volt nekem, hogy SEHOL nem történt sebnyílás, szivárgás a drain csövek megmaradó helyét kizárva. Az első felkarműtét miatt bevásároltam 3-4 doboznyi nagy tapaszt, feleslegesen, mert most összesen 4 db-ot használtunk fel. Azt is csak azért, mert a drain cső helyén maradó kis "lyuk" még picit eresztett, kb 100 forintos nagyságú savó miatt úgy éreztem, hogy cseréljünk.

Kibontottuk a teljes karomat és egyszerűen lenyűgözött ez a látvány, mert annyira zárt sebekről beszélünk, hogy tudtam, itt nem lesz nyílás. Ez pedig azért fontos, mert nyílásoktól mentes heg szépen gyógyul, halvány, szinte láthatatlan csík lesz a helyén.

Az első két hét mondhatni eseménytelenül telt. Minden nap egyre könnyebb volt. Egyre könnyebben tudtam csinálni mindent, a 13. napon ülő helyzetben, felpolcolt karokkal már hajat is tudtam fésülni. Ami kényelmetlen, az a mosakodás és a wc használat, amihez a varratok keménysége miatt az első hetekben csak a zuhany jöhet szóba, de a vizelet esetén már nincs útban semmi. :)

Az ágyam egy párnarengeteggé változott. Félig ülő helyzetben esik jól a fekvés úgy, hogy jobbról és balról is fel van polcolva mindkét kar. Ezt úgy kell elképzelni, hogy hosszan két párnasor között fekszem, a nyakamban pedig utazós párna van, ami eléggé emeli a nyakamat. Vízszintbe feküdni nagyon kellemetlen a mellkas miatt.

A tükörben látott zúzódások, bevérzések sokkal rosszabbul festenek, mint amilyenek érzésre, ezek sok hét alatt múlnak el és tele velük a testem, alkaron, vállon, karon, mellkason, törzsön. Ez részben azért is van, mert állandóan forgatnak műtét alatt, másrészt a zsírleszívás okoz ilyet, harmadrészt tulajdonképpen megnyúzzák az embert, ami óriási sokk a szervezetnek.

Az ödéma kb. 10 napig tartott, 5 kg-mal több súllyal jöttem haza kórházból, 14. napra 3 kg-ot már leadtam ebből, a kézfej brutálisan kemény volt, de a 14. napra teljesen elmúlt. Közben még a menzeszem is megjött, ezért az is elképzelhető, hogy a maradék 2 kg emiatt van rajtam és 2-3 napon belül az is távozik. Tehát a felgyülemlett víz kb 2-3 hétig van a testen. Ez plasztikai műtétek esetén mindig megtörténik, de hamar múlik.

A kompressziós ruházatot tekintve a melltartó nagyon kényelmetlen, mert funkciója a szorosan tartás, ezért bevág a még duzzadt mell alatti részen, 6-8 hétig kell hordani, nagyon meleg is, állandó ventilátor mellett vagyok, a légkondi hidegsége nem esik jól, de a kellemes ventilátor érintések igen. Nappal sötét, lehúzott redőnyös szobában vagyok, éjjel tárt ablakok mellett alszom. Minden nap 3-4-szer sétáltam az udvaron 10-15 percet, hiszen a trombózis és embólia elkerülése miatt ez nagyon fontos. Nem feküdni kell, hanem pihenni, ezért én sokat ültem, állandóan járkáltam a lakásban is, majd amikor már nagyon merev lett a testem, általában délután 14 óra után, lefeküdtem, s ilyenkor aludtam is 1-2 órát. Ebben a két hétben ez nagyon jól esett, nyilvánvalóan a szervezetem igényelte.

Az eredmény számomra nagyon szép, nagyon elégedett vagyok, nem számítottam ennyire nagy változásra ilyen hamar. Sokkal előbb kirajzolódott a karom vékonyabb formája, mint az első műtétnél. A cicikkel még nem tudok mit kezdeni, még alig láttam őket, hiszen az orvos szigorúan arra kért, hogy legyenek tapasztva, legyen rajtam 0-24-ben a melltartó. A karokat peha kötszerrel tekerték be, ezt egyszer cseréltük új pehával, mert egyszerűen bebolyhosodott, elhasználódott 12 nap alatt. Nagyon jó érzés volt, hogy összetartotta a karomat, ezt még a 14. napon is el tudom viselni és még egy hétig rajtam lesz, akkor megyek a 21. napon kontrollra, ahol vélhetően lekerülnek a tapaszok.

A műtét nagyon jól sikerült, nem volt komplikáció, 7 órán át tartott: felkar, alkar, cici nagyobbítás, felvarrás és izomhelyreállítás, cici melletti törzs (cici-háj) hátba torkollóan került átalakításra. Műtét után nem volt lázam, nem volt rosszullétem, nem kellett kísérő beavatkozás. Antibiotikum és trombózis elleni injekción túl pár szem fájdalomcsillapító kellett.

A műtéthez szükséges vizsgálatok: nagylabor, véralvadási markerek, mammográfia, mell ultrahang, vizelet, EKG, szív ultrahang.

2 konzultáción voltam, ahol minden tájékoztatást megkaptam. A műtétet egy vidéki klinikán végezték. Vágások vannak mell alatt, T-alakban a mellen, a mellbimbó is áthelyezésre került a felvarrás miatt, ezen kívül a törzsemen van vágás, hónaljból egészen alkarig hosszanti irányban.

Felépülési idő 4-5 hét, teljes heggyógyulás 1,5-2 év.

Ez történt az első 14 napon. :)