2. nap | Rend a lelke mindennek
Az életmódváltás több fontos tényező együttes erejéből vihető sikerre:
- Táplálkozás
- Mozgásprogram
- Mentális egyensúly
- Hormonegyensúly
- Rendszerezett környezet (munkahely, emberi kapcsolatok)
- Megfelelő támogatás (elfogadás, bátorítás a családtól, barátoktól)
- Célrendszer
- Eszközrendszer
- Tervezés
- Tudatos élettér, keretek/rendszer
Ezek egymással szoros összefüggésben, kölcsönhatásban állnak. Nem kell feltétlenül és nem is lehet mindegyikben 10 pontra értékelned az adott tényezőt egy 10 pontos skálán, ám minél stabilabb az összes tétel, annál könnyebb a dolgod. Ha kezdő életmódváltó vagy, akkor valamely pontok még nem relevánsak, hiszen most fogod ezeket megtervezni, de idővel érzékelni fogod, hogy mennyire segítenek vagy épp hátráltatnak Téged az utadon. Ezért igyekezned kell abban, hogy elkövess minden tőled telhetőt ezek felépítéséért. Nem mondom, hogy ez könnyű és semmiképp nem lesz gyors. Óva is intelek attól, hogy a világot akard megváltani azonnal. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy #apróléptekben kell haladni a start vonaltól a célegyenesbe.
Egy valami kiemelkedő ezek közül, ez pedig a táplálkozás. Ez ugyanis az összes többi tényezőre kihat valamilyen módon. Komoly erővel bír a teljes programod alatt és sikered alapköveit csak erre tudod felépíteni.
Ezért ezzel kell kezdenünk, mert gyökeres változásokat fog az életedbe hozni az, ha az étkezési szokások megváltoztatását tudatosan, okosan, apró lépésekben be tudod szervezni a mindennapok ismétlődő forgatagába.
Az egészséges táplálkozást a mai naptól hívjuk OKOS táplálkozásnak. Az egészséges szó ugyanis relatív, hiszen sokan sokfélék vagyunk. Nem feltétlenül szereti mindenki ugyanazt, nem működik egyformán az anyagcserénk, de még az ízlelésünk sem. Valaki szereti a spenótot, valaki nem bírja megenni. Ezért nem húzhatjuk rá az étkezési rendszeredre az egészséges élelmiszereket egy kaptafára. Saját életviteled, ízlésed alapján kell OKOSAN megválasztani azokat az élelem forrásokat, amelyek pozitívan befolyásolhatják a testsúlyreformodat.
A táplálkozásod akkor felel meg az okos kitételnek, ha:
- rád van szabva makrókban és alapanyagcsere szerint,
- változatos,
- kiegyensúlyozott,
- mentes a felesleges adalékanyagoktól,
- támogatja a vércukorszint stabilizálást,
- rostokban, nyomelemekben, vitaminokban, gazdag,
- előre megtervezett,
- a kísértéstől megóv.
Ezek közül szinte biztos vagyok benne, hogy a kísértés szó olvasása után felcsillant a szemed, hiszen a súlyproblémák általában azért keletkeznek, mert nem bírunk ellenállni olyan ételek gyakori fogyasztásának, amelyek nem feltétlenül alakbarát kategóriákba sorolhatók. Ez a legnehezebb az étkezésben. Kedvenc, túl cukrozott, túl sós, túl zsíros, túl ízesített ételeink rabságában élünk. Ezek komoly függőséget okoznak, amelyek lebilincselnek az egészségtelen táplálkozáshoz. Ezért rendbe kell tenni a konyhádat, kamrádat, hűtődet, tulajdonképpen az életed meglévő szokásait kell újra építened.
Az életmódváltással kapcsolatosan egy nagyon fontos igazságot tudatosítanod kell magadban. Az, hogy ebbe belevágsz, nem csak Neked lesz újdonság, hanem hatással lesz a körülötted lévők életére is.
Mire lesz hatással?
- Otthon más és újfajta ételeket, ízvilágot fogsz készíteni, amelyet érzékelni fog a férjed, a gyermekeid, a családod - és lehet, hogy ez nem fog nekik elsőre tetszeni.
- A munkahelyen észre fogják venni, hogy otthonról hozol ételt és változik a tested. A kritikusok megtalálnak majd azzal, hogy nem jó a módszered, az irigyek pedig megpróbálnak majd elbizonytalanítani.
- Az ismerőseid látni fogják rajtad a kilók csökkenését. Tudatalatt is megpróbálnak majd visszafogni, mert tükröt mutatsz nekik arról, hogyan kellene nekik is élniük az egészség címszava alatt.
Sok mindenre kell felkészülnöd, a 30 nap alatt erről még nagyon sokat fogok mesélni. Azt viszont meg kell értened már az elején, hogy bármi lehet rád hatással, bármilyen eszközöket bevethetsz, bárhogyan gondolkodhatsz az egészről, a táplálkozás megreformálása lesz ennek a középpontjában. Ezért irány a konyhád!
Hogyan tudsz rendet tenni a konyhádban?
Nem lehet olyan étel a házban, ami cukrot, fehér lisztet és felesleges adalékanyagot tartalmaz. Mindenhol szét kell nézned: a konyhában, a kamrában, a duci fiókjaidban, a mélyhűtőben, a hűtőben.
Szelektáld ki azokat, amelyek NEM OKOS élelmiszerek:
- fehér liszt és abból készült tészták, kenyerek
- cukor
- szörpök és cukros üdítők
- nassolni valók: csokik, kekszek, cukorkák, cukros tejdesszertek, csipszek, jégkrémek, ízesített kapszulás kávék
- feldolgozott élelmiszerek, amelyekben ízfokozók, hozzáadott cukor van
- ízfokozóval és cukorral dúsított fűszerek: leveskockák, gyorspácok, zacskós poralapok, üveges szószok
- pácolt húsok
- tejfölös, majonézes bolti saláták
Az adalékanyagokkal, ízfokozókkal és hozzáadott cukorral nem az a probléma, hogy
egészségünkre károsak lennének, hiszen a jogszabályi előírások biztonságos
használatot követelnek meg. Nem eszünk ezekből olyan mértékben, amelyek
komolyabb problémákat okozhatnának. Elhízás esetén és fogyási szándékunk
érdekében minket az kell érdekeljen kizárólag, hogy ezek az adalékanyagok
HOGYAN HATNAK AZ ÉTVÁGYUNKRA. Márpedig az adalékanyagok bizonyos hányada hozzájárul ahhoz,
hogy az ételnek élvezeti értéke legyen, finomabbnak érezzük és túlevésre
hajlamosít bennünket. Amikor bárki legyint arra az intelmemre, hogy olyan ételt
fogyasszon, amely ízfokozóktól, színezékektől, hozzáadott cukortól mentes,
akkor nincs megfelelő információ birtokában arról, hogy a "mindent lehet, csak
mértékkel" elmélet félreinformálja az emberek jelentős részét. Nem a mérték a
lényeg ugyanis, hanem az, hogy AZ ADALÉKANYAG FELESLEGES ÉS OLYKOR ISMÉTLŐDŐ
ÉTVÁGYAT GENERÁL, ezért ilyen adalékanyagokkal ellátott élelmiszer NAGY
MÉRTÉKBEN HÁTRÁLTATJA A FOGYÓKÚRÁT és erről nem is mi tehetünk, hanem az
adalékanyag teszi ellenállhatatlanná a finom ételeket. Mondhatnám úgyis, hogy ezek az élelmiszerek azon túl, hogy éhséget generálnak, vércukorszint ingadozást okoznak, tulajdonképpen a KÍSÉRTÉSBE SODORNAK.
Az második napod feladata az, hogy a Duci szívvel könyv 9.
fejezetében vázolt élelmiszergyártásban használt adalékanyagokat,
ízfokozókat ismerd meg, majd tekintsd át saját konyhád, kamrád tartalmát
ezek alapján. Ha nagyon belemélyedni nem szeretnél ezek megtanulásába,
akkor nagyon egyszerűen csak azt kell figyelned az élelmiszer címkén,
hogy mennyi a hozzáadott adalékanyag, cukor. Amit mindenképp kerülj el:
leveskockák, gyors pácok, poralapok, üveges szószok, a cukor és a fehér liszt vagy abból készült tészták, pékáruk. Ezek nagyon sok
olyan felesleges ízfokozót és cukrot tartalmaznak, amelyek miatt a
fogyásod megállhat, el sem indul és hátráltat.

Ezek helyett meg foglak tanítani arra, hogyan készíts otthon "ízesítést".
Konyha szelektálásra fel! Mindent, amire nincs szükség, tedd bele dobozba, táskába és ajándékozd el vagy tedd a szemetesbe. Ha készen vagy, összeválogattad azokat az élelmiszereket, amelyek mostantól nem fogják képezni a táplálkozásod alapjait, készíts fotót. Oszd meg velünk bátran a csoportban! :)