Egy kövér lány voltam, aki egész
életében le akart fogyni. Sokáig nem tudtam, hogy a bennem lakozó személyiségek
miért csatáznak egymással. Hogy egyáltalán miért találkozom más és más
arcaimmal, s miként kellene ezeket kezelnem. Nőként sok szerepet öltünk
magunkra, még az előtt is, hogy párra lelnénk. Amikor csak az ÉN lakozik a
lelkünkben és nincs mellettünk más, már akkor is sokféle módon jelenünk meg a
napjainkon. Minden azzal kezdődött nálam a személyiségfejlesztésemben, hogy
boldog akartam lenni. Viszont nem feltétlenül tudtam, ez mit is jelent.
Elvárásokat támasztottam az elképzeléseimmel szemben, s ha bármi másként
alakult, mint azt ahogyan én vázoltam kötelező kimenetelként, rögtön falakba
ütközött az aktuális álomképem. Valahogy
ilyen módon találtam rá az életemben az ételre, mint vigaszdíjra, mint egy
láthatatlan barátra, aki sosem bánt, aki sosem beszél vissza, aki mindig örömet
akar okozni, aki feltétel nélkül ki is elégíti a vágyaimat. E könyv írásakor már tudom, hogy a kövérség búcsút vett
tőlem. Nem csak elértem az áhított testsúlyomat, de egy olyan életet is
felépítettem, amelyben felelősséggel tartozom hozzám hasonló emberek
döntéseiért is. Öt éve blogot írok a történetemről. Úgy kellett ezt a könyvet megírnom
és az olvasó úgy olvashatja el a fejezeteket, hogy az a tény már befolyásolja
az írottak értelmezését: sikerült lefogynom. Ezért a sorok legalább annyira
elmesélt élmények öt év vonatkozásában, mint amennyire a jelenre vonatkozó felfedezések,
felismerések is. Sőt, valójában a ma megtapasztalásaira lehet igazán értelmezni
a változásomat. A könyv egyszerre a múltam, a jelenem és a remélt jövőm is.
