Az életmódváltás lelki vonatkozásai | 2.

2022.12.11

A legtöbb fogyókúrám megvonásra épült. Elvontam vagy megtagadtam magamtól valamit: szénhidrátokat, zsírt, nassolnivalókat, pizzát, vacsorát, csokoládét vagy egyebeket. Sajnos, a megvonásos diéták három okból nem működnek: 1. Küzd ellene a testünk; 2. Küzd ellene az agyunk; 3. Küzd ellene a környezetünk. Az agyam úgy működött, hogy ha tudatosan és folyamatosan megvontam magamtól valamit, egyre jobban kívántam. Nem számított, hogy a szeretet, a szabadidő, a tévé vagy a kedvenc ételem hiányzott-e. Ha megvontam valamit, nem tudtam a magam teljességében élvezni az életet. Hamar beláttam, bármilyen diéta, amely az igazán kedvelt ételek elhagyásán alapul, csak ideiglenesen működhet. Mindaz az étel, amit nem ettem meg, kísértett. Amint a diétám véget ér - akár azért, mert feladtam, akár, mert pillanatnyi sikert értem el -, kétszer akkora hévvel vetettem rá magamat a kedvenc ételeimre. Amekkora áldozatot hoztam, annyit pótoltam be. Nem csak a testem, az elmém is küzdött a megvonás ellen. És hogy erre rátegyek egy lapáttal, a környezetem is otromba tréfát űzött félgőzzel tett erőfeszítéseimből. Minden utcasarkon finom illatok terjengtek egy-egy étkezdéből. A tévéreklámok ízletes ételekkel csábítottak. Minden benzinkúton fillérekért szerezhettem olyan finomságokat, amelyek ízletesebbek, mint a házi készítésűek. Folyton csak sóvárogtam. Nem az történt, hogy karcsún feküdtem le, és másnap kövéren ébredtem. Apránként, fokozatosan híztam, ezért nem is értem, hogyan történt. Mindössze az tűnt fel, hogy régebben belefértem kedvenc nadrágomba anélkül, hogy be kellett volna húzni a hasamat a cipzár felráncigálásához. Természetesen voltak kivételek. Ha teletömtem magamat pizzával, majd kiürítettem a chipses zacskót, hazafelé megálltam egy újabb sütiadagért, azért észrevettem, hogy túlzásba estem.

Mindig ezt csináltam. Hazaértem a munkából, leraktam a holmimat, kezet mostam, majd bementem a konyhába, keresni valami nassolni valót és persze ételt rendeltem magamnak. Rövidesen leültem a tévé elé, és falatozni kezdtem. Ha megkérdeztek volna arról, miért teszem ezt, rövid habozás után azt válaszoltam volna: "Mert mindig, minden napomon ezt csinálom."


Amikor ettem, gyakran egyfajta táplálkozási forgatókönyvet követtem. Bizonyos étkezési helyzeteket olyan sokszor átéltem, hogy azokból viselkedési mintázatokat, szokásokat alakítottam ki, amelyeket aztán automatikusan követtem. A táplálkozási forgatókönyvek étrendem hegycsúcsai lettek: némelyeknek egyértelműen tudatában voltam, de lényegesen nagyobb részük bújt meg mindennapi tevékenységeim felszíne alatt. Akár észrevettem őket, akár nem, képesek voltak meghiúsítani az étkezéssel kapcsolatos elhatározásaimat. Ebben a forgatókönyvben a tévé jelentette számomra a háromszoros csapdát. Nemcsak arra késztetett, hogy rágcsálhassak valamit, hanem arra is, hogy jó sokáig falatozhattam, sőt a figyelmemet is elterelhette arról, mennyit fogyasztottam. Belém vésődött a szeánsz: bekapcsoltam a készüléket, leültem a kedvenc helyemre és következhetett az evés. Amíg a tévére meredtem, az evés-ivás lefoglalta a kezemet. És mivel a gyomor nem tud számolni, minél jobban elmerültem abban, amit néztem, annál kevésbé figyeltem arra, mennyit ettem közben.

Az elodázás mestere lettem. Amikor elköteleztem magam egy apró változtatás mellett, bejelentettem saját magamnak és akár másoknak is ezt elhatározásomat. Komolyan is gondoltam. Minden napom úgy indult: majd ma nekikezdek. De a legtöbb napom húzósra sikeredett. Fél órát ültem a forgalmi dugóban, elfáradtam a munkahelyemen. Ilyenkor rendszerint felülírtam a komoly elhatározással hozott döntéseimet. Elvégre a mai nap kivételes volt - nehéznek bizonyult. A tudatos evéstervet máris veszélybe sodorta a pillanat kielégítése. És ez az egyetlen kivételes pillanat minden egyes alkalommal győzedelmeskedett felettem. Belső hangom azt súgta: "Tudom, hogy eldöntöttem, de a mai nap más". Vagy: "Tudom, hogy nem szabadna kólát innom, de ez egy különleges este, és olyan finom a kóla."

Amikor már magam előtt is kínossá vált a másnapok előre sejthető meggyalázása, inkább hosszabb határidőket szabtam a holnap ígéretnél. Mindig valamilyen eseményhez kötöttem, amivel megállapítottam, hogy most nagyon rosszkor diétáznék. Ennek okán inkább későbbre helyezem az indulás napját. Így gyakorlatilag szabad kezet adtam a kísértésnek, mert valójában megkönnyebbülést jelentett minden pillanat, amikor "engedélyezetten" űztem az evés szeánszát. Nagyon sokszor kettős érzés volt bennem ilyenkor. Egyrészt a lelkiismeret nem dolgozott az elhalasztott döntésem okán, másrészt evések után mindig ott maradt bennem egy kongó érzés. Most mi marad nekem, ha elfogyott az étel? Hiszen valójában csak az üres tányér, a mosogatni való és az utána keletkezett tartalommentes élet volt előttem. Küldetés nélkül, mindennapi rutinokkal együtt élve, egy mókuskerékben ülve, a semmi érzése kergetett éveken át. Kizártam az általa okozott kételyeket étkezések alatt, de önkéntelenül visszatértek, majd kérdőre vontak a lelkemben. Magamra maradtam az étel nélkül, a lelkemben szunnyadó vágyak ismét beteljesületlenek maradtak, tehát keletkezett egy hatalmas űr. Ennek a betöltésére pedig ismételten csak az étvágyat használtam. Ez volt a sokkal könnyebb út ahelyett, hogy az elhalasztott döntést végre napirendi ponttá neveztem volna ki.


Kovács Klaudia - Túlszeretni | NYOMDAI KIADÁS

Egy kövér lány voltam, aki egész életében le akart fogyni. Sokáig nem tudtam, hogy a bennem lakozó személyiségek miért csatáznak egymással. Hogy egyáltalán miért találkozom más és más arcaimmal, s miként kellene ezeket kezelnem. Nőként sok szerepet öltünk magunkra, még az előtt is, hogy párra lelnénk. Amikor csak az ÉN lakozik a lelkünkben és nincs mellettünk más, már akkor is sokféle módon jelenünk meg a napjainkon. Minden azzal kezdődött nálam a személyiségfejlesztésemben, hogy boldog akartam lenni. Viszont nem feltétlenül tudtam, ez mit is jelent. Elvárásokat támasztottam az elképzeléseimmel szemben, s ha bármi másként alakult, mint azt ahogyan én vázoltam kötelező kimenetelként, rögtön falakba ütközött az aktuális álomképem. Valahogy ilyen módon találtam rá az életemben az ételre, mint vigaszdíjra, mint egy láthatatlan barátra, aki sosem bánt, aki sosem beszél vissza, aki mindig örömet akar okozni, aki feltétel nélkül ki is elégíti a vágyaimat. E könyv írásakor már tudom, hogy a kövérség búcsút vett tőlem. Nem csak elértem az áhított testsúlyomat, de egy olyan életet is felépítettem, amelyben felelősséggel tartozom hozzám hasonló emberek döntéseiért is. Öt éve blogot írok a történetemről. Úgy kellett ezt a könyvet megírnom és az olvasó úgy olvashatja el a fejezeteket, hogy az a tény már befolyásolja az írottak értelmezését: sikerült lefogynom. Ezért a sorok legalább annyira elmesélt élmények öt év vonatkozásában, mint amennyire a jelenre vonatkozó felfedezések, felismerések is. Sőt, valójában a ma megtapasztalásaira lehet igazán értelmezni a változásomat. A könyv egyszerre a múltam, a jelenem és a remélt jövőm is.

4 990 Ft 7 990 Ft

Senorita MINI VIP tagság 2023

A VIP CSOMAG ELEMEI: Senorita VIP tagság 6 hónapra Online tanulófelület 6 hónapra Kidolgozott életmódprogram 6 hónapra Nyomdai eszközrendszer (A-B kártyapakli) a 6 hónapos programra Hosszabbítható tagság további blokkokra

16 000 Ft