Az első 3 év volt a legnehezebb!

Pokolian nehéz volt az első 3 év. Minden, mindenben. A túlsúly cipelése, az örökös fogyókúrás próbálkozások, mások megvetése, a családommal való konfliktusaim, a párkapcsolati anomáliák, az önel(nem)fogadásom. Belekerültem egy fogyókúra csapdába, amiből nagyon nehezen tudtam kikecmeregni. Mindig siettetni akartam az időt és állandóan ez lett a vesztem. Túlságosan drasztikusan próbálkoztam időszakosan, aztán amikor elfogyott a szusz bennem ebben a megvonásos állapotban, következett a zabaroham, a falásroham, az újra zabálás korszaka. A nehezen leadott 8-10 kilókat mindig több kiló visszaevése követte. 3-4 hónap alatt leadtam 10 kilót, majd 1,5 hónap alatt visszaszedtem 13-at vagy még többet. Ezért egy folyamatosan duzzadó testtömegindex kálvária vette kezdetét. Mindig bedőltem a zsírégetőknek, a topshopos kütyüknek, a magazinok diétáinak, de nem tudtam, nem értettem, hogy hogyan kell normálisan életmódot váltani.

Az áttörésem akkor érkezett meg, amikor ezt befejeztem. Elfogadtam. Néhány hónap alatt nem lehet lefogyni. Ha nem adok megfelelő teret és időt a testemnek, soha nem érek a végére. Ezért lecsillapodtam és kimondtam: tartson bármeddig, én ki fogok tartani.

Ez megnyugtatott. Mert tudtam: minden gyors fogyást ígérő módszerbe bele buktam, ezért ha összeadom azokat a heteket, hónapokat, éveket, amiket ezek zsákutcáiban töltöttem, jóval több idő telik el, mintha egyszer esélyt adok egy hosszú távon fenntartott, gyökeresen megreformált életnek. És igazam lett. Megszűntek a fogyás-hízás periódusok, beindult a lassú ütemű fogyásom és az élvezhető diétás életvitelem.

Imádtam enni, számomra az étel, az ízek jelentették a kiutat sok problémából. Ezért egyben biztos voltam: ha nem lakok jól, ha nem eszem tényleg finom kajákat, nem leszek képes kitartani. Elegem lett a natúr hús, párolt zöldség, rizs verziókból, a zabkásából, a tonhal salátából. Az ezekből álló menükből. Végre azt akartam érezni, hogy ehetek okosan. Vagyis életemben először (és ma már tudom, hogy utoljára) rábólintottam a varázsigére: ÉLET(SZEMLÉLET)MÓDVÁLTÁS!

Beiratkoztam egy coach képzésre saját magam miatt, hogy megértsem, hogyan tudom a motivációmat, az akaraterőmet előhalászni az elmémből és hogyan tudok reális célokat kitűzni. Végül ez változtatta meg a teljes életemet. Mániákusan tervezni kezdtem mindent az étrendemtől kezdve a napirendemig. Megértettem, hogy ha ezen az életproblémámon túljutok, minden másban is sokkal sikeresebb leszek, hiszen minden gondom gyökeredző oka a kövérségem.

Mit tettem tehát:

• Befejeztem a koplalást és az utána következő zabálások periódusait...
• Megtanultam a tápanyagokról mindent...
• Elkezdtem megtanulni az étrendtervezés módszertanát (ezt iskolarendszerű képzéseken és külföldi kurzusokon tettem először)...
• Kifejlesztettem a saját algoritmusomat az étrendtervezésre, amivel pofon egyszerűen tudok egy életre szólóan úgy összeállítani menüket, hogy ahhoz túl sok idő ne kelljen és ne igényeljen kalória kalkulátoros appokat, ahol egyesével írja be az ember, mit akar enni (ezt az e-bookjaimban és programjaiban meg is tanítom).
  
• El kezdtem felelősséget vállalni, ezért eszközrendszert építettem fel a fogyásom köré...
• Nem gondolkodtam sokat, csak használtam az eszközöket és kísérleteztem a lehetséges ételekkel. Nem agyaltam, csináltam...
• Ha bárhol elakadtam, mindig átgondoltam, mi lehet a baj. Újraterveztem. Változtattam...
• Soha nem hagytam cserben magam. Elhatároztam, hogy kitartok és végig viszem...

A fogyás kinyitotta előttem azokat az ajtókat, amikhez sosem kaptam volna kulcsot, ha nem indulok el ezen az úton. Közgazdász vagyok, mégis elkezdett érdekelni az élettan, az anatómia, a biológia, a biokémia, a táplálkozás és felszínre tört bennem egy új szakma iránti imádat. Nem kellett sokat győzködnöm magam, szeretnék egy diplomát az egészségügyi képzésben is. Ez még több erőt adott. Első próbálkozásra a dietetika szak nem sikerült. Elkezdtem egy másik szakot, de gyorsan ráébredtem, nem adhatom fel, ezért tovább próbálkoztam. Így végül sikerült.

Bár, a szakmai vonal megvalósítása éltetett sokáig, de legnagyobb eredménynek mégis azt mondhatom, hogy visszakaptam a testemet és vele együtt a lelkemet is. Ezáltal visszakaptam a boldogságomat, első sorban a családi környezetben. Ránk az volt jellemző, hogy a létező összes módon ki akartak engem rángatni a családban ebből az állapotból, de bárhogyan próbálkoztak, nem jártak sikerrel. Szóltak, figyelmeztettek, vitáztunk eleget, de nem láttam azt, amit ma már (tiszta fejjel) látok és őszintén nem értem akkori önmagam önámítását.

Manapság sokszor nézem a régi képeimet. Bármit is sikerült megvalósítanom, tényleg minden közül az volt a legnagyobb vágyam, hogy szeressem magam és "normális" testben élhessek. Ha semmi mást nem kaptam volna a fogyásomtól, mint újra önmagamat, én akkor is boldog lennék minden nélkül, amit azóta felépítettem veletek.

Bár, a szakmai vonal megvalósítása éltetett sokáig, de legnagyobb eredménynek mégis azt mondhatom, hogy visszakaptam a testemet és vele együtt a lelkemet is.

Ezáltal visszakaptam a boldogságomat, első sorban a családi környezetben. Ránk az volt jellemző, hogy a létező összes módon ki akartak engem rángatni a családban ebből az állapotból, de bárhogyan próbálkoztak, nem jártak sikerrel. Szóltak, figyelmeztettek, vitáztunk eleget, de nem láttam azt, amit ma már (tiszta fejjel) látok és őszintén nem értem akkori önmagam önámítását.Manapság sokszor nézem a régi képeimet. Bármit is sikerült megvalósítanom, tényleg minden közül az volt a legnagyobb vágyam, hogy szeressem magam és "normális" testben élhessek. Ha semmi mást nem kaptam volna a fogyásomtól, mint újra önmagamat, én akkor is boldog lennék minden nélkül, amit azóta felépítettem veletek.Nagyon sok éve készült egy kép a kisöcsémmel, aki ma már nem annyira kicsi, hiszen októberben férjül adtam élete szerelméhez. Megmondom őszintén, hogy nővéreként és tanújaként sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha nem mosolyoghattam volna mellette pusztán azért, mert az elhízásom eltorzította a lelkemet és vele együtt a testemet is. Mindkét fotó egy esküvőn készült. A második az ő esküvőjén. Akkor a világ legbüszkébb nővére voltam és egyben életem legnyugodtabb pillanata is volt ez, mert ő is büszke lehetett rám ott és akkor, hogy így állhatok mellette.A legmeghatározóbb pillanatom volt ez októberben az utóbbi 15 évben, hiszen a Tesóm az, aki végig kísért egész életemben, minden nehézségen, minden pillanatomban és az Ő legnagyobb pillanatában valódi örömmel vehettem részt.Amikor azt mondom, hogy nem éri meg várni, halogatni és nem éri meg újra és újra az ételt választani, akkor ezekre a pillanatokra próbálok rávilágítani. Azokra, amiket megbánhatnánk, ha nem lépnénk időben.Így élem az életem, 6 éve. A megbánható pillanatokat próbálom elkerülni. Nagyon sok évet vesztegettem el és a legnagyobb leckém az volt, hogy amit csak tudok, hozzak helyre, pótoljak be és soha semmit ne halasszak el többé, amire igazán vágyom.