Erre tudunk építkezni, végre élvezni a test adta szabadságot. Ez az, amit legalább annyira jó érzés megélni, mint amennyire ijesztő is néha. Ezzel nem csak én vagyok így. Nekem leginkább az csapódik le negatív attitűdként, hogy mennyi mindenre vagyok képes lelkileg és fizikailag, amiből csak azért maradtam ki, mert egyszerűen képtelen voltam rájuk vagy mentálisan vagy a testem korlátai miatt. Egyik ilyen a felszabadult strandolás, a kalandozás, a könnyedség. Tudom, sokan vannak, akik teltebben is letojják mások véleményét és szabadon képesek a strandon falatnyi bikiniben szaladgálni. Na én nem ilyen vagyok. Azok közé tartoztam, akik rettenetesen szégyellték a karfiolos combokat, a combközépig érő kötényhasat, alapjaiban a 150+-os testsúly küllemét és nem mutogattam magam szívesen. Vagy ha igen, mindig ügyelve arra, hogy jól takarjam magam. Ezért minden nyaram borzalmas volt. Míg mások, akik tényleg szerették a testüket, bármilyen lenge ruhát felkaphattak, én hosszú, fekete nadrágokban, karjaimat takaró bolerókban izzadtam, ezért utáltam az egész nyarat. Tavaly nyáron még nem tudtam élvezni a karok szabadságát, hiszen július 31-én volt a felsőtest műtétem, ezért idén nyáron érezhetem azt először, hogy szabadon hagyhatom a karokat, már nincs lógó bőr. A combjaim, fenekem, csípőm és hasam pedig 8 hete lett tökéletes (számomra), így duplán élvezhetem, hogy visszakaptam azt a lányt, aki egykor voltam és aki régóta újra lenni akarok.Nem kell bolerót hordanom, se hosszú nadrágokat és bátran felvehetek már olyan fürdőruhát, amit szeretnék. Persze, a hegek üvöltenek a világ felé, meg is nézték páran például ma is, na de ez az, ami engem már egyáltalán nem érdekel. Mert a hegek nem egyenlők a rojtos, lógó combokkal és a terebélyes hastömeggel. Mindenem feszes, amennyire csak engedi egy 8 hetes, még ödémás műtét utáni test. Hihetetlenül boldog vagyok, már most, pedig még minden nap úgy bedagad a lábam, hogy cipőt is alig bírok venni, esténként csak a felpolcolás segít. Ilyen egy plasztikai műtét, jó sok hónap lesz, míg helyre jövök és a meleg sem tesz jót a hegeknek.De képes vagyok bármire, amire eddig nem voltam az, vagy amit eddig nem mertem megtenni.Ilyen a SUP-ozás. Ma térdre ereszkedve, kiegyenesedett törzzsel egyensúlyoztam egy SUP-on, amire pár éve fel sem bírtam volna mászni a régi testemmel. Most is jókat nevettünk azon, ahogy próbáltam magam feltornázni a hullámzó SUP tetejére, de inkább a saját bátortalanságom miatt, sem pedig a fizikai korlátok miatt. Ez pedig ijesztő. Mennyi mindenről mondtam le eddig, amiben korlátozott a súlyfeleslegem. 2,5 órán át nevettem, szórakoztam, borultunk, újra másztunk és én olyan felszabadultan éreztem magam, mint talán még soha életemben. Nem kis bálna voltam a Balaton közepén, hanem egy hableány. És aki tudja, milyen ember vagyok, még véletlenül sem a nagyképűséget olvassa ki a soraim között, hanem azt a boldogságot, amit annyi év sebzettség után végre érzek. Élek, levegőt tudok venni, korlátok nélkül képes vagyok nem feszengeni, jól érzem magam, könnyed vagyok és megszűnt minden frusztrációm. Minden, ami eddig fogva tartott. Ez az én testélményem, amiben nem volt részem kb. 20 éve...Holnap felavatjuk a vízhatlan SUP táskát és bevisszük a fényképezőgépet is a SUP-perceinkhez és hozok nektek fotót a próbálkozásainkról. Mint gyerek a játszótéren, azt hiszem, így élem meg ezt. 38 éves vagyok, nagyon sok mindent bánok. De leginkább azt bánnám, ha ezeket az élményeket sosem élhetném át saját fogyásom szabotálása miatt. Szerencsére túllendültem minden nehézségen és itt vagyok, hogy bepótolhassak mindent, amit már rég át kellett volna élnem.