Az én történetem (sosem lesz csak az enyém)...

2018.07.06


Talán a blog legnehezebb és legnyitottabb posztjának gondolatai fogalmazódtak meg bennem az utóbbi néhány nap során és úgy döntöttem, hogy ezeket teljesen őszintén le merem írni.

Hol is írhatnék erről őszintébben, mintsem abban a csoportos közegben (duciforradalom), amit én magam hoztam létre egykor elkezdett naplóm csapatépítő közösségeként. Azt a helyszínt álmodtam meg, ahol MINDENKI fel tudja térképezni saját lelki vonatkozásaiban azt, hogy milyen erőfeszítéseket kell tennie, miben kell változtatnia az élete során a boldogság könnyebb eléréséért áhítozva. Azt a teret, ahol nincs kétszínűség, ahol lehetünk valóban önmagunk, és el tudjuk dönteni azt saját belátásunk szerint, mit osztunk meg másokkal, miket nem. Ezalatt születnek barátságok, kötelékek, érnek akár csalódások is, de mégis legfontosabb küldetése a csoport falain belüli létezésnek az ÖNKÉP, ÖNAZONOSSÁG feltárása, megismerése, helyreállítása.

Saját célom egyértelműen az volt az induláskor, hogy leszámoljak azokkal a démonokkal, amelyek engem kínoznak. Mindenkinek van egy története, nekem is. A múlt, ami miatt bárkiből kövér ember lesz, egy olyan átok, ami egyszerűen visszatart a változástól. Ennek a múltnak az emlékeit hordozzuk a testünkön a kövérségként megmutatkozó háj megtestesülésében. A toka, az úszógumi, a fenékpárna, a megdagadt boka, a karfiolos comb, a megereszkedett és megkínzott bőr, a repedezett köröm, az elvékonyodó vagy ritkuló haj, a melltartóból kibuggyanó oldalbuborékok, a hát hurkák. A test, amit agyon kínoztunk a zabálás és koplalás folytonos gyötrelmeivel. A test, amely elfáradt, kifakult, önmagától helyre nem állítható fizikai megtestesülésünk. A test, amit a tükörben látunk vagy épp kezünkkel érintünk. A múltban elkövetett hibák nyomot pecsételve a személyiségünk köré öltöztetett külsőnkre befolyással bírnak mindenre, amitől egyébként menekülni szeretnénk. Valaki csak egyszerűen túlsúlyos, valaki komoly lelki sebeket hordoz, valaki depresszív állapotban él, valaki pánikrohamokkal küzd, valaki hormonális elváltozásoktól szenved. A kövérség lehet CSAK külsőség, de legtöbbször ÖSSZETETT mentális, fizikai és egészségügyi katasztrófa. Átélni néha könnyű, mert el tudjuk hessegetni a lényeget, olykor viszont kifejezetten nehéz, mert szembe jön velünk a sok probléma. Szemellenzőt hordunk sokáig, így lehetünk egyre kövérebbek, majd, ha sikerül megtalálni a negatív behatások miatti változni akarást, akkor hirtelenjében ránk szakad minden bűntudat. Bűntudatot okoz az, miért nem korábban kezdtük el. Az is marcangol, hogy miért nem megy ez könnyebben, mint a hízás. Az is felzaklat, hogy mások sokszor korlátoznak a szándékunkban. Számos területen van támogatásunk, megannyi irányból viszont ellenkezőleg ható, visszatartó erők sugároznak. Így lépked előre egy túlsúlyos, aki eltökélten fogyni szeretne.

Amikor én ebbe az egészbe belevágtam, csak egyszerűen írni akartam arról, milyen a kövérlét. Hogyan élem meg, hogyan próbálok másként élni, miként igyekszem felvenni a kesztyűt. Mutattam magamról fotót, amikor edzem, arról is, amit főzök és rengeteg bejegyzésben kitártam a valós érzelmeimet. Így beszélni a túlsúlyról rettentően nehéz. Az ember belső gondolatait odatárja a világ elé és nem tudja, milyen hatást fog vele elérni. Eleinte sokan támadtak: "Miért híztál meg...?", "Dagadék...", "Disznó...", "Nem kellett volna annyit zabálni...". Sok kétely gyötört, hogy vajon megéri ez? Volt egy munkám, amit szerettem és mellette hobbiból létrehoztam a blogot, ahol a semmiből lett hirtelen több ezer olvasó. Csak rólam szólt. Csak én írtam, én mutattam mindent, ez volt a Dia naplója a duci díványon. Ahogy egyre több lány kezdett olvasni, nyitott lettem egy zárt közösségi ötletre, hogy más is meg tudja mutatni hasonló gondolatait, küzdelmét és sikereit. Ma már nagyjából azonos csoport tag szám van, mint ahány blog olvasó, 10.000 felett járunk mindkét oldalon. Ebből, ha szó szóló vagy csendes valaki, akkor is látom weboldal szerkesztőként, hogy több ezres napi olvasottság van. Van olyan posztom, amelyet 17.000-nél többször nyitottatok meg. Ezért mindig azt éreztem, felelősséggel tartozom azért, amit leírok. Úgy éreztem, hogy amit nyújtani tudok, magamat és a próbálkozásaimat, nem lesz elég. Meg akartam ismerni sokkal jobban az emberi test működését, és a kövérség egészségre gyakorolt hatását. Látni akartam, hogy mi miért történik a szervezetünkben, hogy ne csak csináljam, értsem is. Feltett szándékom volt ezt összefoglalni, átadni másoknak is. Így indult el a duciforradalom. Ekkor már több vonalon is működött a támogatói rendszere a csoportnak:

  • a saját történetem,
  • a tagok élete, története,
  • az általam írt szakmai összefoglaló kisokosok,
  • a blog bejegyzéseim,
  • a tanulmányaim prezentálása és szakmai célirányom dokumentálása,
  • elindult az ELIT, ami összefoglalja az egész tudásanyagot és fejlődik folyamatosan

Kezdő voltam az egész életmódváltásban, az életmód tanácsadói, coach vonalon, és ez napról napra egyre többet és többet ad nekem. Egyetemre megyek, mert nem akarok megállni középfokú tanulmányoknál. Szükségét érzem annak, hogy beteljesítsem saját magam miatt azt, hogy az eredendően közgazdász diplomámat polcra téve megszerezzem az egészségügyi diplomát a táplálkozás témakörében. 1 tanévet ültem a fitnesz iskolában, amelynek a vizsgái ősszel várnak rám.

Mindent elkövettem és elkövetek azért, hogy stabil tudással és tapasztalattal rendelkezve elmondhassam ŐSZINTÉN A VILÁGNAK, HOGY KÖVÉRNEK LENNI NEM JÓ!

Nem esztétikai okaira kell hagyatkozni, hanem a kövérség által bennünk keletkező érzésekre kell összpontosítani, mert a mentális fájdalmak iszonyatosan negatívan befolyásolják a szervezetünk betegségre ösztönző hatását. Rizikófaktorokat növelünk nap mint nap, kockázatokat növelünk időről időre kövéren, túlsúlyosan, moletten is.

Van, aki úgy vélheti, hogy túl sok az olyan tartalom, ami száraz tudásanyag a posztjaimban és ez nem feltétlenül annyira izgalmas. Én mégis ragaszkodom hozzá, mert fontosnak tartom az elméletet is tudni.


Hát akkor beszéljünk őszintén arról, mit, miért és hogyan kommunikálok a csoportban magamról vagy a posztjaimban tömörülő tartalomról...

Kezdődött a történet azzal, hogy le szeretnék fogyni. Ennek minden csatáját megvívtam magammal, módszerekről módszerekre repülve végre bebábozódtam abba, ahol egyszer pillangó lehetek. Megtaláltam a megoldást, a módszert kipipálhattam. Ahogy fellebbent bennem a vágy, hogy tanulni szeretnék, azonnal meg akartam osztani minden tudásomat az ebook-okban, a bejegyzésekben. Tudatni akartam mindent azokból a kurzusokból, ahol csak jártam. Így szereztem meg 6 oklevelet az elmúlt 1,5 évben. Ennek saját szavaimmal megfogalmazott tudásanyagát kutya kötelességem elmondani, mert a kövérség nem arról szól, hogy lefotózok egy ételt és ráírom hány kalória meg vízjelezem a duciforradalom nevével. A kövérség onnan indul, hogy az ételt a szánkba vesszük, és ha nem értjük, hogyan zajlik az étel feldolgozása, emésztése, bélrendszerre, zsíranyagcserére, pajzsmirigyre, hormonális szintekre történő HATÁSA, akkor azt sem érthetjük meg, hogy valójában miért vagyunk kövérek. Minden lány keresi a válaszokat saját története vonatkozásában. Miért nem fogyok? Miért nem esem teherbe? Miért stagnálok? Miért vagyok éhes állandóan? Miért nem tudok nemet mondani az ételre? Miért hagyom abba újra és újra? Ezekre a kérdésekre nem lehet az a válaszom, hogy megmutatom az életemet és azt kérem, hogy másoljátok, ha Ti is jól akarjátok csinálni. NEM! Nem attól tud valaki a helyes irányba lépni fogyása céljából, ha megmutatom a napi menümet és lefotóztam magam minden nap. NEM! Attól tudok többet adni magamból és az egész egészségtudatos életvitel megértéséből, ha beszélek arról, mi történik a testünkben. A testünkben lezajló automatikus, önműködő folyamatok történnek, amik befolyásolják a menstruációs ciklusunkat, az inzulin termelésünket, az emésztésünket, a gyulladásokat, az ösztrogén szintet, és sorolhatnám végeláthatatlan mennyiségben azokat a mechanizmusokat, amik miatt TUDUNK VAGY NEM TUDUNK FOGYNI. Nem attól leszek szakértő, mert elvégeztem egy 32 tanórás életmód tanácsadó képzést. Nem attól leszek szakértő, mert ültem 1 tanévet a fitnesz iskolában. De még attól sem leszek szakértő, ha egyetemre járok. Attól leszek a témában őszinte, segítséget adó és támogató, ha folyamatosan képzem magam mindhárom területen (lélek, sport, táplálkozás), ha szakkönyvek tucatjaiból jegyzetelem ki az összefüggéseket, ha ezekből képes vagyok saját szavaimmal megfogalmazva érthető magyarázatokat írni és ezzel fel tudom nyitni más emberek szemét. Mert nem mindenki ül egy tanévet a fitnesz iskolában és nem mindenki polcán van ott az összes olyan témájú könyv, ami az én polcomon van. Minden ember saját szemszögéből látja a világot. Én abból a szemszögből látom, hogy olvasni, olvasni, olvasni, tanulni, tanulni, tanulni és átadni, átadni, átadni kell. Attól még senki nem fogyott le, mert végig nézte más sorstársak napi menüjét vagy történetét. Attól még senki nem értette meg az inzulintermelés szabályait, mert csupán megosztom magamról a fotókat minden nap. De attól már nagyon sokan fogytak le, ha tartalmas, érthető módszereket, tanácsokat, magyarázatokat kaptak a kezükbe és olvastak a kövérség miértjeiről. Ha írok a kövérség lelki okairól, akkor nem hagyhatom ki a lelki részét megelőző egészségügyi és anatómiai hátterét sem. Így, amennyiben csak azt posztolnám ki, hogy ma mit ettem éppen, nem adnék teljes körű információs bázist arról, hogy egyébként MIÉRT ETTEM EZT és mi fog emiatt történni vagy épp nem történni az inzulintermelésemkor.

Keveset posztolok saját magam útjáról, történetéről és ritkán osztom meg saját fejlődésemet. IGEN. A forradalom szülőanyja és "arca" vagyok, ehhez nem fér kétség. Ezért pontosan ugyanúgy, ahogy bárki más, én magam is az önismeret, önkép feltárásának szakaszait végig járva felismerem nagyon keményen azokat a sarokpontokat az életmódváltásomban, ahol fejlődnöm kell. Ahol változtatnom kell, ahol munkám van. Amivel dolgoznom kell, az a saját tükörképem láttán kialakuló bűntudattal együtt járó depresszív vád. Én vagyok az a lány, aki egy ruhaboltba besétálva mindig szándékosan kerüli el a tükröt. Gyűlölök belenézni, mert régmúlt gyötrelmeim nyomai ott lógnak rajtam. Nekem nem szülés miatt lett túlsúlyom. Nekem nem véletlenül alakult ki étkezési zavarom. Nem azért ettem, mert jól esett az étel. Menekültem, védtem magam, fájdalomcsillapító volt az étel. Amikor belenézek a tükörbe és felvillan fiatal, csinos 21 éveskori testem emléke, akkor azt érzem, belesajdul a lelkem a látványba. Nem szeretem a fotókat, nem szeretem a videókat és ennek legszembetűnőbb látványa a 100 éves idős nők testénél is megereszkedettebb, rondább, elviselhetetlen két felkarom. Ezzel én élek együtt. Ezt én viselem el nap mint nap. Fájdalmat okoz fizikailag (dörzsölődik, gyűrődik), fájdalmat okoz lelkileg (hogy történhetett ez), fájdalmat okoz egészségügyileg (nem maradhat így). Egyetlen oka van annak, hogy ritkán posztolok magamról, az a látvány, amit a tükörképem elém tár - még akkor is, ha a környezetem pontosan tudja, hogy miből mivé váltam. Honnan indultam, most milyen vagyok. Mi volt a kiindulás és hol járok ma. Nem lehet a kettőt összehasonlítani. Tudom. Tudja az a több száz ismerős is, aki nyomon követi a blogot vagy épp a szomszédom, aki ELIT-es lett. Látja a családom, Eleöd Orsi, aki 2016-óta kíséri a fogyási történetemet. Látja mindenki, hogy emberré alakulok "kövérshrek" testemből. De az, hogy ezen át kell mennem, hogy hányszor engedtem a depresszív evésnek, nagyon nehezen feldolgozható.

Mindenkinek van egy gyengesége vagy fejlesztendő területe. Az enyém ez: olyan lelki állapotba kerülni, amikor a vaku villanása már nem fáj. Ez az én feladatom saját lelki színteremen. Nekem ezzel van feladatom.

Belátom, ma már többről szól, mint egy tükörkép. Ma már komoly problémákat jelent. Ezért is történik az, hogy utamat hamarabb befejezem és augusztus elején megtörténik a várva várt felkar műtétem. Amikor először jártam orvosnál ezzel, akkor még túl kövér voltam a műtéthez, nem vállalták el. Azt megélni is borzalmas volt. Nem műt meg egy orvos, mert még túl kövér vagyok. Ez rettenetes. A második esetben pedig az orvos, aki látta, mennyire küzdök és őszintén beavattam minden titkomba, beajánlott egy testrekonstrukciós orvoshoz, aki azt mondta, már műthető vagyok. Megmutattam a karom és azt mondta, IGEN. Ez így nem normális és nem is maradhat és már készen állok a műtétre. Így az én kálváriám a tükörképpel emiatt a rám nőtt "két zsírtól kifogyott herezacskó" miatt megszűnik, mert lett egy műtéti hely augusztusban számomra. A karom az, ami miatt nem tudok felvenni ujjatlan felsőt. A karom az, ami miatt mindig hosszú vagy ¾-es ujjú ruhákban járok még nyáron is. Mindig melegem van, mert folyton túl vagyok öltözve. Ha egy szép blúz megtetszik, hasban már jó lenne, karban biztosan nem jön rám, ha nem elasztikus. Mert annyira túlzó a felkarom feleslege, hogy ellehetetlenül minden. Így hát orvosi véleményem is van róla és én magam is teljesen józan tudatomnál fogva belátom, hogy önértékelésem és példamutatásom akkor áll helyre, ha visszakapom a régihez legjobban hasonlító felkaromat és végre nem kell szégyenkeznem. Így meg vagyok győződve arról, hogy le sem lehet majd vakarni engem a fotózásról. Nem érdekel a heg, ami ott marad. Eltűnik két nehezék, ami olyan érzés, mint amikor egy nejlonharisnyába teszünk egy sárgadinnyét. Húzza lefelé, nehéz, borzalmas érzés.

Így napi posztjaimat végre úgy írhatom meg, hogy csatolhatok mellé fotót, mert nem kell szégyelljem a tükörképem. Lehet, hogy valaki ezen nevet, legyint. De, aki ismer személyesen, az pontosan tudja, nekem mekkora lelki megrázkódtatás és teher a karom. Nem tudom eléggé leírni azt, mennyire tönkre teszi az életemet. Nehéz úgy megfogalmazni, hogy mások számára érthető legyen. De, pld. Orsi barátnőm ezt is tudja. Pontosan tudja, hogy emiatt van örökké gát bennem, ha fotózni vagy videózni kell. Mert a karom rajta lesz. Gyűlölöm. Meg kell oldanom, mert ez már nem csupán esztétika. Ez pszichés és fizikai probléma is.

Augusztus elején tehát haza utazom és elvégzik a műtétet. Így visszakapom a "denevérszárny" nélküli felkaromat. Visszakapom a tükörképemet, amire vágyom. Minden mással tudok együtt élni és meg tudok birkózni. Persze, hiszen egy ruhában mindenki lehet esztétikusan szép. A has, a láb, a popsi a ruhával szépen eltakarható, ha még nem is tetszik. De a kar... szabadon szeretném hagyni tavasztól őszig, végre nem akarok örökké blézerben lenni. A karunkat legtöbbször szabadon hagyjuk. Én nem tudom, mert fáj, mert másoknak is feltűnő és egyszerűen fizikailag rettentő.

Önfeledten szeretnék magamról nyaktól lefelé is fotózni, videózni, mesélni. Önfeledten szeretném a műhelymunkákat megtartani, önfeledten szeretném magam és a változásomat megmutatni. És meg is fogom. Nagyon-nagyon jól esik, hogy kíváncsiak vagytok rám, hogy szeretnétek belőlem többet kapni. Fogtok, néhány héten belül. Életem legszebb pillanata lesz, amikor készíthetek egy egész alakos fotót a kompressziós kar ruhában. Az lesz az én változásom első igazi katarzisa. Kértétek, hogy újra írjak többet én magamról is, a saját változásomról is és ezt a műtéttel párhuzamosan meg is fogjátok kapni néhány héten belül. Akkor már otthon, újra a "régi kerékvágásban".

Abból bizonyosan nem engedek, hogy az általam fontosnak vélt szakmai részek száma csökkenjen a bejegyzésekben. Meg szeretném mutatni a test működését és nem gondolom, hogy bármely kritikus, aki azt fogalmazza meg, hogy ennek nincs létjogosultsága egy fogyis csoportban, az tudja mit beszél. Először is, ez sosem volt és sosem lesz FOGYIS CSOPORT. Ez egy közösség, ahol teret kap a kövérség leplezetlen valósága. Kezdve az anatómiától egészen addig, hogy rólam láthattok napi összefoglalókat, menümet és változásomat illetően. Nem beszélve arról, hogy hány olyan tag van, aki naplózza saját történetét önfeledten, bátran, elszántan, boldogan és lelkesen. Ez sosem lesz fogyis csoport. Ez egy olyan közösség, ahol bárki lehet gyenge, bárki hibázhat, bárki nyerhet, bárki állhat fel 100-szor, ha kell és bárki kérhet segítséget saját útjához.

Az én történetem soha nem lesz az enyém. Mert az én történetem egyenlő az összes duci lányéval, aki képes erőfeszítéseket tenni önmagáért és ki mer állni a világ elé.

Augusztus elejétől jövök a napi posztokkal, a mindennapi életemmel (menü, sport, műtét utáni felépülés, munka, egyetem, fitnesz iskola, youtube az életemről) - mert nagyon sokan kértétek, hogy ismét írjak/beszéljek többet magamról is a tankönyvekből, oktatásokon, szakmai fórumokon olvasott vagy megtapasztalt elméleti tudásanyagok megosztásán kívül. Július végén vizsgázom a jelenlegi kurzuson és ezt követően elhozok nektek mindent, amit csak lehet.