Kosár
0
0 Ft
Bakker, én tudok futni! - az első élmények
2021.02.22
A tesztelős napom...
Telefon majdnem maxra töltve, youtube music beüzemelve. Sport fülhallgató becsatlakoztatva. Új sportcuccok felvéve: alulöltözős topp alatt vadiúj sportmelltartó (érted, ez is fontos), futós kapucnis pulcsi, futónadrág, futózokni, futócipő, futószéldzseki. 3db papírzsepi.
16:22. Misztikus számok nekem, a 11, 16, 22 a szerencseszámom. Mielőtt idetévedne egy hekker, ne próbáld, nem ezekből állnak a pin kódjaim és a jelszavaim sem. :D
Útra készen.
Nincsenek elvárásaim. Bármi lesz, az lesz.
Azért eléggé bíztam magamban régi emlékeim által, hogy nem 10 perces gyaloglás lesz az első. Ja, mert hogy gyaloglással indulok. Utoljára 2020. márciusában sportoltam. A műtéteim előtt. Azóta csak a véletlen folytán fordult elő. Amúgy nem sportolok. Azaz, tegnap azt írtam fél év, ma rájöttem, dehogy is, majdnem 1 év kihagyás van mögöttem. Ezért tényleg kezdőnek hívom magam.
Elindultam a főtérre, aztán csak mentem. Fura érzés volt bennem. Autós típus vagyok ugyanis. Mindenhová imádott autómmal megyek. Valamiért nem szeretek egyedül bóklászni az utcán - van bennem egy kis félsz olykor nőként... de mivel világosban és a nyílt utcán mentem, úgy voltam vele, hogy megyek amerre látok. Azért volt fura az érzés, mert bátran mentem. Messze. Jó, az a messze nem volt valójában messze, hanem gyalog számít annak nálam... érted.
Hát, hogy is fogalmazzak. Amivel most megismerkedtem, azt én ezelőtt nem tudtam, hogy létezik!
Azt kell megértened, ha olvasol engem, hogy egy olyan nő meséli ezt az élményt, aki 15 éven át cipelt kötényhasat, vastag combokat és lobogó hájat. A 120-170 kiló közötti testsúlytörténetemben mindig a hasam volt a legborzasztóbb. Hasi típusú elhízásom hormonális eredetű is, inzulinrezisztensek gyakori tünete ez. Illetve a túlevőké is. Én pedig zabáltam. Mértéktelenül. Mint egy férfi. Mint egy férfi duplán, triplán.
Amikor lefogytam, 8kg bőr és zsírszaporulatot műtöttek le a köldököm alatt, azaz a teljes kötényhasam eltávolították és a köldökömet is máshová helyezték. Gyakran nevetek is azon, hogy milyen magasan van, hozzászoktam a lelógó hasam leeső helyen lévő köldökére. És mély volt, tudod, férfiak szoktak néha cigarettát beledugni a filmekben. Na, az enyémben is elfért volna, most pedig olyan kicsi, szűk, hogy a mutatóujjam sem fér bele. :)
Annyi a mesélni valóm, hogy mindig eltérek a tárgytól. Na hát utolsó élményem tehát 1 évvel ezelőtt is 8kg bőr és zsírtömeg cipelése köldöktől lefelé. Redőkben, lebegve, mint Dumbó füle repülés közben.
Most pedig szembesültem azzal, amivel 15 éve nem: Olyan szabadságot éreztem a testemen, hogy ma jöttem rá, nem csak közhely az, hogy az elhízás miatt az ember a saját testének rabja.
Igen, én is az voltam. Mosogatás közben is fájt a derekam, séta közben is hasított régen, mert annyira húzta előre a gerincemet a hasamon ólálkodó hájtömeg. Most pedig egy másodpercnyi időre sem éreztem derékfájdalmat és pehelykönnyűnek éreztem magam.
Csak mentem.
Csak vitt a lábam.
Régen mindig "éreztem" a combom tömegét, ahogy sétáltam, hiszen önmagában nagy arányt vitt el az egész súlyomból. Most pedig mintha egy 1,5 literes palackot fogtam volna üresen. Lényegében így tudom vizualizálni a különbséget. Teli palack - üres palack - múlt - jelen.
Nem éreztem fáradtságot. Azon töprengtem, mennyire messze menjek el az otthonomtól, mert úgy érzem bírom, de ha útközben mégis rám jönne a nagy fáradás, akkor könnyen haza találjak. Ezért szlalomozni kezdtem az utcákban. Fel-le kacskaringóztam.
És tudod mit éreztem? Élveztem. Mentem. Mentem. Mentem. Akartam, jól esett, tetszett.
Tovább megyek. Ne röhögj! :) Jött velem szemben egy futó nő. Rámosolyogtam, szemléltetve, hogy üdvözöljön engem a "futók - gyaloglók" körében. Ő nem mosolygott vissza. Upsz - hát úgy látszik, ez nem olyan, mint a taxisoknál, hogy intenek egymásnak. Nem baj. Én azért rohadtul büszke voltam arra, amit ott éreztem.
Még tovább megyek. Imádtam, hogy egyértelmű lehet mások számára a szerkómból, hogy én most sportolok. :) Itt se röhögj, de ettől azt éreztem, hogy menő vagyok. Most én is nevetek magamon, de olyan büszke voltam erre. Futószerkó, futócsuklya, na. Menő voltam és kész.
Azt kicsit bánom, hogy ilyen későn indultam, mert futószerkó ide vagy oda, még hidegnek éreztem ezt, még véletlenül sem szeretnék újra visszafázni - nem rég voltam kegyetlenül beteg. Amikor azt éreztem, hogy jó, most befejezem, ránéztem az órára és 40 percet mutatott. Negyvenperccc? Negyven? :)
Na szlalomozás után beértem az utcasarokra. Egyébként végig az járt a fejemben - most már tudom, hogy 40 percen át -, futni kéne. Csak 5 métert. Csak úgy próbaként. De végig következetesen akartam tartani magamat a tervhez. NEM! Ez ma gyaloglás lesz. Szerinted az lett? :D
Ah, bakker, én futni akarok, csak tesztképpen. Csak azt akarom látni, milyen érzés. Tudok-e. Mert hogy régről konkrét az élményem. 2 méter és KO. Nem tudtam futni. Azt akartam látni, van-e különbség a testem átváltozása miatt vagy tök mindegy, az állóképességem a gond.
A kapunk előtt kb 20 méterre voltam. Bacccameg, én elfutok a kapuig. Már alaposan bemelegítettem így 40 perc után, hát rajta. Dia futni kezdett. A kapuig. Csak odáig. Baszki futottam. Tudtam futni. De ez most véletlen? Na, akkor most jobbra a sarokig van 50 méter így szemmértékre. Nézzük meg, hogy szerencsém volt és tök véletlen tudtam-e lefutni 20 métert vagy tényleg tudok futni. Dia elfutott a sarokig. Még egyszer szerencsém volt? Akkor menjünk vissza a kapuig 50 métert. Dia visszafutott. Dia megállt a kapunál és nevetett. Dia fut. Dia tud futni. Kinyitottam a kaput és befutottam a teraszig. :D Berohantam. Apaaaaaaaaaaaaaaa, tudok futni! - most a szüleimnél dekkolok egy ideg, amíg az új kecót kitalálom, hogy hol lesz. :)
Összegezve: 45 percet sportoltam ma. A táv nem volt nagy: 3,12km. Első gyaloglás volt, nem rohantam, teljesen normális, lassú tempóban. Magamhoz képest könnyed volt, laza, de szándékosan voltam ilyen, mert megfogadtam: ebben tényleg a fokozatosságra fogok figyelni. A saját érdekem. Átlagos pulzusom 117 volt, max pulzusom 155 (ez bizonyára a futás próba volt).
Sajnos a polar óra továbbra sem működik, sem az APP, sem a polar flow online oldalára nem tölti át az adatokat. Beruháztam egy kisebb órába, ami csak pulzust lök át az appjába. Nincs más választásom, névnapomra kérnem kell egy garmint. :D Vagy elküldöm szervizbe a polart. De annyira szeretnék egy garmint. :)
Érzéseim:
Felemelő. Én nem tudom, hogyan lehet ezt szavakkal leírni. Eufória. Boldogság. Sikerélmény: futottam. ÉN! Futottam. Tök mindegy, hogy összesen 120 métert. Futottam. Tudok futni. Kövéren nem tudtam 3 egymás utáni lépést sem megtenni, most pedig lazán elfutottam 50 métert megterhelő érzések nélkül, majd vissza is. Ezt csak az érti, aki átélte.
A testünk borzasztóan csapdában tart az elhízással. Annyira leamortizálja a képességeinket a szabad mozgásban, hogy az elképesztő. És ezt kövéren tudjuk, de mivel nem érezzük a másik oldalt, ahol szabadság van, ezért el sem tudjuk képzelni, milyen érzés a felszabadult sportolás. Legalábbis én ezt nem ismertem. Én meg a sport két külön világ voltunk.
Vártam ezt a percet. Elérkezett. Idén mozogni fogok. Már ma tudom, a tesztnapom után.
