Jómagam mindig is azt vallottam, hogy a tökéletesség elérése nem lehet cél, mert a tökéletesség relatív. Mindenki másképp éli meg, számára mi a maximális elégedettség. Mégis meg kell szólalnom a témában, mert egyre inkább azt látom, hogy hibás az üzenet az új típusú hullám mögött.

Sok-sok éve még a csontsovány modellek uralták a közösségi oldalakat, ma pedig naponta belebotlom egy-egy testképpel kapcsolatos posztba, ahol az az üzenet: fogadd el magad. Lényegében én is ezt közvetítem, hiszen vállalom a volt kövérségemet, vállalom a testem tökéletlenségét, a hegeimet és a hibákat, amiket elkövettem. Fehérneműben is megmutattam a jelen, tökéletlen állapotomat, miközben látjátok a mögötte végig dokumentált 5 éves harcomat. Vállalom a nem tökéletességemet és hiszem, hogy elfogadni a fogyás utáni testet fontos.

Ám, az a véleményem, hogy az emberek egy része összekeveri a #bodypositivity fogalmat a beletörődéssel, a megalkuvással és sokan a kövérségükbe temetkezve ebbe kapaszkodnak. "Elfogadom, hogy duci vagyok." MIÉRT? MIÉRT FOGADOD EL AZT, AMIN LEHET VÁLTOZTATNI ÉS AZT, AMI ERŐFESZÍTÉSEK ÁRÁN SOKKAL BOLDOGABB, KIEGYENSÚLYOZOTTABB LELKI VILÁGOT ADNA SZÁMODRA?

Nagyon hibás üzenet az, hogy légy boldog elhízottan, fogadd el a testedet és élj így, ha jól esik. A #bodypositivity arról kellene szóljon, hogy ne a retusált, tökéletes testet sugalló fotók eszméibe kapaszkodjunk, hanem abba, ami reálisan elérhető és megvalósítható saját törekvéseink által. A narancsbőr, a plasztikai műtét utáni heg elfogadást követel magunk részéről is, de a kövérség maga nem szabadna ebbe a kategóriába sorolódjon.Elfogadom magam kövéren vagy elfogadom, hogy nem lehetek tökéletes, nem ugyanaz. A husi és elhízott test nem ugyanaz. Magamról nyíltan vállalom: #husimusi vagyok, mindig is az leszek. De azt is vállalom, hogy nagyon kövér voltam és az az élet egy sor megalkuvással járó életforma volt. Rombolta a személyiségemet, az egészségemet, a társas kapcsolataimat, az önértékelésemet.

Azt is vállalom nyíltan, hogy a lógó bőrt nem tudtam elfogadni magamon, ezért kés alá feküdtem. Nem törődtem bele a kövérségbe és nem hivatkoztam a genetikára, nem okoltam másokat és mást a saját elhízásom miatt. Sem az inzulinrezisztenciámat, sem az élelmiszeripart, sem a stresszes életformámat. Csak és kizárólag én voltam felelős azért, ahová eljutottam. Ezért csak és kizárólag én lehettem felelős azért is, hogy le tudjak számolni a kövér testtel és legyen belőle egy olyan elfogadható test, amely sosem lesz tökéletes, de a tőlem maximálisan megvalósítható testformát mégis el tudom érni a munka által, amit beletettem.Ha tudsz változtatni, akkor miért nem teszed meg? Nagyon veszélyesnek tartom a kövérség elfogadással való üzenetét, s ezáltal a plus size modellek egy körének magamutogató közösségi tevékenységét is. Nagyon sok példát tudnék hozni az instagram világából, ahol láthatóan, 140+kg-os modellek arról mesélnek, hogy a kövérség nem akadály az életben. Nem akadály, valóban, egy bizonyos pontig. Ez a pont pedig az egészséged tűrőhatára lesz.Sokszor mondtam már, hogy a kövérség nem esztétikai kérdés elsősorban, ezért testkép pozitivitással párhuzamba hozni küllem szempontjából óriási kockázat. Egy 140+ kg-os lány esetén egy darab szív két testnyi súlyt mozgat. Ezt büntetlenül sokáig nem fogja a test bírni, ezért beletörődni abba, hogy az elfogadás ma már mások által is divat, nagyon nagy felelőtlenség.

Nem szoktam erről gyakran posztolni, de azt gondolom, hogy reálisan kell ebben is látni az üzeneteket és nem bedőlni olyan instagram oldalak üzenetének, ahol a plus size modell rengeteg pénzért cserébe márkás fürdőruhában biztat arra, hogy fogadd el a tested és hordj bátran bikinit. Mindig azt kell látni egy-egy poszt mögött, hogy az üzenet mögött rejlik-e valódi segítségnyújtás. Egy fürdőruhát reklámozva nem feltétlenül a segíteni akarás húzódik, mintsem anyagi érdek. Ez pedig számomra elfogadhatatlan, hogy már fiatal lányok is (mai insta generáció) ilyen #bodypositivity köntösben látják az életet. A kövérséget elfogadni óriási hiba, mondom ezt úgy, hogy 12-13 extrém kövérség van mögöttem. Én is próbálkoztam az elfogadással, de sosem ment. Nem éreztem azt, hogy valóban ez lenne a kiteljesedett élet és el kellene fogadni azt, amilyen lettem.

A husimusi test, a telt alak, a formás fenék, comb, has és cici szép. De egy bizonyos ponton túl ez már nem külsőség, hanem egészségügyi kockázat, illetve felesleges idő abból a kevés életből, amit kaptunk. A kövér test sokkal behatároltabb, ha sportolni kell, ha kirándulni szeretnél, ha kalandparkban vagy, ha szaladni kell a gyerek után, ha fel kell menni a negyedik emeletre gyalog tele pakolt bevásárló szatyorral.

Nem láttam szépséget a kövérségemben, annál több lemondást viszont igen. Lemondtam egy csomó dologról a szégyenérzet okán vagy épp amiatt, mert a kalandparkban a heveder nem ért át (csapatépítőn fordult velem elő).

Aki szépséget lát az indokolatlan elhízásban, az sajnos tagadásban él. Ha engem bárki megkérdez, hogy mi az a határ, amit még el tudok fogadni egy nő esetén, az nagyjából 80 kg. Efölött már nehéz elfogadni a túlsúlyt (természetesen a testmagasság ezt befolyásolja), átlagos 165-175 cm közötti nők esetén gondolom ezt a határt. Ebben a testmagasságban 70-80 kg közötti testsúly az, amire azt mondhatom, hogy még élhető és egészségügyileg is vállalható és aki ezt eléri, tényleg szép, dekoratív, telt testet viselhet, ami mögött meghúzódik egy jó vérkép is vélhetően.Nem kell tehát irreális fogyási célokat kitűzni, én magam sem szeretnék 55 kg lenni, nem is leszek. De, be kell vallanom, hogy a 100+kg-os fogyásom után össze sem tudom hasonlítani a két testben való életet.Nem szabad tehát összefésülni a testelfogadást a megalkuvással és a beletörődéssel, mert amin változtatni lehet, az csak saját döntésünk eredménye, hogy meg is tesszük-e a lépéseket. Persze, mindenki dönthet úgy, hogy neki az az állapot megfelel, amiben él. Mivel átéltem, ezért én viszont azt gondolom, hogy ez önámítás egy bizonyos szinten, mert könnyebb azt mondani, hogy "köszönöm, jól vagyok", mintsem munkát, időt és energiát fektetni a változásba.

Lehet élni úgy is, ahogy én 5 éve, meg úgy is, ahogy ma élek! Sosem választanám újra a régi életemet! Soha!