Diétás zserbó
Hozzávalók:
- 35 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 20 dkg vaj
- 15 dkg darált dió
- 15 dkg stevia/eritrit
- 1 tojás
- 1 dl zsírszegény tej
- 1 dkg élesztő
- 1 tábla legalább 70%-os étcsoki vagy cukormentes csokoládé
- csipetnyi sütőpor
- cukormentes baracklekvár

Elkészítés:
Keverjük össze a lisztet és a sütőport, majd morzsoljuk el benne a vajat. A tejben futtassuk fel az élesztőt, és adjuk hozzá a lisztet, a tojást, édesítőt és egy evőkanál olajat. A tésztából készítsünk három golyót, az elsőt nyújtsuk akkorára, mint a tepsi, tegyük bele, és kenjük meg a baracklekvárral, majd szórjuk meg az édesítőszerrel összekevert dióval. Ezután tegyük rá a második, kinyújtott tésztalapot, és ezt is kenjük meg lekvárral, majd szórjuk meg dióval. A harmadikkal fedjük be az egészet, majd egy órát pihentessük. Ezután előmelegített sütőben süssük készre körülbelül fél óra alatt. Közben olvasszuk meg a csokit, és vonjuk be vele a kész sütemény tetejét, majd pedig hagyjuk megkeményedni és kihűlni.