Duci szívvel olvasónapló | 2.rész | Feleszmélés | Amikor már eléggé fáj!!!

2019.08.30

Számtalanszor leültem, megterveztem a stratégiámat, óraműpontossággal behatároltam a kezdő időpontot és a végdátumot. Mindeközben pedig igazán soha nem tettem semmit töretlen kitartással. Akkor értettem meg, hogy nem látom reálisan az egész súlykérdést, amikor már nagyon mélyen fetrengtem az önsajnálatban. Akármit tettem, nem sikerült. Lefogytam 10kg-ot, visszahíztam pár hét alatt 12kg-ot. Évek teltek el úgy, hogy én még mindig a súlyommal foglalkoztam. Még mindig.


Az igazság az, hogy semmi különöset nem kellett volna tennem az elpazarolt több mint 10 évem alatt. Mindig meg volt az esélyem arra, hogy szabadon választhassak a lehetőségeim közül. Választhattam. Gyötröm magam sanyargató fogyókúrával vagy sem. Folyton félbehagyom vagy sem. Jutalmazom magam étellel stressz esetén vagy sem. Kitartok pár napnál tovább vagy sem. Becsapom önmagam vagy sem. Türelmes vagyok magammal vagy sem. Tudatosan élek vagy sem. Érdekelnek a következmények vagy sem. Akarom vagy sem.

Odáig mindig eljutottam, hogy megvásároltam a kis táplálékkiegészítőimet, valakinek az étrendjét, egy újabb libri kiadású fogyókúráról szóló könyvet és ezen a ponton soha nem tudtam túl lendülni. Mert mindig volt valami, ami miatt kitűztem egy újabb, majd egy újabb, majd még egy újabb kezdő dátumot. Tologattam, mert most esküvőre megyek, most nyaralni megyek, most kezdődik az iskola, most túlórák várnak rám, most csapatépítőm lesz, most a születésnapom jön, most karácsony, szilveszter, húsvét, majd a sok-sok ismételt karácsony, szilveszter és húsvét. Örökös határidők, amelyek a "majd holnap" ígéretének csábításával arra adtak belső lelki engedélyt, hogy MOST MIÉRT NE KEZDJEM EL.

Sokáig csináltam ezt. Azt kell mondanom, hogy sajnos akkor még nem álltam készen, még nem fájt nekem ez eléggé. Pedig zavart, de nem eléggé. Bántott, de még tudtam így élni. Változni akartam, de nem minden áron. Fontos volt, de nem sürgős.

Minduntalan egy harcnak tekintettem a súlykérdésemet. Amikor bele gondoltam, hogy egy komoly tortúra vár rám, akkor bepánikoltam, nem volt elég lelki erőm ahhoz, hogy én most tényleg minden áron meg akarjak tenni az ég világon minden lépést a fogyásom érdekében. Még mindig a kiskapukat kerestem. Nem tudtam, nem akartam betartani az étrendeket, mert állandóan az én kedvenc dugi kajáimra vágytam, ezért egy terrornak képzeltem a rám váró fogyókúrát. Persze, tévúton jártam, mert akkor még hittem a csoda diétákban, az 1000-1200 kalóriás sablon diétáknak, annak, hogy egyél keveset és mozogj többet. Nem csoda, hogy inába szállt a bátorságom, ha csak rá gondoltam, hogy szenvedni fogok. Tévhitben voltam, egy rossz folyamatban. Maximum 1 hétig csináltam, feladtam, visszahíztam kétszer annyit, mint a koplalás alatt lefogytam. Éreztem, hogy nem kerek ez, hiszen nagyon akarok fogyni, de pont az ellenkezőjét csinálom. Diétát kellene tartani, de én zabálok. Csinálom, abba hagyom. Megint elkezdem, megint feladom. Ebbe pedig bele lehet fásulni, mert egy idő után azt mondod magadnak: nem ér az egész ennyit. Ezért egy időre félre is teszed és akkor foglalkozol vele ismét, mikor újabb 5-10kg kúszott fel rád. Megint eltelt 2-3-6 hónap, egy év. Már megint és még mindig nem változtam semmit, sőt, csak gyarapodott a súlyom.

Ha tényleg szeretnél megváltozni, akkor egy valamit meg kell értened: soha többet nem lehetsz olyan, mint régen. Azonnali változást kell előidézni a szokásokban, a viselkedésben, a gondolkodásban, az életmódban. Ha más módon kezdesz el viselkedni változatlan életed kellős közepén, az egész lényed és hozzá állásod megváltozik.

Én sokáig nem vettem tudomást a kegyetlen valóságról. Értelmes vagyok, pontosan tudom, hogy ha többet eszem jóval, mint kellene, akkor egyszerűen kövér leszek és sosem fogyok le. Ezt mindig is tudtam, mégis ettem. Sok próbálkozás után eljött az idő, amikor szembe kellett néznem azzal, hogy ha nem alkotok egy eszközrendszert és szabályrendszert magamnak, akkor a szokások, az érzelmek és az ételek rabja maradok. Örökké kövér leszek. Át kellett programoznom az életemet a sikerre. Megszületett a döntésem, ami végérvényesen, mindent megváltoztatott az életemben és elindított az utamon.

Ha azon a ponton tartasz, hogy soha nem sikerül tartósan bele kezdeni az életmódváltásba, akkor még nem fáj neked eléggé. Még nem elég fontos. Még mindig önhazugságban élsz. Még áltatod magad. Még mentséget, kifogást keresel. És talán lusta is vagy erőfeszítéseket tenni. Ezen a szinten a Duci szívvel könyv sem lesz megoldás. Mert még nem akarod. Még nem akarsz változni.

Amikor egy-egy segítségkérő levélben a szövegkörnyezet tartalmazza azt, hogy "nincs időm főzni, alig van időm bármire...", "ugye az étrendben tudok cserélni élelmiszert, ha nem tetszik....?" "nem tudom, hogy lelkileg készen állok-e a változásra, nem is tudom, hogy akarom-e..." akkor sokszor csak annyit írnék vissza, hogy hiába írok bármit, úgy sem lesz értelme. MERT NEM FOGOD ELKEZDENI! Ezért inkább bele se kezdj az egészbe!

Ezért első körben, mindennemű tervezés, komoly elköteleződés előtt azt kell tisztázni magadban, hogy MIKOR FÁJNA NEKED EZ ELÉGGÉ AHHOZ, HOGY TÉNYLEG VÉGIG AKARD CSINÁLNI?

Akkor állsz készen a változásra,

  1. amikor nem az a kérdésed, hogy mit ehetsz meg egy diétában ("ugye belefér a kávé, a kenyér, az ez meg az...?"),
  2. nem azzal kezded, hogy nincs időd főzni és 5x enni egy nap,
  3. hanem az a legfontosabb számodra, hogy MIT KELL TENNED A VÁLTOZÁSÉRT, mert azt meg fogod tenni!

Az olvasónapló és a Duci szívvel könyv azoknak segítség, akik valóban változni akarnak! Akiknek már eléggé fáj a kövérség! Nekik tudom végig vezetni az utat!