Edzőparkban jártunk

2022.04.15

A mai napunk aktív pihenéssel és mozgással telik. Mindig is álmom volt, hogy én is szabadtéri edzőparkban edzhessek, most végre partnert is találtam hozzá.

Csoportos fitnesz edző vizsgámra készülök, ami nem kifejezetten erő gyakorlatokra összpontosít, viszont a személyi edző képzés már komplexen tanít edzőtermi és saját testsúlyos elemeket. Az edzőparkban szembesültem vele, hogy monoton kardió mozgádokban (gyaloglás, futás, biciklizés, úszás) erős az állóképességem, de erőgyakorlatokban (pld. húzódzkodás) szinte 0. Jó a humorérzékünk, ezért inkább kihívásnak éljük meg a fejlesztendő területeket, s a gyakorlásra helyezzük a hangsúlyt. Szerencsére itt is találni a csoportos fitnesz képzésben aktívan használt gyakorlathoz lehetőséget, kitöréseket végeztem, ez viszont erős sikerélményt adott.

A nap második edzése az infratrainer, amit szeretek, mert ezekben is komfortos a mozgásterem már. Ez inkább V-nek új, harmadszorra jött el velem, egyre jobban szereti. Este még vár ránk egy futóedzés, kb 6 km.Étrendünkben húsvét dominál, hozok majd húsvéti menü fotót. Beléptem az utolsó hajrába. 10-én lesz a fitnesz vizsgám és 19-ére tették át az utolsó testrekonstrukciós műtétem. A május életem meghatározó hónapja lesz. Nincs megállás, nincs lazsálás. Muszáj végig csinálnom. És nem vagyok egyedül. V. a támaszom, a társam, a lelkiismeretem, a kontrollerem, mindenben kiegészít és erősít.

1 ÉV VIP TAGSÁG (28 NAPOS ÉLETMÓDVÁLTÓ KURZUSSAL)

Igényeld új VIP tagságodat és maxold ki az életmódváltásodat! Komplex életmódváltó program online tanuló felülettel Letölthető, kidolgozott infókártyapaklival, amelyen mindent megtanulsz, ami az életvitel változtatásához szükséges VIP automatikus kedvezmény rendszer Senor/ita termékeinkhez 1 éves tagság A VIP tagságban kurzusokon keresztül menetelhetsz végig a céljaidig: Új belépős tagoknak mindent a részelteibe menően megtanítunk Új belépő kurzoson, amelyet saját tempódban bármikor elérsz. 28 FIX nap kurzusunkon velünk együtt végzed az életmódváltást: főzést, napi fókuszokat, nap indítást, nap zárást. Varázsmenü videósorozatunk eligazít mini videók segítségével a legfontosabb tudnivalókon az élelemiszereken át a hormonális problémákon keresztül a komplexebb témákig.

16 990 Ft 19 990 Ft

ÖRÖKÖS VIP TAGSÁG + VARÁZSMENÜ CSOMAG (28 NAPOS ÉLETMÓDVÁLTÓ KURZUSSAL)

Igényeld új VIP tagságodat és vidd vele a VARÁZSMENÜ csomagunkat is. Kezdd rögtön 28 napos életmódváltó kurzusunkkal! Csatlakozz most a VIP tagok közé, vigyél mindent, amit csak adhatunk: Komplex életmódváltó program online tanuló felülettel VIP kedvezmény rendszer Senor/ita termékeinkhez 180 napos életmódváltó program nyomdai kártyapaklival a varázsmenü rendszer teljes tudásanyagával 28 napos életmódváltó kurzusunkban mindent megtanítunk neked, hogy teljes erőbedobással indulhass el az úton. Varázsmenü csomagra, amit te választanál magadnak az induláshoz. A varázsmenü csomagok 2 db kollagén terméket, a Varázsmenü életmódváltó receptkönyvet is a kezedbe adja. Kollagén termékeidet VIP tagságod aktiválása után választhatod ki, ennek folyamatáról a VIP tagság érvényesítését követően tájékoztatunk a jogosultságaid beállításaival együtt. A szállítási költséget a magyarországi csomagok ára tartalmazza. A szállítási költséget külföldi tagok számára a webshop felszámolja.

31 960 Ft 49 950 Ft