Egyetemi környezet - a kövérség témaköre

Arra adtam a fejem, hogy 4 évre egyetemi padokba ülök, mert szeretnék az egészségügyben felsőfokú végzettséget szerezni. Ennek nem csak az az oka, hogy a kezemben legyen egy ez irányú oklevél is, hanem tényleg átfogó ismeretanyagra vágytam a témában. Álomszakom specifikált területe a dietetika lett volna, amely elsőre nem sikerült, így indultam neki az egészségügyi gondozás és prevenció szaknak az egészségtudományi karon. Tervem az volt, hogy januárban kérelmet nyújtok majd be az ápolás szakra történő átjelentkezéshez. Mindeddig. Mondani szokták, hogy evés közben jön meg az étvágy, s igaz ez az élet bármely területére. 3. hónapja töltöm időmet az egyetem falain belül és bekerülve ebbe a világba, látásmódom jelentősen szélesedett. Dietetika. Ebben láttam a jövőt, a táplálkozásban és az ezzel kapcsolatos mindennemű tudás megszerzésében. Időközben viszont rájöttem, hogy ez egy parányi szeglete az egész kövérségi témakörnek és fókuszálni az étrendtervezésre nem feltétlenül életre szóló segítség az életmódváltás esetében. 17 db tantárgyam lett végül és ezekben igyekszem kihámozni az alapozó tárgyak információhalmazát, hogy ezekre épülve még nagyobb képet kaphassak az egész egészségügyi rendszerre.

A kövérség szociológiai, pszichológiai, társadalmi kérdés

Eddig 4 olyan tantárggyal találkoztam, amelyben a kövérség szóba került szociális, pszichológiai, preventív és társadalmi szemszögből, s a táplálkozást még csak érintőlegesen sem említettük. Számítottam arra, hogy egy egészségügyi területen történő tanulási vágy esetén egy súlyfelesleggel küzdő ember kitűnik a tömegből, de nem gondoltam, hogy amit és ahogyan érezni fogok a padok között, ennyire nyersen az arcomba tolja majd a mai társadalmi valóságot. Van ugyanis jó pár élményem, amely a kirekesztettséget tökéletesen mintázza. A kövér ember külső jegyeiben hordozza a súlyfelesleget, ezért egyszerűen mindenki tisztában van azzal, hogy Ő KÖVÉR EMBER. Nem teszek különbséget +20-30 kg vagy +60-80kg felesleggel megáldott emberek között, lényegi értelmét ragadnám ki a fogalomnak. Akin van látható plusz súly, azt nevezzük el kövér embernek. Azért nevezzük így, mert sajnos a társadalmunk sem szelektál, nem szépít, nem fogalmaz finoman, így lényegtelen, hogy valaki duci vagy súlyosan elhízott.

3 hónapnyi diákélet után ki merem jelenteni, hogy saját szemszögemből vizsgálva az egész kövérségelméletet, szívesen tartanék órát "kövéren élni" c. tantárgy néven, hogy néhány ember szemét felnyithassam, mennyire rosszul közelítik meg a kövér embert, az egész lényegi értelmét. Nos. Órát nem tudok tartani, de egy posztban megírom, mert meg akarom írni, hogy magamat kövér jelzővel ellátva hogyan érzem belülről, szívemből és elmémmel azt, amit eddig megéltem és nem igazán tetszett. A dietetika szak számomra nem hoz megoldást, ha arról szeretnék beszélni embereknek, mi a kövérség, mi rejlik mögötte és hogyan lehet megküzdeni a belső nehézségek mentén és a külső környezet által nehezített fogyási tervekkel. Kimondom kerek-perec. Megvilágosodtam. Szeretném ismerni az egészségvédelmi irányelveket, az élelmiszer készítési, élelmiszer tárolási szabályrendszereket és rendkívül hasznos számomra az egészségügyi rendszer átfogó ismerete, de sokkal többet ad nekem az ennél tartalmasabb mondanivalókkal bíró tárgyak témaköre: egészségfilozófia, egészségpszichológia, szociálpszichológia, személyiségfejlesztés, népegészségügy, stb. Igyekszem szabadon választható tárgyakat hallgatni a dietetikáról, hogy tényleg lássak minél több mindent, de ma már tudom, hogy nem ez oldja meg a kövérség globális problémáját. Szakváltásom nem lesz. Maradok a helyemen, mert itt sokkal átfogóbb az ismeretanyag, amelyre nekem szükségem lesz hosszú távon. Álmom átfogalmazódott és kitisztult: a kövérség megszüntetése javarészt mentális út egy nehezített pályán, ahol a táplálkozás egy segédeszköz, de a valódi fegyvertár a lélektani küzdelemben érvényesül.

Társadalmi analfabetizmus

Az emberek tudása a kövérségről társadalmi analfabetizmussal egyenlő. A kövér emberek társadalmi elhelyezkedése embertársaik között kritikán aluli. Tele vagyok dühvel, haraggal és valamilyen szinten értetlenséggel! Csoporttársaim jelentős hányada szociálpszichológiai értelemben tudás nélküli kritikus, s véleményüket társadalmi beidegződésből, zsigerből hangoztatják sztereotípiákra építve. Őszintén nem érdekel, ha bármelyikük olvassa posztomat és nem ért velem egyet.

Egyik tantárgyunk interaktív feladata a következő volt: Ha egy utazó fülkében kellene lenned bizonyos társadalmi helyzetből és életvitelből származó emberekkel, kivel utaznál szívesen és kit zárnál ki, akivel semmiképp nem szívesen töltenél együtt több órát. A felsorolásban szerepelt jó néhány alternatíva, kiemelek néhányat: kisebbségi, szegény, gazdag, kisgyermekes, fogyatékkal élő, idős, vallásos, arab, kövér ember, és még jó néhány egyéb. Válassz! Indokold! Engem - hiába küzdök 2 éve testemmel és lassan gyógyult kövér vagyok - rendkívül megérint a kövérséget érintő bárminemű téma. S a következő mondattal szembesültem egy csoporttársam szájából:

Nyeltem. Mély levegőt vettem. Ekkor kezdtem el azt boncolgatni belső hangommal, hogy vajon mindenki érti-e, milyen szakon ülünk? Prevenció és egészséggondozás. Népegészségügy, közegészségügy, oktatás, egészségügyi intézményrendszer leendő szakemberei vagyunk. Szerintem ez másfajta értékítéletet, esélyegyenlőséget követelne és legfőképp empatikus hozzáállást valamennyi embertársunk felé: akár büdös, akár hajléktalan, akár kövér, akár üvöltő gyerek ül a karján.

Halló világ! Az emberek felelősek az eltorzult szociális problémákért. Ébresztő! Egészségügyi területen tanuló leendő szakértők nem képesek félretenni előítéleteiket és empátia hiányában, hit, tudás nélkül a nagy tömeget képviselik lenézően, útmutatás helyett.

Felmerül bennem mindjárt 3 kérdés:

Egy másik tanórán az extrém elhízottak köre kapcsán felmerült a TLC - élet 250 kiló felett c. műsora és egy csoporttársam szájából az a mondat vele együtt:

Sosem gondoltam, hogy 34 évesen könnybe lábadt szemekkel fel leszek szólítva a tanár által, hogy jól vagyok-e, mert nagy monológjában egyébként rendkívül figyelmesen észrevette zaklatottságomat. A téma jól ki lett vesézve, ezért bennem felszakadtak olyan emlékek, amelyek egyébként az én kövérségemet előidézték és felkiáltottam volna, hogy emberek, olyan témában, amelyben nincs tapasztalat és tudás, ne tegyünk jelzőt, hipotézist úgy, mintha tudnánk miről beszélünk. Nem, nem tudják. Azt hiszik, hogy tudják, de fogalmuk sincs. Véleménye mindenkinek lehet, de a véleményformálás és előítélet nagyon vékony mezsgyén különül el egymástól és ebben a párbeszédhalmazban kirekesztettnek éreztem magam. A kövérség devianciafogalomként volt kategorizálva. A kövér ember eszik. A kövér ember deviáns viselkedést mutat: hiszen kövéren eszik.

Mi minősül egy társadalomban devianciának?

Devianciákat alapvető megközelítésében mint társadalmi normákat sértő, azoktól áthágó viselkedésformákat, életvitelt értelmezzük. Ide sorolható akár a dohányzás, a homoszexualitás, de egyértelműen a kövérség is. Akkor is, ha nem merjük kimondani vagy a tudomány nem említi konkrétan devianciaként a kövérség tényét. A társadalom érvényes értékrendjéből fakad a tárgya, számos sajátos szociológiai tényezőt felsorakoztatva. A deviánsnak kiáltott viselkedésmódok szemléltetésében fontos szerepet játszik az adott társadalom vagy szociális környezet tipikus életmódrendszere, amelyben az emberek mindennapi életüket megélik. Azt kiáltja a társadalmi norma, hogy légy egészséges testképpel élő ember, csatlakozz a méltán hirdetett fitneszmozgalomhoz, ne légy eltérő a normától (BMI index, KSH adatok, tudomány által meghatározott normális testsúly kg elvárás, stb.). Tehát a devianciaelmélet a kövérség szempontjából egyfajta értelmezési mód, látásmód. Milyennek kellene lenned és ehhez képest milyen vagy? Az emberek java része annak akar megfelelni, amelyet az internet és a világ kikiált normálisnak. Ha rákeresek a google-ban a "health life" szóra, ezeket a képeket látom elsőként:

A világban azt hiteti el a társadalom, hogy ez az egészséges élet. Pipacsok a réten, boldog családok, futás, sport, éljen a kék égbolt, mindenki sportol, mindenki fitt és egészséges. Ezt tekinti normának, ezt tárja elénk, hogy ez az elfogadható. De hahó, a világon olyan mértékű az elhízás és a mozgásszegény, inaktív életmód, hogy ez egy hazugságspirál. Tisztelet a kivételnek. Van, aki úgy éli az életét, hogy elkötelezetten és egészséges életvitelt folytatva helyesen táplálkozásik, napi szinten sportol és kicsattan a fittségi mutatója. Igen, sok ember él így. De a valóság nem ez, mégis ezt tartjuk elfogadhatónak, normálisnak. "Mit vár egy ember, aki ennyit eszik?" - tette fel a kérdést a csoporttársam. S felelős diákként és coachként soha nem mennék bele nyilvános párbeszédbe, hiszen én nem mondhatom meg, más mit kellene érezzen vagy gondoljon, így magamba fojtva megtettem azt, amit tanítok másoknak is. Abban a pillanatban fogadtam az érkező érzést, megéltem azt és megfogalmaztam magamban az ezzel kapcsolatos fogalomkört. Nem zártam be. Hagytam, hogy átjárjon és libabőr legyen a kezemen. Ha nem így tettem volna, természetesen régi életem reakciója lett volna az esti önsajnálat-zabálás, mert az érzelmek és érkező impulzusok meg nem élése belső stresszt okoz. Az agy pedig túlélésre játszik és sémaként hívja elő a nyugtató faktorokat, ami a kövér ember számár az evés. De! Kritikát fogalmazok meg. Akkor is, ha bárkinek ez nem tetszik, ha bárki nem ért vele egyet. A társadalomban ma elérhető norma a vékonyság, s aki nem lép át a túlsúlyos életbe, az nem tudja helyén kezelni a kövérségről alkotott világnézetet. Nekik ez sokszor annyit jelent, amit az említett csoporttársnak: Mit vár a kövér ember, ha eszik, de biztosan bántalmazták gyerekkorában és ezért teszi... Lényegében nem fogalmazott meg helytelen kérdést arról, hogy aki eszik, az miért csodálja, hogy hízik. És tapasztalat híján számára egy érthetetlen folyamat 250kg fölé hízni. Nem volt benne része, nem tévedt ilyen tévútra, nem élte át, nincs tapasztalata. Hallomásból, tv-ből, médiából, dokumentumfilmekből tájékozódik és kijelentést tesz a kövér emberre úgy, hogy a teremben ezt egyébként 4-5 túlsúlyos is hallja. Nem jut el arra a szintre, hogy felmérje, sztereotípiákat kiált ki hipotézisként, mert számára ez nem tudás. Ő ezt nem tudja. Ő csupán hallotta, látta, feltételezi. S alapvető kritikám az, hogy olyan témában és területen gyakran mondunk véleményt, amelyről halványlila gőzünk sincs, ez egy emberi viselkedésforma. Vélhetően ezért tanulunk mi az egyetemen beteg-ápoló kapcsolatról, szociálpszichológiáról többek között, hogy ezeket levetkőzzük. Hiszen ha velem szemben áll egy ember, aki segítséget vár, nem kérdezhetem tőle azt, hogy "Mit vár, ha eszik?". És istenem, hány orvos, dietetikus és szakértő beszél így pedig a pácienseivel. Hány?!

Nekem el kellene fogadnom, hogy mások mit gondolnak a kövérségről. Ki vagyok én, hogy folyton tekintettel kellene rám lenni és nem lehet a kövérségről beszélni az én jelenlétemben?! Joggal érkezhet a kérdés. A minap egy ismerősöm, akinek új volt, hogy én pálya módosításra adtam a fejem, megkérdezte, hogy tulajdonképpen mit csinálok én és miből keresem a számlákra valót és megélek-e ebből. Nagyjából negyed órán át meséltem neki a hízásról, a táplálkozási szabályokról, az életmódprogramról, a lelki hátteréről, az egész küldetésemről és a szerepvállalásomról, majd egyszer csak félbeszakított és azt mondta: "Egy szót sem ejtettél arról, mennyibe kerül a program, mennyit keresel havonta, csak arról beszélsz, miért fontos ez neked és miért találtad meg benne a helyed, pedig én tulajdonképpen azt kérdeztem, megélsz-e ebből..." Mosolyogva konstatálta, hogy ez számomra tökéletes út, mert hittel állok a kövérségi mozgalmam kellős közepén és valóban forradalmárnak érzem magam saját életemben. Valóban, én is így látom. Impulzívan érint minden kövérséget érintő téma, mert azt gondolom, hogy sokan nem értik a mögöttes lelki hátterét. Mire számít a kövér ember, aki sokat eszik? Tényleg azt gondolják emberek, hogy a kövér ember nem látja magát a tükörben, hogy nem tudja, mit csinál, hogy nem látja mit tesz magával? Szerintetek én nem láttam? Nem voltam jelen? Nem voltak erről vitáim a családomban, a párkapcsolataimban? Nem ért emiatt csalódás, bántás, piszkálás? Nem tudtam nem észrevenni, hogy a vesztembe zabálom magam. De ha a kövérség csupán egy anyagcsere-zavar lenne és nem lenne ennél jóval tágabb érzelmi és fiziológiai káosz, akkor mindenki csettintésre le tudna fogyni. Le tudunk fogyni csettintésre? A fogyás könnyű? A súlytartás könnyű? A helyes életmódot töretlenül tartani könnyű? NEM! Sem annak nem könnyű, aki kitartó és következetes és annak pedig pláne nem könnyű, aki az elején jár vagy félúton sprintel a vékonyabb élet felé. A kövér ember hibás, saját döntése és önámítása okán lesz és marad kövér ember, de semmiképp nem érdemel deviáns jelzőt. Ha csak a saját életemet nézem, azt látom, rengeteg próbálkozásom és harcom volt már, de én látok több ezer fogyni vágyó tagok a csoportomban is. Belülről látom a kövérséget. Megéltem a kövérséget. Megéltem az eszek és hízok folyamatot. Ma pedig megélem, hogy még mindig fáj, még mindig gyenge pontom a kövérség, még mindig van feladatom. Van bizony, ha nem akarok örökké én lenni a kövér lány a teremben, aki elpityeredik, ha hozzá nem értők lenézően nyilatkoznak ostoba módon embertársaikról.

Vajon az utam végén hogy fogok tekinteni arra, ha bárki megfogalmaz éles kritikát a kövérségről? Nem ámítom magam. Örökké kövér lesz a lelkem, mert pontosan tudom, mit jelent kövérnek lenni és küzdeni azért, hogy ne legyek kirekesztett. És csak mellesleg jegyezem meg: soha nem voltam ápolatlan azért, mert jelentős súlyfeleslegem volt. Kövéren, kiskosztümben, illatosan fogtam kezek üzletfeleimmel, főnökeimmel, kollégáimmal. A kövér ember szenved, mert izzad, ha melege van, vagy szenved, mert kifáradt, míg elérte a vonatot vagy szenved, mert mindenki kövérnek látja. A társadalom pedig egy kicsit sem könnyíti meg az életét. Pedig az egyébként sem olyan egyszerű és boldog legtöbb esetben.

Termékek