Egy újrakezdő naplója - gondolatok magadnak magadtól 1. rész

2018.04.02

Gyakorlott újrakezdő vagyok. Magam mögött tudhatok jó pár erőteljes ígéretet, ami arról szólt, hogy ezúttal semmi nem állhat az utamba. Mégis, mindig engedtem, hogy külső behatások vagy saját belső félelmeim uralma alá kerüljek. Folyton lelkesen indultam neki, terveztem színes-szagos excel táblák társaságában. Kitaláltam, mit, mikor és hogyan fogok megtenni. Minden tervem tökéletes volt az adott nekirugaszkodáskor. Legalábbis én mindig azt éreztem. Az esetek jelentős részében ezek az elhatározások nagyjából 1-2-3, max. 7 napig tartottak. Ha már az első napon túl estem, annyira megdicsértem magam. Végtelenül boldog voltam, hogy mennyire ügyes vagyok. Végre tényleg meg tudtam egy teljes napig állni, hogy meginogjak. Hihetetlen boldogság töltött el.

Majd eltelt az éjszaka, jött a másnap reggel és vele együtt az élet. Bevallom, nálam leginkább másnap fulladt kudarcba minden atombiztos fogyókúrám. Már ott azt éreztem, hogy istenem, de gyenge vagyok. Mennyi problémával küzdök az életem egyszerű körfogása alatt. Szembe jönnek velem a legnagyobb gyengeségeim, leterít engem minden akadály. Ahogy szembesülök egy negatív eseménnyel, előtör a mindenség elmélete. Én így hívom azt, amikor minden ellenem esküdött és egyszerűen nem jó időben kezdtem bele ebbe a fogyókúrába. Sőt, talán ez a legnagyobb púp a hátamon az egyéb gondjaim tetején. S máris azt érzem, a megoldás abban rejlik, ha ezt félreteszem. Nehogy már még ezzel is foglalkoznom kelljen, mikor van elég teendőm, hogy kilábaljak a feladatokkal tarkított problémákból. Kifejezetten tehernek élem meg, hogy még ezzel is stresszeljem magam. Mit, miért és hogyan kell változtatnom magamon, az életemen, hogy jobban nézzek ki. Dehogy érdekel ez most engem! Van elég bajom! Amúgy is miért kellene változnom? Miért kell folyton azzal szekálni magamat, hogy meg kell változnom valaki kedvéért vagy azért, mert kövér vagyok? Kövér vagyok. És? Majd egyszer nekikezdek, de most nem jó az időzítés....

E féle gondolatok ömlöttek rám legtöbbször másnap vagy harmadnap, holott 24-48 órával korábban egy energiától duzzadó, lelkesedésben verhetetlen, akaratban legyőzhetetlen ember voltam. Nem tartott sokáig, máris kipipálhatok egy újabb próbát, fel is tehetem a polcra, mint egy ismételt kudarcot. De.... igazából szeretnék lefogyni, csak most nem vagyok rá kész. Nekem még idő kell. Nem érzem azt, hogy én érzelmileg fel vagyok készülve egy ekkora horderejű feladatra. Mert ez nekem egy feladat. A legnehezebb mind közül. Hiszen annyira nehéz odafigyelni, és inkább azt eszem, ami jól esik. Szabályokkal annyira nehéz. Én igazából nem is tudom, hogy miért nem megy ez. Pedig már hányszor ragasztottam tele az albumomat a kedvenc divatmagazinom kedvenc ruháival, meg hányszor fogadtam meg, hogy a következő nyaralásomon már nem leszek duci. Juj, hányszor mondtam azt szilveszterkor, hogy "ez volt az utolsó kövér évem". Ráadásul hányszor fogadtam meg januárban, hogy idén tényleg mindent el fogok követni a változásomért. Mert ez az év az enyém lesz. Ez most tényleg az enyém. És április van. Az évből eltelt 3 hónap. Visszatekintek, hogy milyen gyorsan le is futott ez a 12 hét az évből. Már megint eltelt úgy 12 hét, hogy abból mindig csak 1-1 napokban csináltam komolyan az egész fogyókúra tervemet. Na de hányszor. Hány olyan reggelem volt, hogy "NA MOST...!"? 12 hét, 84 nap. Nyolcvannégyszer úgy keltem fel, hogy most elkezdem, mert annyira le akarok fogyni és legalább 72 napot ebből azzal töltöttem, hogy csaltam. A többi napon kitartottam, de a 72 napban mindent elrontottam.

Már megint elvesztegettem 3 hónapot ebből az évből. Mikor leszek már végre annyira eltökélt, hogy végig csináljak 1 rohadt napot, amikor nem úgy fekszek le, hogy már akkor befejeztem az egészet? Tudom, mit kellene csinálnom. Minden akadálytól mentes az egész. Mert végülis mi egy fogyókúra? Oda kell figyelni a kajára, meg mozogni kellene. Meg is néztem már az edzőterem órarendjét, meg vettem is egy bérletet. De hát persze, hogy lejárt. Kifizettem megint 1 havi fitnesz bérletet, meg többet is, és megint az történt, hogy nem jártam le. De azért vettem, mert oda akarok járni. Vettem 3 új edző nadrágot. Vettem egy új futócipőt. Mert hát fontos, hogy én mindent előteremtsek ehhez a fogyáshoz. A kedvenc színű cipőt tudtam megvenni és végre van 3 szuper edzőgatyám. Még a pulzusmérőmet is beszereztem. Annyira vágytam már rá. Volt is rajtam az elmúlt 3 hónapban. Kb 2x. Mindig ott van a polcomon és milliószor ránéztem már az elmúlt 3 hónapban, fel is töltöttem hetente egyszer, hogy másnap tudjam használni az edzőteremben vagy a séta alatt. Használatra mindig előkészítettem. Ja, még egy új edzőtáskát is vettem, amibe végre minden belefér az edzéshez. De még zoknikat is beszereztem, hogy legyen elég az edzéshez. Hová tettem a hajgumikat, amiket az edzésekre vettem? Ja igen, még nem vágtam le róla a papírját. Majd azt is le kéne vágni róla, hogy ha kell, akkor használni tudjam. Az Mp3-ra letöltöttem vagy 20 új zenét. Tényleg hol van az mp3-am? Be van készítve az edzőtáskába? Nincs itt. Nem találom. Hol a fenében van az mp3-am? Fel kell töltenem. Megvan. Nincs is lemerülve, de azért rádugom az USB-re.

De most komolyan? Miért is nem akarom én ezt csinálni? Tényleg nem kéne ezen ennyit gürcölni. Tudod, hogy mi a feladat! Tele a mélyhűtő. Ott is megvettél mindent. 2 kiló csirke van lefagyasztva, meg az összes spenót és mirelit gyümölcs is azóta érintetlen. Megvettem azt a nutribulletet is, aztán kb 1x használtam. Pedig direkt a smoothie készítéshez vettem, mert elhatároztam, hogy naponta iszok majd egy zöld turmixot. Ja és hát persze, hogy 5 szem hiányzik a zsírégetőből. Azt is megint megvettem, egyszerre 3-at is, aztán abba hagytam. Legalább azt szedném, de örökké ott van a szekrényben, el is felejtem. A szafi liszt is arra vár, hogy megsüssem a kenyeret. De nem fogom kidobni feleslegesen. Csak akkor sütöm meg, ha tudom, hogy csinálni fogom. Különben megsütöm, aztán ott fog megpenészedni, a zacskót meg tök feleslegesen bontottam ki, mert úgyis ott fog állni a következő 3 hónap alatt is. Úgyse fogom csinálni. De miért? Adjál rá magyarázatot! Miért nem csinálod? Minidig megtervezem. Leírom egy füzetbe. Fogyi naptárat készítek. Most megnyitom. Mi a kezdő dátum? Január 8. Január 8! Január 8! Most megint átírhatom, hogy április 1. És akkor április 1-től tervezzük újra. Jó, az excelben nem is nehéz, de akkor most decemberig lehúzom a napokat. És a cellákat összefűzöm. Meg legyen akkor rózsaszín a kiló oszlop. Lássam is. Jó, akkor holnap tényleg elkezdem. Meg is nézem, most hány kg vagyok. Be kéne írni, hogy lássam mennyit fogyok majd. Mert akkor most ez lesz a kiindulás. Nem mondom el másnak, de én tudjak róla, hogy most hány kg vagyok. Na nézzük! Úristen! Ezt nem hiszem el! 3 hónapja itt szarakodok már megint! Már megint elcsesztem 3 hónapot. De nem is hármat. Mert már 5 éve ezt csinálom. Nem értem. Mindent megveszek hozzá. Semmi nem akadályoz. Csak ez az evés! Ez az átkozott kaja, hogy miért nem bírom megállni? Amúgy meg hányszor koplaltál már és kibírtad? Akkor most miért nem bírod ki, hogy nem mész el a cukrászdába a sütiért? Meg a kóla. Tuti függő vagyok.

Amúgy meg kéne egy futópad itthonra. Azért nem edzem normálisan, mert annyit dolgozom, hogy nincs már erőm elmenni még terembe is. Tényleg! Hát miért nem veszek egy futópadot? Na megyek is a netre. Google. Futópad. Aha, vannak egész jók. Ezt végülis be tudom tenni a kis szobába, ott úgyis odafér a laptop és közben nézhetem a sorozatomat. Úhh, most töltötte fel Kiss Virág az új edzős videóját. Megnézem. Ez a nő. Hogy van ebben ennyi energia? Meg is nézem az egy versenyző naplója epizódjait újra, mind a 6 részt. Azok annyi erőt adnak. Azokat fogom nézni a séta közben, ha megjön a gép. Ah, de éhes vagyok. Na hozok valami kaját és megnézem közben a videókat. Tök jó, amiket csinál. Milyen rend van a lakásában és mennyire jó ötlet ez a kaja, amit csinál. Hogy van ennek ennyi energiája, hogy napi 2x eddzen? Na de majd ha nekem lesz itthon futópadom, akkor én is fogok minden nap sétálni rajta. Végre megoldom ezt az edzés problémát is. Minek nekem edzőterem, mikor itthon is tudok majd edzeni? De jó lesz. Na de a gép 3 nap múlva jön, akkor átírom a táblát április 4-re, mert úgyis csak aznap tudom elkezdeni normálisan. Ha nem edzek úgyse most, akkor még 3 napot tolok rajta. De aznap jönnek, összeszerelik és azonnal csinálom is. Akkor tábla átírva április 4-re.

Beszerelték a gépet! Juhu. Ki is próbálom. Uh, de jó lesz ezen sétálni minden nap. Nagyon jó lesz, de most még mosnom kell egy adagot, ez az 5 perc elég volt, hogy kipróbáljam a gépet. Tök jó lesz, ma még jövök rá sétálni, csak gyorsan bedobom a színes ruhákat, meg kiteregetem az ágyneműket. De utálom az ágynemű teregetést. Mindig bajban vagyok, hogy hol száradjon meg. Oh, amúgy amíg itt még pár dolgot megcsinálok, ráterítem a futópadra. Ez tök jó, itt jól rá tudom akasztani, kicsit száradjon itt, aztán leveszem, ha sétálok. De még megvárom, míg lejár a mosógép a másik adaggal, mert addig meg is tudok főzni holnapra. Na ez is kész. Kiadagoltam, szuper. Most 2 napra meg van előre főzve. De amúgy ez tök jól néz ki, éhes vagyok kicsit. De most akkor hogy vacsorázzak, ha még sétálni is akarok. Vagy egyelőre csak szokjak hozzá a kajához és majd a sétát meg beiktatom fokozatosan? Lehet így kéne. Mert mindig a kaja a buktató. Jó, akkor holnap elkezdem a sétát, most a kaja a legfontosabb, amit holnapra megcsináltam. Kicsit ennék. De mivel úgyis holnap kezdem a sétát.... ja, hát végülis akkor igazából nagy hévvel neki állhatok holnap is. Így lesz a legjobb. Megfőztem 2 napra, itt a kaja, holnap nem fogom az időt mosással elvenni, hazajöttem munkából és mehet is a futópad. De akkor ma még ehetek? Jó, ma utoljára. De basszus, holnaptól tényleg már ne csináld ezt. Jó. Netpincér. Mikor jön már a futár? Farkas éhes vagyok. Úhhh, de finom volt ez a kaja. Most elbúcsúztam tőle. Ez volt az utolsó ilyen vacsora. De jó lesz holnaptól. Szép kis futópadom lett. Holnap minden meg fog változni, annyira várom, hogy hazaérjek és a pulzusmérővel megmérjem, mennyi kalóriát égetek el 1 óra alatt. Na jó az lehet sok lesz, de legalább 20 percet megyek majd rajta....

Mi történik vajon másnap?

Folyt.köv.!