
Eljutottam arra a pontra, hogy már nem ismernek fel az ismerőseim

Valahol ez vicces, de javarészt nagyon jó érzés. Jobb érzés, mint amennyire fura érzés de azért kicsit szégyellem is.
Pedig nem. Csak épp örökösen harcoltam belül önmagam gyengeségei, kifogásai ellen és persze legtöbbször vesztettem is. Ez még jobban feldühített és ezt a sok kudarcot gyakorta másokon vezettem le. Be is ismerem, sajnos ilyen voltam. Nehéz belátni, de igenis ilyen voltam.
Míg egyébként, aki nagyon közelről ismer, tudja, hogy végtelenül érzékeny vagyok, nagyon szeretek adni, önzetlen vagyok és eléggé önfeláldozó is. Ezért is tudott a kövér énemnek mindig behódolni manipulatív módon a változni akaró változatom.
Természetesen, ha ma valaki felidegesít, ugyanúgy lobbanok, az igazamért hevesen kiállok és nehezen viselem a "NEMET". :D Mert akaratos vagyok, ambiciózus, maximalista és ha valami nem úgy megy, ahogy azt elterveztem, kibillenek, ezért az ösztönök mindenek feletti tűzzel ruháznak fel. De talán pont ez segített az érzékeny lelkemnek túlélni ezt a 4,5 évet, meg az előző tizenkettőt.

Azt kell mondjam, s ezt a régi énemnek is
üzenem utólag, hogy egy kövér ember nem engedheti meg magának, hogy
kövéren kifogásokat keressen, az étellel éljen házas életet és nem
engedhet magának egyetlen percet sem vesztegetni. Mert sajnos a zabálás
csak rosszat hoz lelkileg is és egészségügyileg is. Mégis abban a
luxusban élünk kövéren, hogy zabálunk, leszarjuk az egészet, a
kifogásokba gubancolódunk egyre jobban és jobban.
Változni kellene, de egy lépést sem tesznek sokan, elhiszik, hogy majd valami csoda egyszer beléjük költözik és megérkezik az áttörés.Most, amikor Brigi nem ismert fel, éreztem egy kis szégyent is. Mert azzal, hogy nem ismert fel, tudomásomra is hozta, hogy felismerhetetlen vagyok régi testemhez képest. "Az arcod...." - mondta többször is. Igen, az arcom el volt torzulva, fel voltam fújódva, teljesen eltűntek a vonásaim, a csontozatom, mert az egész fejem egy merő tokás háj volt. És bármennyire is gáz ezt mondani saját magamra, ez az igazság. Ránőtt a fejemre valaki, aki nem én voltam és teljesen megsemmisített. És ezt ma már kicsit szégyellem. Azt, hogy ennyire engedtem a zabálásnak, ennyire mélyre kerültem és nem voltam hajlandó tudomásul venni, hogy mit csinálok.
Márpedig van kiút, csak egyszerűen nem akartam eléggé rajta
járni, ezért állandóan kiskapukat kerestem. Nem tudok lemondani a zéró
kóláról, meg nekem kell ez meg az meg amaz.
NEM IGAZ, HOGY egy kövér ember nem tud lemondani a zabálásról. Nem akar lemondani róla.
"Ha egy kövér embertől elveszed az ételét, akkor elveszed mindenét."
Részemről mindent elkövettem az utóbbi 4 évben, hogy elmeséljem másoknak is, mit éltem át és hogyan tudtam ebből a nagyon mély kövérségi spirálból kikerülni.
