Fogyás - hízás körforgás
Amikor időm engedi, életmóddal kapcsolatos videókat és tv műsorokat nézek.
Sokatok kedvence az élet 250 kiló felett c. műsor a TLC-n. Itt belenézhettek a műsor struktúrájába. Lényegében 250 kg feletti páciensek keresik fel Dr. Now'-t, aki gyomorszűkítő vagy átalakító műtétet végez rajtuk, hogy segítsen.
Felvételről nézem, ezért nem tudom melyik nap vetítették azt a részt, amit tegnap este láttam, de a napokban volt ennek a 30x éves férfinak története, akit megismertem az aktuális részben. Súlya 330 kg volt, amikor Dr. Nowzaradanhoz került. A legtöbb rész siker sztori, ez nem zárult így, mert sem Ő, sem az Őt tápláló barátnője nem tudott változtatni a szokásokon úgy sem, hogy a férfi 3 éve nem kelt fel az ágyból.
Több
havi próbálkozás után az orvos bent tartotta 1 hónapra a klinikán és
napi 1200 majd 800 kalóriás diétára fogva fogyott 20-30kg közötti súlyt a 30 nap alatt. Ezt követően haza engedték.
Annak
ellenére, hogy esetében az alacsony kalória életmentő volt, mégis a
"sanyargató" diéta - a korábbi
napi 5-10.000 kalória után és 330 kiló testen - nem fenntartható sokáig
orvosi ellenőrzés és kontroll nélkül. Ahogy kiszabadult a kórházból,
ott folytatta, ahol abba hagyta anno,
bár nem zabált annyit mint korábban, de nem is tudta tartani az
1200-800
kalóriás étrendet. Akarata sem volt, nem is igazán fogta fel, mit tesz
magával és győzött az evéskényszer és a régebbi életstílus.
Bár
tényleg extrém eset a 330kg és esetében életmentő volt az
alacsony kalóriával mielőbb súlyt veszítenie (270 kilóra kellett volna
fogynia a súlycsökkentő beavatkozáshoz), mégis ékes példa erre az, mi
történik egy ilyen önpusztítóan alacsony makrókkal bíró diéta után, HA
VISSZATÉRÜNK NORMÁLIS VAGY ÁTLAGOSNÁL MAGASABB KALÓRIA FOGYASZTÁSÁRA.
A következő hónapokban nem tudta tartani a diétát és mikor 4 hónap múlva újra ment kontrollra, már 380 kg-ot mutatott a mérleg.
Tehát 330kg volt, amikor elkezdte, leadott kb. 30 kilót 1 hónap alatt, majd ezt követően 4 hónap alatt felszedett eredeti súlyához képest 50 kilót.
Miért?
Ez
a jojo effektus. A szervezet az alacsony kalória miatt vészüzemmódba
kapcsolt, tartalékolni kezdett és azonnal blokkolta a valós fogyást. A
test ilyenkor vizet, izmot, szövetet veszít. 30 nap alatt leadni 30
kilót nagyon alacsony kalorián, majd felszedni többszörösét 4 hónap
alatt nem takar valódi, zsírból történő fogyást. Ez a látszat fogyás,
ami csupán addig tart, amíg ez az 1200 vagy 800 kalória megmarad. Meg
tud maradni? Dehogy tud orvosi felügyelet és kontroll nélkül. Kórházban
persze, ellenőrzött felügyelet alatt mindenki tudja tartani, rá is van
kényszerülve. Azonban senki nem tud örökké ennyit enni otthon, de ha nem
is örökké, teljes fogyása alatt sem. A stressz, a hétköznapok, az élet
terhei alatt sem és egyébként a szervezet hormonális működése miatt
sem. Kizárólag orvosi, kórházi jelenlét alatt képes erre bárki
tartósan.
A "normál" elhízottak esetében, akik nem ilyen
életveszélyben vannak, ugyanez a helyzet. Nyilván kisebb arányokban. Aki
pld. 90 kg, lead 1 hónap alatt 10 kg-ot, majd amikor elszalad ismét az
étkezési szabadság, pár hónap alatt visszajön akár duplája is, azaz akár
20kg. Így történik az, hogy a legtöbb fogyókúra hízáshoz vezet.
Én is ezt éltem át 12 éven át. Volt, amikor zabáltam, de volt, amikor egyszerűen csak 1200-1400 kalória után átálltam 2000 kalóriára, s nem végeztem másképp, híztam.
Mindenki átéli. Először mindenki ezt próbálja ki, mert ez van köztudatban, mert ezt hirdetik a "nagyok", sok orvos és szakember, annak érdekében, hogy gyorsan fogyj és eredmény lehess a sikerfalon, avagy a futószalagon...

Azonban nem gyökerénél fogva oldódik meg a
probléma tüneti kezeléssel, a hormonális háztartás nincs egyensúlyba
hozva, az étellel való viszony nincs rendezve, a célkitűzés nincs
előtérben.
Nem lehet lefogyni tartósan alacsony kalóriás diétán, lehetetlen az, hogy a leadott súly tartósan megmaradjon önsanyargatás nélkül. Önsanyargatásra pedig egyetlen ember sem képes élete végéig.
A fogyókúra így működik, ezért is nevezzük kúrának. Időszakosan visszaveszed a kalóriamennyiséget alacsonyra, bődületes eredményeket lehet elérni, majd hosszú távon ez nem fenntartható, visszatérnek a bűnös étkezések és teljesen elvész a fókusz a tartós súlytartásról. Ezért hizlalnak a fogyókúrák. Ezért nem működnek az alacsony kalóriatartalmú diéták. Ezek sablon, tucat és időszakos megoldások egy tünet kezelésére. A tünet az elhízás.

Akármilyen célból szeretnél változtatni és akármilyen módszert is választasz, csak az hozhat gyökeres változást az életedben, amelyet tartósan és élvezettel tudsz végezni. Azokkal a módszerekkel, ahol nem tudsz hosszú távon elköteleződni, nem lehet valódi sikereket elérni. Bármilyen táplálkozási irányzat megfelelő lehet, ha azt úgy be tudod építeni az életedbe, hogy ne tekintsd megvonásnak, sanyargatásnak, koplalásnak, élvezd az életmódodat és kiegyensúlyozott harmóniában légy a testeddel, a lelkeddel, a módszerrel.
Gyakori, hogy
szakemberek és orvosok mégis alacsony kalóriás diétát írnak elő. Minden
esetben konzultálj az orvosoddal és kérdezz rá az általa javasolt
kalóriaérték okára, érveire, tartósan fenntarthatóságára. Vannak esetek,
amikor egészséged és betegséged ezt megköveteli. Azonban számos esetben
nem követi az anamnézist táplálkozási szokások feltárása, a helyes
életmód áttekintése és szabályrendszer logikus felállítása. Mindig
tartsd szem előtt, hogy otthon, a négy fal között neked kell uralni és
kontrollálni az életmódodat, ezért csak olyan módszer képezheti
életmódváltás alapját, amelynek miértjeit pontosan érted és
szervezetedre való jótékony hatását érzed, tapasztalod. Az is gyakori,
hogy egyes módszereket ki kell próbálni, mielőtt rátalálsz a
megfelelőre. Kísérletezz! Minden próbálkozás segít megtalálni a helyes
utat és segít kivezetni téged a hízás körforgásából.
Az én
módszerem azon alapszik, hogy a szervezet ne éhezzen és kapjon meg
minden fontos tápanyagot. Vallom, hogy fontos az életvitel, a napi
rutin, a környezet, a munkavégzés, a mozgáshoz való viszony is és ez
alapján kell a szükséges és elégséges kalóriát illetve makrótápanyag
megoszlást beállítani. Én napra tervezek és nem étkezésekre. Minden nap
tudom, mely napokon mennyit kell ennem és azt tetszőlegesen osztom szét
napjaim során. Nem kötelező 5x enni és a napok között is lehet eltérés.
Kiegyensúlyozott, tudatos stratégiával tervezek. Rengeteget figyelek a
saját testem jelzéseire és ez alapján végzem a programom. Nekem sokáig
nem ment egyedül, aztán végül megleltem a tartós elköteleződést az
egészséges életmódhoz. Ez a legfontosabb. Ha élvezed, könnyedén veszed
és szinte természetes az életmódodon belüli egészséges étkezés, észre
sem veszed, hogy ez egy fogyási időszak. Jó ízekkel, megfelelő főzési
technikákkal és alapanyagokkal a "fogyókúra" ma már nem kell kúra
legyen, ma már állandósulhat a mindennapokban életformaként. Egy életen
át fenntartható módszer kell és ha ezt magadévá tudod tenni, nyertél.