Ha most véget érne, akkor is boldog lennék...

2018.07.15


Ez tényleg egy szerelem. A munkám és hivatásom gyermeke az egész forradalom és tényleg azt mondhatom, hogy ha ma véget érne az egész, akkor is megérte. Pont most 1 éve annak, hogy eldöntöttem, célirányt váltok, hogy ez lehessen az életem. És lám, 1 évvel később a világ másik végén izgulok, mikor lesz már FELVI eredmény, bekerültem-e a dietetika, a népegészségügy, az élelmiszermérnök vagy a táplálkozástudományi menedzser szakok bármelyikére. Nem titkolom, a dietetika a nagy álom és mantrázom, hogy vagy ez vagy a táplálkozástudományi menedzser szak legyen a befutó. Istenem.  2005-ben léptem ki közgazdász diplomámmal az egyetemről, s ha akkor bárki azt mondja nekem, hogy 13 évvel később Egészségügyi irányban fogok egyetemre jelentkezni, végeláthatatlan hitetlenkedésbe kezdtem volna. Én és a táplálkozás tudományága? Na persze...

Ma viszont ezt már én magam is elhiszem és tudom. Kérdeztem is Anyukámat, hogy hogyan történhetett az, hogy engem anno egyáltalán nem vonzott az orvosi pálya, az egészségügyi szakma egyetlen ága sem, miközben ma egy kórház/klinika/orvosi egyetem épületébe lépve azt érzem, ez az álmom és csontomig hatolva érzem, ez az én utam. Választ nem kaptam rá. :) Bár sejtem a konkrét gyökerét ennek. Hiszen pont erről próbálok tudást átadni másoknak. A céljainkhoz vezető út olyan kapukat nyit meg, amelyeken soha nem lépnénk át, ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg. Így történhetett az, hogy az én fogyási tervem kikötött az egyetemi felvételiig.

Megéri, ha bántanak, ha kételkednek. Megéri, ha ez sokszor nem gördülékeny, ha mindig van rosszakaró, hitetlenkedő, vagy épp csak gúnyolódó. Minden ember közvetlen ismeretségében van ugyanilyen közeg, csak épp a nyilvánosság előtt végigjárni egy utat sokkal szembetűnőbb. Így kapok elég pofont, de legalább annyi támogatást, kedvességet, ösztönzést és bátorítást is. Megéri minden izzadságcsepp, minden tanulásra fordított napom. Megéri az, ha az ember az álmait tudja követni és új ember lehet, ha helyre hozza mentális és testi egyensúlyát. Megéri, mert amikor kapok egy levelet, hogy az általam küldött program betartása után a háziorvos dicséri a vendégemet és javul az egészség, a testkép, az önkép ezáltal, akkor az irány jó.


Ma készítettem el a 244. ELIT programot. Ebből pontosan 51-et készítettem el nyereményjáték vagy bármilyen sorsolás, "kiválasztott lány" program keretein belül ajándékként, azaz ingyen. 51 olyan lánynak/fiúnak segítek nap mint nap, akitől semmit nem kértem cserébe és ugyanolyan boldogsággal tölt el az ő sikerük, mint azoké, akik áldoztak arra, hogy tudásomat fejleszteni tudjam. Mert ők abba fektettek bele, hogy a lehető legtöbbet megkaphassák tőlem. Ezért tanulok megállás nélkül több mint egy éve. S így tervezem a következő egyetemi éveket is. Lassan eljön a fitnesz instruktor képzés OKJ-s vizsgája is, az ősz folyamán befejezem. 2 napja írtam az iskolának, hogy jelentkezni szeretnék az OKJ-s időpontra. :) Minden szép sorban megvalósul.

Nem vagyok én sem tökéletes ember, nekem is folyamatosan tanulnom kell önmagamról, a világról és az önképemről. De egy dolog tökéletes az életemben és erre végtelenül büszke vagyok. Mindig kiálltam és ki is fogok állni saját lelki békémért, a boldogságomért és soha nem fogom feladni a küzdelmet azért, hogy a nehézségek vagy épp sikerek forgatagában is tudjam, "honnan indultam". Nem szeretnék nagy dolgokat az élettől. Nincsenek nagyratörő, világmegváltó álmaim. Csak az ajándékba kapott életemből szeretném kihozni a tőlem telhető maximumot. S ennél többet egyetlen ember sem tehet önmagáért.

A duciforradalom annak a színtere, ahol adok-kapok körforgásban találkoznak az energiák. Nagyon nagy bizalom ingerküszöböm van és nálam mindig minden a csillagos égen kezdődik. Ez az egyik fejlesztendő területem. Lelkesen, izgatottan és gyermekded ficánkolással tudok örülni dolgoknak. Barátok, kollégák, üzletfelek is lettek új barátok, vagy épp merültek feledésbe. A kapcsolatok létrejönnek, szinten tartva lebegnek, hangzatosak, jelen vannak, majd az élet normális velejárójaként kihunynak, elalszanak, elmúlnak, elfelejtődnek, eltűnnek. Barátok voltak, vannak, elmennek. Én mindig annak tudatában olvasok a közösségi oldalamon, miszerint a legtöbb tag azért van itt, hogy magából kihozza a legtöbbet, hogy segíthessen ezáltal mások küzdelmében is. Egyik nap 20 új tag van, másnap 9 kilép, harmadnak kilép még 2, majd hirtelen jelentkezik 50. Egy ideig figyeltem, ma már csak felhozza az admin felületem és egyszerűen csak látom. Nem figyelem, csak látom. S elfogadtam. Nem tudok megfelelni mindenkinek, de meg tudok felelni saját magamnak, hiszen pontosan tudom, nap mint nap, milyen küzdelmet folytatok a saját céljaimért. Ez pedig nagyon jó érzés. Az még jobb, ha azt látom, egy harcos posztjára érkezik 300 lájk. Sokkal boldogabbá tesz az, amikor mások sikerét olvashatom, mint az, ha én posztolok és az én írásom ér el akárhány lájkot. Nem ezért írok. Azért írok, mert 14 éves korom óta ez a hobbim, a legféltettebb adottságom, amivel egész életemben tudtam élni. Nekem nem a saját blogom vagy fogyásom a legnagyobb siker, hanem az, ha bárki más eredményt tud elérni általam, a módszeremmel, az itt lecsapódó összetartással, csapatszellemmel. Ezért, ha ma úgy hozná az élet, hogy minden véget érne, én akkor is írnék. Írnék mindent, amit érzek, amit tanultam, amit adott nekem az utóbbi 1 év irányváltásom óta. Nem kell több. Csak egy boldog élet, barátokkal, családdal, célokkal.

A saját forradalmamban már bizonyosan győztem, hiszen ki tudtam állni ennyi ember elé és el tudtam mesélni azt sok ezer ember előtt, hogy a "kövér-lét" nem jó. Le tudtam győzni az idegrendszer és lélek közötti megállíthatlan harcot. Kövérnek lenni pocsékolás a drága időből, a rövid életből. Jó érzés, hogy ezt több százszor kimondhattam már az utóbbi 1 év során. Köszönöm, hogy azok az emberek, akik az első perctől kezdve támogatnak és hisznek bennem, még mellettem vannak. Ők az igazi értékek az én világomban. És persze Ti. Forradalmárok.