A testrekonstrukciós műtét felülírta a terveimet, na de ezen nem bánkódok, hiszen pont azért akartam a műtétsorozat végére érni, hogy ne akadályozzon fizikailag a testem a fejődésben.

Ma több hónap után ismét futócipőt, futónadrágot, futó felsőt húztam és neki indultam a felfedező útnak. Számítottam rá, hogy ez egy laza ismerkedés lesz újra az aszfalttal, a természettel, a komfortzónámmal.

Nem is tévedtem sokat, na de tudatosság is volt ebben bőven. 8 hetes vagyok pont a mai napon, azaz 8 hete kaptam új ciciket, hegesedik a hónaljam, a törzsem és a felkarom, alkarom.

Egy pillanatra sem akartam és nem is tudtam elfelejteni, hogy nagyon óvatosan kell újra hangolódnom a fizikai aktivitásra, amire a sebészem is felhívta a figyelmemet. Meg persze arra is, hogy egy másodpercig se féljek attól, hogy vissza kell magam fogni hosszú távon, egész egyszerűen csak fokozatosan terheljem újra a felsőtestemet.

40 percet sétáltam és beiktattam 2-szer 100 méter futást is, pusztán azért, hogy érezzem a cicikkel való futást.

Meglepődtem, semmilyen feszülést, nyomást, kellemetlen érzést nem tapasztaltam, tehát minden "ciciparámat" félre tudom tenni. Bátrabb leszek egyre jobban, ahogy haladunk az időben.

Meg kell mondjam, nem számítottam rá, hogy ennyire jól fog esni, ennyire felszabadító lesz a természetben edzés címszóval köröket róni új, kedvenc zenéimmel a fülemen.