Hosszú kihagyás után ismét MOZGOK

2021.10.07

A testrekonstrukciós műtét felülírta a terveimet, na de ezen nem bánkódok, hiszen pont azért akartam a műtétsorozat végére érni, hogy ne akadályozzon fizikailag a testem a fejődésben.

Ma több hónap után ismét futócipőt, futónadrágot, futó felsőt húztam és neki indultam a felfedező útnak. Számítottam rá, hogy ez egy laza ismerkedés lesz újra az aszfalttal, a természettel, a komfortzónámmal.

Nem is tévedtem sokat, na de tudatosság is volt ebben bőven. 8 hetes vagyok pont a mai napon, azaz 8 hete kaptam új ciciket, hegesedik a hónaljam, a törzsem és a felkarom, alkarom.

Egy pillanatra sem akartam és nem is tudtam elfelejteni, hogy nagyon óvatosan kell újra hangolódnom a fizikai aktivitásra, amire a sebészem is felhívta a figyelmemet. Meg persze arra is, hogy egy másodpercig se féljek attól, hogy vissza kell magam fogni hosszú távon, egész egyszerűen csak fokozatosan terheljem újra a felsőtestemet.

40 percet sétáltam és beiktattam 2-szer 100 méter futást is, pusztán azért, hogy érezzem a cicikkel való futást.



Meglepődtem, semmilyen feszülést, nyomást, kellemetlen érzést nem tapasztaltam, tehát minden "ciciparámat" félre tudom tenni. Bátrabb leszek egyre jobban, ahogy haladunk az időben.

Meg kell mondjam, nem számítottam rá, hogy ennyire jól fog esni, ennyire felszabadító lesz a természetben edzés címszóval köröket róni új, kedvenc zenéimmel a fülemen.

Programok

1 ÉV VIP TAGSÁG (28 NAPOS ÉLETMÓDVÁLTÓ KURZUSSAL)

Igényeld új VIP tagságodat és maxold ki az életmódváltásodat! Komplex életmódváltó program online tanuló felülettel Letölthető, kidolgozott infókártyapaklival, amelyen mindent megtanulsz, ami az életvitel változtatásához szükséges VIP automatikus kedvezmény rendszer Senor/ita termékeinkhez 1 éves tagság A VIP tagságban kurzusokon keresztül menetelhetsz végig a céljaidig: Új belépős tagoknak mindent a részelteibe menően megtanítunk Új belépő kurzoson, amelyet saját tempódban bármikor elérsz. 28 FIX nap kurzusunkon velünk együtt végzed az életmódváltást: főzést, napi fókuszokat, nap indítást, nap zárást. Varázsmenü videósorozatunk eligazít mini videók segítségével a legfontosabb tudnivalókon az élelemiszereken át a hormonális problémákon keresztül a komplexebb témákig.

16 990 Ft 19 990 Ft

ÖRÖKÖS VIP TAGSÁG + VARÁZSMENÜ CSOMAG (28 NAPOS ÉLETMÓDVÁLTÓ KURZUSSAL)

Igényeld új VIP tagságodat és vidd vele a VARÁZSMENÜ csomagunkat is. Kezdd rögtön 28 napos életmódváltó kurzusunkkal! Csatlakozz most a VIP tagok közé, vigyél mindent, amit csak adhatunk: Komplex életmódváltó program online tanuló felülettel VIP kedvezmény rendszer Senor/ita termékeinkhez 180 napos életmódváltó program nyomdai kártyapaklival a varázsmenü rendszer teljes tudásanyagával 28 napos életmódváltó kurzusunkban mindent megtanítunk neked, hogy teljes erőbedobással indulhass el az úton. Varázsmenü csomagra, amit te választanál magadnak az induláshoz. A varázsmenü csomagok 2 db kollagén terméket, a Varázsmenü életmódváltó receptkönyvet is a kezedbe adja. Kollagén termékeidet VIP tagságod aktiválása után választhatod ki, ennek folyamatáról a VIP tagság érvényesítését követően tájékoztatunk a jogosultságaid beállításaival együtt. A szállítási költséget a magyarországi csomagok ára tartalmazza. A szállítási költséget külföldi tagok számára a webshop felszámolja.

31 960 Ft 49 950 Ft