Ízig-vérig - amikor kiszabadulsz

Kezdjük a legelején. Mert hogy mostanság nagyon sokat gondolok a régmúltra. A szépre, leginkább. Romantikus, érzelmes nő vagyok, fiatal lányként talán ez még impulzívabban jelentkezett. Cserfes, nagyszájú, lobbanékony tini voltam, tele álmokkal. Mindig szerelmes voltam. Tényleg mindig. :) Valakiért folyton odáig meg vissza voltam és megállíthatatlan haditerveket szőttem a fiúk meghódításáért. 18 éves korom előtt is szívszerelmes voltam, de igazán 18 évesen döbbentem rá arra, milyen nőnek lenni. Akkor ismertem meg az első igazán komoly kapcsolatomban J-t. Számomra egy adonisz volt, amolyan a falu bikája típus, akiért mindenki rajongott. És nekem sikerült meghódítanom. Nagyjából 11 hónapig tartott a nagy szerelem, vele volt valóban intenzív intim kapcsolatom először. Sok mindent megmutattunk egymásnak, amit két szerelmes fiatal csinálhat egymással. :) Aztán ő valahogy kiszeretett "belőlünk", vágyott a kalandokra, én pedig még 5-6 évig mindig ott őriztem az emlékeimben. 21 évesen a nyakamba vettem a nagyvárost és mielőtt elköltöztem volna vidékről Budapestre, írtam neki egy levelet. Akkor még nem volt facebook meg e-mail címe sem volt mindenkinek gyakori használatra, így kézzel írtam levelem, postára adtam és reménykedtem benne, még megkapja, mielőtt elköltözöm. Szakításunk után még párszor összetalálkoztunk - nem csak az utcán, a hálószobámban is. Se veled, se nélküled viszony volt ez. Emlékszem, épp fontos elintézni valóim voltak a belvárosban, mikor testvérem felhívott, hogy J. nálunk van. Persze, hogy pont nem voltam otthon, miközben ez egy filmbeli jelenet lehetett volna. Én otthon vagyok és ő beállít, mert megkapta a búcsú levelem. Nem, persze, hogy én épp nem otthon vártam őt. Akkoriban mindenhová bringával jártam, azt hiszem, életem leggyorsabb biciklis útja volt hazáig. Hiszen ott volt, J. nálunk. Sajnos már nem tudom felidézni a pillanatot és az első tekintetet vagy szavakat, amiket akkor egymásnak mondtunk, de azt tudom, hogy alaposan elbúcsúztunk egymástól. :) Nagyon alaposan. Én pár nappal később már Budapesten laktam és kezdetét is vette a nagy kövérségi kálváriám. Akkor még nem sejtettem, hogy milyen brutálisan nagyon kövér életem lesz. Ezek a felismerések utólag azért nagyon fájóak, mert akkor nem láttam a jövőmet és ha az idő kerekét vissza lehetne fordítani, mindent másképp csinálnék.

Tudom, hogy sok minden pont azért történt, mert én akkor úgy cselekedtem, ahogy, de mégis azt mondom, s talán ez tényleg ijesztő, de feladnám mindenemet, amim csak van, ha újra 2005-öt írhatnánk és én másképp döntenék az életemről. Egyszerre volt egy sikerszéria és egy tragédia is az egész. Mert friss diplomásként belevetettem magam a pénzügyi világba és megállíthatatlan erő szállt meg a munkában. Mondhatom erőnek is, de talán inkább elbújtam a világom elől a karrier ölelésébe és minden energiámat erre fordítottam, hogy közben ne kelljen tudomást vennem a problémákról. Én a nagy romantikus, aki annyira bízott a férfiakban és az igaz szerelemben, kaptam egy nagy pofont, és egy éjszakán megváltozott minden, amit addig hittem erről az egészről. Nyíltan sosem fogok róla beszélni, mert se feltépni nem szeretném, sem pedig teljesen kitárni azt, amit átéltem. De talán már jó páran kiolvastátok soraimból, hogy beárnyékolta nőiességemet egy akaratom ellenére történt erőszak és onnantól kezdve a fekete lyuk lett az otthonom. Minden, amit hittem, álmodtam, képzeltem jó pár évre megrogyasztotta a térdeimet és a hitemet. Közben pedig próbáltam úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Igyekeztem kapcsolatokat kialakítani és elnyomni ezt az egészet. Volt egy 1,5 éves kapcsolatom, együtt is éltünk, de megalkuvás volt minden egyes másodperce, mert annyira akartam szeretni és szeretve lenni, hogy a nagyon mély és elsöprő szerelemről is lemondtam, csak legyen mellettem valaki. A sors fintora volt, hogy ő szakított és mégis megviselt annak ellenére, hogy igazán nem szerettem. Utána kicsit felszabadultan egyedül éltem egy rövid ideig, majd jött a karrier építéssel párhuzamosan a valaha volt legnagyobb szerelem. Z. Életem megmentője és egyben megrontója is. Első találkozásunkkor azt mondta: "Fenekestől fel fogom forgatni az életed...". Igaza lett. Nagyjából 8 évig nem is tudtam menekülni és egy lila ködben éltem. Kihasználva, minden értelemben: anyagilag és lelkileg is. Manipulatív és link személyisége volt, úgy vezetett meg, hogy soha egyetlen pillanatra sem éreztem mellette a veszélyt. Ha menni akartam, nem eresztett. Ha közel akartam engedni, nem engedett. Sosem tudtam igazán kiigazodni kettőnk viszonyáról. Csak azt tudtam, hogy valami földöntúli kapcsolat fűz hozzá. Közben fel-felbukkant J. is. Ismerkedtem véletlenek folytán másokkal is, de valahogy mindig Z. volt a központi főszereplő. Én pedig mellette egyre csak kövérebb lettem. Még valahol az elején indult el a "lefogyok" érzés, számtalanszor megígértem neki, hogy megváltoztatom a külsőm, mert közöttünk igazán akadály csak ez volt. Ő minden szempontból egy hozzám nem illő férfi volt. Hiába a babás arcom, az Ő megjelenése és külleme merőben más volt. Ilyen lányokkal sosem állna szóba típus. Üzleti kapcsolatban ismerkedtünk meg, egyébként vélhetően soha nem ismert volna meg önszántából közelebbről. Barátság volt, kicsit szerelem, aztán nagyon szerelem, éjszakába nyúló telefonhívásokkal úgy 5 éven át. Napi találkozás, simogatás, várakozás. Persze közben végig voltak futó szex kapcsolatai. De egészen addig a pillanatig nem érdekelt, míg szembe nem találkoztam a kemény valósággal. Nehéz ezt megmagyarázni, amikor annyira szeretsz valakit és annyira kövér vagy, hogy tök mindegy mit csinál és hogyan lehet a tiéd, neked kell minden feltétel mellett. Úgy is, ha nem csak a tiéd. Ezt sokan értik, sokan nem értik és soha nem is fogják. Az arcon csapás ott ért, amikor egymást követő 2 éven keresztül 3-szor alázott porig. Konkrétan 2 eltitkolt, időben született gyerekkel és egy szintén eltitkolt feleséggel. Hogy nem vettem észre? Hogy hagytam ezt? Nagyon kövér létem alatt átvette az irányítást a vakság és a tudni nem akarás. Persze azt nem gondoltam és nem is hittem volna, hogy ilyen mélyen más a mi kapcsolatunk, mint amilyennek én hittem. Persze rajtam kívül minden barátom látta, hogy a vesztembe rohanok. Na de mit tudsz mondani egy szerelmes, vak nőnek, ha szeret?

Kizártam, bezártam, megszüntettem minden szálat és érzelmet, aztán mégis visszaengedtem. Mindig megbántam, mindig tudott mélyebben alázni és sebezni, mint legutoljára. Ma már okosabban látok mindent, s ennek egyértelmű oka, hogy kiszabadultam saját kövér tudatlanságom mögül. Nem mintha az elhízás összefüggne az emberi viselkedéssel. Nem erről van szó. A kövérség miatti lelki síkok problémáiról, az evéskényszer okozta érzelmi zabálás, eufória, orgia, aminek hatása alatt van az ember, egyfajta köd. Nem látsz, nem tapintasz semmit a valóságból. Meg is indokolta nekem később kérdéseimre, hogy miért tette ezeket velem.

"Én csak hagytalak az álomvilágodban élni....".

Ez a mondat életem végéig beitta magát a tudatomba és soha nem fogok megszabadulni tőle. Mert egyszerre borzalmas, másrészt kiábrándító is. Az, hogy kövéren az ember mennyire vak, megalkuvó.

Miért?

Mert nem hiszi el, hogy értékes ember. Egyszerűen a túlsúly, a külső torzultsága elnyomja a hitet és az önbizalmat. A világ úgy tekint rád, mint egy deviánsra, aki kissé fogyatékos a kövérségtől. A média, az újságok, az emberek véleménye, a közösségi oldalak üzenete: legyél vékony, különben nem vagy értékes. Minden e körül forog. Ennek árnyékában pedig egyszerűen nem látod saját értékes mivoltodat és a világban betöltött kulcsszerepedet egyes emberek életében. Azt hiszed, hogy neked nem juthat több és jobb, mint amit kapsz és bármilyen megaláztatást ki tudsz bírni, mintsem elveszítsd azokat az embereket, akiket annyira fontosnak tartasz. Külsőségbe kapaszkodunk, ha a kövérségről beszélünk. Nekem soha egy pillanatra sem jutott azért eszembe a fogyás, mert féltem az egészségügyi kockázatoktól. Mindig azért akartam lefogyni, hogy szebb legyek, szebb ruhákat vehessek és hogy szeressen Z. Vagy bárki más. Mindig azt reméltem, hogy a vékonyabb test majd megadja nekem a boldogság kulcsát. Csak emlékekbe tudtam kapaszkodni, mert kövérségem előtt, akár J.-t is említve egykoron tetszettem úgy férfiaknak, hogy vékony voltam. 150 kilós testemhez képest a 64 kg maga volt a sudárság.

Teljesen más 64 kilósan és 150 kilósan élni. Nem csak a létezés, hanem a vonzódás, a párkapcsolat építés miatt. Mindig azt hittem, hogy másképp nem lehet. Miközben egyébként rengeteg férfi került az utamba 100kg feletti súlyom esetén is, flörtölni és cicázni tudtam 150 kilósan is. Nem is akárhogyan. De mindig ott volt valami fék, a tudatomban, hogy mit akarok én ilyen testtel és ilyen régóta tartó kövérségi hanyatlással?! Hiába voltam rendkívül magabiztos mások számára, mindig feszélyezett a kövérség. Én nem tudtam magam elfogadni, nem pedig mások nem szerettek kövéren. És minden kezdődő, burjánzó kapcsolatnak ez lett a veszte. A magam elméjében kialakított diagnózis: le kell fogynod ahhoz, hogy igazán ki tudj nyílni és kompromisszumok nélkül élhess teljes életet.

Talán sokan azt gondolják most, a testi adottságoknak semmi köze az igaz szerelemhez, ha valaki szeret, akkor szeret kövéren is és vékonyan is. Lehet. Valakire ez biztosan igaz, de az a valaki elhiszi, hogy szeretheti őt bárki és találkozott is olyan férfival, aki szereti őt így. Én mindig olyan férfiakat szerettem meg, akiknek a kövérség nem volt opció. Saját életfilozófiájuk, életvitelük, egzisztenciájuk vagy személyiségük okán vágytak a feszes női testre és az egészséges külsőre, ami nekem nem volt. Nagyon sokáig.

Amikor egy nő ilyen terhekkel éli meg a kövérséget, akkor egyszerűen nincs kiút a börtönből, csak a teljes változás. Mert belülről, lelked mélyén nem tudsz másként gondolni magadra és nem tudod levetkőzni a gátlásokat, ha nem tudod magad elfogadni kövéren. Én ez a típusú nő vagyok. Soha nem tudtam megbarátkozni a kövér testtel és soha nem tudtam komfortosnak érezni magam benne. Örök frusztrációkkal éltem miatta. Folyton ez akadályozott. Nem mások tekintete, hanem a saját tekintetem a tükörben. Akárki próbált elfogadni, nem tudtam azzal megbarátkozni, hogy így is jó vagyok. Mert emlékeimben ott élt a hatalmas különbség. A régi Dia mindig hiányzott. Mostanság egyre közelebb kerülök hozzá és azt kell mondjam, hogy én tényleg az a nő vagyok, aki nem tudta magát elfogadni kövéren. Valahogy kezd kinyílni a világ, újra. A minap újra összehozott a sors egy olyan valakivel, aki kövérségem csúcsán tetszett nekem és így hetvenvalahány kilóval kevesebb súllyal teljesen más volt közöttünk a kommunikáció, a hanglejtés, az egész vibrálás. Minden. Éreztem, hogy tetszem, éreztem, hogy tetszik, hogy tetszem és éreztem, hogy magam szempontjából is elégedettség van. És kb. 14 éve várok erre. Hogy kiszabaduljak a saját tükörképem nem tetszéséből és azt tudjam mondani: így már el tudlak fogadni Dia. Egyre jobban. Egyre több a pozitív gondolat, a vágy, az ábránd, észre veszem mások tekintetét. Nem úgy néznek már rám. Nem "kövérlányosan" néznek. Más a lelkivilágom. Más a sík, amin merek lavírozni. Megérdemlem, hogy szerethessem önmagam. Ahogy minden nő megérdemli, hogy igazán elégedetten szerethesse önmagát a saját mércéjén. Annyian biztattak, hogy fogyjak le, de legalább annyian mondták azt, hogy ugyan már, a szerelem nem testsúly kérdése. Nálam az. Mert saját mércém szerint kell tudnom azt mondani, hogy mikor érzem jól magam a bőrömben. A kulcs ezen van. Mindig magunkhoz mérten kell eldönteni, hogy jó-e az állapot. Talán pont tőlem furcsa lesz ezt hallani: ne orvosi kérdés és ne ruhaméret döntsön arról, hogy le akarsz-e fogyni. Döntsön az, hogy a szíved mélyén, az álmaidban, az ábrándjaidban milyen nő akarsz lenni. Ha jól érzed magad dundin, akkor ugyanúgy tudsz a világban boldogan és szeretve élni. De ha nem tudod elfogadni a testedet és ez mentálisan is gödörbe húz, soha nem fogod tudni elérni a mércét, ami kiakasztja a boldogság legmagasabb skáláját.

Most hogy kiszabadulni készülök újra a "szingli vagyok, párt keresek" piacra, mert lassan készen állok rá, szembesültem vele, hogy J. nagyon boldog párkapcsolatban él. Évek óta nem beszéltünk. Szívesen megmutatnám neki magam újra vékonyan. De van, amit örökre el kell engedni. Ha más valaki boldog, téged ez is boldoggá tud tenni. Nosztalgikus hangulatom megint előtört. Visszamennék 2001-2002-be, amikor megismerkedtünk. Lennék újra az a bolond lány.... és akkor csak egy kívánságom lenne! Másként történjenek a dolgok, hogy én soha ne legyek kövér. Ha volna két életem, a másikban ezt kihagynám! :) Lennék ízig-vérig, örök karcsú nő. Megmutatnám Z-nek is, hogy miből mi lettem. De teljesen kizártuk egymást az életünkből - ami rám nézve csak pozitív. Mérgező szerelem és mérgező kapcsolat volt. De azért talán egyszer majd összefutunk valahol, amikor már nem a valaha volt álomvilágomban lát.