Kajafogság

Végtelenül rendszertelen és rossz étkezési szokásokat kell ahhoz űznünk, hogy 100kg testsúly fölé hízzunk. Kövér életünkben a szükséges mennyiség többszörösét is képesek vagyunk magunkhoz venni egy adott napon, szinte észrevétlenül.

Sokszor kaptam már azt a kérdést, hogy régen hogyan táplálkoztam, ami miatt ennyire meghíztam. Nem nehéz felidézni, hiszen 12 éven át csináltam ezt - kivéve azokon a napokon, amikor éppen fogyókúráztam vagy koplaltam.

Nagyjából minden egyes napom hasonlóan nézett ki. Reggel fáradtan keltem ki az ágyból, hiszen az előző esti kajaorgia kómájából kikecmeregni nagyon nehéz volt. Reggel ettem egy-két (3-4-5) péksütit, pogácsát, turó rudit, gyümölcs levet, de akár már reggel kólával indítottam az üdítőadagot. Pár óra múlva a meló helyen, 10 perces lélegzetvételnyi szünetemben kiszaladtam a helyi kávézóba egy cukros latte miatt. Bár önmagában szirupos és édes tejszínhabos változatot kértem, azért még 2 db kockacukrot tettem bele. Amikor megittam, az édeskés ízre még jobban szomjaztam, legurult egy fél literes zéró üdítő mellé. Ebédre hoztak a kollégák (mindig más volt soron) mekit, menüt meg még plusz szenyát is hozzá, hiszen egy hamburger menü az a fél fogamra sem volt elég. Délután már éhes voltam, a cukros kóla mellé letoltam egy (2-3) csokit.

Haza mentem este 6 óra körül. Mit éreztem egész napi zabálás után? Farkas éhes vagyok...... ezért rendeltem netpincéren főételt, desszertet, meg ha esetleg később is éhes lennék, egy tartalék főételt. Ha salátára vágytam, kettőt rendeltem (vagy hármat). Toast kenyérrel. Itt már tényleg csak zéró kóla jöhetett szóba, hiszen este ne igyunk már cukrosat (LOL). Mindent megettem, persze, hogy a tartalék ételt is benyomtam az első étel mellé, megfürödtem, majd úgy éreztem 1 órával később, hogy valamit még nézek a hűtőben. A hűtő mindig üres volt. Persze, hiszen semmilyen tartalmas, teljes értékű ételt nem tartottam otthon. Csak befőttek, csokik, cukrok ékeskedtek a szekrényben és dugi helyeken, na meg a mélyhűtő is rogyásig volt jégkrémmel. Rendszertelen, szervezetlen étkezési magatartásom volt, sosem terveztem előre, kivéve a nagy fogadalmakkor.

Amikor elszántam magam a nagy tervekre, hogy lefogyok, jött a világmegváltó bevásárlás. Tele vásároltam a kamrámat:

• alternatív lisztekkel, mert ezekből nyugodtan ehetek gluténmentes kenyeret és a szénhidrát tartalma is kevesebb lesz,
• táplálékkiegészítőket, hiszen a zsírégetésért mindent megteszek
• fehérje porokat, több ízben, hogy ne unjam meg egyiket sem
• álgabonákat, mert ezeket köretként enni fantasztikus lesz
• több kilónyi húst, adagolva fagyasztva
• rengeteg zöldséget
• túrót, cottage cheeset, natúr joghurtot, növényi tejeket
• abonett féléket
• szuper food-nak titulált egészséges dolgokat (chia, lenmag és társai)
  

Azt éreztem, enyém a világ. Rendszerint lefőztem magamnak 3-4 napra. Ez most tényleg atombiztos terv, örökké ezt gondoltam. Tele a hűtő, végre készen van a kaja, már csak ezt kell enni és révbe érek.

Mindig ezzel a lendülettel kezdtem el a fogyókúráimat, majd rendszerint a 2. napon, de talán már az elsőn az esti résznél megbuktam. Ilyenkor úgy voltam vele, sebaj, van még 2-3 nap a hűtőben, ma még megengedem magamnak, hogy elcsábultam, berendelem azt a netpincért, holnap újra kezdem. Mindig ez a forgatókönyv ismétlődött.

12 éven át játszottam napról napra ugyanezt. Amikor ráuntam, egy bizonyos ideig feladtam és hónapokig zabáltam. A kamrában rohadt rám minden, amit a nagy tervekhez vásároltam. Nem tudom összeszámolni, hányszor dobtam ki lejárt szavatosságú túrót, joghurtot, berohadt zöldséget, avas magot vagy fehérje port. A táplálékkiegészítők és vitaminok is pár szemnyi hiányzó adaggal ott foglalták a helyet a szekrényekben.

Soha nem csináltam végig egyik életmódváltó tervemet sem. A legtöbb idő, amit tisztességes életmódváltással töltöttem, maximum pár nap volt. Mindig volt valami indokom, ami miatt épp nem jó időben kezdtem hozzá. Mindig jött olyan élethelyzet, ami miatt nem volt időm, lehetőségem ezzel foglalkozni: munkahely, család, barátok, szerelem, betegség, anyagi helyzet, családi programok, csapatépítők, munkahelyi konferenciák/értekezletek, haláleset, lelki megzuhanás. Mindig volt valami, ami miatt HÁTTÉRBE SOROLTAM magam. Az az igazság, hogy ezek a kifogások mindig jókor, jól jöttek. Megfelelő indokként szolgáltak arra, hogy ne kelljen csinálnom. Ha fel tudom magam menteni, akkor nem vagyok hibás, akkor megtehetem, hogy nem csinálom. Ha minden klappol és nincs akadály, akkor sajnos rákényszerülök arra, hogy következetes legyek és csináljam.

Be kell lássam, sosem akartam igazán, mert amit akartam, azt viszont tűzön-vízen át véghez vittem. De ezt sosem. Mert nem érdekelt annyira, mint kellett volna.

Sokan fordulnak hozzám azzal, hogy most nem aktuális, most nem állnak készen, most nem olyan az élethelyzet, most túl sok a munka, most túl sok a családi konfliktus. Pontosan tudom, mekkora teher magunkkal foglalkozni akkor, amikor más is fontos, ezért gyengék vagyunk felülkerekedni és önző módon magunkra koncentrálni. Ez normális emberi magatartás. Ismerem. Átéltem. De bárcsak sokkal hamarabb megtanultam volna, mennyire fontos ezen átlendülni. Cserben hagytam magam valahányszor az ételt választottam. Sosem értettem. Attól, mert épp sokat kell dolgoznom vagy valamilyen családi konfliktus van, miért kell zabálni és miért nem jó időpont a helyes és egészséges táplálkozás. Ezt a kérdést magamban is kerestem. Mit könnyít az, ha kényelmesen zabálhatok a problémák és stressz alatt? Miben segít a rossz étkezési rendszer? Miért hátráltat abban az élethelyzet, hogy ne egyek össze-vissza minden szenny ételt. Sok időnek kellett eltelnie, mire megfejtettem miért csinálja ezt minden kövér vagy elhízott ember. Rohadtul szeretünk szenvedni és áldozatot játszani (kövérnek születtem, mindent megtettem, de nem tudok lefogyni), mert így nem kell szembe néznünk saját magunkkal. Gyűlöljük a kövér testet, de gyűlöljük azt is, hogy tenni kellene ellene. Sokkal egyszerűbb feladni, mint erőfeszítéseket tenni. Sokkal könnyebb elbújni, mint kiállni a világ elé. Sokkal könnyebb ételt rendelni, mint rendesen főzni. Sokkal könnyebb ígéreteket fogalmazni, mint a tettek mezejére lépni.

Egy életmód tanácsadó egyszer azt mondta nekem: "Nem beszélni kell, hanem eredményt felmutatni..." Akkor haragudtam rá és azt gondoltam, hogy kösz és megmondanád, hogyan?! Mindent megteszek. Fogyózok, sportolok és nem jutok előrébb. Ha én lennék az az életmód tanácsadó, akkor azt válaszolnám erre magamnak: "Céltalanul keresed önmagad, de valójában pont te ellenkezel minden ígéret első napján. Majd holnap. Ma még lehet..."

Ma már tudom, milyen hibákat követtem el:

• Sosem volt valós célom, csak egy távlati, csak egy le akarok fogyni és kész,
  
• Sosem jártam utána, valójában milyen hormonális okok vezethetők vissza a hízásomhoz,
• Sosem terveztem előre rendesen,
• Mindig olyan célokat tűztem ki, amelyek nem voltak reálisak, megvalósíthatóak,
• Az első akadályoknál a könnyebb utat választottam,
• Mások segítségét mindig bántásnak éltem meg,
• Sosem szerettem magam eléggé ahhoz, hogy valóban változni akarjak,
• Mindig felmentést adtam magamnak ígéretek fejében.

Örökös társam volt a fogadkozás. "Ha ma még megehetem ezt, akkor holnaptól tényleg neki állok és ezt és ezt fogom tenni." Milliónyi hasonló gondolattal éltem.

Egy nap elkezdtem tudatosan figyelni arra, mikor történik meg az, hogy fel akarom adni, milyen körülmények közben, milyen engem ért hatások miatt, milyen időszakban, milyen szereplők között. Felmértem a gyengeségeimet és megtanultam átfordítani azokat. Ehhez kellett 2 év és szigorú gyakorlati "önfejlesztés". Ma már ezt tanítom másoknak. Hogyan álljanak fel az extrém kövérségből. 100kg felett minden ember extrém kövér, még akkor is, ha nem tartja magát annak. 100kg felett eltűnnek a vonások, az arc, a has, a comb, a fenék, a hát. Eltűnik az egészséges és vonzó test. 100kg felett eltűnik az egészség. Tudatlanul rombol a hormonok vad játéka: éhséghormonjaink működése megváltozik. Nem érezzük, ha jóllakottak vagyunk, ugyanakkor állandóan éhesek vagyunk. Evés után akár 1 órával érezhetjük, hogy már megint ennénk. Nem látjuk a veszélyeket a túl gyakori és mértéktelen étkezésekben, nem félünk eléggé az inzulint termelő hasnyálmirigy kifáradásától. Végig néztem egy kolléganőm halálát. Fél év alatt vitte el a hasnyálmirigy rák. Csak egy hasfájás miatt ment orvoshoz. Amikor ezt elmesélte, az a nap volt utolsó munkában töltött napja. Többé nem jött dolgozni. És Ő nem volt kövér. Mi történik egy olyan ember testében, aki a cukros kólát, a finomított szénhidrátot tolja egész nap, s a hasnyálmirigy fáradhatatlanul dolgozik nonstop. Nem értjük. Nem félünk eléggé a következményektől. Eszünk, mert finom, mert jó. Sok ember cukorbeteg és akkor sem csinálja. Letojja, nem érdekli. Nem fél eléggé. Örökké hálás leszek magamnak, amiért inzulinrezisztenciánál meg tudtam állni. Nincs pajzsmirigy problémám, az inzulinom helyre állt, a cukrom rendben. A női hormonok rendben, 28 naponta menstruálok. Nem volt ez mindig így. Az inzulinom volt éhhomi 17, a 60 perces 87, a 120 perces 43. A mensim hónapokon át kimaradt. A bőröm pattanásos volt időközönként. Ingerült, feszült, hangulatváltozó voltam. Egyik percben nevettem, másikban gyűlöltem mindenkit. Tönkre tett az étkezési zavar. Zabáltam éveken át, elszalasztottam életem szerelmét, aki ezt nem tudta végig nézni. Annyi minden lehetett volna könnyebb, szebb, ha nem lettem volna kövér. Annyira nehéz volt ezt végig csinálni. Sosem mondtam, hogy könnyű lefogyni. Aki egyszer ételfüggő volt, az tudja, mit jelent ezt helyre hozni. Kell hozzá önuralom, szorgalom kitartás, akarat. Sok mindenkiben ezek egyike sincs. De ez tanulható, fejleszthető. Az új szokások készséggé alakulnak, a készségek rutinná. Így lehet valakinek az életében a zabálás utáni új étkezési és életforma természetes. Felváltja a rossz sémákat az új és természetes rutin: egészségesen élni. De egyszer el kell kezdeni.

Ne várj tovább Te sem!

A döntés rengeteg pozitív hatást fog még behozni az életed egyéb területeire. Kinyílik a világ, ha egy napon elég fontos leszel MAGADNAK.