Kövér múlt

Miért voltam én kövér?

A kövér sztori - mindenkinek van egy története

12 éven át küzdelemként éltem meg a duciságot és az attól való szüntelen menekülést. Tisztában voltam vele, hogy ahogyan élek, az romboló. Az életformám gátol mindentől, amivel elérhetném azt a megfogalmazhatatlan állapotot, ami értelmet ad az életünknek: boldogság. Ettől fosztottam meg magam hosszú éveken át, mert én az a típusú lány vagyok, akit a dundiság minden velejárója megviselt. Mégis tudtam így élni, megalkuvásban és önámításban. A "majd holnap" ígérete végig kísérte a kövérségemet, míg egy nap végre megtörtént az a bizonyos kattanás, amire minden duci vágyik: változni akartam. Az elhatározás megszületett, már csak egy tökéletes terv kellett, amivel ezúttal a megrekedést elkerülöm.

A lehetetlennel álltam szemben. Ételfüggőként, 151 kilósan fogalmam sem volt arról, milyen az egészséges táplálkozás, hogyan működik a szervezetünk és miért fájnak a térdeim ilyen súly alatt. Rossz úton jártam hosszú időn keresztül. Mindvégig olyan diétákkal próbálkoztam, amelyek eleve kudarcra voltak ítélve. Tarthatatlan, sanyargató, önpusztító fogyókúrás módszerekkel igyekeztem megszabadulni a majdnem 100 kilós súlyfeleslegemtől.

Itt álljunk is meg. Kevés helyen publikáltam, de a legmagasabb súlyom valahol 172 és 180 kg között volt. Ekkora súlyból fogyni nagyon könnyű kb 10-15kg-ot akármilyen diétával, s miután erről a mélypontról valahogyan lekoplaltam magam, beálltam a 150-es tengelyre. Hol 151, hol 146, mindig valahol a 150-hez visszakanyarodva éltem az utolsó éveket. Próbálkoztam, koplaltam, csináltam én tényleg mindent, de az összes valamire való fogyási sikerem végül abba torkollott, hogy megint visszamásztak a dekák a 150-re.

Kerestem okokat mindenhol. Miért vagyok én kövér?

Kezdjük a gyerekkornál. Nálam már ott is valami defektes volt másokhoz képest. Felnőtt fejjel emlékszem erre vissza, tehát tisztán tudom megmagyarázni, akkor mi történhetett velem. Imádtam enni. Jókat, sokat. Mindent. Szerettem a kólát, a traubi szódát, a kenyeret, a csokit, a sütiket. Nem voltunk nagy zabálós család, tehát bizonyosan nem szülői minta áll az okok mögött. De azt is tudom, hogy mindig titkoltam az éhségemet és amikor csak tudtam, zugiban ettem. Felcsempésztem a szobámba, rejtegettem táskáimban, elbicajoztam a közértbe, beosontam a mekibe és mindig titokban. Sokszor csak egyedül. Tisztán előttem van a kép. A kamrában vagyok, 2 nagy karéj fehér kenyeret megpakolok vajkrémmel, reszelt sajttal, de meghallom Apám lépteit, ezért eldugom az egyik polcon és úgy teszek, mint aki csak úgy eltévedt. Arra is emlékszem, hogy az udvaron pancsoltunk a felfújt gumi medencében és én folyton beszöktem a hűtőhöz, hogy öntsek egy pohárral a jéghideg traubi szódából. Rengeteg ilyen kaja-dugdosós emlékem van. Nem fogtam fel, hogy már ott komoly biokémiai folyamatok zajlottak nálam. Akkoriban, a 90-es években még nem volt népszerű az IR, meg a kettes típusú diabétesz, más világot éltünk, szerintem fel sem fogta volna a legtöbb orvos, miért eszik ennyit ez a gyerek. Nem kértem segítséget, Anyámék pedig nem tudhatták, hogy komoly függőségem van, hiszen állandóan titokban csináltam. Persze, a szülői kontroll miatt ott még nem volt nagyon durva feleslegem. Kicsit husibb voltam, mint az átlag, de nem kövér. A tinédzser években már más lett a helyzet, ott kilógtam. Kb 84kg volt a max súlyom 16 évesen, ami mai fejjel nem annyira vészes, de ott, akkor nagyon soknak éreztem az 50 kilós osztálytársak mellett. Nem bántottak, nem csúfoltak ők. Mások igen. Géppuska lábúnak csúfoltak a C-s focisták és bizonyára még sokan mások gúnyolódtak rajtam a hátam mögött.

Végig kísért ez a probléma 4 évnyi szakközépiskolai időszakon, de az utolsó évben megváltoztam. 18 évesen lefogytam, 65kg-ra. Tehát egy normális súlyra, ahol tényleg csinosnak éreztem magam.

Akkor sem úgy diétáztam, ahogy kellett volna. A 90 napos szétválasztó diéta, krumpli diéta, mindenféle kiskegyed, fanni, meglepetés újságban olvasott sztár diétákat követtem. Volt is egy albumom, amibe ragasztgattam az álom ruháimat quelle katalógusokból kivagdosva. Kész repertoárom volt és órákig képes voltam bíbelődni ezekkel. Jahhhj, azok a régi idők. Szívesen visszamennék a mai tudásommal. Aztán ott volt a shape magazin, amiben mindig volt egy sikersztori. Azokat is beragasztottam a kis zöld diétás naplómba.

Megszállottja lettem a fogyókúrának, de ez nem tartott sokáig. Érettségi után jött a közgáz és én 89kg-ig híztam. Az sem volt annyira nagy gond, molett voltam, de nem hájas. Akkor ismertem meg a Hooligans zenekart egy egyetemi bulin 2005-ben és általuk jó 10 évre megismertem, mit jelent imádni egy együttest. Rengeteg koncertjükre elmentem és egyre több egyetemi buliba is. Felnőttem, vágytam a szórakozásra, s végül ez lett a vesztem. Egy bulin történt velem valami, ami ketté törte az életem. Ha nem írom le, akkor is bizonyára értitek. Mint mindent, sokáig ezt is magamban tartottam, de mentálisan összeomlottam és az evésbe menekültem. Egy védő hájréteget kezdtem szép lassan magamra öltöztetni, amihez az étel volt a segítségem. A diploma szerzésének évében volt ez, én már akkor eldöntöttem, el akarok menekülni a szülővárosomból és a nagy Budapestre vágyom. Nem kellett sokat várni erre, még a diplomám sem volt meg, már sikerült államvizsga előtt bekerülnöm egy kereskedelmi bankhoz, így kezdetét vette a fővárosi életem. Ez volt a második negatív kapocs, hiszen azzal, hogy 200km-re költöztem a szüleimtől, a kontroll is megszűnt és kezdetét vehette a féktelen evés. Az még fontos momentum, hogy a szüleim sokat piszkáltak a súlyom miatt - szimplán óvásból, féltésből - és én ezt mindig bántásnak éltem meg. Rengeteget sírtam emiatt.

A budapesti költözéstől féltem, de akartam is.  Az állásinterjúm után - először voltam egyedül Pesten - felmentem a lakásunkba, amit akkorra már megvettünk egy hirtelen jött örökségből. Egyenes utam volt tehát viszonylag könnyebben, hogy felköltözzek. Szóval ott ültem a nappaliban, várva, hogy majd megyek a Keleti pályaudvarra a vonathoz és kértem egy jelet az égtől, hogy tényleg költözzek-e vagy sem. Erre a szomszéd tömbben ebben a pillanatban megszólalt a Hooligans játszom című száma. Akkor és ott tudtam, hogy ez volt a jel, jönnöm kell. 2005. júliusában felköltöztem Budapestre. Nem volt mellettem senki, teljesen egyedül voltam, gyerekből munkavállaló felnőtt lettem egy pillanat leforgása alatt. A munkába temetkeztem és az evésbe. Próbáltam megbirkózni azzal, amit még sok évig titkoltam mindenki elől, s sikerült is elnyomnom az étel által. Év végére már 98kg voltam. Ez is óriási konfliktus volt a szüleimmel, örökös viták jöttek. 2006-ban megismertem Petit. Vele megérkezett az első felnőtt szerelem is, 1,5 év se veled-se nélküled formájában, de mégis boldog voltam. Vele még többet ettünk, de egyszer csak azt éreztem, le akarok fogyni. Nem tudom, mi zajlott bennem, de hirtelen le is dobtam egészségesebb étkezéssel és személyi edző segítségével 15kg-ot. Az edzőm viszont elment 2 hét nyaralásra és ott meg is halt az én lelkesedésem. Elvesztettem a lendületet, én nem hívtam, ő nem hívott többet. Ismét leejtőre kerültem. És ez így ment évről évre.

Folyamatosan küzdöttem magammal, miközben a munkám jelentette a túlélést. Hamar vezető lett belőlem, pitbull természetesemnek köszönhetően mindent megteremtettem magamnak, ami lehetővé tette, hogy sikeres és elismert legyek a szakmámban. 12 év bankfióki munka kísért, amiből 9 évig vezető lehettem. Ez idő alatt a súly minden évben újabb 5-10kg-okkal nőtt. Hol kicsit fogytam, hol megint híztam. Dolgoztam, ettem, aludtam. Megismertem valakit, akibe fülig beleestem, de ez volt a 3. olyan tényező, ami a legdurvább pokolba taszított. Narcisztikus, manipulatív, önző ember volt, aki azt mondta, amit hallani akarok, de azt csinált, amit akart és én azt csináltam, amit csak el tudott érni nálam. Azaz elhitette velem, hogy boldogságban élünk, miközben nem szólt másról az egész kapcsolat, csak róla. Soha nem volt érdeke, hogy lefogyjak, mert akkor kinyílt volna a szemem. Így valójában soha nem is segített benne.

Aztán egyszer csak megismert valaki mást, aki miatt egy szempilla rebegtetési idő alatt el is váltunk, én pedig ott maradtam leamortizálva, lelkileg összetörve, kövérségem csúcspontján. Csak 3 dolog érdekelt. Az étel, a munkám és Amerika. 14 éves koromtól arra vágytam, hogy kimehessek az USA-ba és ez 28 éves koromban megvalósult, azóta járok ki évente, többször is. Ezek az élmények tartottak életben. Aztán eljutottunk 2016-ig. Akkor egy táplálékkiegészítő cég atyjához fordultam, hogy segítsen lefogyni. Az ő csoportjában éreztem először, milyen úgy írni a kövérségemről, hogy mások olvassák, reagálnak rá. Azt gondoltam, végre olyan emberek hallanak meg, akik ugyanazzal küzdenek, mint én: fogyni akarnak, de nem tudnak. A kapcsolat ott nem tartott sokáig, nem voltam elég kitartó még és kihátráltam az együttműködésből - de mindig hálás leszek neki azért, hogy elindított az úton. Nagy szünet követte ezt a posztolós időszakot, majd 2017-ben minden megváltozott.


2017. januárjában indítottam útjára a Duci dívány blogot. Dia fogyi naplójaként látta meg a napvilágot, aztán lett belőle egy virtuális kísérleti labor, ahol kitapasztaltam és teszteltem minden oldalát a fogyásnak, az étrend-kiegészítőknek, a mozgásformáknak. Először csak az ismerőseim olvastak, majd egyre többen. Én pedig elhatároztam, hogy amennyire csak engedi az időm munka mellett, végig dokumentálom az egészet. Tulajdonképpen azért akartam nyilvánosan, hogy ne adjam fel. Ciki lett volna, hogy beharangozom ország-világ előtt, hogy én most lefogyok, aztán meg 2 hónap után feladom az egészet. A sajátomnak éreztem a blogolást, az érzést, ami azzal járt, hogy kiírhattam magamból az egészet.

Elhatároztam tehát, hogy le akarok fogyni, mert az élet, amit és ahogyan élek, nem kielégítő. Veszekszek a családdal állandóan, a pasik átgázolnak rajtam, sokkal nehezebb a párkeresés, lelkileg nem vagyok rendben és változtatni akarok az evéshez fűződő viszonyomon. Ez az elhatározás nem nagy dolog. Ez mindenkiben megfogan. Az volt kemény feladat, hogy ezért akarjak is lépéseket tenni, ne csak elméletben tudjam, hogy le kéne már fogyni.

Jól akartam kezdeni

Orvosi háttérrel úgy véltem, könnyebb

Jól akartam csinálni, ezért orvoshoz fordultam. Ma már tudom, hogy a maga módján minden orvos jót akar - a páciens fogyjon le -, de sajnos azt kellett megtapasztalnom, hogy valódi törődés, valódi támogatás, valódi megértés nincs az orvosokban egy kövér ember iránt. Fogyjon le! Ezt nem egyszer, nem kétszer hallottam. Soha nem igázott le egy orvos sem konzultáción, mert határozott természetemnél fogva látták, hogy nem törött szárnyú madárka vagyok, de nagyon okosan sem jöttem ki egy-egy 18-36.000 Ft-os konzultációs díj megfizetése után sem.

Nagyon lelkes, nagyon kitartó voltam. Akkor még nem tudtam, ma már tudom, hogy nem voltam felkészült az egész folyamatra. Nekem nem 10-20 kg-ot kellett leadnom, ezért egy rendkívül hosszú út állt előttem. Fejben sem voltam még kész erre és egészségügyi állapotomról sem tudtam eleget. Értem ez alatt azt, hogy az akkor nagy lelkesedéssel elkezdett étrend és mozgástervet érintő programom sikertelen volt, ezért felkerestem szám szerint 5 szakembert. 3 endokrinológust, 2 dietetikust közel 2-3 hónap alatt. Vártam a nagy áttörést, ami megvilágosodást nyújt. Elvégeztettem a szükséges laborvizsgálatokat, mert éreztem, hogy az egészségem sem az igazi.

Egyértelműen látható volt, hogy ez bizony inzulinrezisztencia, amely még nem annyira vészes, inkább enyhébb, s egészen biztosan nem vagyok cukorbeteg. Az 5 szakembertől hallottam mindenféle tanácsot. Egy dologban megegyezett mindegyikük tanácsa: kalóriamegvonás és mozgás a megoldás, 5-szöri kis étkezéssel, kiegészítve meforal/metformin gyógyszerrel. Akkoriban az IR specifikus diétát építettem a mindennapjaimba. Az akkoriban közel 3 hónapot takar. Ez idő alatt fogyogattam, de olyannyira kevés volt ez a pár deka/kg, majd annak teljes stagnálása, hogy a visszahízás borítékolható volt. Vízen és izmon kívül mást nem igen vesztettem a súlyomból.

Nagyon bonyolult volt számomra az IR diétájának betartása és úgy éreztem, teljesen eredménytelen. Ezért is jártam 5 szakembernél. Volt, aki azt javasolta, kezdjem 1000 kalóriával, majd pedig eredmény híján csökkentsem le 900 kalóriára. Kerüljem a szénhidrátot, sok fehérjét egyek. Szót fogadtam. Mi mást is tehettem volna, hiszen úgy gondoltam, egyedül nekem ez nem megy. A mérleg csak nem mozdult úgy, ahogy kellett volna és végül 5 szakvéleménnyel és tanáccsal, majd +3 IR gyógyszer recepttel a kezemben egy dossziéban landolt minden kapott tájékoztató, étrend ajánlás és labor vagy orvosi dokumentáció. Egy helyben toporzékoltam és feladtam az egész küzdelmet. Az IR gyógyszert nem bírtam, 2 hét kínszenvedéses tünetegyüttes után abbahagytam, meg is szűntek a kínzó tüneteim. Pedig fél szemet szedtem naponta, de ez is túl erős volt és túl sok mellékhatással járt.

Az IR mögé bújtam, onnantól kezdve tökéletes fegyver volt az elmém számára fő kifogásként hormonális betegségem. Azért nem fogyok, mert IR-es vagyok. Komoly segítségre lett volna szükségem, határozottan a leejtőn lefelé sprinteltem, mert tudtam, hogy idő kérdése lesz a hasi zsigeri zsír és az IR megléte okán egyéb hormonális betegség, a cukorbetegség, a pajzsmirigy probléma és a menstruációs zavar eljövetele. Igen, tudatában voltam ennek, s folyton nyugtalanul kerestem a kiutat. Közben persze ugyanúgy ettem és vártam a csodát, ami egyszer biztosan elérkezik, mint a mesékben. De eredményeket csak úgy várhatunk, ha cselekszünk. Ennek hiányában minden egyéb csak felesleges ábrándozás. A magas vérnyomás pedig velem volt, ez nem is csoda ilyen túlsúly mellett.

Le akartam számolni a rajtam lévő majdnem 100kg felesleggel, ezért mindenhol a témában olvasgattam, fórumokat lapozgattam, orvosi oldalakat böngésztem, workshopokat kerestem és videókat néztem. Minden érdekelt, ami a fogyásról és az átalakulásról szó.

Így jött velem szemben egy kínált előadás, ahol hormonspecialista orvos is meghívott vendég volt. Nem haboztam, jegyet vettem rá. Akkor még nem tudatosult bennem, de azon a ponton megváltozott az életem (spoiler: nem az orvos tanácsai miatt, hanem ott kezdtem el másként nézni a testemre, mint kályhára, ami életben tart engem). Az előadás témája sokkoló volt, ezért számomra kissé szélsőséges irányelveket sorakoztatott fel a glutén, a tej és a húsfogyasztás ellen, mégis azt éreztem, hogy egy 6. szakvélemény már nem nagy teher, teszek egy próbát és időpontot kérek ehhez az orvoshoz is. Túl a konzultáción elhíresült akkori legtöbb posztom vezércíme: maga nem kövér, maga beteg. Ezt közölte velem ugyanis a doktornő. Egy igen nehéz és drasztikus módszert ajánlott: vonjam meg teljesen a glutént, a tejet, a húst és szorítkozzak a zöldség, gyümölcs és gluténmentes gabona fogyasztására, így ismerkedtem meg Szafi minden mentes termékeivel. Mivel merőben más volt ez a javaslat az előző 5-höz viszonyítva, ezért úgy gondoltam, belevágok. Egyetlen egy hozadéka volt ennek a próbálkozásnak: rendszert adott az életemnek az ezzel együtt indított Duci dívány blogom. Elkezdtem ugyanis dokumentálni az utamat.

Magamnak szerettem volna írni és azért kezdtem nyilvánosan, hogy atombiztos védőpajzs legyen a nyilvánosság magam felé. Így azt éreztem, nem adhatom fel ennyi ember szeme láttára. Úgy mond motivációra használtam a blogolást és az írást. Hamar ráébredtem, hogy nem tudok és nem is akarok hosszú távon vegán vagy vegetáriánus lenni, sem meggyőződésbeli sem egészségügyi kérdések okán nem éreztem ennek szükségességét. Azt beláttam, hogy előzőleg túl sok tejterméket, túl sok kenyeret és túl sok fehérjét fogyasztottam, s a tudatos odafigyelés miatt szebb lett a bőröm, jobban éreztem magam. Fokozatosan visszaengedtem a húst, a tejet és a glutént is és a fogyás hatására a glutén/tejfogyasztás és az emésztési problémáim közötti összefüggések értelmetlenné váltak (a doktornő azzal érvelt, hogy tej és gluténérzékeny vagyok, de mint utólag kiderült, ezt semmilyen vizsgálat nem támasztotta alá). Amikor az utam elején jártam, annyira egészségtelen életmódot folytattam, hogy a testem segítségért kiáltott. Az emésztőrendszerem, a bélrendszerem káoszt mutatott és a fogyás egyértelműen nehezített, ha a bélflóra sérült vagy a túlevés miatt folyton leterhelt. Illetve az inzulinrezisztencia miatti folyamatosan túl sok inzulin hatására a fogyás szinte lehetetlen volt. Megértettem, hogy elsődlegesen a vércukorszintemet kell stabilizálnom ahhoz, hogy az ebből kiinduló hormonális spirál ne húzzon a mélybe és ne generáljon még több bajt a hormonális egyensúlyomban.

2017. első fele tulajdonképpen egy kísérletezéssel telt, ahol a vegán életmódot visszaalakítottam egy egységes szénhidrát, fehérje, zsír alapú tápanyag megbontásra, amiben helyet kapott minden élelmiszer. A vega és vegán életmód rövid idejű gyakorlása lévén több olyan hús és tejmentes ételt is készítettem, amelyeket megkedveltem, így a mai napig tartok hús és tejmentes napokat, de nem szorítkozok drasztikus megvonásokba. Egyértelművé vált számomra, hogy nem a tejjel, hússal, gluténnel van alapvető probléma nálam. Az ételösszetevők, a helytelen étkezési rendszerem, az ételek mennyisége, minősége és a szénhidrátok fajtái okoznak számomra emésztési problémákat vagy súlygyarapodást.

Központi szereplő lett az életemben a szénhidrát. A mai világunkban ez lett a mumus, ezért mindenki tart tőle és igyekszik lecsökkenteni minimális szintre. Miért ne tettem volna én is hasonlóan? Kipróbáltam és alkalmaztam a magas fehérje, alacsony szénhidrát alapú diétákat, de hosszú távon mindig hízás lett a vége. Számos irányzat létezik, amelyek azért maradnak tartósan sikeresnek és hasznosnak kikiáltott módszerek, mert az emberek életformája, életvitele, demográfiai adottsága, környezete, személyisége és lehetőségeik okán képesek elsajátítani egy-egy népszerű étkezési struktúrát. Kiemelten ismertek a ketogén diéták, a paleo irányzatok, a LCHF (alacsony szénhidrát-, magas zsírtartalmú) étrendek. Nem minden ember képes ugyanakkor kitartani a kissé szélsőségesebb szabályrendszerek mellett, ahol nincs egyensúlyban a tápanyagok aránya, hanem eltolódik egyik vagy másik irányba valamelyik. Azok az emberek képesek ilyen kemény és következetes táplálkozási rendszer kialakítására és fenntartására, akiknek hormonegyensúlya rendezett, személyiségük révén képesek a kemény elköteleződésre és precizitásra, kellően elszántak, nincs emésztőrendszeri gondjuk (pld. rejtett epe gond), s mindent alá tudnak rendelni ennek az életmódnak. Én például nem voltam erre képes. Bármilyen kitartással és akaraterővel rendelkezem az életemet tekintve teljes egészében, akkor sem tudok (közre játszik az is, hogy nem is akarok) örökre vagy tartósan lemondani általam kedvelt élelmiszerekről. Ilyen pld. a gabona. Ezért nem olyan módszert kerestem, ahol ki kell zárnom bizonyos élelmiszercsoportokat, hanem olyan életmódprogramra vágytam, amiben megfelelő alternatívákat tudok keresni és találni az egyensúly megteremtéséhez. Megértettem, hogy az inzulinrezisztencia esetén nem jó döntés a búzalisztet használni, de a mai élelmiszeriparnak és a kutatóknak hála léteznek olyan ősi gabonákból készült verziók, amelyek tökéletesen beilleszthetők az IR étkezési struktúrába is. Pld. szafi lisztek, gesztenye lisztből készült kenyerek és egyéb búzaliszttől mentes kenyérfélék. De ilyen például a tészták sora is. Beláttam, hogy a bolognai spagettit nem készíthetem el a hagyományos, búzaliszt alapú tésztából, de megjelentek alternatív tésztafélék, mint például a köles és hajdina tészta vagy akár a vöröslencse tészta, s persze erre is kínál megoldást szafi minden mentes termékcsaládja. Én nem vagyok képes hosszú távú elköteleződésre, ha arról van szó, hogy ezeket az ételeket többet saját érdekemben ne fogyasszam. Az élelmiszeripar által gyártott félkész termékek, az általuk használt adalékanyagok, ízfokozók és hozzáadott cukor/fruktóz alkotóelemek nem kedveznek a fogyókúrának, a tartós életmódváltásnak. Ezért tudatosan és egészségünkre odafigyelve megfelelő döntést tudunk hozni arról, hogy vannak bizonyos élelmiszerek, amelyeket ritkábban kell fogyasztani (esetleg el kell hagyni örökre), de ezek helyett választhatunk adalékanyagoktól, hozzáadott cukortól és fruktóztól mentes verziókat, amelyeket akár mi készítünk el itthon, a saját konyhánkban.

Természetesen ez egyrészt tervezést, másrészt időt is igényel. Levenni a félkész terméket az áruház polcáról 10 másodperc, otthon megmelegíteni vagy megsütni 5-10 perc, míg saját ételt főzni az előkészítéstől a készre sült állapotig jóval több konyhában töltött percet jelent. Az ételeket el kell készíteni, adagokra kell osztani, tárolni kell és megfelelő mennyiségben el kell fogyasztani azokat. Aki kifogásokat halmoz fel az időre, a tervezés bonyolultságára vagy bármilyen ezzel összefüggő tevékenységre, akkor az a személy nem akarja igazán, nincs kész az életmódváltásra és nem lesz tartósan életmódváltó. Vannak bizonyos szabályok, amelyeket be kell tartani. Vannak bizonyos feladatok, amelyeket el kell végezni. Ezek hiányában vagy részleges megvalósításában mindig ott lesz a sikertelenség, mert félgőzzel csinálni valamit azt jelenti, hogy nem is csináljuk valójában. Egy példa erre: Van egy rendszer, amiben meg van szabva az, hogy mi az ideális mennyiség, mely összetevőkből választhatsz, minden a kezedben van és pontosan tudod, mit kell tenned. Meg is teszed, de itt-ott módosítasz rajta. Például elcsipegetsz egy nem tervezett csokikockát, bekapod a gyermek után megmaradt 2 falatot a tányérról, nem utasítasz vissza egy finom, habos lattét a barátnőddel való találkozáskor. Ezek apróságok. Életünk során számos helyzet áll fenn, amikor ezeket nem kell és nem is lehet elkerülni, mert örökös tiltásokkal és nemet mondással nem lehet boldogan élni. De amikor ezek az apróságok halmozottan vannak jelen, mert minden este vagy délben bekapod a plusz csokikockát vagy minden ebédkor kikanalazod a gyermek utáni maradékot és hetente többször csinálsz hasonló "ez még belefér" minicsalásokat, akkor már nem tartasz ki saját célod és terved mellett. Nem érzed annak a súlyát, hogy milyen veszélyeknek vagy kitéve, ha nincs rendben a hormonháztartás és jelentős túlsúly mellett is legyintesz fontos keretszabályok áthágására. Rejtett atombombákat tekintünk apróságoknak. Ha megkérdezik a sikertelen életmódváltóktól, miért nem tudnak úgy fogyni, mint mások, általában az a válasz, hogy nagyon sokat tesznek a fogyás érdekében, végül mindig fény derül arra, hogy számos oldalról hátráltatják saját magukat apróságnak vélt csalások miatt. A teljes életmódváltás és fogyási terv soha nem lesz sikeres gyökeres változtatások, a rossz szokások kiiktatása és új, helyes szokások bevezetése nélkül. Meg kell találni azt a könnyedén fenntartható és élhető életformát, amely tele van izgalommal, felfedezéssel, ezáltal örömünket látjuk benne és várakozással teli számunkra. A rendelkezésünkre álló információkat kezeljük hatalomként, mert a tudás a legfontosabb hozzávalója a sikerélményeknek. Ehhez konkrét lépéseket kell tenni és az életmódváltás hosszú távon borítékolható.

Ezeket nekem is fel kellett fognom. Tudja ezt minden életmódváltó, csak nem akarja elfogadni.

A 6 szakembertől (orvos, dietetikus) kapott instrukciók tehát nem váltak be. Tartósan egyikük sem tudott rám hatni, nem nyújtottak támaszt, csak a gyógyszer írták fel és ahogy kiléptem, jött is a következő beteg. Mindig azt éreztem, mint ha egy gyárban a futószalagon haladó termék lennék.

De akkor hogyan tovább? Mégis hogy fogok lefogyni, ha az IR diéta bonyolult, ha a 900 kalóriaként javasolt mennyiségtől a falat is lekaparom, ha unom a csirke saláta és protein turmix diétákat? Mit tegyek?

Említettem, hogy a hormonspecialista doktornő előadása nagy hatással volt rám, ezért rövid elmélkedés után saját magamtól kaptam meg a választ: ha senki nem tudja nekem normálisan elmagyarázni ezt a rohadt fogyás-hízás témakört, hogy valóban nyertesként jöjjek ki ebből és végre pontot tegyek a végére, akkor majd én járok utána.

Kutatni kezdtem a témában és megtanultam a tápanyagokról mindent, amit csak lehet. A szénhidrátok vércukor emelkedésre ható indexéről, a gyors és lassú felszívódásról. A fehérjék túlértékeléséről és túlzott fogyasztásáról kiemelten sok tanulmányt és orvosi véleményt olvastam. A zsírok pedig sok esetben szintén olyan kategóriába esnek, amitől óva int minket a piac, nem véletlenül van ennyi zsírszegény és light termék, ami sok esetben becsapós. A zsírszegény fogalom nem egyenlő azzal, hogy az adott termékben nincs hozzáadott cukor/fruktóz és egyéb adalékanyag

Feltérképeztem saját magamban található gyengeségeimet, erősségeimet, lehetőségeimet és azokat a pontokat, amelyek miatt örökké elbukom.

Párhuzamot vontam a táplálkozás és a mentális kitartás között és rájöttem, hogy az akaraterő biológiai értelemben nem létezik, mert a kitartásunkat sokkal inkább irányítják a hormonok, mintsem az elménk. Ezért is hangsúlyozom azt, hogy a hormonális egyensúly alatt mindenki sokkal kitartóbb és képes szélsőségesebb táplálkozási mintákat követni, hiszen nem dolgozik benne az inzulin, triglicerid, kortizol, leptin bűnös négyese párosulva még több hormonnal, amik arra ösztönzik az embert, hogy egyen, leginkább édes, sós és zsíros ételt.

Tehát...

A kövérségem valahol gyerekkorban növesztett gyökereket és erről jóformán rajtam kívül senki nem tudott. Azt mindenki látta, hogy kicsit duci vagyok és próbáltak is segíteni a szüleim étrenddel, közös sportolással és sok egyéb módon. Mivel akkor még nem voltam extrém módon elhízva, ez kezelhető volt.

Költözésemmel, felnőtté válássommal az aranykalitkám kinyílt a csúnya nagy világra és én bele is kezdtem az önpusztító zabálásba. 12 éven át csak híztam.

Fogytam, híztam. Így kerek a történet. Kerestem a megoldást, de szakemberek sem tudtak átlendíteni nagy sikerekhez, ezért nem maradt más, mint valóban megérteni azt, mi történik velem, hogyan működik a fogyás és ezt saját szájízemmel, saját magam hogyan tudom beépíteni az életembe.

Kezdetét vette a szervezetem működésének tanulmányozása, a diéták tesztelése és erről nagyon sok bejegyzést készítettem. Most, hogy ebben a posztsorozatban visszatekintek, már sokkal okosabban tudom azt boncolgatni, életmódváltásom első évében mi mindennel próbálkoztam, mi volt teljesen haszontalan és mi segített átlendülni a mélypontokon, hogy semmiképp ne adjam fel.