Kövérségi spirálba kerülve nehéz a kiút! Jó módszerrel is...
Egy duci lány életében számtalan olyan pillanat
lüktet az elmében, amikor órákat tölt álmodozással és sóhajtással arról,
hogy mikor jön el az a nap, amikor az a bizonyos kattanás megtörténik.
Egyszerre könnyű, mégis oly nehéz elképzelni azt, hogy elérkezik az a
tükörben látott önarckép, amikor újra karcsúnak és csinosnak látja magát
ez a duci lány. Sokszor érzi, hogy a világot meg akarja váltani, de még
többször jön az a kétségbeesett gondolat spirál, hogy ez a kövérlét már
örökké így marad. Akármit tesz, akárhogy igyekszik, egyszerűen nem tud
ezen az élet feladaton túllendülni. Minden más olyan jól megy. Mindenben
hatalmas türelemmel, kitartással, elhatározással képes az egész életét
irányítani, kivéve ezt az egyet. Az átkozott túlsúlyt.
Bárki, bármilyen módon szerezte átlagos testsúlyához képest a kerekded
vagy komoly túlsúlyt, megismerkedik a kövérségi spirállal. 2017-ben
beszéltem erről a fogalomról először. Ez az az állapot, amikor az étel
rabul ejt és - mint egy szélvihar tölcsérszerű áramlata - nem ereszt el.
Ez magával húzza az önértékelésben elszenvedett komplexusokat, egyre
több sikertelen fogyókúrás kísérlet még több sikerélménybeli hiányt
szül. Egymást váltja a fogyás-hízás örökös körforgása, ezzel együtt a
koplalás és a zabálás korszakai. Ez a testet és leginkább a lelket
mélyen gyötri, így lesz egy duci lány életének része a bűntudat, a düh,
az ingerlékenység.
Saját belső feszültségeinket a környezet sem könnyíti meg. Bármit is
szeretnénk kapni támaszul, legtöbbször az ellentétes reakciók érkeznek.
Ha nagyon akarod, ellenállással találkozol. Ha te nem akarod, piszkálnak
miatta. Örökös szélmalomharc az, hogy mások megértsék, te mit érzel. De
nem értik. Nem értik a zabálás kényszerességét, a stressz miatti evést,
az érzelmi evést, a fogyás nehézségeit. Ezért az egyetlen örömforrás
maga az étel, ami ellenség, mégis az egyetlen vigasz.
Nagyon lassan értem el arra a szintre, hogy nálam ez a kövérségi spirál végre véget érhet!
Az, hogy a kövérség állapotából ki tudunk kerülni, olyan érzés hosszú
évek próbálkozásai után, mintha egy magas szikláról kellene a mélyre
ugrani egy fejest. S ha meg is ugorjuk ezt, a mélyből állandóan
sóvárgunk a szikla tetején üvöltő kísértések miatt. Visszavágyunk az
evés öröméhez.
Egy nagy levegő kell, fogat összeszorítva kiúszni a
tettek "szigetére", ahol partot érve ott vár ránk a haditervünk: le
kéne már fogyni, de most tényleg.
Józanul kell mérlegelni. Ha márpedig
foggal-körömmel ragaszkodsz ahhoz, hogy igenis változtatni szeretnél,
mert MINDENNÉL JOBBAN AKAROD, akkor semmi mást nem kell tenned, csak
arra fókuszálni, ami számodra a legjobb:
- Nem
érdekelhet az, hogy a környezetedben ki és mit gondol. Van, aki az
elszántságot irigyli, ezért a legnagyobb fogyási sztorik mögött húzódik a
legtöbb baráti átrendeződés. Aki igaz barátod, aki tényleg szeret, az
támogat és az életed része lesz vékonyabban is, aki pedig vissza akar
húzni, azt el kell engedni.
- Folyamatos
kísértésnek leszel kitéve, az érkező mumus-hadsereg eszedbe juttat
minden kedvelt ételt és rá akar venni a feladásra idő előtt. 100x a
hűtőhöz rángat és a létező összes módon emlékeztet arra, hogy akár
csalhatnál is egy kicsit, mert belefér ez az egy szelet süti, vagy nem
árthat ez a tábla csoki... de neked józannak kell maradnod és tudnod
kell, hogy csak és kizárólag akkor fogsz tudni elmozdulni az állapotból,
ha tényleg változtatsz.
A sikeres
fogyás nem a szerencsén múlik, kizárólag a tettek uralják a folyamatot.
Egyetlen lehetséges út vezet a végleges fogyáshoz: Megteszed-e magadért
azt, amit kell, amire vágysz és szereted-e eléggé magadat ahhoz, hogy
lemondj az egészségtelen életmódról és válts egy sokkal
kiegyensúlyozottabb életformára.
A legtöbb ember (korábban én is) helytelenül a lehető legrövidebb idő alatt, a legkisebb
erő ráfordítással akar célba érni, ezért nagy részük örökké csak úton
van. Azok az emberek tudják megváltoztatni az életüket és a testüket,
akik rengeteg téves macska-egér játék után végre belátják, hogy ez a
mentalitás sosem fogja célhoz vezetni őket. A helyes megközelítés az,
hogy minőségi életvitel változtatással, a megfelelő időt és energiát
rászánva, a lehető legegészségesebb módszerrel, következetesen induljunk
el és maradjunk az átalakulás pályáján. Ha úgy tetszik, önmagunkkal
versenyzünk. A céltudatos, alázatos énkép harcol a megalkuvó, lusta,
önző énünkkel.
Kemény ezt
bevallani. De, ha legbelül tudod, hogy szenvedsz a túlsúlyodtól,
egészségtelen szokásokkal élsz, nem érzed jól magad így, és mégsem
teszel semmit, akkor rendkívül önző vagy a saját életeddel szemben, mert
ezt az egy életet hagyod így elveszni ahelyett, hogy egy kiteljesedett
és boldogabb életvitelt élhetnél.
Jómagam is 12 évig voltam önző, nemtörődöm és hiába tudtam, hogy sem a
testem, sem a lelkem nincs összhangban a világgal, mégis választottam
inkább az evést. Egy ideig elhittem, hogy elfogadom saját magam, a
tükörképem és lázadtam mindenki ellen, aki arról akart meggyőzni, hogy
fogynom kellene. Elhittem a mumusaim által, hogy szeretve lehetek
kövéren is, egészséges lehetek elhízottan is, nem az számít, mit mutat a
mérleg.
Aztán... kijózanodtam. És lett ebből egy sokkal jobb élet. Tele
célokkal, álmokkal, amelyekről korábban vágyakozni sem mertem.
Közgazdászból indultam el a dietetikusi pálya felé. Én, a kövér lány.
Mindenkinek jár egy esély saját magától, hogy kihozhassa az életéből és testéből azt, amire vágyik.
Ingyen nem adják.
Amikor én
először tudatosítottam magamban, hogy nem csak elméletben, hanem
gyakorlatban is maximálisan odatettem magam, már nem volt kérdés, hogy
akarom-e.
- Akartam... Mert nem éreztem jól magam.
- Akartam... Mert inzulinrezisztens lettem.
- Akartam... Mert magas vérnyomásom volt.
- Akartam... Mert bezárkóztam és magányos lettem.
- Akartam... Mert kezdőd reflux gyötört.
- Akartam... Mert mindig téma volt a kövérségem.
- Akartam... Mert nem tudtam kiteljesedni kövéren - bármennyire is el akartam hinni, hogy elfogadom magam.
- Akartam... Mert nem akartam többé önámításban élni.
- Akartam... Mert nem akartam örökké én lenni (maradni) a kövér lány.
- Akartam... Mert elhatároztam.
- Akartam... Mert nem akartam többé önző lenni.
- Akartam... Mert megérdemlem a boldogságot.
