Más szemszög - E.L.I.T alakulat - formarobbantó életmódprogram

2018.09.20

Mindannyian tudjuk milyen egy életmódváltást elkezdeni. Nem egyszer, nem kétszer vágtunk bele és még annyiszor adtuk fel. Mindig ott volt a vágy, a lelkesedés, aztán ez szép lassan halványult hétről hétre, míg nem az egész fogyási terv dugába dőlt. Evés és örökös koplalás között lavíroztunk állandóan. Én is. Már szállóige a saját őszinte felismerésem:

12 éven át fogyókúrázva híztam magam extrém ducivá.

Mindvégig tudtam, hogy baj van, próbáltam is tenni ellene, de egyszerűen nem ment. Addig a pillanatig szenvedtem, míg nem kerültem az életemben ELSŐ helyre és fókuszba nem helyzetem azokat a nehézségeket, amelyek örökké gátoltak. Olyan praktikákat vezettem be, amelyeket korábban nyűgnek és időpazarlásnak tekintettem, de ráébredtem, hogy nélkülük haszontalan minden próbálkozásom.


Ezért idővel beépítettem a mindennapjaimba azt a gyakorlatsort, ami garantálta azt, hogy minden nap megteszem a szükséges lépéseket, és ehhez koncentrált támogatói anyagot készítettem. Ráébredtem: MINDIG IS ÍGY KELLETT VOLNA EZT CSINÁLNOM. Jobb később, mint soha alapon átalakítottam az egész ELIT programot. Két részre osztottam: TÁPLÁLKOZÁS és TODO RENDSZER. Korábban ragaszkodtam elvekhez, hogy mit tud a szénhidrát, a fehérje, a zsír, ma - túl számos képzésen és saját tapasztalaton - szélesedett a látóköröm és másképp tekintek az ételre, a módszerre. Továbbra is azt gondolom, hogy nem feltétlenül a szénhidrát az ellenség, de leginkább arra kell figyelmet szentelni, hogy MEGTANULJUNK A FÜGGŐSÉGEINK NÉLKÜL ÉLNI: ÍZEK, ÉDES VÁGYÓDÁSOK... Mindig azt gondoltam, bármit ehetek, csak megfelelő alternatívát kell hozzá előállítanom. Sok esetben igaz ez, de még több esetben szintén csak egy menekülő út. Azért, mert valami mindenmentes, cukormentes és sláger, attól még nem oltja ízfüggőségünk fokát, tehát ugyanúgy bűnös élvezeteket keresünk egy alternatív lángosban vagy kókusz golyóban, mint régi életünkben.

Meg kell tanulni szeretve enni, nem félni az ételtől, ugyanakkor központi szerepét is ki kell iktatnunk.

Ne az határozza meg életünket, mikor ehetünk. Az határozza meg az étkezéseinket, ahogyan élük és szeretnénk élni.


Ma, elsődlegesen mentális harcnak tartom a fogyást. Elménk tisztasága nélkül egész egyszerűen nem lehet kitartani. A fogyás lélekben indul, de agyunk a főnöke. Érteni kell, mi miért történik. Fel kell tudnunk ismerni, hogy az aluljáróban orrunkat megcsapó édes péksütemény illata számunkra étvágy-fokozó, de semmiképp sem éhségből lépünk a pultjához. Nem éhezünk rá, csak pillanatnyi motivációnk erősebb a tudatos motivációnál. Ezt meg kell tanulni kezelni, felismerni, azonosítani és megélni anélkül, hogy lelkiismeret-furdalás vagy bűnbánat lenne a vége.

Ezt tanítom a program alatt, ebben harcolunk közösen. Fontos eleme az E.L.I.T-nek a táplálkozási segédlet, ami végtelen szabadságot ad. Minden kúra ott bukik el, hogy mások mondják meg kinek mit kellene ennie. Miért én döntsem el, Te mit egyél, Neked mi a jó, Te mire vágysz? Nincs szükség megírt étrendre. Étlapra van szükséged egy keretrendszeren belül, ahol a határvonalak garantálják, nem eszel sem többet, sem kevesebbet, mint szeretnél. Nem feltétlenül igaz mindenkire az, hogy 5x kell enni. Miért kellene, ha a Te életmódod másmilyen, ha a munkahelyeden nem tudod megoldani? Vannak persze alapszabályok. Figyelembe vesszük, hogy koplalva nem lehet fogyni, ezért a legnagyobb öröm minden programos számára az, hogy ITT BIZONY LEHET ENNI. Fogyási szakaszban ugyan nem illik cukrot és mekit tömni magunkba, le kell porolni a cukros ízmániánkat, de olyan nagyszerű a hatékony programban sikert megélni, ami megfelelő lelki síkot ad a tanulási hajlandósághoz. Egy sikeres életmódváltáshoz ugyanis nagyon sok minden kell: kitartás, szorgalom, akaraterő, lelkesedés, tudatosság, motiváció, képesség. Hú, ez rosszul hangzik, ugye? Most azt érzed, a fele nem elég erős benned. Nem számít! Mert ez mind fejleszthető és megtanulható megfelelő módszerekkel. Megtanulhatod a belső hangod alapján megérteni, mikor vagy tényleg éhes és mikor játszik veled a kívánós szemed. Megtanulhatod, hogy a munkahelyi stressz vagy a párkapcsolati vita miatt ne a hűtő legyen a barátod.

Olvastad már a motivációról és étvágyról szóló posztomat? Ha nem, ajánlom szíves figyelmedbe, mert részletesen taglalja mély tapasztalataimat.

Erről szól a programom, ahol 12 hónapon keresztül megtanulsz egy életre szabadon étkezni, megtanulsz szeretve enni és otthonra lelsz önmagadban.

Jelenleg 50%-os akciós tagdíjjal tudsz jelentkezni még szeptemberben.

DUCIFORRADALOM ELIT ÉLETMÓDPROGRAM ISMERTETŐ