Ha ránézek erre a menüsorra, számomra így tökéletes egy nap. Visszatekintve 2,5 évvel ezelőtti zabálásaimra, ez merőben más, tudatosan összeállított, kiszámolt, nincs benne elszállás. De vágyódás sem marad utána. Mondják sokan, hogy a diétát egyszerűen csak csinálni kell. Nem az ízeket keresni, nem a finomságra vágyni, mert ez csak üzemanyag és nem az élet értelme. Van ebben igazság, hiszen amikor már a kövérség teljesen leterít, akkor már komoly étkezési zűrzavar van a napjainkban és az étel központi szereplő. Sokszor próbáltam abból a megközelítésből változtatni, hogy gépiesen csak teszem a dolgom és nem törődök az ízekkel. De meghazudtolni sem fogom magam, az életünk része a "jó kajálás" és jelen van a mindennapi életünkben. Hiszen a barátainkkal ebédelünk egy jót, a szülőkhöz átmegyünk hétvégén, a családi ünnepeken közösen étkezünk, randevúkon vacsorázunk, stb. Nem üzemanyag. Közös tevékenység, egyfajta "finom együttlét" megteremtője a kapcsolatainkban. Persze nem mindig, de nagyon sokszor.
Amit én meg tudtam tenni, hogy a féktelen zabálást megfékezzem:
Elhagytam a félkész finomságokat, amiket azelőtt napi szinten ettem.
Kizártam a cukros süteményeket, csokikat, tejdesszerteket, szóval mindent, ami hozzáadott cukrot tartalmaz és édességnek számít.
Nem fogyasztok bolti csipszeket, kekszeket, fehér kenyeret és egyéb ehhez hasonló péktermékeket.
Nem használok bolti fűszerkeverékeket, leveskockákat, gyors pácokat, étel porokat, amelyek ízfokozókkal, cukorral, adalékanyagokkal telítettek.
Nem iszok már cukros üdítőt, szörpöt, light italokat (nagyon ritkán fordul elő, pár havonta egyszer egy-egy pohár).
Nem teszem tele az étrendemet tejtermékekkel, csak annyit, amennyit saját módszerem szerint érdemes. Régebben azt gondoltam, a fehérje fogyasztás egyik alapja a natúr joghurt, a kefir, a túró, a sovány sajtok és ezeket bátran ehetem szinte korlátlanul. Ma már tudom, hogy ez nem így van.
Sokkal kevesebb gabonát, lisztet használok, azokból is inkább a gluténmenteseket. Ha liszt, akkor még szóba jöhetnek a maglisztek és a zab. Zabot használok muffinokba, palacsintákba. A magokat pedig darálom és kötőanyagként használom pld. a mai menü fasírtjában is.
Margarint és társait lecseréltem. Nagyon szeretem a vaj ízét, a kacsa zsírét és rendszerint ezekkel is feldobom a pirított zöldségeket, húsokat.
Nagyon sok zöldséget eszem, 5-ből 3-4 étkezésben biztosan benne van. Kedvenceim: gomba, kígyóuborka, fokhagyma, paradicsom, póréhagyma, retek, spárga, paprika, karfiol, brokkoli, sárgarépa, zeller.
Keményítő tartalmú köreteknél eszem édesburgonyát, kölest, bulgurt, kuszkuszt, basmati rizst, barna rizst, kuszkuszt, quionat.
Kerül a tányéromra zöldbab, zöldborsó, lencse és több féle egyéb bab is.
Előnyben részesítem a bogyós gyümölcsöket (málna, eper, áfonya, szeder, ribizli), óvatosan bánok a banánnal, barackfélékkel, dinnyefélékkel.
Nem használok bolti mártásokat, mindent saját magam készítek el friss zöldségekből, fűszerekből.
Édesítéshez muffinokban, krémekben protein port használok, éppen hogy.