Pszichoszomatikus árnyékszemélyiségeink

2018.09.30

Test és lélek kölcsönhatása, együttes egyensúlya. Voltaképp így tudjuk a pszichoszomatika jelentését kifejezni. Szerteágazó jelenség betegségeink lelki összefüggéseivel társított magyarázataira. Az én történetemből jómagam a fogyás tekintetében olvastam csupán erről, ám ezt személyesen is bőven volt alkalmam megtapasztalni. Abból a szemszögből vizsgáltam saját személyiségem nyomán, hogy milyen felfogással igyekeztem korábban fogyókúrázni. Minek hatására? Léteznek külső és belső okok, amelyek arra ösztönöznek bárkit, hogy a fogyást vegye célba.

Külső okaink általában nincsenek összhangban saját, belső akaratunkkal:

  • Társadalmi elvárások
  • Szerelmi vonatkozás (tetszeni akarás másoknak)
  • Egészségünk helyreállítása vagy megőrzése
  • Mások kérése (pld. párkapcsolatban, szülő-gyermek viszonyban)
  • Egészségünk helyreállítása

Belső okaink stabil erőbe kapaszkodnak, hiszen saját elhatározás nyomán keletkező vágyak uralják ezeket:

  • Öltözködési problémák
  • Önmagunk szeretethiánya
  • Egészségünk megőrzése, egészségtudatosság
  • Életminőségi javulás iránti vágy


Régebben fogyási kísérleteim alatt örökké másokat hibáztattam azért, mert kövér vagyok. Ráadásul nem csak a túlsúlyom miatt voltam harapós, hanem általánosságban jellemző volt rám, hogy észrevettem másokban a hibákat. Erős késztetést éreztem arra, hogy másokat bíráljak, akár ismeretlenül is ítélkezzek felettük. Nagyon sok időbe tellett, mire feltérképeztem azt, hogy ebben az időszakban saját árnyékom elfojtott természetével küzdöttem. Leginkább negatív tartalmú tulajdonságok voltak ezek: düh, harag, féltékenység, irigység, rendetlenség, feledékenység, pánik. Ugyanakkor évekig elnyomtam a kreativitásomat, az élethez való örömömet. Másokra vetítettem a hétköznapok során saját belső feszültségeimet. Sosem tettem fel a kérdést, hogy ezek a hibák, amiket másokban látok, nem bennem vannak-e. Tulajdonképpen bátran bíráltam másokat, miközben jelentős elmaradással bírtam én magam is saját életem rendbetételével kapcsolatosan, vagyis olyanokért szóltam meg másokat (magamban), amikért magamat is kellett volna. De magamat sosem bíráltam eléggé. Bizonyos emberek furcsállják, nekem viszont természetesek az önmagammal történő beszélgetéseim. Sok mindent csinálok magammal beszélgetve:

  • Házimunka
  • Főzés
  • Sportolás
  • Bevásárlás
  • Tervezgetés
  • Öltözködés, napi rutinok
  • Autóvezetés

Ezen tevékenységeim természetes hozadéka az öntársalgás, ahol hangosan tárgyalom meg magammal, mit hogyan kellene tennem. Hajlamos vagyok magamat meggyőzni is ilyen párbeszédekben és képes vagyok le is beszélni magam döntésekről. A coach képzés hozta el számomra azt a világot, amiben el kezdtem kérdéseket feltenni magamnak, ezáltal olyan válaszokat is adni, amelyek akár megoldásként vezetnek rá élethelyzetek megéléshez vagy lezárásához. Ezen alkalmakkor szinte kivétel nélkül mindig "magamban beszélek magamhoz". Így kerültem szembe árnyékszemélyiségeimmel. A pszichológia meghatároz bizonyos elméleteket ezzel kapcsolatosan, de pszichológus szemszögből nem tudom ezt vizsgálni, hiszen nem vagyok jártas a szakmában. Laikusként találkoztam 2 árnyékszemélyiségemmel. A tudatos énemmel, amilyen borzasztóan lenni szeretnék és a hárpia énemmel, akit nagyon el szeretnék nyomni. A kettő között lavíroztam én egész életemben. Harcoltam az elfojtott érzelmekkel és felszínre akartam hozni mindenáron az önmegvalósításhoz szükséges tudatos személyiséget magamban. Sajnos a negativitás sokkal jobban jellemző az emberekre és a társadalmi elvárások illetve nyomás okán gyakorta erősebb az önbizalomhiány, mint a magabiztos önkép. Könnyebb siránkozni, mint örülni valaminek. Könnyebb aggodalmaskodni, mint higgadtnak maradni. Könnyebb veszekedni, mint kompromisszumot kötni. Sokkal könnyebb negatív énünkkel gondolkodni, mert egyszerűbb kifogásokat gyártani, mint cselekedni és kitartani. Rájöttem, hogy mindig erősebb volt a negatív árnyékszemélyiségem, mert sosem foglalkoztam azzal, hogy erősítsem a tudatosságomat. Ennél fogva nagyon sok helyzetben negatívan gondolkodtam.

Amint tudatosan kezdtem odafigyelni magamra, szőttem egy keretet az életem köré és ezáltal egy rendszert gyártottam az életcéljaimnak. Céltalanul, kihívások nélkül, tervek nélkül nem dolgozunk a tudatos árnyékszemélyiségünkkel, ezért folyamatosan erősödik bennünk a rosszkedv, a depresszív lelki állapot, a stressz. Ha nem foglalkozunk a személyiségfejlesztéssel vagy személyiségápolással, akkor elhatalmasodik felettünk a kritikus, bíráló énünk.

Hányszor kiáltottunk már ki egy gyönyörűen kidolgozott testű szép nőt "cafkának", miközben csokit zabáltunk. Hányszor bíráltunk valakit külseje, szépsége, fittsége miatt, mialatt mi a kanapén heverészve fogalmaztuk meg rosszallásunkat? Hány negatív kommentet olvastam már posztjaim alatt, amikből sugárzott a negatív önkép? Az emberek szeretnek megfogalmazni ítéleteket, holott saját személyiségük fejlesztése hiányos, életüket átjárja a rosszindulat, a féltékenység, az irigység, a düh, az indulat. Én is írtam már ilyen kommentet és nem vagyok rá büszke. Volt egy pont, ahol megértettem, hogy mások belefektetett munkájába, odaadásába senki nem láthat bele igazán, ezért bárminemű vélemény csak ítélet. Negatív árnyékszemélyiségünk, saját belső kételyeink hangja csupán - legtöbbször.

A fogyás eredendően növeli bennünk a pozitív gondolkodást, a pozitív érzelmek, tulajdonságok sokaságát: öröm, jókedv, motiváltság, csapatszellem, jóindulat, segítőkészség, empátia, kedvesség, szimpátia. Saját sikerünk ugyanis közelebb visz minket ahhoz, amilyenek lenni szeretnénk. Érvényesülni tud tudatosabb énünk és száműzni tudjuk a keserű gondolatokat. Jómagam sokkal életvidámabb és testileg, lelkileg kiegyensúlyozottabb ember vagyok életmódreformom bevezetése óta. Nincs bennem mások iránt féltékenység, harag. Tudok örülni mások sikerének is, a motivációt látom bennük és nem sajnálom tőlük az elért eredményeket. Ma már nem érzem szükségességét annak, hogy versenyezzek másokkal. Számomra a saját eredményem és állapotom kielégítőek aktuálisan. Haladok előre, s a célok megtervezése, az új szokások bevezetése lehetővé tette, hogy személyiségem pozitívan idomulhasson a változásokhoz. Test és lélek egy ponton harmóniába lép még akkor is, ha nem vég célnál járunk. Mert a magunkba vetett hitünk természetessé válik, az akaratunk magától duzzad. Apró lépések vezettek idáig el engem. Egy bizonyos ponton visszatekintettem és megfontoltan felidéztem a sarokpontokat, amelyek átbillentettek egyes szakaszain az életmódváltásnak. Azokat a vészpontokat kerestem, amelyeken korábban megbuktam. Érteni és tudni akartam, mit rontottam el anno és mit tettem jól ahhoz, hogy most megállíthatatlanul haladjak az utamon. Volt benne rengeteg tudatosság, de számos generált tudatlan lépés is, amelyet ma már tervezetten építek be a mindennapokba. Ehhez kellett több, mint 20 hónap. Nagyjából 2-2,5 év alatt jutok el az extrém kövérségből az edzett test állapotába 2019-ben, s ha egy emberöltőt nézek időtávnak (legyen mondjuk 80 év), akkor életem 42%-át éltem le úgy, hogy nem tudtam kiteljesedni testileg és lelkileg. Marad 46 évem (58%) egy magammal összhangban élő nőnek lenni. A 2,5 év pedig életem 3%-át teszi ki. 3%-nyi időmbe telik elvesztegetett 34 évet felzárkóztatni az előttem álló 46 évért. Hányszor belevághattam volna ebbe idejekorán? Mennyire kevés idő egy ember életében 2-3 év közötti odaadó test és lélekreform ahhoz képest, amennyi időt elodázással tölt?! Te jó éj!

Szembe nézni ezzel kiábrándító. Elpazarolt 42% az életemből, amit élhettem volna egészen máshogyan. Természetes jó pár értékes évem van a családom, az elért munkahelyi sikerek és az eddig megteremtett javak tekintetében (saját kuckó, autó) és utaztam is a világ pontjaira többször. De jóval többet és boldogabban is kihozhattam volna ebből. Nem tudok más tenni, mint 34 évesen felzárkózni a lehetőségeimhez mérten és most behozni a fitt/tudatos, kövérség nélküli élet okozta minőségi életperceket. Megtehetem. Nem korlátoz benne senki. Egyedül én állhatnék ennek útjába, de többé nem leszek szögesdrót a lelkemben. Ami rajtam múlik, ami tőlem függ, amire ráhatásom van, azért mindent megteszek. Saját példámra vetítve rendbe hozom a testem, elérem a fittséggel összeegyeztethető állapotot, hivatásom beteljesüléséhez egyetemre járok. Ehhez tényleg annak a bizonyos döntésnek kellett megszületnie:

Életem ezen pontján mindent megváltoztatok.