Pulzuszónák és a terveim

Mielőtt bármit is megterveznék, alaptudást kell szereznem! Fel kell készülnöm!

Ki kell tűznöm a célokat!. Ezzel együtt megtervezem, hogy milyen lépések szükségesek az eléréséhez. Minden mérföldkövet lejegyzetelek. Reális határidőket adok magamnak a teljesítéshez. Itt is, mint az életmódváltásban, szembe kell néznem azzal, mi minden akadályozhat a célok elérésében (pld. időhiány, munka, család, stb.).

A célokat jelenleg is céltáblán fogom rögzíteni és dokumentálni szeretném az egészet. A vizuális tervezés és visszacsatolás a legnagyobb motivációs eszköz. Látható általa a hiba, a siker, a fejlesztendő terület, a vakfolt.

A sarokpontokon és igazából minden élményről fotót, feljegyzést készítek. Minden nap, amikor ezzel töltöm az időt, látni akarom az eredményt, a megtett erőfeszítést, a fejlődésemet, esetleg visszaesésemet. Nem számítok arra, hogy ez egy lineárisan növekvő sikersztori lesz. Sőt! A sport soha nem volt az életem része, ezért mindig azt láttam benne, hogyan tudom kerülni. Már az iskolai testnevelés órák alkalmával is lógtam, amikor csak tudtam.

Kezdjük a realitással, s vele együtt azzal, a futás és a közöttem lévő kapcsolatban ki kicsoda.

A kapcsolatunk kölcsönös bizalmának az első lépése az, hogy megismerjem és megszeressem ezt a sportot. Ezt pedig csak úgy tudom, ha nem ér csalódás az elején. Az edzőképzésen edzés elveket tanultunk. Ezek mentén legelőször három pillért kell felépítenem. Az első az elszántság, hogy ezt komolyan gondolom, nem csak hóbort és teljes gőzzel beleállok. A másik a fokozatosság, ami azt segíti elő, hogy lábra tudjak állni másnap is, és ne essek abba a hibába, hogy mindent azonnal akarok és netán túledzés lenne a vége. A harmadik pedig részben ehhez kötődik, mert az a türelem, hogy tudjam, ez nem a "napi 15 perces gyors edzés" jellegű youtube videós torna lesz, hanem előre megtervezett lelki kikapcsolódás, régóta áhított eredményesség és teljesítményfokozó edzésmunka, amihez idő kell, hogy meghozza gyümölcsét.

Nehezített a pályám, hiszen legrosszabb és fejlesztendő területem a türelmetlenségem.

Heves, impulzív érzéseket vált ki belőlem, ha bármi nem úgy történik, ahogy azt én akarom vagy ha bármi keresztül húzza a terveimet. Nem tudok spontán lenni és ha ebben felborul a megszokott biztonsági játékom, pánikolok. A kudarcot viszont mindig úgy kezelem, hogy "megoldom", nem adom fel, keresem a megoldást. Lényegében 21 éves korom óta mindig mindent egyedül intéztem, segítséget soha nem kértem semmiben és bármilyen nehézséggel álltam szemben, addig mentem, amíg a lehetőségeim engedték. Most sem lesz ez másképp, viszont már most, az elején őszintének kell lennem magamhoz, hiszen ez nem egyenlő a konyhában főzéssel. A sport fárasztó... vagyis nekem ez él az emlékeimben kövér múltamból.

A hasplasztikám során 8kg bőrt távolítottak el rólam, így most fogok találkozni először azzal a testemmel edzés közben, amely már "normális".

Ezért valójában nem tudom, mi vár rám. Egyet tudok: minden könnyebb lassan fél éve, mióta nem cipelem ezt a terhet a hasamon. Felfutok a 4. emeletre lihegés nélkül. Jó, a futás erős túlzás, de a lényeg ebben az, hogy az állóképességem és fizikai tűrőképességem véleményem szerint 180 fokos fordulatot vett. De egy 4 emeletes lépcsőzés nem egyenlő a pulzus emelkedéssel aktívan járó futással. Tehát kérdőjelek vannak bennem. Mire vagyok képes, hol tartok most, jelenleg mit bírok?!

Abból indulok ki, hogy az inaktív, mögöttem álló fél év okán - hiába vagyok már normális BMI kategóriás nő - nem túl rózsás a sporttal összeegyeztethető erő-állóképességem.

Erre az ismeretlen érzésre választ fog adni az első gyaloglással töltött edzésem, ahol megismerem a pulzusreakcióimat jelen állóképességemre.

Első feladatként kiszámoltam a maximális edzéspulzusomat és ehhez viszonyítva vizsgáltam, mi lenne ideális pulzusszám számomra az alakformására és az állóképesség fejlesztésére.

Kíváncsian várom a felfedező utat. Optimista vagyok, de lehet, hogy pofára esem... :) Nem baj! Hiszen mindenben a kezdés a legnehezebb!