Sikertelen diétáim - Engem soha senki nem értett meg!

2019.04.17

Rengeteg fogyókúrás kísérleten vagyok túl így 35 éves korom derekán. 18 évesen vágtam bele az első önálló diétámba (bár akkor még alig volt valós súlytöbbletem), azóta pedig szinte állandóan problémám volt a kilókkal.

Valahol még a legelején, 90 kg körül járhattam, amikor fővárosba költözésem után, felnőtt fejjel úgy döntöttem, szakmai segítséget kérek. Akkor ez nálam személyi edzőt jelentett. Iszonyatosan lelkesen vágtam bele. Akik régóta olvasnak, már láthatták ez irányú soraimat. Anno a főváros 7. kerületében laktam és a 2. kerületbe BKV-ztam át azért, hogy egy igazán jó terembe járhassak. Jellemző volt rám, hogy ha kitaláltam valamit, akkor attól eltántorítani engem nem lehetett. Persze teljesen más az, hogy valaki tűzön-vízen át kijárja annak lehetőségét, hogy valamibe belefogjon, s teljesen más lapon kell említeni azt, hogy vajon végig is csinálja-e vagy csak a terv heves lángja élteti az elején, majd szép lassan lankad a figyelem. Na én pont ebbe a körbe tartozom és talán nem tévedek, ha rajtam kívül még nagyon sok ember ugyanígy érez és cselekszik. Szóval nagyon intenzíven vágtam bele a tervbe és örömmel konstatáltam, hogy tenni magamért milyen jó érzés. Sajnos nem a megfelelő edzővel találkoztam - ma már pontosan tudom, egy edző mikor motivál szívből és mikor anyagi megfontolásból, de akkoriban még 21 évesen nagyon naiv és befolyásolható voltam. Pár hét alatt elmúlt ez, ekkor 2006-ot írtunk.

Nagyon sok év telt el addig, míg újra edzőterem felé vettem az irányt, 2013-ban léptem újra egy ilyen létesítmény falai közé és tulajdonképpen azóta ez meg is maradt hellyel-közzel. Az persze megint más kérdés, hogy 2,5 évvel ezelőttig csak pénzköltés volt az edzőhöz járás és korántsem testi fejlődésbe ívelő segítség. Habár, azt ki merem jelenteni, hogy további hízásomat talán pont ez akadályozta meg és állóképességemet ennek is köszönhetem. Kövér testemhez képest nagyon aktívan, tempósan és fáradhatatlanul voltam képes súlyokat emelni, komoly fitnesz gépeken erőgyakorlatokat végezni. De valahogy sosem találtam meg a megfelelő kapcsot senkihez. Utolsó edzőm kivételes ember volt, szerintem saját tudásához mérten a 100%-ot próbálta kihozni belőlem és alkalmazkodott hozzám. Mégsem tudtunk egyről a kettőre lépni és én időről időre cserben hagytam, mert mindig eltűntem kisebb időkre, ha úgy éreztem, most épp elég volt (túl sok lett). Minden edzésen odatettem magam, heti 3-4-5-ször is jártam sokszor, de minden edzés után jól bezabáltam. Sokan felszisszenhetnek erre - na ők azok, akik sosem fognak engem megérteni és csak "szánalmasnak" titulálnak. Számukra sosem lesz érthető egy extrém elhízott kálváriája, de ezért nem is fogom őket soha lehurrogni, nem tehetnek erről. Ha valakitől testidegen egy helyzet és nem él át bizonyos függőséget, az csak elméletben tud tanácsot adni, de valójában ritkán tudja azt, a személy min megy keresztül fiziológiai és mentális tekintetben.


De mi is az, amin én keresztül mentem?

Nagyon röviden megfogalmazva: KRÓNIKUS HALOGATÓ voltam. Ez annyit tesz, hogy képtelen voltam rávenni magam arra a feladatra, amit meg kellett volna vagy meg szerettem volna tenni a változásom érdekében. A koncentrált feladat helyett gyakran értelmetlen dolgokkal fecséreltem az időt. Sorozatokat néztem, újságot olvastam, ettem szabadidőmben. Igen, ettem. Legtöbbször étvágy gyötört, ritkábban voltam valóban éhes. Később pedig az örökös lelkiismeret-furdalás és az önsajnálat miatt erőt vett rajtam a tehetetlenség, ami megint csak afelé sodort, hogy nem tettem igazán semmit. Fontos megjegyeznem, hogy ezt nem lustaságból tettem, hiszen mint említettem, rendszeresen vettem a fáradtságot arra, hogy elmenjen edzeni. Az elhatározás, a változni akarás mindig is velem volt, de talán pont ez volt a tökéletes álca tudat alatt, hogy minél kevesebb lehetőségem legyen magamat okolni. "De hiszen én edzem...." gondolatmenetem sokszor adott felmentést számomra attól, hogy igazán számot vessek hízásom felett.


Mi emberek nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy mindent az utolsó pillanatra hanyagolunk. Pedig a feladatok halasztása a legtávolabbi időpontra komoly stresszforrást jelentenek. Szerintem az is nagyon nagy akadály, hogy ma rengetegen döntésképtelen életet élünk. Ez egyfajta generációs probléma is, de leginkább azért lehet ez, mert a technológia magas szintű virágzása okán minden előttünk van két kattintásra. Ezáltal a fogyókúrás ötletek milliónyi tanácsa is beborítja a világhálót. A lehetőségek száma, amit a napjaink világa kínál, elképesztő méreteket ölt. Minél több találati arány érkezik egy problémára megoldási javaslatként, annál nehezebb eldönteni, mi jó nekünk. A nagyon sok lehetőség magában rejti a választási lehetőség sokféleségét, ami viszont egy újabb döntési nehézséget szül. Minél több a diétás megoldás, annál nehezebb választani. A lehetőségeink számba vétele és mérlegelése annyi energiát emészt fel, hogy végül nem döntünk egyik mellett sem vagy kiválasztjuk a legkönnyebbet. De még ezzel együtt is elhalasztjuk a döntést és ezáltal a fogyás megkezdésének időpontját is.

Sokszor megfogalmaztam már, hogy a fogyás elsődlegesen személyiség fejlődés kérdése. Manapság rengeteg könyv, tanácsadó, cikk és publikáció áll rendelkezésre a témakörben. Az én nagy problémám mindig az volt egy-egy segítség felkutatása közben, hogy meglehetősen nagy káosz uralkodik a fellelhető információkban, és ezek színvonala is gyakorta silány. Sok cikk és könyv egymásnak teljesen ellentmondó módszereket ajánl atombiztosnak. A források nagy része megalapozatlan állításokra épít. Tanácsokat vagy mindenkire sablonként ráhúzható életmód tippeket ad több ezer oldal, de nem veszi figyelembe a teljes témakört. A fogyás nem csak étrend, nem csak sport, nem csak mentális út, hanem ezek összessége. Ezeket pedig nagyon ritkán fogalmazzák meg és támasztják alá komplex segítséggel együttesen. A legtöbb szakember étrendet és edzéstervet ír. Egy life coach az evés érzelmi témakörét járja át, egy dietetikus étrendet állít össze. Az sosem fordul elő, hogy orvos, coach, edző együttesen dolgozik együtt egy ember fejlődésén, ezért az információk és tanácsok nem találkoznak közös ponton egy ember életében. Rajtam ezért nem tudott segíteni legutóbbi edzőm sem. Tökéletes edzéstervet állított össze, de étrendet már nem írt - csak javasolt étkezési ötleteket -, a lelki dolgokat pedig egy betűvel sem említettük.

Mindig magamra voltam utalva, nekem kellett megbirkózni mindennel, ezért végül sosem jutottam magam problémájával előrébb.


Pedig egy életmódváltásnak együttesen kell tartalmaznia mindent, ami kiutat jelent a zsírbörtönből:

  1. motiváció közegének megteremtése és fenntartása
  2. cél kitűzése
  3. hatékony cselekvési terv elkészítése
  4. eszközrendszer kialakítása, használata
  5. önismeret és annak fejlesztése (először feltérképezése)
  6. mérési pontok, mérföldkövek felállítása
  7. személyre szabott táplálkozási terv kialakítása
  8. mozgás beiktatása a mindennapokba
  9. rendszeres visszatekintés, eredmények státuszolása
  10. fejlődési állomások és mérföldkövek kielemzése

Akkor tudtam egyről a kettőre jutni 2017-ben, amikor felismertem és megértettem, hogy ha ezekre nem helyezek kellő hangsúlyt, minden fogyási kísérletem kudarcba fullad vagy visszahízáshoz vezet. Nagyon könnyű gyorsan lefogyni izomból, nagyon könnyű alacsony kalóriás diétával a mérlegen -20-30 kg-ot is látni pár hónap alatt. De sajnos ez mind látszatfogyás és a valósághoz sok köze nincsen. Az étel központi szerepet tölt be mindenki életében, hiszen szorosan kapcsolódik társadalmi eseményekhez, családi ünnepségekhez, munkahelyi összejövetelekhez, baráti találkozókhoz, szórakozáshoz és még sok minden máshoz is. Ezért az ételt kiiktatni nem lehet. Meg kell tanulni a saját életterünkben olyan életmódot kialakítani, ahol megismerjük saját helyzetünket a világunkban, ahol megtanulunk táplálkozni az evés helyett, ahol megértjük azt, hogy foglalkozni kell saját magunkkal. Ezt pedig olyan közegben érdemes tenni, ahol jó példák állnak előttünk, ahol a környezet támogató.


Engem soha senki nem értett meg

Amikor arról panaszkodtam, hogy folyton éhes vagyok. Akkor sem, ha épp fogyókúráztam és mégis édességgel kínáltak. Akkor sem, ha magammal akartam foglalkozni, de más valaki mindig közbe szólt a napirendemben. Akkor sem, ha egészségesen próbáltam főzni, de mindig piszkált miatta valaki. Akkor sem, amikor kissé háttérbe szorítottam a barátaimat, mert egyszer az életben fontosabb akartam lenni saját magamnak. Akkor sem, amikor nem akartam részt venni a nagy családi zabálásokban, holott örökké azt hallgattam, hogy kövér vagyok. Akkor sem, ha baráti bulikon nem akartam piálni vagy pizzát zabálni és piszkáltak érte, pedig mindenki tudta, hogy mennyire le akarok fogyni. Akkor sem, ha nem volt kedvem emberek közé menni, mert mindig mindenki megbámult. Akkor sem, ha bementem egy ruhaboltba és csak 46-os méretig voltak ruhák, ezért kinevettek az eladók. Akkor sem, ha porciózva vittem a munkahelyre a házi kosztot és a kollégák beszólogattak. Akkor sem, amikor egy orvos előtt ültem segítségért és csak azt kaptam, hogy ne egyek annyit. Akkor sem, amikor hiába kértem a háziorvost, hogy adjon beutalót az endokrinológiára, mert azt mondta ő is, hogy ne egyek és mozogjak. Akkor sem, amikor nem kértem Anyám sütijéből, hiszen nem ez az egy falat számít, nem ettől fogok elhízni - szerinte, de máskor meg könyörgött, hogy fogyjak már le. Akkor sem, amikor az egykori főnököm aggodalmát fejezte ki a súlyom miatt, pedig munkaügyileg ehhez nem volt joga. Akkor sem, amikor a párom megcsalt, mondván én nem teszek semmit magamért. Akkor sem, amikor mindenki más elregélhette a bánatát nekem, de az én hízási-fogyási sztorim már mindenkinek unalmas volt. Akkor sem, amikor elkezdtem fogyni, mert akkor meg minek fogyok ennyit. Akkor sem, amikor kihátráltak a barátaim, mert nekem ment, nekik meg ez nem tetszett. Akkor sem, amikor úgy döntöttem, feladok mindent és új életet kezdek, s sorra várták mások, mikor bukom bele a fogyási tervembe. Akkor sem, amikor úgy döntöttem, hogy másoknak is írok erről a blogon, mert szerintük nem kellett volna meghízni és akkor nem lenne bajom. Akkor sem, amikor hivatásom lett az életviteli támogatás, hiszen ingyenes tanácsokkal hiteles voltam és imádtak, amint ebben kezdtem el dolgozni, már megdobáltak. Akkor sem, amikor éjszakákat virrasztottam tanulással, hogy megértsem hogyan működik a testem, mi történik az étellel és miért és hogyan kell okosan lefogyni.

És ma sem ért meg mindenki. :) De megtanultam, hogy saját példámmal ki merjek állni, meg merjem mutatni,  el akarjam mesélni és másokat is meg akarjak tanítani arra, hogyan kell csinálni egészségesen, okosan, tartósan és tudatosan.


Ma már arra tanítok másokat, hogy azt a 10 pontot, amit felsoroltam, megtanulják beépíteni a mindennapokba. Mert e nélkül nem megy tartósan. Tudatos és biztos háttér nélkül a fogyás ideig-óráig tart és gyökeres mentális változtatások nélkül ez örökké megoldandó feladat marad.


Azért vagyok biztos a tudásomban, mert személyes tapasztalatból és tanult információkból is mesélek. Nem tankönyvből beszélek, hanem saját testemen keresztül tanultam meg azt, milyen 151kg-osan élni és milyen 80kg alatt. 2,5 év kellett ehhez az úthoz, de minden perc nehézség megérte.

Mindig arra vágytam, hogy egy nap megértsenek az emberek. De rájöttem, hogy rengeteg ember vágyik ugyanerre.



A programom pedig mindent tartalmaz, ami a sikeres változtatáshoz kell egy életre. Önfejlesztés, táplálkozási haditerv, mozgási javaslatok, támogatói rendszer és eszközrendszer.