Néztem ma a Bátrak földjét. Azon gondolkodtam, hogy vajon én mivel kötöttem volna le magam szabad időmben, ha én magam lettem volna Anna kisasszony vagy a Báróné. Aztán azon kezdtem morfondírozni, hogy vajon ezek az emberek mennyire voltak elhízva. Nem ettek unalmukban? LOL. Az egy dolog, hogy a sorozatvásznon mindenki gyönyörű és "nádszálkarcsú", de a történelemből ismert nagy emberek valós fotóikon, festményeiken közel
sem voltak olyan csinosak és szépek, mint ahogyan megfilmesítették korabeli karaktereiket a filmvásznon.
Egészen biztosan sorozatfüggő vagyok, gyerekkorom óta, mert már a kacsemesék is lekötött, a gumimacik és a váratlan utazás premier vetítéseinek időszakában voltam gyermek. Aztán jött sorban minden. Arra emlékszem, hogy nekem az HBO előfizetés volt a nagy álmom, ezért ha kódolatlan hétvége volt, akkor remegve ültem 3 napig a tv előtt, mert Anyámék az istennek nem akartak előfizetni rá. De szerencsémre jöttek a kereskedelmi csatornák és velük együtt az amerikai, argentin, brazil, chilei, mexikói, kanadai, ausztrál szériák és én mindig találtam épp aktuális 10-tizenvalahány kedvencet. Az Isaurán át a Dallasig minden Paula és Paulina, Esmeralda, Betti a csúnya lány megvolt, ahogy a Tuti gimi, a Melrose place, a Beverly Hills 90210, a Szívek szállodája, a Dawson és a haverok, a Szívtipró gimi, a Szerelmek Saint Tropezben és uramatyám mennyi minden még, amit fel sem tudok sorolni.
Felnőtt koromra sem múlt el, csak jöttek a modernebbek, a Gossip Girl, a Vámpírnaplók, a sok-sok egyéb és korunk nagyjai, a Csernobil, a Kívülállók, a Mondj egy mesét éssatöbbi.
Valahogy ez olyan dolog, amit még a LOST adott, amikor egy hétvégén meg tudtunk nézni 2 évadot reggeltől estig... és azóta is igaz rám, hogy ha rákattanok valamire, akkor egymás után nyomkodom a részeket esténként. És még mindig jön egy újabb, egy jobb, egy másik, egy régi, ami kedvenc lesz. A Szolgáló lány meséje és a Brilliáns barátnőm volt nálam a TOP 2019-ben.
Sorozat mellé nekem mindig társult valami bűnös kaja. A valaha volt legjobbak közé sorolom a Szulejmánt, számomra valamiért az utóbbi 7 év legmeghatározóbb sorozata volt, az első résztől az utolsóig néztem szerdánként. Igazi drámai, megrázó és fordulatos történet volt egy olyan világban, amit tulajdonképpen ma is élünk, csak valahogy olyan ezer egy éjszaka stílusban ez meseszerűnek tűnik a tv-n keresztül. Amikor vége lett, űrt éreztem. Azóta se vette át semmi a helyét. Minden szerdán Szulejmán szerda volt és nagy habzsi-dőzsi. 2018-ban lett vége. A nagy kajálást valahol 2017-ben befejeztem a szerda estéim alatt, de azért nem mondom, hogy nem csipegettem alatta valamit. Mára viszont kifejezetten elmúlt az, hogy tv-nézés közben kaja-orgiát csapjak. Ketté tudtam választani a két dolgot. Régen nem. Régen egybeforrt. Kaja + tv. Jegyben jártak. Szerintem ez sokunknál, sőt, valljuk be, szinte mindenkinél így van. Nem véletlen, hogy szombat esténként kilométeres sor áll a mozi büfékben, hiszen ha film, akkor #popkornvagynacsoszésüdítő a minimum.
Régebben ezért is imádtam moziba járni a filmeken túl, az illat és az evés élmény is hajtott. Mozi, hmmmmm.... de jó ideje ritkán megyek moziba. Kicsit szándékosan is kerültem a helyet, mert kaja függőségem rehab időszakát éltem vagy talán még most is élem 3 éve...
Kajaholista voltam és sorozatista vagyok, ebből kigyógyulni igazán sosem fogok, de előbbit egy egészségtudatos egyensúly próbálja legyőzni. A sorozatokról eszem ágában sincs lemondani, lényem részei és szükségem van rájuk. A folytatásos történetek rabja vagyok. A fordulatok, intrikák, érzelmek, sírás, röhögés, vágyódás, irigykedés, szép helyek, még szebb helyek, Amerika, óceán, napsütés, happy and bűvköre magával ragad.
Amikor megjelent a műsor rögzítős szolgáltatás, szerintem én voltam a NO.1. ügyfél, aki azonnal előfizetett rá és azóta is áldom a "feltalálót", aki lehetővé tette, hogy a műsorújságban rányomhassak egy sorozatfelvételre. Így történjék bármi, akkor is meg tudom nézni, akár többször azt, ami épp nem ereszt.
Megszállott USA-szerelmes vagyok. Ez a Beverly Hills 90210 első része óta tart és szakadatlan a szívemben. Minden, ami Amerika, nekem olyan wow-érzés. Ami nagyon jól átadja a valóságot, az az új kedvenc, a Spencer (All in America), ahol a los angelesi ellentétes pólusok találkoznak a bandaháborúk és a Beverly Hills-i fényűzés között félúton. 3 éjszaka alatt néztem meg az első évadot, és rengeteg emlék feljött bennem. Az első amerikai utamon a reptérről eltévedve egy rosszabb környékre tévedtünk és az ereimben éreztem, hogy szőke lányként nem szabad kiszállnom a bérelt autóból. Akkor ez nem volt annyira vicces, de a sorozat tökéletesen át is adja ezt. Emlékszem még, hogy laktam olyan motelben, ahol a szomszéd utcában bandaháború miatt lövöldözés volt és helikopterek világították át a magasból a környéket. Bármennyire is volt rohadt félelmetes, én minden másodpercet az ablakban töltöttem és azt éreztem, hogy széthasad az izgalom-skálám.
Az énidő nálam a sorozatokkal telik, ebből rengeteget töltődök. Kikapcsol az agyam, belebújok más bőrébe (ledobom a saját terheimet erre a pár percre/órára) és erre mindenkinek szüksége van. Emellett pedig az okoz eksztázist, hogy amerikai tv-csatornákat néztek (neten lehet előfizetni rájuk) LIVE és egyszerűen nem tudok betelni egy NEWS adással vagy egy reality-vel. Mindenkinek az életében kell egy töltő, ami energiát kölcsönöz. Nálam ez a sorozatok világa és leginkább az amerikai sorozatok világa. És tényleg. Még kaja nélkül is.
Milyen érdekes az akaraterő. Az egyik könyvemben írtam, hogy az evéskényszer esetén keresni kell evést kiváltó feladatokat. Amik az egyébként kóros evéssel töltött időt kiváltják egy nem evéses programra. Nálam a tv-nézés mindkettőt megadta. De csak most, életmódváltóként jöttem rá, hogy régen mindenhez az ételt használtam társításként. Vagy inkább úgy fogalmazok, minden lehetőséget megragadtam, hogy bármilyen tevékenységbe bevonhassam az evést. És a legnagyobb ilyen tevékenységem a tv-nézés volt. Ma pedig a tv, a filmek, a sorozatok szerelmeseként pont a tevékenységen nem változtattam, maradt minden a régi a szenvedélyemben.... de elválasztottam az evés és sorozat élmény kettős románcát.
Egy döntés volt. Nem akarom életem szenvedélyes sorozat imádatát elveszíteni és kiváltani valami másra, csak azért, hogy ne ehessek (mondjuk ki: ne zabáljak)! És milyen jó érzés rájönni, hogy ha van valami, ami többet ér a kajánál.
Ez pedig mekkora dolog.... miért? Mert sokan azt szoktuk mondani, hogy szeretnénk példát mutatni gyerekeinknek, családtagjainkkal szeretnénk sokáig együtt élni és ezért egészségre (egészséges testre és egészséges étkezési szokásokra) van szükségünk. Mégsem tudunk lemondani az ételről, pedig tudjuk, hogy le kellene fogyni ahhoz, hogy több esélyünk legyen velük elég időt tölteni későbbi kockázatos betegségek rizikója helyett.
Tanulság, keress valamit, ami fontosabb, mint a kaja, ha már Te magad vagy a családod miatti egészségtudat nem elég meghatározó ehhez... ez milyen kemény, igaz? Hányan szisszennek most fel 100+kg testsúllyal, visszaemlékezve a legutóbbi estére, amikor elveszett az önkontroll...
...ha én 12 évet veszek az életemből, amit zabálással töltöttem, akkor 4.380 alkalommal kellett volna esti zabálásról színt valljak, amikor győzött az evés minden más ígéret felett.... 4.380 megszegett ígéret, amikor nem volt önkontrollom... de ha tök őszinte akarok lenni, talán még ígéret sem volt, egyszerűen csak enni akartam. Pont.
