Startvonal | 2020.

2020.01.02

Tele a padlás azzal, hogy január az életmódváltás időszakának mekkája. Minden arról szól szilveszterkor, hogy fogadalmakat teszel. A fogadalmakkal az a baj, hogy könnyű ezeket megszegni, ahogy kimondjuk, úgy el is illannak pár hét alatt. Ezt saját magam is tudom. Nagyon sok év fogadalom leltára van az én fejemben is, ezért pontosan tudom, mennyire könnyedén teszünk kijelentéseket, majd egész egyszerűen nem teszünk semmi mást, mint eddig.

A nagyon nagy dolgokat csak úgy tudod elérni, hogy bátor vagy és nagy rizikót vállalsz!

Vélhetően, eddig ez az elméleti sík hiányzott a TE évkezdéseidhez. Emlékezz vissza az elmúlt éveidre, s nyugodtan bevallhatod, hogy egy-egy könnyelmű kijelentés, egy-egy (vagy több) le nem járt fitnesz bérlet és egy el nem használt zsírégetős csomag parlagon hagyva ékeskedik ezekből az évekből.


      Ezért valamit másképp kell tenned azért, hogy ez változzon benned.

Most elárulom azt a néhány jobb hozzáállásbeli gondolatot, ami engem hozzásegített ahhoz, hogy elérkezzen az az év, amikor minden megváltozott.


❶ Zárd le az előző évedet! Gondold végig, mi történt. Erre tökéletes lehet az álomtervező planner-em, ingyenesen le tudod tölteni, segít átgondolni azt, mi minden történt az előző évben. S segít abban is, hogy a következőkben felsorolt pontokra tudj felkészülni. Nagyon fontos egy új év tervezésekor az, hogy amint lezártad az évet, onnantól kezdve a múltat felejtsd el! Nem haragudhatsz magadra, másokra azért, ami történt vagy nem történt. Nem hivatkozhatsz régi dolgokra. Elmúlt. Ha sikert nem értél el akkori lépésekkel, kár is ezekre újabb energiákat fordítani. Lépj tovább! Húzz egy határt! Mától a ma számít! Semmi más!

❷ Bátran, merészen, határok nélkül kell álmodnod! Nagyot! Olyat, amit talán magad is nehezen hiszel el. Ilyen volt számomra az, hogy 33 évesen azt gondoltam, egy közgáz diplomával a fiókomban orvosképzésben szeretnék második diplomát. Sokan nevettek, azt gondolták, a jelentkezésig sem jutok el. És ma már második éve koptatom az egyetemi padokat. Ehhez óriási akaraterő és szorgalom kellett. Emelt szinten kellett előtte érettségiznem biológiából, kémiából. Úgy bevállalni ezt, hogy gazdasági tárgyból és az alap tárgyakból középszinten érettségiztem 2002-ben, valóban bátor vállalás volt. A tekintetben volt az, hogy tennem kellett rengeteg lépést ahhoz, hogy egyáltalán esélyem legyen felvételizni. Mérlegelnem kellett. Képes leszek erre? Heti 4 óra előkészítő, érettségi, majd sok év egyetem. Ez nem egy pár hónapos tanfolyam, hanem szorgalmi és vizsgaidőszakokkal tarkított, hosszú távú projekt. Akarom? Bírom? Nem fogom feladni? Sok mindent kellett átgondolnom. Ám a megfontolt döntéssel szöges ellentétben AZ ÁLOM HATALMAS VOLT, ELFOJTHATATLAN, CSILLAPÍTHATATLAN. Ez segített engem abban, hogy azt mondhassam: igenis elindulok az úton. Ha mégsem lenne ez az én utam? Akkor pedig azt fogom tudni mondani: én mindent megtettem és soha nem fogok bánni semmit, amit ezzel kapcsolatban elszalasztottam volna.

Nem lehet picit álmodni. Csak nagy álmokkal, magabiztosan lehet nekivágni annak, amire vágyunk. Aki csak lábujjhegyen oson, nem bízik magában és vélhetően nem is fog célba érni soha.

❸ Ha megvan az álom: tűzd ki a célt! Azt az egy célt, ami mindent meg tud változtatni a életedben ebben az évben. Pillangó hatás. Már írtam erről. Egy dolgot tegyél rendbe, az összes többi területén is pozitív hatást fog generálni az egész életednek, lényednek. Nekem az egyetem szorosan összefüggött az életmódváltó tervekkel, mert tudásomat arra szeretném fordítani, hogy a fogyásból szerzett tapasztalataimat egyetemi szintű képzés keretein belül, szakmailag megalapozott információkkal toldjam meg. Ezért egy hatalmas cél körbe ölelt társcélokat is. De az igazi önmegvalósítás, a fő fókusz az egyetem volt. Az pedig tényleg csak pozitív eredményeket produkált a többi kisebb álomnál is. Legyen meg a célod! Ez lebegjen előtted! Csak ez a cél legyen a szemed előtt! Csak erre koncentrálj! Hogy jól tudj célt tervezni, megint csak ajánlom a planner-t. Mankóként tudod használni arra, hogy találj egy vezényszót az évhez. Ami leginkább motivál, ami leginkább jellemezni fog Téged ebben az esztendőben. Találd meg, találj egy központi erejű célt!

❹ Bármilyen cél is legyen az, az öledbe hullani az eredménye nem fog. Tehát ha megalkottad a célodat, egész egyszerűen semmi mást nem kell tenned, mint emeld fel a csinos feneked és tegyél érte! De ezúttal másképp, mint eddig. Az emberek jelentős része abba a hibába szokott belebukni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legkevesebb energia befektetéssel, a lehető legkisebb anyagi ráfordítással akarnak mindent elérni. Egy valódi feladat csak akkor lesz minőségében megfelelő, ha igenis elegendő időt, energiát szánsz rá és profizmussal kezeled. A nagy dolgokat nem lehet hamar megvalósítani. De miért is kéne? Nem kell maratont futnod január 3-án. Hosszú távon kell cselekedni. Ezért nem azonnal fogod tudni megvalósítani. De az odáig vezető út lesz igazán izgalmas.

❺ Akadályok lesznek. Mindig. De nem állhatsz le. Ha minden nap találkozol hátráltatással, akkor is fel kell állnod, ha elbuksz. Tedd bele a szíved, a lelked, minden erődet. A kanapéról nagyon könnyű álmodozni. De értelme nincs. Vagy tedd, vagy el se kezd!

❻ Hosszú távon vizualizáld, hol leszel az álmod végén! Tervezd meg! Minden egyes lépését tudj! Az eszközrendszerét írd össze! Tudnod kell, milyen feladatok, ehhez pedig milyen erőforrások kellenek. A duci szívvel könyvben a céltervezésről és az apró lépésekről nagyon sok gondolatot írtam!

❼ Aktualizáld a saját képességeidet és jellemvonásaidat! Miben vagy jó? Miben vannak fejlesztendő területeid? Milyen akadályokkal szoktál találkozni, amelyek örök veszélyforrásaid? Milyen lehetőségeid vannak, amelyeket meg tudsz ragadni? Ha álmodhoz jelenlegi tudásod, felkészültséged nem elegendő, ne félj segítséget, tanácsot kérni! Olyan emberektől, akik értenek hozzá szakmailag vagy akik bizonyítottan eredményesek voltak már ugyanazon a területen, mint amin te szeretnél elindulni! Soha nem késő tanulni, fejleszteni magad, újdonságokat kipróbálni a tudásszerzéshez! Ha igazán jó akarsz lenni, légy professzionális tudású abban a témában, amiből álmot akarsz építeni! Légy tisztában önmagaddal. Segítségül ehhez olvas el a Lista önmagadhoz című posztomat, erről szól!

❽ Ne hallgass a károgókra, az irigyekre! Mindig lesz valaki, akinek nem tudsz megfelelni. A belső hangod, a saját értékrended, az önálló gondolataid legyenek az első számú szónokok az életedben. Akár szülő, akár házastárs legyen az, aki el akar tántorítani, légy önazonos és légy bátor! A te életed igazi társa önmagad vagy. A te testedben, a te lelkedben csak te érezheted, hogy jól vagy, esetleg nem vagy elégedett.

❾ Ne változtass irányt, ha meglátsz valami más módszert! Életmódváltásom első 6 hónapja kísérletezéssel telt. Elindultam egy bizonyos módszerrel, majd ha megláttam egy vélhetően jobbat, áttértem. Így állandóan elbizonytalanodtam abban, hogy jó módszertan alapján végzem-e az életvitelem reformálását. Egyetlen dolgot nem vettem figyelembe! A saját testem és lelkem jelzéseit hátra soroltam. Irányzatok után mentem, hangzatos ígéreteknek adtam esélyt, néha hetente. Te csináld másképp! Minden lehetőséget vizsgálj meg! Előnyei, hátrányai, hozadéka, befektetett energia, anyagi kérdések tekintetében. Tedd le a voksod amellett, amivel legjobban tudsz azonosulni és ami legjobban szolgálja az egészségedet, a kiegyensúlyozott lelki állapotodat és ami legkevesebb aggodalmat jelent számodra. Ha például szereted a gyümölcsöket, de valaki rá akar beszélni a gyümölcs káros hatásaira és olyan étrendre buzdít, ahol a gyümölcs tilos, bele se kezdj! Megvonásokkal, lemondásokkal csak akkor élj, ha meggyőződésből teszed! Ha jó neked! Ha jól érzed tőle magad! Mi lehet jó lemondás? Pld. 5 éve minden reggel 2 kakaós csigával kezdted a napot. De megérted, hogy a hozzáadott cukorral dúsított, feldolgozott élelmiszer nem segíti a testsúlyreformodat. Ha erről lemondasz és helyette megtanulsz alternatív, egészségesebb reggelit készíteni, ez a lemondás jó neked, ebből testileg is hasznod válik. De ha az említett előző példa szerint lemondasz egy természetes cukrot tartalmazó gyümölcsről, pld. az imádott banánodról, biztos lehetsz benne, hogy saját magad fogod előidézni a megingásokat, mert sanyargatod magad. Ráadásul ez a vágyódás állandó stresszes érzéssel fog még inkább hátráltatni. Figyelj arra, amit a tested üzen.

❿ Folyamatosan tervezz, lehetőség szerint oszd 4 részre az évedet. Negyed évekre tűzz ki a nagy álmod eléréshez szükséges apróbb cél-lépéseket. Ezek megvalósításához ezekben a negyedévekben tegyél meg mindent, ami tőled telhető. Minden egyes nap úgy feküdj le, hogy tudd, aznap semmi nem múlhatott rajtad. A 90 napos tervezéshez egy kis segítséget is tudok adni. Nekem azért vált be ez a módszer, mert a 90 napos blokkok végén időarányosan látom, hol tartok és esetleges időbeli csúszásokat korrigálni tudok a következő tervező időszakban. Ebből nagyon sok tudsz tanulni önmagadról. Gondolj bele, ha eltelik úgy 4 db 90 napos blokk, hogy nem haladtál semerre, akkor egy teljes évig nem jutottál előrébb. Ezzel szembesítened kell magad! Erre jó az, ha tervezel. Tervezz! Tegyél rendet! Alkoss játékszabályokat! A szabályokat tartsd be! Mind téged fog szolgálni! Startolj el az évedhez hatékonyan, megfontoltan, tudatosan!