Teljesítettem az álmomat!

2022.05.22

Nem kérdés! :)

Ma Vendel áthozott Anyukámékhoz, akik elszöktek kirándulni és én beszabadultam Anya gardróbjába, ahol az én bedobozolt ruháim is sorakoznak a költözés óta.


Felforgattam mindent, átszellemültem, mint egy 5 éves, aki kirúzsozza magát titokban. Úgy éreztem magam, mint kislány koromban.Ameddig nem fáradtam el, próbálgattam Anya ruháit, az ő mérete most az, amit én elértem. 40-42. Ezért mindeneeeeeeee jó rám. Nagyon kimerített az óvatos öltözködés, be is fejeztem, mert még gyenge vagyok. De egy ponton megálltam és egyszerűen nem hittem el azt, amit látok a tükörben.Erről álmodtam. Nem végtelen karcsúságról és tökéletes testről áhítoztam, hanem egy élhető és vállalható, illetve feszes testet viselő #husimusi nő akartam lenni.Felkaptam egy tavaly vásárolt fürdőruhámat, amit nem tudtam viselni a combom miatt. És végre úgy érzem, életemben először úgy megyek majd strandra, hogy eszem ágában sem lesz takargatni magam.


Sikerült. Végre vehetek fel bikinit vagy tankinit úgy, hogy jól érzem magam bennük.

Na ez az alap, amit el akartam érni ahhoz, hogy innen építkezzek a sportosan husimusi testhez. Mindig is ez volt a vágyam: aktívan sportoljak, könnyedén tornázzak egy könnyebb testben és ne akadályozzon ebben a felesleges zsír, úszógumi, bőr.


Lányok, ez az érzés mindenért kárpótol.


Az összes nehéz nap, minden fájdalmas műtét, az összes lemondás megéri azért, amit 5,5 év alatt összehoztam. Sokáig tartott, de megérte. Minden nap, amit önmagamra fordítottam, rászolgált erre az eredményre. Ez persze nem valósulhatott volna meg a testrekonstrukciós műtétek nélkül. A felesleges, hizlaló kajákat félre löktem és csak erre gyűjtöttem. Ehhez TI is hozzájárultatok, hiszen szakmai együttműködéseink bevételeit is a testemre fordítottam. Ennek is volt ára, jelenleg nincs elég önerőnk saját kecóhoz, albérletben lakunk, a nagyobb autómat egy mini autóra cseréltem. De nem bánom, mert az életem másik fele még hátra van és tudtam, hogy el kell érjem a lelki egyensúlyom csúcsát egy számomra jó testben a boldog jövőmért.


Azt gondolom, hogy az egészséges táplálkozásra és az eseteleges plasztikai műtétekre áldozni megéri.


Bár, szerintem maga az életmódváltás lehet olcsó is, sokan túlzásba esnek a táplálékkiegészítők és manipulált termékek vásárlása miatt. Például, ha olyan péksütiket vagy liszteket vásároltok, amelyek csak márkák, de amúgy nem lenne rájuk feltétlen szükség, szerintem felesleges pénzkidobást értek el (nevezzük nevén: ápdét pékáru, szafi pékáruk, pékségek gluténmentes csodái). Minden sokkal olcsóbb, ha természetes alapanyagokkal dolgoztok. Maradjunk példának okáért a gluténnél. A gluténmentes táplálkozás például alapjáraton is gluténmentes élelmiszerekkel megvalósítva olcsó, de drága lehet, ha gluténmentessé manipulált termékeket választotok a boltok polcain. Ez persze némi lemondással is jár, mert a búza lisztből készült tészta glutént tartalmaz, míg például a cukkini tészta zöldségként gluténmentes, de a gluténmentesség címszó alatt rögtön egy gluténmentes spagettihez vagy lisztkeverékhez nyúlnak a háziasszonyok szemben például egy zöldség spagettivel. Ilyen és ehhez hasonló elvek mentén kell szerintem megtanulni olyan étkezési formákat kialakítani, amelyekkel sokkal olcsóbb lehet az étkezés. Ha mondjuk egy drága szafi lisztet választunk a durum tészta helyett, persze, hogy drágább az egész. Itt jön a lemondás, meg kell tanulni olyan ételeket készíteni, amelyekben nem a magyar konyha alap termékei szerepelnek (sok liszt, sok kenyér, sok tészta). A bolognai nem feltétlenül kell spagettiből készüljön. Ez most csak egy példa volt a több százból. Ezekre rengeteg ötletem van.

5,5 éve tartom a rendszeremet, amivel elértem a 110 kilós fogyásomat. Egy szó mint száz: MEGÉRI MEGTANULNI egészséges étkezésre vonatkozó trükköket, praktikákat, mert az evésről lemondani nem lehet. Én sem tudtam. De ez volt a szerencsém is, mert ha koplalva indultam volna el, most nem lennék célba érő. Egy sanyargató étrendet sosem tudtam volna 5,5 éven tartani.EGYETEK JÓL, s ne adjátok fel az álmaitokat. Aki tényleg mindent megtesz értük, nincs lehetetlen álom.

1 ÉV VIP TAGSÁG | 2023.09.17-ÉIG

Igényeld új VIP tagságodat és maxold ki az életmódváltásodat! Komplex életmódváltó program online tanuló felülettel Letölthető, kidolgozott infókártyapaklival, amelyen mindent megtanulsz, ami az életvitel változtatásához szükséges VIP automatikus kedvezmény rendszer Senor/ita termékeinkhez 1 éves tagság A VIP tagságban kurzusokon keresztül menetelhetsz végig a céljaidig: Új belépős tagoknak mindent a részelteibe menően megtanítunk Új belépő kurzoson, amelyet saját tempódban bármikor elérsz. 28 FIX nap kurzusunkon velünk együtt végzed az életmódváltást: főzést, napi fókuszokat, nap indítást, nap zárást. Varázsmenü videósorozatunk eligazít mini videók segítségével a legfontosabb tudnivalókon az élelemiszereken át a hormonális problémákon keresztül a komplexebb témákig.

9 990 Ft 19 990 Ft

ÖRÖKÖS VIP TAGSÁG + VARÁZSMENÜ CSOMAG (28 NAPOS ÉLETMÓDVÁLTÓ KURZUSSAL)

Igényeld új VIP tagságodat és vidd vele a VARÁZSMENÜ csomagunkat is. Kezdd rögtön 28 napos életmódváltó kurzusunkkal! Csatlakozz most a VIP tagok közé, vigyél mindent, amit csak adhatunk: Komplex életmódváltó program online tanuló felülettel VIP kedvezmény rendszer Senor/ita termékeinkhez 180 napos életmódváltó program nyomdai kártyapaklival a varázsmenü rendszer teljes tudásanyagával 28 napos életmódváltó kurzusunkban mindent megtanítunk neked, hogy teljes erőbedobással indulhass el az úton. Varázsmenü csomagra, amit te választanál magadnak az induláshoz. A varázsmenü csomagok 2 db kollagén terméket, a Varázsmenü életmódváltó receptkönyvet is a kezedbe adja. Kollagén termékeidet VIP tagságod aktiválása után választhatod ki, ennek folyamatáról a VIP tagság érvényesítését követően tájékoztatunk a jogosultságaid beállításaival együtt. A szállítási költséget a magyarországi csomagok ára tartalmazza. A szállítási költséget külföldi tagok számára a webshop felszámolja.

31 960 Ft 49 950 Ft