Test | Lélek | Elme | Lista önmagadról

2019.12.05

Legtöbben a januárra tekintünk úgy, mint valamiféle szent hónapra, amikor varázslatos energiák üzérkednek azon, hogy az évvel szemben megszületett vágyaink, álmaink varázslatosan teljesüljenek majd.

Szakíts a hagyományokkal! Decemberben tedd meg változtatandó feladataidra vonatkozó fogadalmaidat és most határozd el magad. Dolgozz előre, s ne várj tovább, mert a január a hamis ígéretek csapdája, amibe újra és újra bele esel. A jó felfogás az, hogy MA van új életed első napja!

Ez a néhány bekezdés azért született meg, mert jómagam is azok közé tartoztam, akik mindig tele voltak vágyakkal, ábrándokkal, tervekkel, de a megvalósítás vagy a teljes életút megváltoztatása valahogy mindig elmaradt vagy részlegesen indult el. A majd holnap, az örökös újévi várakozás megbénította a törekvéseimet. Elszalasztottam megannyi pillanatot, amikor a cselekvést megölte a feladás.

Gondolataimat csokorba szedtem, mit és hogyan mondanék egykori önmagamnak, hogy jóval korábban és sorozatos kudarcok nélkül tudjak belekezdeni az álmaim megvalósításába, s legfőképp önbizalmam legyen!

❶ Ne pazarold el az időt! Döntsd el, mit gondolsz magadról és az eddigi életedről! Elégedett vagy önmagaddal? Igen vagy nem? Ha nem vagy elégedett minden területtel, mert úgy érzed, egy vagy két dolgon csiszolhatnál magadon (netán magadban), hozd meg a döntést! Ez lesz az utolsó nap, amit úgy töltesz el, hogy nem vagy elégedett. Hány év telt el úgy, hogy minden reggel elégedettség nélkül néztél tükörbe? Hány éves vagy? 20, 30, 40, 50? Meddig szeretnél várni arra, hogy elégedett legyél? A döntéseket nem januárhoz kell kötni, hanem önmagad boldogságának skálájához. Ha ma nem vagy boldog, sugárzó és önbizalommal teli, akkor már ma is van feladatod. Miért vársz örökkön örökké januárra? Sikerült valaha januárban maradandó változtatásokat elindítanod? Nem feltétlenül csak januárban születtek álmaid, ugye?

❷ Ha van bármi, amiben nem teljesedett ki az életed, legyen az karrier, családi állapotod, párkapcsolati viszonyod, testképed, baráti kapcsolataid, rokonai kapcsolataid, iskolai célok, alkoss róla jelenlegi álláspontot. Ebben Te legyél a fontos saját magadnak. Ha nem szeretnéd magad átverni, döntsd el, hogy meg szeretnél változni vagy meg szeretnél változtatni valamit. Saját magadnak nem hazudhatsz. Hazudhatsz bárkinek, a párodnak, a családodnak, a barátaidnak, de magadnak nem! Nem, ha holnap reggel más emberként szeretnél felébredni.

❸ Ne hasonlítsd magad senki máshoz! Mindenhol tökéletes nőket látunk az interneten: perfekt bőr, mell, test, csilli-villi, csodás magánélet, stb... mindenhol ez megy. De nem látsz e mögé. Óriási munka kell ahhoz, hogy ez a "látszat élet" pont annak tűnjön, ami számodra idilli és elérhetetlen. Ezek a nők több száz fotóból választanak egyet, amit megszerkesztenek, filtereznek, szépítő funkciót nyomnak rá és máris sima a bőrük, a hajuk olyan, mint egy sellőnek... illúzió. Pont úgy kelnek fel az ágyból reggel kócosan, imádott szakadt pizsamájukban és nem azt a reggelit eszik, amiből insta fancy fotót gyártottak.

❹ Legyél hálás azért, ami neked van! Tegyük fel, meglátsz valakit, akinek tetszik az élete, külleme, adottsága. Ne irigykedj rá! Van mindig nálad is rosszabb sorsú ember. Lehet, hogy valakinek a Te életed álom. Nem elég hosszú a hajad? Más szeretné, ha lenne haja, mert beteg. Légy hálás azért, ami erényed vagy boldogságod forrása bármilyen területen.

❺ Van bármilyen sérülésed, heged, maradandó külsérelmi nyomod vagy lelki viharod? Nézd abból a szemszögből, hogy ez a Te erősséged, mert Te ezt túlélted, ezzel együtt élsz. Más lehet, hogy hasonló életszituációban (baleset, erőszak, bántalmazás, betegség) nem élte volna túl azt, amit Te viszont igen. Sikeresen leküzdötted és sikeresen túlléptél rajta. Fogadd el a hibáidat! Műtét nyoma, túl nagy az orrod, striák tarkítják a hasadat, kiállóan rakoncátlankodik egy fogad? Megtanulhatsz ez által erősnek lenni. Más emberek, akiknek semmilyen gondjuk nincs, apró dolgoktól is összetörnek. De a téged ért csalódások, fájdalmak, nyomok, hegek teszik lehetővé, hogy egyedi legyél és erősebb, mint hinnéd.

❻ Ne legyél negatív! Amit kimondasz, megteszel és gondolsz, egy energiaburokban születik meg. Amit adsz, azt kapod az élettől vissza. Ha másokat folyton kritizálsz, előbb vagy utóbb vissza fogod kapni, kéretlenül. Sem jobb, sem rosszabb nem lesz az életed, ha másokban folyton hibát keresel. Főleg ismeretlen emberek esetén. Az internet miatt ez ma virágkorát éli. Névtelen emberek, profilképek mögött elbújva ontják magukból a negatív elméleteket, indok nélküli kritikákat. Mindig azt nézd, ki mondja. S ha Te nem vagy jobb a másik embernél abban, amit épp kritizálsz, ne tedd. Nem vagy jobb. Akár leírod, akár kimondod, annak súlya van. A folyamatosan negatív kritikát vagy kommenteket szitkozódó emberek az élet minden területén ilyenek, sikertelenek és nem tartanak ott, ahol szeretnének. Azért, mert nem jöttek még arra rá, hogy az élettől csak azt kapják, amit ők is adnak. Akik másokat folyton bántanak, vagy épp támadnak, odaszúrnak, saját energiaáramlásukat rontják. A morgolódó, sutyorgó, negatív emberek sokkal sikertelenebbek, mert önmagukat hátráltatják a negatív gondolkodással. Akinek soha semmi nem jó, soha semmi nem tetszik, mindig mindenben hibát találnak és ennek hangot is adnak... azok az emberek rendkívül nagy lelki problémákkal küzdenek, s néha nem is érzékelik ezt. Ha ilyen vagy, gondolkodj el azon, miért lehet ez.

❼ Mindig mindennek oka van. Ha történik veled valami rossz, az tanulási vagy tanítási szándékkal jut a sorsodra. Elfogadni sikertelenséget, élethelyzetet, tragédiát rendkívül nehéz és megterhelő lelki fázisokon kell átjutnod addig, míg látsz benne hasznot is. Netán értéket. A kövérség az én életemben például abszolút egy teherként cipelt tanítási életfeladat lett.

❽ Legyél őszinte, ne akarj másnak tűnni! Gyakori, hogy baráti társaságban nem tudod önmagadat adni, mert nálad jobbnak érzékeled a barátaidat (pld. egzisztencia, munkahely, anyagi javak, hírnév övezi őket). Ha hazudsz és fent tartasz egy látszat személyiséget, soha nem fogod tudni elengedni magad és soha nem lesznek igaz barátaid. Senki szeretetét ne akard úgy, hogy nem önmagadért szerethet. Ha megtanulsz önmagad lenni, azok az emberek elfogynak mellőled, akik nem magadért szeretnek. És csak azokra számíthatsz, akik valóban Téged látnak, Téged szeretnek. Bajban és őszinteségben mutatkozik meg, ki az igaz barát. Ha elfogadod magad, a saját közegedben sokkal komfortosabban tudsz élni. DE! Ha például többre vágysz, több anyagi elismerésre vagy új külsőre, akkor tegyél érte. Ne veszítsd el önmagad, de álmodj őszintén jobb életet! Ne kompenzálj! Nem kell erős smink, műszempilla, póthaj azért, mert a tested dundibb. Ne takard el azt, aki vagy! Ha nem tetszik, valós változtatásokat tegyél a gyökér okokban.

❾ Tedd azt, ami tudod, hogy önbizalmat ad neked! Nem kell beleolvadni a környezetedbe. Ha más vagy, legyél más! Ha nem akarsz szürke egér lenni, ne legyél. A rövid életet nem élheted le úgy, hogy folyton mások elvárásainak teszel eleget. Helyezd magad előrébb másokkal szemben a saját ranglistádon. Ne engedd, hogy később azon őrlődj, mit tehettél volna másképp. Addig lépj, míg van időd.

❿ Soha nem tudsz majd megfelelni mindenkinek! Ezt belátni nem könnyű. Ezt el kell fogadnod! Nehéz megtanulni nemet mondani. Magadat előtérbe sorolni mások kiszolgálása (kényelme) helyett, rendkívül nehéz. Nem szeretsz megbántani másokat, ezért megteszel dolgokat, de nem szívesen. Ismerős? Nagyon erősnek kell lenni ahhoz, hogy mindig mindenkivel szemben kiálljunk a saját elveink mellett. Mások tiszteletének kivívása is nehéz. Másokkal szembeni elvárásainkat elmondani is roppant nehéz. Légy egyenes és őszinte. Ha valaki félre ért téged, mert határozottan kiállsz magadért és tudod az elvárásaidat, felesleges vitázni vele. Az ilyen emberek gondolatmenetét nem tudod megváltoztatni. A narcisztikus emberek gyakorta élnek vissza ezzel manipulatív módon (párkapcsolatok ezreiben fordul ez elő). A gyenge énedet szerető embereket zárd ki az életedből, mert soha nem leszel mellettük felszabadult. Ne engedd, hogy rád erőltessenek mások bármit, amit nem akarsz, de megteszed csak azért, hogy ne bántsd meg őket. Azt kell mindig mérlegelned és igazán itt dől el az igaz emberi kapcsolataid mércéje, hogy ki marad melletted akkor is, ha egyikőtöknek sincs haszna a másikban.... hanem elvárások nélkül vagytok barátok. Ne engedd, hogy kihasználjanak! Nem vagy váll, akinek mások terheit kell cipelnie, miközben a Te hogyan léted sokszor érdektelen számukra.

Ha sikerül magad rávenni, hogy minél többször lépj ki a komfortos határaidból, merj álmodni, akarj változtatni, annál jobban meg fogod ismerni magad. Az önbizalom itt kezdődik. Ismerned kell magadat! Ehhez pedig nem elég a gondolat ereje. Sokszor bebizonyosodott már az életemben, hogy az írott szó üt, hatással van rám, nyomot hagy és újra olvasva újra és újra nyomást gyakorol a motivációra, a célokra. Ahhoz, hogy megtudd, jelenleg milyen szinten ismered magad, őszintén fel kell tárnod a benned rejlő pozitív és negatív értékeket (külsőleg és belsőleg is).

A pozitív dolgok azért fontosak, mert ezekben jó vagy. Ezek működnek, ezek erőt kölcsönöznek és sikerélményt adnak. Ezekkel is van feladatod. Erősítened kell önmagadban, önmagadon azt, ami jó. Pld. dicsérd meg magad egy-egy sikerélmény esetén, mert pld. szorgalmas vagy, ezért kitűzött új tanfolyamodon sikeres vizsgát tettél. Szeretsz tanulni, jó vagy ebben. Ezt őrizd meg, fejleszd magad továbbra is. Szeretsz másoknak segíteni, ne hagyd abba. Rendszeresen sportolsz, tedd továbbra is. A lista végtelen hosszú lehet, s ha ezeket csokorba szeded, szembesülhetsz azzal, mennyi olyan értékkel rendelkezel, ami dicséretes és példaértékű, nem mellesleg céljaidban is segítségedre lehetnek ezek.

A negatív dolgok kétélűek. Vannak olyan külső vagy belső tulajdonságaid, amelyeken változtatni tudsz. Ilyenek a személyiségi jegyeid, a viselkedésed, a gondolkodásod, a testképed, a szokásaid, a kapcsolataid. A megváltoztatható dolgokért tudsz tenni és ha valóban lépéseket teszel, akkor fogsz is változásokat elérni. A negatív pontjaid közül akadnak olyanok is, amelyeken jelen helyzetedben nem fogsz tudni változtatni. Ezek a megváltoztathatatlan dolgok. Ami nem változtatható, nem szereted magadban (magadon) és nem pozitív, azzal csak egy dolgot tehetsz: kezdj el megbarátkozni vele, mert most nem fogod tudni megváltoztatni (pld. pici a cicid, de megműttetni nem szeretnéd vagy nincs lehetőséged).

Ne halogass! Ha most elkezded, nap mint nap látni fogod, hogy változol. Visszatekinteni, hogy 1-2 hét leforgása alatt mennyi mindent teszel másképp... önbizalom növelő és motiváló energiával bír. Sokszor nem a célok adnak igazi löketet és motivációt, hanem az az út, amin lépéseket teszel a célod felé. A megtett lépések tesznek erőssé. A megtett lépések tesznek harcossá. Minden sikeres edzés. Minden sikeresen elvégzett feladat hálát fog szülni magadban. És ha megérzed, mennyi mindenért vagy hálás magadnak, soha többé nem akarsz majd másként cselekedni. Mostantól ne legyen visszaút! Annál nagyobb hibát nem véthetsz, mint hogy saját magadat cserben hagyod.

Tégy fogadalmat! Ma este feküdj le azzal a tudattal, hogy egy teljesen új időszámítás kezdődik az életedben holnaptól. Kelj fel más emberként! Mondj búcsút a kifogásaidnak, a megfelelési kényszernek és önmagad céljai, álmai, kiteljesedése vezéreljen. Készítsd el a listádat, vedd górcső alá a pozitív dolgaidat, változtass a változtatható dolgokon és kezdj el barátkozni azzal, ami megváltoztathatatlan. Ez a kulcsa annak, hogy önismereti utazásodon el tudj indulni. Azt hiszed ismered önmagad? Térjünk vissza erre azután, hogy elkezded a saját listádat összeírni. Mindent ide vehetsz: külső tulajdonságaid, belső értékeid, személyiség jegyeid közül, viselkedései mintáid. Légy nyitott azzal szemben is, amit nem szeretsz magadon vagy magadban! Ha őszintén szembe nézel azzal, ma ki vagy, meg tudod majd fogalmazni ki szeretnél lenni holnap vagy épp ki szeretnél lenni akkor, amikor azt tudod mondani: boldog és kiegyensúlyozott vagyok, szeretem magam!