Test | Lélek | Elme | Cetlik

2019.12.13


December 13-a van. Tinédzser éveim ilyenkor azzal teltek, hogy cetlikre írogattam férfi neveket, mert Luca napjától szentestéig kihúztam egy pohárból egy-egy nevet és a babona szerint az a férfi lesz a férjem, akit kihúztam. Ma úgy érzem, ezt a szokást megszakítom, valahogy nincs így év végén lelkierőm ehhez, elfáradtam. Ebben az évben lemerültem így a végére.

Mindenkinek joga van elfáradni, nektek is, nekem is. Úgy ámblokk elfáradtam. Annyi minden van mögöttem az utolsó 2 év tekintetében, annyi mindent akartam és csináltam is egyszerre, hogy mostanra úgy érzem magam, mint az autópályán imádkozva, hogy a 10 perce villogó benzin vészjelzőben legyen még tartalék, hogy elérjek a benzinkútig. Ezt azért tudom ilyen közelinek érezni, mert sokszor jártam így. :) Az opelek úgy vannak gyártva, hogy ilyen vészvillogás esetén még azért van 5-8 km-re elég benzin, de azért az ember lánya retteg, hogy ne álljon le az autó. Sosem azért nem nem tankoltam, mert lusta vagyok, hanem mert valahogy elfelejtettem, nem vettem észre. Vannak dolgok, amik nekem sose mentek. 2004-óta van jogsim, Mikulás napján volt a forgalmi vizsgám, emlékszem, havazott és én hősnek éreztem magam, mert elég parás vagyok. Anyámék azóta se értik, hogy tudok ilyen jól vezetni, sosem gondolták, hogy egyszer női SUV-ban fogok ülni és autópályákon száguldok majd egyedül. De be kell valljam, annak ellenére, hogy imádok vezetni, kb. 1 hónappal ezelőtt tankoltam először egyedül. Mindig féltem attól hogy elbénázom. 1 hónapja késő éjjel nem találtam a benzinkutas csávót, hát egyedül betuszkoltam a "benzinpisztolyt" a tanksapka alá és rettegtem, hogy ha kattan, majd elejtem. És sikerült egyedül 15 év után tankolni. A félelem mennyi mindent tud uralni, ugye?

Ahogy a fogyásban is mennyi hülyeségre költöttem. Mennyi bogyó, csoda gyümölcslé, diéta, top shopos kütyü és el nem használt fitnesz bérlet van mögöttem..... Miközben itt a programom, ami megváltoztatta az életem. Persze, ez sem ingyen van, ha úgy nézzük. Sőt! Iskolák tömkelege, USA tanulmányok, fitnesz suli, érettségi felkészítők, magán tanárok, egyetemi tandíj, tankönyvek, bolti könyvek.... de mind megtérül az egészségemben, a fogyásomban, abban, hogy visszakapom az életem.

Elégedett vagyok, mégis annyira fáradt. Annyira várom, hogy 2020 legyen. Új évre vágyom. Új energiákra. Új érzésre. Hátra hagyni a múltat, hátra se nézni. Annyi tervem van, annyi minden van előttem és nincs más vágyam, CSAK ÉLNI! Szabadon! Azt hiszem, egyetlen egy szilveszteri fogadalmam sem volt még ennyire letisztult. Csak élni szabadon....

Szakítok a Luca napi férj kereső cetlis hagyománnyal és férfi nevek helyett csak egy listát készítek, mi mindent szeretnék előtérbe helyezni 2020-ban. Minden nap felírok egy dolgot szentestéig. Hagyok időt, minden napra egyet, amit alaposan végig gondolok hogy mennyire reális, megvalósítható elérhető és milyen eszköztár kell hozzá. Az egyedül tankolást kivehetem a listámról, hiszen félre tettem ezt a fajta félelmemet, mert ez olyan férfias feladat volt, de van még jó pár olyan a tarsolyomban, amit szeretnék változtatni 2020-ban.

Az év végi fáradtságot próbálom enyhíteni azzal, hogy töltetet merítsek a jövő évi lehetőségeim és álmaim összeírásával. Ezek lehetnek egészen apró, mások számára bagatell dolgok, de akár világot megváltó ábrándok is. Cetlikre fel! A legtöbb terv és ötlet ugyanis cetliken születik!

A legtöbb fogadalom vagy terv ott bukik el, hogy irreális idő alatt, kevés energiabefektetéssel, gyors eredményt akarunk. Ezért a hamar nem jelentkező változások miatt a kezdeti lelkesedés gyorsan lankad, majd szép lassan el is múlik. Ez alapvető emberi hiba. Nem vagyunk hajlandóan kellően impulzív energiákat beletenni valamibe, amin változtatni szeretnénk.

Fél gőzzel, ímmel-ámmal, csinálgatva várjuk a csodát.


Mi a titka a sikeres, célorientált, motivált embereknek?


A sikeres emberek mindig szem előtt tartják az életcéljaikat, a céljaikat és ez alapján döntenek minden egyes feladat, lehetőség esetében. Hosszútávú stratégiájuk van, előre terveznek és nem a napi tűzoltással foglalkoznak. Máshogy fogalmazva a sikeres emberek a számukra fontos feladatokkal és nem a valaki más számára sürgősekkel foglalkoznak.

A sikeres embereknek van egy "térképük", egy "GPS"-ük, mely folyamatosan segít abban, hogy lehetőleg jó döntéseket hozzanak. Persze van, amikor ők is rossz irányba mennek, de ők tudják, hogy hova akarnak elérni, ezért előbb-utóbb visszatérnek a helyes útra.

Akkor leszel sikeres pld. az életmódváltásban, szokásaid megváltoztatásában, ha magabiztosan és határozottan tudsz válaszolni célod legfontosabb kérdéseire:

  1. Mit akarsz?
  2. Miért akarod?
  3. Mit teszel érte?
  4. Mit teszel miatta?
  5. Mi akadályoz benne?
  6. Milyen stratégiád van hozzá?
  7. Milyen szokásaid vannak, amelyek jók?
  8. Milyen szokásaid vannak, amelyeket át kell alakítani?
  9. Milyen erőforrásaid állnak rendelkezésedre?
  10. Hogyan méred az eredményeket?
  11. Milyen segítséget tudsz kérni? Egyáltalán milyen segítségre van szükséged?
  12. Mi az egész cél tétje?
  13. Milyen mérföldkövei vannak?
  14. Mikor, mivel és miért lennél elégedett?

A legtöbb cél azért nem valósul meg soha, mert nem állunk neki, csak halogatjuk. Sok könyvet írtak már a célokról, a célkitűzésről. Számtalan statisztika igazolja, hogy azok, akik leírják a céljaikat, sokkal nagyobb arányban valósítják meg azokat, mint akik nem így tesznek és sokkal sikeresebbek is azok, akik papírra vetik álmaikat.

Te légy más! Fordítsd arra az év utolsó napjait, hogy alaposan végig gondolod, mivel szeretnéd eltölteni a következő évet. Hiszen, ha jelen vagy az életedben, már most tudod:

  • idén mi valósult meg,
  • mit halogattál,
  • mit nem tettél meg,
  • mit szerettél volna, de nem jutott ár időd,
  • mit nem mertél elkezdni,
  • miben ért arculcsapás, fájdalom, kudarc,
  • mivel lennél boldogabb a mostaninál.

1 ÉV VIP TAGSÁG | 2023.09.17-ÉIG

Igényeld új VIP tagságodat és maxold ki az életmódváltásodat! Komplex életmódváltó program online tanuló felülettel Letölthető, kidolgozott infókártyapaklival, amelyen mindent megtanulsz, ami az életvitel változtatásához szükséges VIP automatikus kedvezmény rendszer Senor/ita termékeinkhez 1 éves tagság A VIP tagságban kurzusokon keresztül menetelhetsz végig a céljaidig: Új belépős tagoknak mindent a részelteibe menően megtanítunk Új belépő kurzoson, amelyet saját tempódban bármikor elérsz. 28 FIX nap kurzusunkon velünk együtt végzed az életmódváltást: főzést, napi fókuszokat, nap indítást, nap zárást. Varázsmenü videósorozatunk eligazít mini videók segítségével a legfontosabb tudnivalókon az élelemiszereken át a hormonális problémákon keresztül a komplexebb témákig.

9 990 Ft 19 990 Ft

ÖRÖKÖS VIP TAGSÁG + VARÁZSMENÜ CSOMAG (28 NAPOS ÉLETMÓDVÁLTÓ KURZUSSAL)

Igényeld új VIP tagságodat és vidd vele a VARÁZSMENÜ csomagunkat is. Kezdd rögtön 28 napos életmódváltó kurzusunkkal! Csatlakozz most a VIP tagok közé, vigyél mindent, amit csak adhatunk: Komplex életmódváltó program online tanuló felülettel VIP kedvezmény rendszer Senor/ita termékeinkhez 180 napos életmódváltó program nyomdai kártyapaklival a varázsmenü rendszer teljes tudásanyagával 28 napos életmódváltó kurzusunkban mindent megtanítunk neked, hogy teljes erőbedobással indulhass el az úton. Varázsmenü csomagra, amit te választanál magadnak az induláshoz. A varázsmenü csomagok 2 db kollagén terméket, a Varázsmenü életmódváltó receptkönyvet is a kezedbe adja. Kollagén termékeidet VIP tagságod aktiválása után választhatod ki, ennek folyamatáról a VIP tagság érvényesítését követően tájékoztatunk a jogosultságaid beállításaival együtt. A szállítási költséget a magyarországi csomagok ára tartalmazza. A szállítási költséget külföldi tagok számára a webshop felszámolja.

31 960 Ft 49 950 Ft