Testrekonstruckiós műtét - 7. rész - Gyógyult seb/lélek kapcsolat

Az a fajta lány vagyok, aki a 38-as mérettől az 56-osig mindenféle ruhát tart a szekrényében testsúly zavarának tévedései miatt. Az a fajta fogyókúrázó voltam, aki bevásárolt előre a szép ruhákból, "majd belefogyok" ígéretekkel. Az a fajta önámító voltam, aki ezekbe a ruhákba soha nem fogyott bele végül, de időről időre gyönyörködött bennük és ábrándozott arról, milyen jó lesz majd egyszer ezekben a ruhákban csinosan megjelenni valahol. Az a fajta lány vagyok, aki mindig bízott a szekrénye varázserejében és ragaszkodott ahhoz, hogy ami egyszer majd jó lesz, az onnan ki nem mehet, hiába a folyamatos hízás. Sok év alatt sok új ruhám lett, hiszen ahogy gyarapodtam, egyre nagyobb méretek kellettek.

Sokszor gondolkodom azon, hogy amikor a 46-os nadrág helyett már csak az 50-es jött fel rám, miért nem józanítottam ki magam a hazug bödönből. Meg tudtam volna fékezni a lavinát, hiszen cselekvőképességem teljes tudatában éltem az élem. Mégis engedtem, hogy egykori 38-as méretem 56-osig duzzadjon.

Az a fajta ember vagyok, aki folyton keresi a vágyálmokat. Mindig szükségem van célokra, amelyek aktuálisan várakozással töltenek el, így értelmet nyernek az újabb napok. Van miért felkelni, van mire várni, van miért megtenni lépéseket. Mindig is ilyen életet éltem. Valamit  örökké kitaláltam. Türelmetlen énem miatt habozni sem tudtam, ezért rögvest meg akartam valósítani azt, amit kiötlöttem. Tényleg nem ismertem lehetetlent. A-ból B-be lépkedve harcoltam és intézkedtem, hogy mindazt megtegyem, amit kitaláltam. Legyen szó lakásátalakításról, tanulásról, utazásról, munkáról, mindig minden élethelyzetben azonnali akciótervvel álltam elő. Ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Ha az ember tényleg vágyik valamire, amit van lehetősége megszerezni, megvásárolni, előteremteni, azért mindent megtesz. Ha rendelkezünk az erőforrásokkal (pénz, tudás, információ, kapcsolatrendszer), akkor habozás nélkül megvalósítjuk merész álmainkat. Bármennyi utánajárást igényel például egy házvásárlás, ügyvéddel, jelzáloghitellel, beruházóval megspékelt harcias folyamatokat viszünk végig és töretlenül elérjük a célt.

Felmerül a kérdés, a fogyókúrák során miért nincs olyan szintű kitartás és tenni akarás bennünk, mint amilyen törekvés adott javaink vagy élményeink megszerzésénél? Miért nem látjuk a negatív oldalát annak, ha halogatunk?

A válasz egyszerű: minden egyes folyamatbeli lépés a mi hatáskörünk. A döntés, a tervezés, a kivitelezés, a megvalósítás, az erőforrások megteremtése, a hibák javítása, a motiváció fenntartása. Míg egy házvásárlás esetén a házat más építi fel, a hitelt a bank intézi, az adásvételt az ügyvéd bonyolítja. Egy utazásnál a lebonyolítást a repülőtársaság teremti elő, a nyaralás alatt a szálloda nyújtja a kényelmet vagy épp az utazási iroda tevékenykedik. Egy ház átalakításnál a bútort, a függönyt a festéket más gyártja le, a mi feladatunk a babérok learatása. Beköltözünk a házba, elutazunk a nyaralásra, berendezzük a bútorok polcait. Eredendően olyan motiváció hajt bennünket, amely magában hordozza az előre ismert sikert. Előre borítékolható a ház felépülése, a repülőjárat indulása, a bútorgyár munkája. Tudjuk, hogy a munkánk gyümölcse 100%-os sikerrel zárul.

Hasonló motiváció lüktetett bennem a műtét esetén. Bár a felépülés és a műtét okozta nehézségek egyértelműek, a döntés pillanatában megszületett a jutalom, ami a feszesebb kar elérése. Bíztam az orvosban, a saját döntésemben. Tudtam, hogy a végeredmény csak jobb lehet, mint a megnyúlt bőr állapota.

Vajon, amikor életmódváltásba kezdünk és minden rajtunk múlik, akkor azért nincs kellő mértékű motiváció mindenkiben, mert nem bízik a sikerben? Ha eldöntöm, hogy változtatok, akkor tudnom kell a megvalósítás után elérhető fogyási siker tényét is. Vagy mégsem? Miért nem látjuk előre, hogy mennyivel több munkánk lesz nagyobb mértékű hízás esetén, mintha ideje korán leálltunk volna a zabálással?!

Augusztus 14-én kés alá feküdtem. Másnap olyan erő volt benne, amivel ki tudtak volna lőni az űrbe. Ezért kétségem sem volt arról, hogy én ezt lazán ki fogom bírni. Teltek a napok, majd a 3. héten történt meg a váratlan sebszétnyílás, ami egy nem tervezett zavar lett a terveimben. Azt hittem, 3-4 hét alatt rendbe jövök és egyetemre lazán túl leszek az egész hercehurcán. Nem így lett. Szeptember 29-e van, pontosan 1,5 hónappal járunk a műtét után és 98%-os gyógyulási fokon állok. Nincs nyílt sebem, de még egy kicsit alakulnia kell a hegnek a teljes fedéshez. Gyorsan eltelt az idő, de valamiért bennem rendkívül távoli az augusztus közepe. Hónapoknak tűnik, vélhetően azért, mert annyi mindent átéltem ez alatt az idő alatt, hogy pislogni sem volt időm. Rápillantok a kezemre és néha rá kell néznem még egyszer, hogy biztosan jól látom-e, miből mi lett. Felfoghatatlan a testünk regenerációs folyamata. 6 hete szikével hasították fel 20-20cm-en mindkét karomat és ma majdnem teljesen beforrt hegek ékesítik a vágások helyét. Lenyűgöző a sebgyógyulási folyamat.

A sebek kezeléséhez több mindent használtam.

Az elején állandó társam volt a Mepore kötés család - több méretben is használtam és mivel L-alakú vágásom volt, keresztben, függőlegesen is kellett 1-1 tapasz. Ezeknek a leszedése nagyon fájdalmas, erős ragasztó van rajtuk és irritálják a bőrt. Rendszeresen volt sérült, irritált, gyulladt a bőröm ezektől. Mást használni viszont nem nagyon lehet, mert a hansaplast ragasztók nem tudják biztonságban tartani a nyílt sebeket. Leszedésüket kitapasztaltam idővel, alaposan be kell áztatni és könnyebben lejön a ragasztó, de még így sem könnyen, csak nem annyira fáj. Ezen tapaszok használata előtt a Medicomp gézszerű anyagait használtam az octenisept bőrfertőtlenítővel, így tisztítottam le mindig fürdés után a bőrömet krémek előtt, hogy ne kerüljön idegen anyag a sebekbe. A műtét utáni napokban neogranormont ajánlott az orvos, ez nyugtatta a még friss vágásokat.

Amikor megtörtént a sajnálatos sebnyílás, a curiosa nevű "csodakrémet" közvetlenül a sebbe kentem, ami olyan állagú, mint a fenistil gél, egyfajta kocsonyás réteget képzett a seb tetején. Nagyon jól esett a használata és határozottan gyorsította a nyílt sebgyógyulást. A dermazin ezüs kolladios krém gyulladásokra kiváló, naponta használtam a hegeken és sokat javított a gumókon, amik a heg alatt csomósodtak össze. Ezeket szó szerint masszíroztam kenéskor, így apadtak. A heg alatt ugyanis vastag, kemény réteg húzódik, ami önmagában nem fáj, de érintésre vagy esetleges véletlenül előidézett ütésre (pld. neki megyek egy kilincsnek) nagyon kellemetlen. Naponta 3x kezeltem a sebeket. Napközben az aloe zöld gélt használtam. Nem vagyok túlzottan nagy foreveres, de 2 terméket használok: a first és ez a zöld krém. Ezekre esküszöm. Eleinte a first-öt is használtam, de az picit csípett, így abba hagytam.

A nyílt sebek, amiből láthatóan nagy felületek voltak a kezemen, olyan váladék (genny) termelést okoztak, amely gyenge tűrőképességűek számára megterhelő. Én viszonylag masszív vagyok stressz helyzetekben, de nehezen viseltem a látványt, hogy minden egyes kötéscsere esetén nagy mértékű gennyes és bűzös kötésdarabokat szedtem le. Hihetetlenül megnyugtató volt, amikor ezek mértéke csökkenni kezdett. Ma már egyáltalán nincs. Az első 5 hét viszont ruhák tekintetében sok áldozatot követelt. Kineveztem 4 hosszú ujjú, laza felsőt, amiket naponta 2x cseréltem, így beáldoztam, hogy ha átüt a krém vagy a váladék, akkor az ne érdekeljen. Egy idő után le kellett vennem a kötést, mert a szabadon lévő seb hamarabb gyógyul. Tehát a váladék és krém közvetlenül a ruhákhoz ért. Azokból több mosás ellenére sem jönnek ki a foltok, így selejt lesz valamennyi.

A dermatix krém iszonyatosan drága, ez a nyúlfarknyi mennyiség 6e Ft, ami pár napra elég. Jelentősebb javulást nem tapasztaltam vele a többi krémhez képest, így nem is vettem többet, mert nem éreztem, hogy megéri az árát tekintve. Többet ért a sokszoros mennyiségű és mégis fele árú többi krém. Kifejezetten ajánlom a dermazin és curiosa krémeket horzsolásokra, kisebb sebekre. Én ezentúl ezeket fogom venni, mert itt bebizonyosodott számomra, hogy rendkívül hatékonyak (legalábbis nekem azok voltak).

Összességében sokkal nehezebb volt ez a 6 hét, mint eleinte gondoltam. Nem fájt egyáltalán, de megterhelő volt ez a lassú és nehezített gyógyulás. Mikor lesz már vége gondolataim sokszor támadtak. Ami nagyon nehéz, hogy a vezetés nem ment. Annyira rossz helyen volt nyílt seb, hogy a kormány tekerése fájdalmat okozott és féltem is további szétnyílástól. Egyetlen egyszer mentem el a postára, életem leghosszabb 2 km-re volt és a "rosszullétem" miatt tőlem nem megszokott módon ki is keltem magamból. Sokáig várattak egy olyan oknál fogva, hogy nem voltak képzettek a kollégák az általam intézendő feladatra (egy nyomtatványt vittem, aminek országos leadóhelye a posta) és a megoldásra várva szobroztam. Mindjárt jön az a kolléga, aki segít címszóval 15 perce ültem ott, amikor annyira eldurrantam a kényelmetlenség miatt (átütött már a genny a ruhámon is), hogy kértem a postavezető megjelenését, mert úgy éreztem, nem bírok tovább ott várni arra, hogy valaki tudja már, hogyan kell átvenni egy ilyen nyomtatványt. Na ott azt hiszem, nem lettem volna a vezető helyében, mert tényleg kikértem magamnak, hogy 4 kollégája ül pultban és senki nem tudja, hogyan kell ezt csinálni és ha jó vezetőnek tartja magát, akkor gondoskodik a kollégák naprakész tudásáról. Ott kicsit korábbi vezetői énem lépett fel, ügyfél fejjel gondolkodtam vezetői szemmel. A kellemetlen érzet pedig ezt erősítette bennem. Lelkileg megviselt a kiszolgáltatottságom, hogy komfortérzeten kívüli állapotba sodródtam és nem láttam kiutat. Érdekes az élet. A másik oldalon ülve, mikor én vagyok az ügyfél, sokkal érzékenyebben érint minden. Rossz érzés volt betegen ott ülni. De ez is tanított új dolgokra. Saját magammal szemben több türelmet tanúsítok már egy ideje. Amikor fel tudjuk mérni, hogy nem mindig minden rajtunk múlik, akkor egy idő után el tudunk engedni maximalista gondolatokat. Kissé masszívabb lett a lelkem, de valamilyen értelemben mégis érzékenyebb a világra és a világban betöltött helyemre. Más értékek számítanak. Pénzügyi világban lettem felnőtt és az anyagi javak között tengődtem. Ma már másként látom az életet. Hatalommal a kezünkben nem élünk teljes életet, mert örökké fontosabb annak megőrzése, mint a valódi küldetések meglelése. Sosem került volna sor erre a műtétre, ha nem szállok ki egykori forgószékemből. Ma pedig feszesebb karokkal, valódi életcélokkal élem a vágyaim útját. Begyógyultak a sebeim, de nem csak a testemen. Láthatatlan hegeim a lelkemben is változnak.