Testrekonstrukciós műtét - 4. rész. - MŰTÉT UTÁN, OTTHONI LÁBADOZÁS

2018.08.23


Otthon. Édes otthon. A legmélyebb értelmezésében is édes és biztonságos hely, ahol komfortzónán belül, feszengés nélkül, kényelmes, saját ágyban pihenve, kutymákokkal tud az ember regenerálódni. AZ OTTHON, CSUPA NAGYBETŰVEL. Itt kezdődik a valódi saját küldetés ebben az egész műtétesdiben, mert ahogy kilépünk a kórház falai közül, átvitt értelemben magunkra vagyunk utalva és egyedül kell megbirkózni a felmerülő nehézségekkel. Kezdjük mindjárt ott, hogy az előre - a világ háta mögül - beszerzett kompressziós ruha otthon tökéletesen rám jött vásárlás utáni próbán. Tudtam, hogy nem tökéletes, mert a boltban - kérésem ellenére - nem azt a méretet szerezték be, amit az orvos ajánlott, de nem volt más választásom, ez volt és kész. Ebben a témában rendkívül nehéz az ember dolga. Ha rá google-zunk, alig találni ilyen ruhákat forgalmazó boltokat. Miután már otthon éreztem, hogy rám jön, de iiiiiiijjjjj érzéssel, kétségbeesetten kerestem a neten nagyobb méretet, mert a boltban továbbra sem tudtak nekem adni nagyobbat. Mai napig nem értem miért, mert ahonnan végül neten sikerült rendelni, ugyanaz a márka, maga a gyártó és meglepetésemre az online rendeléskor megadott cím és a bolt címe egyezik. Rejtély. Most vagy teher volt beszerezni azt a fránya nagyobb méretet vagy tényleg nem volt raktáron és külföldről kellett szerezni. Megrendeléskor visszaigazoláskor azt kaptam, hogy bő 1,5 hét múlva érkezik a cucc. Gondoltam, addig belepréselnek ebbe, jó lesz ez. A haza engedésem reggelén két nővér próbálta rám erőszakolni, ami sikerült is, na de érzetre semmihez sem hasonlítható gyötrelem fogott el. Se normálisan mozogni nem tudtam, se nem tudtam derékszögnél lejjebb engedni egyik karomat se. Mint egy robot, kb. úgy néztem ki. Hiába lett kisebb a karom, ödémás, vizes, dagi, varratoktól duzzadt teljes karom nem kívánta azt a ruhát. Szóltunk a Doktor Úrnak, aki nemes egyszerűséggel sebész ollóval pár helyen bevágta, legyen már kicsit szellősebb az a ruha. Mondjuk azt, hogy jobb lett. Haza értünk. Én csak éreztem, hogy ez így nem lesz jó, így pár órával később felhívtam az orvost, hogy mi van akkor, ha én ezt nem tudom elviselni. Mivel tisztában volt vele, hogy esetemben nem azt jelenti ez, hogy szorít valami a kelleténél jobban és hisztizek, hanem tényleg egy mérettel kisebb kompressziós kar ruhában próbálok létezni, értette a gondom. Azt mondta, vegyem le, ha elszorítom a vérkeringést, ártunk, mintsem a célt szolgálná. Keressek valami fitnesz ruhát, ami légáteresztő, csak fogja a karomat. Így lett egy F&F-es fitnesz felsőből, anyukám által levágott boleró, ami tökéletesen illett az én kis bekötözött karomra. Isteni jó érzés volt, hogy kipipáltuk ezt a problémát. Az elsőt. A ruha azért kell, mert tulajdonképpen ez tartja össze a kart ilyen varrott állapotban, illetve a folyamatos nyomás segíti a vérkeringés áramlását és a gyógyulást. Addig jó volt, míg meg nem jön az új darab.


Már a kórházban tudatosult bennem, hogy két oldali felkarműtéttel nem tudom elvégezni a dolgomat a mosdóban rendeltetés szerűen, így meg kellett tanulnom kádban tisztálkodni. Ez egy felnőtt, önálló embernek nagyon idegen és fárasztó. Mivel nagyon sokat kell inni a trombózis elkerülése és a hidratálás miatt is, ezért nagyjából 45-50 percenként pisilnem kell. Az ember lánya tehernek éli meg, hogy óránként a kádba száll be kéz nélkül, majd a kádból száll ki kéz nélkül és a törülköző is csak dísznek van kábé, mert sehová sem ér oda. Száradás 5 perc, bugyiról szó sem lehet, mert levenni és felvenni is tortúra. Marad a kényelmes nyári ruha, ami takar és ápol, de zuhanyzáskor könnyedén felhúzható.

Az első napokban állandó fáradtsággal és alhatnékkal küzdöttem, ezért nagyon sok időt töltöttem ágyban. Itt jön a következő nehézség. Fel kell polcolni a karokat, jobbról és balról is. Le kell feküdni az ágyra, de ehhez kezet nem használhatunk, mert kímélni kell. Ha épp nem jól sikerült a pozíció, a kar gyenge ahhoz, hogy a fejünk mögötti párnát igazgassuk. Fel kell állni, hasból, majd megigazítani a párná(ka)t és újra vissza pozicionálni magunkat a két polcolós párna közé. Egyik éjjel ezt a műveletet nagyjából 10-szer ismételtem meg, mert a bal karom egyszerűen sehogy sem volt kényelmes. Feszített, húzódott és újra meg újra fel kellett magam erőszakolni az ágyról. Ott komolyan felhergeltem magam és egy ponton rám tört valami pánik, hogy tök egyedül vagyok és nem tudom ezt megoldani. Le kellett higgadnom, kimentem hát sétálni pár kört az udvarra. Miután kifújtam a gőzt, sikeresen le tudtam feküdni kényelmes állapotba. Ez napról napra jobban ment. Ha rákényszerül az ember, akkor hihetetlen kreatív tud lenni és kitapasztalja, hogyan tudja könnyebben megoldani az ilyen kényelmetlen szituációkat. Ez a túlélési ösztön, vélhetően. Azóta se megy varázslatra, de már bátrabban tudok helyezkedni az ágyon és ismerem a párnák tökéletes szögét. :D

A kezek ezekben az első napokban megszűnnek létezni. Kímélni kell, frissen varrott, nem érheti baj őket, tehát tényleg teljesen ki vannak vonva a forgalomból. Így egyedül háztartást vezetni, főzni, stb. nem lehet. Segítség nélkül kivitelezhetetlen az egész, hiszen boltba se tud menni az ember, vezetni sem tud. Csak komoly, állandó, napi többszöri segítő társ mellett lehet ezt elkezdeni. Lehet ez szülő, nagyszülő, testvér, házastárs, élettárs, barát. Kell valaki, aki naponta 3-5-ször ránéz az emberre. Például a kompressziós ruhát egyedül nem lehet felvenni, se le. Tehát vannak bizonyos feladatok, amihez egyedül képtelenség neki látni. A szüleim nagyjából 2 km-re laknak, így nálunk nem volt kérdés, hogy felváltva látogatnak. Amikor 200km-re laktak 3 éve és a mandula és nyelvcsap műtétem volt, akkor apukám felköltözött hozzám egy hétre. Most könnyebb dolgunk volt. Mivel még nincs férjem, én csak a családra tudok számítani. Testvérem dolgozik, egyértelmű volt, hogy a szüleim segítségét kérjem. De kérnem sem kellett. Nyaralásukat is lemondták, amikor kiderült a műtét dátuma. Létezni sem tudnának anélkül, hogy ne tudnák, mi van velem. Apukám vitt be a kórházba, ő hozott haza és első nap ő volt velem. Bevásárolt nekem jó pár napra, segített öltözködni, ágyat igazgatni és jóformán mindenben, amire épp rászorultam. Így lett az ő feladatuk az is, hogy orvosi utasításra és megfelelő felszerelés mellett kössük át a sebet, miután óvatosan megmostuk. Hát erre sem lettem volna képes egyedül. Egyik karom ugyanis át sem ér a másikhoz a varratok és a seb miatt. Levenni a ruhámat egyedül nem tudtam. Nagyon féltünk attól, nehogy felsértsük a sebet, azért a kötés levétele kb fél órán át tartott a jobb kezemen, s a tapasztalat miatt a bal karom már csak kb. 20 percig tartott. :D Persze, hogy féltünk. Nagyon erős sebészeti kötés volt rajtam, úgy rá volt ragadva a bőrömre, hogy sikítoztam leszedéskor. Na meg persze nem tudtuk, hol van alatta a vágás, ezért is voltunk óvatosak. Ketten szedték le rólam. Amikor kibontották, láttam az arcukat. Én azt mondtam, amikor az orvos leszedte a kötésemet kiengedés napján, hogy nem gáz ez. Persze tegyük hozzá, én felülről láttam alig, míg ők felemelt karomat premierben nézhették meg először. Így láttam szemükben a torkuk dobogását is szinte, hiszen a T alakú vágás nem is volt annyira "nem gáz", mint ahogy én azt elsőre hittem. Készítettek fotót. Ott láttam először, hogy hónaljban keresztben végig, onnan majdnem könyékig fel vagyok vágva és ez nem egy szolid kis karcolás.

Jó, lehet, hogy ez tényleg gázabb, mint gondoltam...

Anyukámnak potyogtak a könnyei. Ne sírj kérésemre csak annyit suttogott, hogy "annyira sajnállak...". Apukám törölgette a vágást, próbálta óvatosan tisztítani, majd lefeküdtem az ágyra és T alakban feltették az új kötéseket. A másik karomnál ugyanígy végig csináltunk mindent. Tökéletes ápolói munkát végeztek. Mindez kb. 2 órán át tartott. Legközelebb már rutinosan, 1 óra alatt végeztünk. :D A Doktor úr bezzeg 5 másodperc alatt letépte rólam a kötést. :D

Nincs mit szépíteni a seben. A 3 napos seb a kép galériában a nyugalom megzavarására alkalmas kép. :( Mély, hosszú, vastag varrat T alakban. A karom tiszta véraláfutás, dagi, duzzadt, nem szép látvány. Persze kedden műtöttek és pénteken láttuk először otthon a sebet, egy 2-3 napos műtött vágás nem is lehet szép látvány. Ma már egy héttel később járunk. Megtörtént az első kontroll és lekerült a kötés is. Sokkal szebb, látványosan gyógyul. Persze korántsem változott annyit, hogy ne lehessen azt mondani rá, ez még mindig nem gáz. De, gáz. Fájdalmam a 2. naptól kezdve nem volt. Azóta sem. Kényelmetlen és húzódó, feszítő érzés van, ez a varratok miatt történik. Most, hogy már kötés nem kell, krémezhetem, előtte fürödhetek is. Ezt már egyedül is tudom csinálni. Hurrá! Egyre több minden megy már önállóan. Már el tudtam mosogatni magam után, fel tudtam söpörni a morzsákat, ki tudtam mosni a törülközőket és pisilésnél már tudok a mosdóban is tisztálkodni. Juhééé. Az élet apró örömei. Kötés nélkül kicsit kellemetlenebb a seb. Sokkal óvatosabban kell mindent csinálni, mert védő kötés nélkül minden mozdulat fájdalmas lehet. Így a következő 1,5 hétben tényleg felpolcolva pihenek. A sebet kisebb időkre, főleg fürdés és krémezés után szabadon hagyom, de amikor lefekszem vagy bármit csinálok, rajta van a ruha, tehát el van takarva. Rendkívül kényelmetlen. A varrat egyre inkább zavar. Ahogy gyógyul, egyre jobban feszül. Érzetre egyre kevésbé érzékeny, de egyre inkább feszítő. Nagyon érzéketlen a heg körüli terület. Azt érzem, hogy hozzá érek a karomhoz, de zsibbadás szerű tapintásra. Ez gyakori ilyen műtéteknél és akár évekig is eltarthat. Nem tudom mikor lesz ebből szép heg, nagyon sok idő még. A végleges kar kialakulása 3-6-12 hónap is lehet, általában kb. fél év. Alakra még mindig dagi, duzzadt, de formára a lógó bőr teljesen eltűnt, feszes az egész karom. És tulajdonképpen én csak erre vágytam. Mindig is dundibb volt a karom, egészen az extrém hízásig nem is zavart. A lógás viszont az utóbbi fél évben már nagyon megterhelő volt öltözködésben, szégyenérzet miatt és bőrproblémákat, kényelmetlen érzetet is kölcsönzött. Most ez teljesen megszűnt, nincs lógós denevér szárnyam, helyette feszes kis husi karom lett. Egyszerűen imádom. Az én husi, feszes karom. :) Minden nehéz pillanat ellenére megérte az egész. Tulajdonképpen 1 hét, 10 nap az, ami műtéttel együtt megterhelő, így kb. 10 nap után már sokkal könnyebb minden. Egyre kevesebb segítséggel is elvagyok. Boltba nem tudok menni, vezetni még nem tudok, itthon vagyok nonstop. Ez a bő, varratszedéssel egybekötött 3-4 hét tényleg arról szól, hogy pihentetni kell a karokat, kímélni magunkat és utána lehet élvezni az egyre szépülő látványt. A pihentetés a gyógyulást is segíti, így tényleg komolyan veszem, hogy a nap nagy részében pihenek.

A kar mérete, formája és duzzanata nagyon sokat fog még változni, jelenleg még duzzadt, zúzódott,  véraláfutásos és nagyon friss. Végleges eredményekről csak hónapokkal később tudok beszámolni.


A hazaérkezés estéjétől kötelező egy 10 napos injekciós kúra. Ettől eléggé megijedtem, mert soha nem kellett még ilyet csinálnom. Először azt gondoltam, hogy majd ezt is a szüleim adják be, de ez mindenkit bestresszel és rájöttem, hogy ha magamnak csinálom, könnyebb. Így esténként alkoholos fertőtlenítővel bekenem a köldök alatti hasam részét, minden este másik oldalon és derékszögben beszúrom a tűt. Majd beengedem a folyadékot. A tű nem fájdalmas második estétől. Az első este még bénáztam. Az kellemetlen, mikor megy bele a folyadék, és általában utána egy negyedórán át érzékeny a terület, de hamar elmúlik. Ez is inkább mentálisan nehéz. A tű az kb 2 cm, nem egy vészes szuri, de nem is vágyom rá. Már csak 3 db van.

Azt mondom, megérte a műtét és ugyanígy állok elébe a többinek is 2019-ben. DE! Ha tehetném, ezt az életemből kihagynám. Késő bánat, most már ezek nélkül normális testem nem lehet. Ezt én rontottam el, nekem kell vállalni az ezzel járó kellemetlen és ijesztő műtéteket. Végig kell járnom ezt a hosszú utat, hogy eltüntethessem tévedéseim nyomait.


Bárki, aki hasonló beavatkozásra adja a fejét, számítson rá, hogy:

  • kibírható, de lesznek kemény pillanatok,
  • szervezni kell mellé komoly segítséget, mert egyedül az első 7-10 nap lehetetlenség,
  • a seb nem fájdalmas második naptól, de rendkívül kényelmetlen és a kötés lekerülése után ez egyre romlik, ahogy gyógyul, úgy feszül a varratok miatt,
  • otthon kell trombózis elkerülése miatt 10 napos injekció kúrát végezni és sokkal könnyebb magunknak beadni, mint rábízni másra,
  • a nehézségek közben fellépő önvád és bűntudat a korábbi zabálások miatt felerősödik és aki nehezebben éli meg ezeket, az esetlegesen szakmai segítséget is kérjen hozzá,
  • kellenek barátok, akiknek be lehet számolni az egészről, akik biztatni tudnak, akik vissza tudnak jelezni, mert sokkal könnyebb elviselni ezt szeretetteljes, baráti és családi környezetben.

Az egész procedúra nagyon megterhelő volt számomra, és csak és kizárólag azért vállaltam, mert szeretnék normális, fiatalos testben élni. 34 éves vagyok, előttem áll az anyaság és a jövő. Elég időt pazaroltam el a tévedésemre, így a maximumot szeretném kihozni magamból a boldog létre áhítozva. Az tuti, hogy 34 év alatt az utóbbi 1,5 évben töltöttem el a legtöbb időt saját magammal és a következő 1 év is erről fog szólni. Felépülésem utáni 1 évemre komoly akciótervet dolgoztam ki. Nem tétlenkedek. Tudatosan megterveztem mindent és ennek az 1 évnek a menetrendjét blogomon keresztül veletek is meg fogom osztani. Ennek lesz része a további 2 plasztikai műtét is, a has és a cici helyre állítása. A kar kemény, mert testünk meghatározó, mindennapos eszközei és kivonásuk a mindennapokból további nehézségeket szül. Bizonyára mind a has, mind a cici tartogat még fájdalmakat és kellemetlen érzéseket, de ez az első tapasztalat sokban segíti a félelmek leküzdését. Azért osztottam meg a műtétem körülményeinek bemutatását, mert bízom benne, hogy segítségül szolgálhattam hozzám hasonló nőknek ehhez a döntéshez. Ha bárki megkérdezi, hogy megérte-e és újra végig csinálnám-e, mindig az lesz a válaszom, hogy BÁRMIKOR.

Ezúton is köszönöm minden barátomnak, aki támogatott a döntésben, hogy biztatásuk révén ebbe bele mertem vágni. Külön hálás vagyok Anyukámnak és Apukámnak, akik úgy óvtak és ápolnak ma is, mintha még mindig kisgyermek lennék. Az Ő támogatásuk, odaadásuk és féltő óvásuk nélkül ez a műtét nem jöhetett volna létre. Mindenkinek ilyen szülői/családi támogatást kívánok.

Köszönöm az összes forradalmárnak is, aki bármilyen formában jelezte segítő támogatását vagy csak gondolt rám a műtét alatt. Sokat segít a felépülésben.

Manapság egyre nagyobb teret hódít az egészséges életmód megteremtése, mégis annyira keveseknek sikerül tartósan beépítenie az életvitelébe. Több oldalról vizsgálva is egyértelmű, hogy folyamatos ellenszélben harcolunk. Mindenki számára fontos az egészsége, mégis gyakran csak akkor válik elsődlegessé, amikor már baj van.

Minden ember, aki valaha is fogyókúra bűvkörben élt, fel tud sorolni számos olyan tényezőt vagy szokást, amiben biztos, hogy változtatni szeretne. Nagyon sokszor tisztában vagyunk a komplex hibákkal, tudjuk, miben lehetnénk eltökéltebbek, kitartóbbak, erősebbek. Minél több a sikertelen próbálkozás, annál többször cseng elménkben a lista a...

Az életmódváltásunk legnagyobb csapdája és örökös buktatója az, hogy folyton keressük a FINOM ÍZEKET. Valahol ez rendjén is lenne, de legtöbbször olyan tévútra kerülünk emiatt, amiről visszafordulni nagyon nehéz.

Az életmódprogramod során alkotott szabályok vezérelni tudnak a kitartásodban és az irány megtartásában. Ezeket érdemes naponta áttekinteni, hogy buzdítsanak és vezessenek.