Testrekonstrukciós műtét - 6. rész. - Túl a nehezén, de még jön egy fejezet

Eltelt egy hónap a műtétem óta. Szinte el sem hiszem, hogy ennyire telik az idő. Nekem ez az 1 hónap jóval hosszabbnak tűnt mentálisan, mint életem bármely 1 hónapja. Már szinte nem is emlékszem a műtőben töltött pillanatokra, rendkívül távolinak tűnik az egész. Nem is tudom felidézni hirtelen, hogy mikor öltött ki a fejemből az operáció gondolata, csak azt tudom, hogy rettenetesen akartam. Azt hiszem, soha életemben nem akartam még ennyire valamit, mint ezt a felkarplasztikát. Alaposan utána olvastam, mégis tele voltam kérdésekkel és a legfontosabb az, hogy annyiféle véleményt láttam hasonló beavatkozáson túl esettek tollából, hogy legalább annyira tartottam tőle, mint amekkora eredményt vártam az egésztől.

Természetes, hogy amiről nincs személyes tapasztalatunk, arról kellő információval sem rendelkezünk, maximum feltételezzük a véleményünk helyességét. Ennél fogva én úgy álltam a kérdés elé, hogy akármilyen nehéz is lesz, én ezt nagyon akarom és kész.

Persze azóta átértékeltem a bármit és bármikor kibírom ígéreteket, mert sokkal megterhelőbb volt ez, mint ahogy én azt valóban elhittem. A mandulaműtétemből indultam ki. Sokáig fájdogált, de simán kibírható volt. Ez másfajta fizikai érzetet produkált. A fájdalom már a második naptól szinte tényleg elviselhető volt, majd meg is szűnt, ez sokkal inkább volt kellemetlen, kényelmetlen, kiszolgáltatottságot eredményező.

Arról már írtam, hogy a családi támogatásom 100%-os volt a tekintetben, hogy segítségnyújtásuk megkérdőjelezhetetlen tényként tudatosult bennem az első perctől kezdve. Mintha egy kiskorú gyermek lettem volna, úgy ápoltak és vigyáztak rám. Létezni nem tudtam az első 2 hétben komoly segítség nélkül, mert bár tényleg nincs fájdalom, de a kötések, varratok miatt a kéz szinte derékszögben ágaskodik ki a vállunk alatt és mint egy robot, úgy tudunk közlekedni. Felkelni és lefeküdni csak óvatosan lehet, mert a kéz használhatatlan. Gyenge is és óvatosan is kell bánni vele, mert a varratokra úgy kell vigyázni, mint a hímes tojásra. Aludni csak háton lehet, felpolcolt kezekkel és még próba szintjén sem sikerül oldalra fordulni, annyira húzódik, csíp, mar, mindenféle hasonló, kényelmetlen érzés társul még e mellé. Öltözködni művészet, wc-re járni pedig egy hadviselés. A karokat mosni lehet, kell is, de annyira érzékenyek és zsibbadáshoz hasonlítható érzetet adnak, hogy egyszerűen félszegen érünk hozzá a sebhez.

Erre jön pluszban egy zsebgyógyulási zavar esetenként, ezt én sajnos megnyertem, így megnézhettem naponta kétszer is milyen a bőr alatti szövet és annyi kötést, gézlapot használtam el kezelésükre, hogy kétnaponta tele pakoltam a szemetes zsákot velük.

Valódi terhet az utolsó 2 hét jelentett, mert az első 2 hétben normálisan gyógyult, elfogadtam a normális folyamatot, ám a 3 helyen szétnyílt varrat megélése és annak ápolása, fizikai terhe jobban lesokkolt, mint maga a műtét.

Túl vagyok a nehezén. Számomra megdöbbentő a testem reakciója a vágásokra. Egyszerűen szavakkal leírhatatlan csoda zajlik a sejtregenerálódás alatt, ahogy egy 200 forintos nagyságú szétnyílt karseb kezd összezárni, a kocsonyás bőr alatti szövet szarusodik és egyszer csak majd védőrétegként összeforr. 4 hét alatt felvágtak, összevarrtak, szétnyílt és hegesedik. Hihetetlen. Ez is ráébresztett arra, mennyire szeretném én ezt szakmai szemmel látni, tanulni. Funkcionális anatómia órán az egyetemen (múlt héten) áhítattal figyeltem a bőrszövet felépítésének magyarázatait, hiszen személyes érintettként pontosan látom, valóban mi történik és hogyan épül egymásra az összes réteg. Döbbenetes, hogy azokon a részeken, ahol "új" bőrréteg nő, soha többé nem növekszik szőrszál és a pigment állománya is eltérő.

A végeredmény még soká lesz látható. A megnyúlt bőr persze már nincs, annak búcsút mondhattam, de a kar formája még idő. Ezt viszont még meg kell segíteni egy korrekciós műtéttel. Így november végén visszatérek a kórházba. Ez nem azért kell, mert az orvos nem jól csinálta volna a dolgát - abszolút elégedett vagyok és a szakmai/emberi segítségébe fülig beleestem és örök sebészemmé fogadtam -, itt egyszerűen csak korrigálja a seb körül kialakult problémákat és kettő bemetszést végez csak a karon (hónalj tökéletes), hogy egyenletes, halvány csík maradjon a jelenleg kissé megharcolt heg helyett.

A jobb kar egyes részei szerintem teljesen rendben vannak, ott nem is nagyon volt problémám. A bal pedig ahhoz képest, amilyen volt, egyszerűen már csodálatos. Egyértelműen látható milyen volt a legelején és milyen most. Ezért mondom azt, hogy az emberi szervezet egy biológiai csoda.

Sok olyan levelet kaptam, amiben a legnépszerűbb kérdések, hogy elégedett vagyok-e és hogy újra csinálnám-e. A válaszom egyértelmű: soha nem fogom megbánni, hogy belevágtam. Minden nehézség ellenére bármikor újra így döntenék. Ahhoz képest, amilyen lógó és megnyúlt bőrrel éltem egy ideig, ezek a hegek semmilyen esztétikai szégyent nem okoznak nekem. Ha pedig a korrekció is meglesz, tényleg valóban sikertörténetnek tekinthetem a műtétemet és izgatottan várom a többit 2019-ben.

Posztsorozat a felkar plaszikáról:

Testrekonstrukciós műtét - 1. rész - A döntés

Testrekonstrukciós műtét - 2. rész - Műtéti előkészületek

Testrekonstrukciós műtét - 3. rész - A műtét

Testrekonstrukciós műtét - 4. rész - A műtét utáni otthoni felépülés

Testrekonstrukciós műtét - 5. rész - Ne várj a fogyással!

Testrekonstrukciós műtét - 6. rész - Túl a nehezén, sebgyógyulási zavarral

Testrekonstrukciós műtét - 7. rész - Korrekciós műtét - hamarosan...