Testsúlycsökkentő műtétek | én is utána olvastam anno...




Elkeseredett pillanataimban én is elgondolkodtam azon, vajon képes leszek-e úgy rendbe hozni az életem, hogy ahhoz nem veszek igénybe műtéti beavatkozást.




Mint oly sokan, én is rendszeresen néztem a My 600 lb-life c. amerikai reality műsort, itthoni nevén Élet 250 kiló felett sugározza a TLC. Dr. Now-t sokan ismerik a valóság show-ból, az extrém elhízással összefüggő műtéti eljárások megoldásaira specializálódott. Többször jártam a weboldalán, tudjátok, minden, ami a tengerentúlon történik, engem sokkal jobban érdekel, mint az itthoni szakirodalom vagy orvosi kör.  Ezt nem úgy értem, hogy itt nem lennének kiváló orvosok - sőt -, de kifejezetten nyitott vagyok egy olyan világ nézeteire, ahol a túlsúly és a fitnesz mozgalom ennyire szélsőséges tábort alkot. Hiszen Amerika híres arról, hogy rengeteg az elhízott ember, ugyanakkor meg arról is, hogy onnan indult minden, Arnoldtól. Ezért legalább annyira érintett a kontinens az elhízásban, mint annak kezelésében vagy épp megelőzésében. Persze ez állam függő is. Kaliforniában például jóval kisebb az elhízási ráta, mert a Hollywood közeli fényhez és csillogáshoz hozzá tartozik a pompás külső. Míg az ország számos más államában meg egyenesen hódít az extrém kövérség. Érdekességképpen rákerestem külföldi szakirodalomban erre és meg is találtam az 50 állam kimutatását egy obezitásról szóló 2019-es cikk mellékleteként itt. Az első tízet és a legkevésbé kövér tízet kiollóztam az államok közül.

Nem csodálkozom, hogy Dr. Nowzaradan napi 60-80 beteget fogad, hiszen Texas államban (Houston) 30-34% az elhízott emberek aránya. Dr. Now weboldalán összeszedte, hogy szerinte milyen tényezők felelősek az elhízás kialakulásáért (itt bővebben is olvashatsz erről saját oldalán eredeti nyelven): életkor, nem genetika, környezeti tényezők, fizikai aktivitás (mozgás), pszichológiai tényezők (ide sorolja a túlevést is), betegségek, gyógyszeres kezelések, függőségek (pld. gyógyszer, drog, stb.).

Tulajdonképpen Ő maga is rengetegszer kimondta a tv műsoraiban is, hogy alapvetően egy ember azért hízik, mert sokat eszik. Lényegében az elhízást megszüntető (fogyást elősegítő) műtéti eljárásokra specializálódott az 1970-ben végzett, iráni orvos. Rendszeresen tart szemináriumokat a műtéti eljárásokról és az elhízásról. Ha egy ilyenre elmehetnék, az lenne a fogyásom csúcsa. :) Houston kicsit messze van, de ki tudja...

Amikor én magam kutakodtam a fogyás tekintetében minden témakörről, szóba került nálam a műtéti eljárások alapos ismerete is. Itt is inkább külföldi oldalakon kezdtem nézelődni és szintén Dr. Now-val készült interjúkat, cikkeket lapozgattam. Az egyik ilyen vele készült interjú elolvasása után döntöttem el, hogy ÉN NEM MŰTÉTTEL FOGOK LEFOGYNI. Ennek oka Dr. Now egy érdekes és elgondolkodtató mondata volt a vele készült interjúban:

Az emberek leginkább azért keresnek fel, hogy egyszerű megoldást találjanak az elhízásukra, épp ezért gyakori, hogy nem azt hallják tőlem, amire számítanak. Azt hiszik ugyanis, hogy a műtét megoldást jelent mindenre...


Dr. Now pont arról híres, hogy mielőtt bárkit megműtene, előbb elkötelezettségről kell bizonyságot adnia a betegnek. Ennek az az oka, hogy meg kell értenie mindenkinek, hogy életmódváltás nélkül a műtét sem fog változást eredményezni. Az ilyen jellegű műtétek során a betegek anyagcseréje megváltozik, amely kb. 5 év elteltével visszatér az eredeti szintre, ezért ha valaki valódi életvitel változtatás nélkül vág bele, minden bizonnyal visszahízásra számíthat.

Itt fogant meg bennem a felismerés... ha minden műtéti eljárás magával vonja a komoly életmódváltással összefüggő döntést, akkor miért tegyem ki magam egy komoly beavatkozásnak, ami után sokkal nehezebb lesz az étkezés, mint azelőtt bármikor.

Ha megtanulom a helyes szabályokat, új szokásokat vezetek be és sportolni kezdek, nem zabálok, fogyni fogok. Meg tudom csinálni. Miért kéne altatásban végzett műtétre mennem, ha csak annyi a dolgom, hogy abba hagyom a féktelen zabálást és a rossz életmódbeli szokásokat....

Aztán persze rögtön jöttek az ellentétes gondolatok, miszerint pont azzal van problémám, hogy az evést nem tudom abba hagyni, ezért ha egy műtét ezen segít, nem fogok tudni annyit enni, akkor mégis csak ez lehetne a megoldás erre? Sokaknál lehet ugyanez dilemma, mint anno nálam is volt.

Melyek azok a beavatkozások, amelyeket ma elvégeznek Magyarországon (lehet, hogy mást is, de ezeket találtam népszerű eljárásnak):


Sleeve gastrectomia

A műtét altatásban történik. A műtét a hasüreg metszéssel történő megnyitásával (laparotómia), vagy több apró, hasfalkímélő metszésen keresztül, úgynevezett minimálisan invasiv módon (laparoszkópia) történhet. Miután a laparotómia a testméretekből adódóan nagymértékben növeli a műtétet követő szövődmények kialakulásának lehetőségét, a beavatkozásokat kizárólag minimálisan invasiv módon (laparoszkópia) tervezik. A laparoszkópia lényege, hogy a köldök felett ejtett pár centiméteres metszésen keresztül egy speciális tű segítségével a hasüreget széndioxiddal feltöltik majd az így képzett térbe ugyanezen nyíláson keresztül egy kamerát vezetnek a hasüregbe. A hasüreg áttekintése után a hasűri szervekhez szabottan, általában 5 másik apró bőrmetszésen keresztül sebészi eszközöket (fogó, olló, vérzéscsillapító eszközök, varrógépek...) vezetnek a hasüregbe. Magát a műtétet egy monitoron keresztül figyelik. A sleeve-gastrectomia lényege, hogy a gyomorból varrógépek segítségével egy csövet (csőgyomrot) hoznak létre. A cső átmérője kb 2cm, űrtartalma 150-180ml. A levágott gyomorrészt eltávolítják. A műtét egyik kritikus pontja a varrógépekkel készített varratvonal. Ennek épsége alapfeltétele a gyógyulásnak. A műtét napján enni nem szabad. A következő nap reggelén kórházunk Radiológiai Osztályán szájon keresztül megivott kontrasztanyaggal (Gastrographin) ellenőrzik a varratvonal épségét, majd ennek igazolása után kezdhet el vizet inni a beteg. Panaszmentesség esetén a műtétet követő 2. napon lehet haza menni.. A sleeve gastrectomia egy úgynevezett volumen-csökkentő túlsúlysebészeti műtét. Célja, hogy a gyomor űrtartalmának csökkentése révén kevesebb táplálékot tudjunk magunkhoz venni.

Bypass gastrectomia

A gyomor bypass műtét lényege, hogy a gyomorból varrógépek segítségével egy fémklippekkel lezárt kis gyomrot (pouch) készítenek, melynek térfogata 15-20ml, átmérője kb 2cm. Ezt a képzett kis gyomrot összevarrják a vékonybéllel, úgy, hogy az emésztés számára fontos kb 1-1,5m vékonybélszakaszt kiiktatják a táplálék útjából, majd a gyomorhoz felvezetett vékonybelet összevarrják a máj, hasnyálmirigy felől érkező vékonybéllel (Roux-en-Y bypass). A műtét legkritikusabb pontja a gyomor és a vékonybél illetve a vékonybelek között készített összeköttetés. Ezek épsége alapfeltétele a gyógyulásnak. A műtét napján nem lehet enni. A műtét utáni első napon kontrasztanyagos nyelésröntgennel ismét ellenőrzik az anasztomózisok épségét, majd bővítik a szájon keresztüli folyadékfogyasztást. Következő naptól indul a folyékony-pépes étrend, majd a műtét után 2 nappal a beteg otthonába távozhat.
A gyomor bypass műtét egy úgynevezett emésztést lerontó beavatkozás. Célja, hogy az emésztésben fontos vékonybélszakasz kiiktatása révén kevesebb tápanyagot tudjunk hasznosítani.


Ezeket végig olvasva és átértékelve, minden tiszteletem azoké, akik ezt végig csinálták és így élik az életüket. Magam részéről senkit nem ítélek el, aki azt gondolta, önerőből nem fog tudni lefogyni. Nagyon nem értek egyet azokkal a hozzászólásokkal, amelyek egy-egy ilyen történethez érkeznek azzal a felkiáltással: "így könnyű lefogyni...". Már csak azért sem, hiszen ahogyan Dr. Now is említi a cikkben, a műtét nem megoldás arra, ha valaki nem fektet elég energiát az egész életmódjának megváltoztatásában. Sokan, leendő műtöttek is úgy vélik, hogy ez egy varázslat lesz, mindent megold és majd emiatt fognak lefogyni. Mindkét előbb felsorolt műtét meg is magyarázza az elméletem. Az egyik volumencsökkentő, a másik emésztést lerontó beavatkozás, de nem ad sem akaraterőt, sem önfegyelmet, sem kitartást, sem iránymutatást a gondolkodás megváltoztatásához. Ha nem lenne komoly segítség, akkor nem lenne lényege, ám nem helyettesíti azt, hogy lényegében mindent meg kell változtatni az eddigiekhez képest. Tehát rohadtul nincs igaza annak, aki azt mondja: így könnyű, mert annak sem könnyű, aki műtéttel fogy.

Én magam rettentően megrémültem a gondolattól, hogy van 3 választásom és felelősségteljesen kell döntést hoznom:

  1. Nem csinálok semmit, maradok kövér.
  2. Lefogyok önerőből, teljes életmódváltással és megküzdök saját magam az ételfüggőséggel, de könyörületes módon ehetek azt, amit csak szeretnék - saját szabályaim alapján.
  3. Lefogyok műtéttel, de nem tudok majd többet enni 1,5-2 dl folyadéknál többet az elején, majd később sem fogok tudni normálisan olyan módon enni, ahogyan szeretnék - vagy ha itt is zabálok majd, visszatágulhat a gyomrom, aminek meg megint csak nem lenne értelme.

Azt gondolom, a műtét mellett azok döntenek, akik már semmilyen megoldást nem találnak a fogyásra, mert ezer fogyókúrán túl és hormonális betegségek összetett gondjaival küzdve már az életük a tét. Legalábbis merem remélni, hogy nem kergeti magát senki hiú ábrándokba azzal kapcsolatban, hogy a műtét megold mindent. Ettől óv Dr. Now is.

Engem megrémisztett, nem tagadom, hogy le kellene mondanom jó időre a normális étkezésről és ki kellene magam tenni egy olyan beavatkozásnak, amire azért lenne szükségem, mert képtelen vagyok megfelelő önuralmat gyakorolni és annyira belehajszoltam magam a zabálásba, az extrém kövérségbe, hogy saját hibámból adódóan már nem tudok ebből menekülni. Senki nem születik ugyanis extrém túlsúlyosnak.

Bárki, aki meghízott 100+ kilóra, azért hízott el (ahogyan én magam is), mert túl sokat, teljesen indokolatlanul, stresszből, érzelmi evésből, nemtörődömségből, merő önsajnálatból, önzésből, meggondolatlanul, komoly és visszafordíthatatlan következményeket okozva evett.

Ez a felismerés legalább annyira volt megrázó, mint amennyire igaz is. Ezért hamar letettem arról, hogy ne én keressem meg magamban egyedül, testsúlycsökkentő műtét nélkül a kulcsot, az akaratot, az önfegyelmet, az önkontrollt... mert képtelenség, hogy nem vagyok képes parancsolni a számnak (gyomromnak) és mindenféle hazug, ámítással teli hivatkozással élve csak eszem. Mert enni akarok. Minden elhízott ember azért eszik, mert enni akar. Dönthetne úgy is, hogy nem eszik, de az evés pillanatában félre tesz minden józan ésszel összefüggő érvet és elvakítja a nem létező éhség, amit csupán akaratgyenge önsajnálata idéz elő.

Én magam úgy voltam vele, hogy ha képes voltam 150 kiló fölé hízni, akkor meg kell keresnem magamban azt a megoldási utat is, amivel ezt visszafelé is meg tudom csinálni. Sokan hivatkoznak arra, hogy sajnos nem sikerült semmilyen módszerrel lefogyniuk és már egyszerűen muszáj volt a műtét. Erre is azt tudom mondani orvosképzésben tanulva, hogy ezt is minden duci ember saját magával tette, sajnos. Amikor a szervezet már annyira nem tolerálja a sorozatos zabálás és koplalás (fogyókúra) zakatoló ismétlését és kifáradnak a hormontermelő mirigyek, akkor sajnálatos módon valóban fellázad önmaga ellen és ezekben az esetekben elhiszem, nincs már más esély, mint komoly orvosi beavatkozások. De az idáig vezető úton minden duci ember saját döntései miatt megy végig. Nem lett volna muszáj 150 kiló felé híznom. Nem lett volna muszáj annyit zabálnom.

Okolhatok én bárkit és bármit azért, mert extrém túlsúlyom miatt 12 évig szenvedtem, majd azóta is, 3 éve már a kövérségi-rehabomon vagyok. Nem hazudok. Pokolian nehéz volt ez a 3 év. Bármennyire is izgalmas, bármennyi újat tanultam magamról és életcélt is találtam hozzá, bevallom, ha elég okos lettem volna anno, akkor ettől megkímélhettem volna magam. De a következmények evés közben sosem érdekeltek. Nem jó érzés, hogy családi ünnepeken, céges konferenciákon, bulikban, baráti összejöveteleken folyton kívülálló vagyok, mert én fogyózom... a kövérség és a fogyókúra velem már kéz a kézben jár 20 éve. Aki ismer, az tudja, hogy mindig is gondom volt az egészséges testképpel és ezért egyedül én vagyok a hibás. Persze, mondhatjuk, egy nő egész életében küzd a súlyával... de azért lehetett volna ez az én életemben másképp.

Bármennyit tanultam, bárhova jutottam a kövérségem által, be kell vallanom szívem legmélyén, hogy ha visszacsinálhatnám, akkor feladnék mindent, amit ma birtoklok, csak hogy újra élhessem azt a 12 évet kiteljesedve, amit elvesztegettem kövéren. Ha a sors akarta volna, úgyis eljutottam volna erre a pályára így vagy úgy.

Persze, sokan mondják nekem: Dia, neked ezt át kellett élned, hogy az lehess, aki ma vagy. Én azt gondolom, hogy nem lett volna muszáj. Én döntöttem úgy, hogy kövér akarok lenni, mert mindennél többet jelentett az, hogy ehessek.

Ezt minden elhízott ember saját magával teszi, saját magát sorolja háttérbe, saját boldogságát száműzi az ételért cserébe. Szembenézni azzal, hogy mennyire képesek vagyunk tönkre tenni a testünket, borzasztó. Hamarosan következik a 2. plasztikai műtétem. És nem vagyok boldog. A végeredmény biztos jó lesz, de ez is egy olyan állomás, amire magam kényszerítettem saját magamat. Nem lett volna muszáj úgy elhízni, hogy foglalkoznom kelljen gondolatban a testsúlycsökkentő műtétekkel és kés alá kelljen feküdnöm a fogyás utáni testrekonstrukciós műtétekre. De így alakult. Nem bánkódom, csak haragszom. Ez a harag jogos. Mert dönthettem volna másképp is.