Tinédszerkori duciság - a színfalak mögött

Bár tini lány oldalról tudok nyilatkozni, sok esetben ráhúzható az általam írt több élmény fiúkra is. Nem vagyok pszichológus és a témában coachként tudok szakmaiságot belebújtatni a posztba, de nem erről az oldalról szeretném megközelíteni a témát. Senkit nem oktatok ki, nem vonok felelősségre más szülőket, nem ítélkezem. Bemutatom az én szemszögemből saját tinédzserkori súlyproblémáimat. A négy fal között, a szobámból, a falon lógó poszterek között. Ahogyan én megéltem és amilyen kihatással ez felnőtt életemre lett.

Valódi súlygondjaim 21 éves korom után kezdődtek, de enyhébb formában gyakorlatilag óvodás korom óta jelen volt az életemben. Szinte mindig. És ezt akkoriban gyerek fejjel, gyerek lélekkel éltem meg. Ma pedig felnőttként tudok visszatekinteni rá és rengeteg ponton okolom a társadalmat és más embereket is azért, mert ez nekem egy 33 évig tartó kálvária lett. Természetesen enni én ettem, a döntéseket én hoztam meg, felnőttként pedig pláne én nem vittem kontrollt az evés mögé, tehát nem húzom ki a felelősséget magam alól. Sőt, számtalan esetben leírtam már, hogy saját kövérségem legnagyobb okozója én magam vagyok és a szándékosan elrejtett érzelmek. Hamarabb is kérhettem volna segítséget, de utólag már könnyű okosnak lenni. Viszont a társadalom, saját tudatlanságom és a környezet is okozója annak, hogy én fejest ugrottam a kövérlétbe.

Kezdjük az elején. Mindig is duci voltam. Nem hájas, nem kövér gyerek, hanem dundi és lány társaihoz képest elhízott. Azt már nem tudom felidézni, hogy 7-14 éves korom között milyen testsúllyal rendelkeztem, de akkor az ember még nem is igazán kap ilyen jellegű ingereket vagy legalább is jóval többet kap a középiskolai években. 14 évesen a lányok és a fiúk elindulnak egy olyan személyiségfejlődésen, ami rendkívül kusza. Rengeteg típusú gyerek kerül egy közegbe (pld. iskolai osztályban, szakkörökön vagy sportágakban). Mindenki hoz valamilyen mintát otthonról és kivédhetetlen, hogy vannak a visszahúzódóbb kislányok és kisfiúk, míg mások harsányak, néhol gonoszak, s vannak az igazán szívtelenek, a nagymenők. Ezek között halvány az átmenet, és a klikkesedés ezt még inkább színezi. Az iskolai tanulmányi eredmény pont annyira lehet kirekesztettség (pld. egy eminensnek csúfolt diáklány esetén), mint amennyire az elhízás. Ha valaki duci, akkor az 14 éves kor felett aktívan szennyezi a közösségi életet. Hiszen itt ismerkedünk meg először igazán a nők és férfiak vagy akár közös neműek közötti kémiai vonzódással, haversággal, szimpátiával. Elkezdünk egymásnak tetszeni, kalandozunk és szép lassan belecsöppenünk az éles 16-18 éves kor közötti időszakba, amikor már intenzíven jelen van a szexuális kíváncsiság, a hétvégi bulik, a menő srácok vagy épp a legszebb/legcsinosabb lányok. Szünetben kiállsz az iskola udvarára és minden kirajzolódik. Az összeszokott társaságok, a vadító szőke bomba csajok, a focista srácok, a vagányabbak és persze a szürkébb egyéniségek. Hogy hová tartozol, az ösztöneid döntik el és az, ahogyan viselkedsz. De az is eldönti, hogyan nézel ki. Mert a vékony és szép lányok körül ott forognak a fiúk és a többi lány, míg a kevésbé csinos vagy épp dundi lányok sokszor nem annyira népszerűek.

Ha már saját blog, nézzünk engem. Skorpió vagyok. Harsány, nagyszájú, magabiztos, cserfes diáklány voltam, örökké szerelmes, örökké kalandokat kereső. Nem volt gondom a beilleszkedéssel, mindig is voltak barátnőim, akik cserélődtek vagy kikoptak, helyükre újak vagy épp a régiek kerültek. De mindig én voltam a duci. Közben aktívan írtam a regényeimet, a verseimet, diákújságíróként is dolgoztam és színi stúdióba is jártam egy darabig. 8 évig zongoráztam, énekeltem. A szerepléssel sosem volt gondom. Ezért mindig is jól el tudtam rejteni érzéseket és csak azoknak elmondani, akiknek feltétlen tudniuk kellett, mit érzek. Szerintem sokan nem szerettek a középiskolai osztályomban, mert igazán harsány voltam és ez nem mindenkinek volt szimpatikus, de mégis szerettem az osztályomat. Ők például ritkán éreztették velem azt, hogy dagi vagyok. Ez persze függ attól is, milyen a közeg. Közgazdasági szakközépiskolába jártam, jó tanulók között. Nem az volt a menő, hogy ki a rosszabb tanuló vagy ki lóg többet. Valahogy mindenkinél voltak hullámvölgyek (nálam is, jó sok), de azért viszonylag jó családi háttérből érkező, normális neveltetést kapott osztály voltunk. Én talán pont azért voltam harsányabb, mert igyekeztem elnyomni kövérségemet. Kövérség. Mi a kövérség? Legtöbb súlyom 82kg volt 16-17 éves koromban, tehát nem jelentős volt az elhízásom, de azért az a 25kg nem is kevés, ami rajtam volt. Szóval az osztályom nem bántott. Más osztály annál inkább. Voltak a focisták, a C-sek, akik géppuskalábúnak csúfoltak a hátam mögött, mert mindig is erős vádlim volt. Nem is ismertek, maximum névről. De szerettek kinevetni, ha épp arra jártam szünetben, ahol ők bandáztak. Ezt szerintem nem éltem meg tragikusan, de nyilván nem is esett jól. Többször volt próbálkozásom a fogyással és 12. osztályban ezt meg is valósítottam egy időre. Egy kicsit tévútra tévedtem a tanulás tekintetében és a szüleim visszarántottak a szigor világába, szobafogság, érettségire való felkészülés vette kezdetét. Én pedig ebből is romantikus sztorit gyártottam a fejemben. Mivel nagyon nagy a képzelőerőm, említettem, hogy tini koromban 4 regényt és több száz verset írtam, ezért ezt a szobafogságot is úgy képzeltem el, mint egy lányregényt. Én vagyok a hősnő és kihasználom a bezártságot arra, hogy mikor legközelebb társaságba megyek, már vékonyan lássanak. 82kg-ról indultam, 64kg-ra fogytam. A szalagavatón igazán csinos voltam, az érettségire kinyíltam, mint egy kis pillangó. Imádtam. Lapos volt a hasam, sehol egy stria, még szép formás volt a cicim. Nagyon szerettem magam. Feszes volt a testem és tényleg nagyon dögösnek éreztem magam. Mondanom sem kell, jött is vele a fiúk szeme és rögtön egy nagy szerelem (Janó).

De azért ez nem annyira happy end, mert amit eddig írtam le, az talán nem is tragédia vagy nem fájdalmas. Ezért picit mélyedjünk bele abba, hogy hogyan tud elhízni egy tini lány. Ma már tudom, akkor még nem tudtam, súlyos étkezési zavarral küzdöttem. Falánk, zugevő voltam végig. Akkor ettem, titokban, mikor nem láttak a szüleim, dugdostam az ételt, titokban vettem a kólát, a süteményt, mindent. Sokszor mentem el egyedül, vettem csokikat és betoltam őket a ligetben, egyedül egy padon. Ha elmentek otthonról a szüleim, rögtön szaladtam enni. Örökös vita volt a súlyom. Bár mint mondtam, 82kg volt a maximum súlyom akkor, de mégis örökké bántottak, hogy kövér vagyok. Hányszor hallottam azt, hogy ha eléred a mázsát, akkor ez meg az lesz. Persze én mindig legyintettem, hogy azért ne essenek már túlzásba. Hogy lennék én 100kg??? Normálisak ezek? Én csak szeretek enni. Visszagondolva, a 4 szelet nagy fehér kenyér, megpakolva mindennel, a zsemléből gyártott 3-4 hamburger otthon, a közértben vett több db csoki, a cukrászdában vásárolt 3-4 szelet süti lazán lecsúszott és minden bizonyítékot elrejtettem alaposan. Mindig, örökké, megállíthatatlan vita volt a testsúlyom. Egy időben kivittek futni, sportolni erőszakkal esténként. Aztán valahogy alább csapott. Sok minden homályos már, de azt tudom, hogy mindig leszidtak, mert sok étel van a tányéromon. Mindig kiabáltak velem, hogy kövér vagyok. Pedig akkor még nem is sejtették, hogy boldogok lettek volna, ha csak annyi maradok. Mert ugye ma már tudjuk, majd duplájára híztam 33 éves koromra. Az, hogy erőszakkal járattak futtatni, hogy leszidtak egy zsemléért, hogy mindig bántottak, borzalmasan mély sebet hagyott bennem. Mindig azt éreztem, hogy szégyelltek.

Egyébként soha nem akartak bántani szándékosan, csak féltettek és az egészségemet akarták óvni. De ez bennem nem így csapódott le.

Alapvetően a helyes táplálkozás sok szülőben az, hogy "ne egyél és mozogjál többet". De valós tudás mögötte nincs. Ők sincsenek tisztában sok esetben a szénhidrátok, fehérjék, zsírok szerepével és nem jó módszereket alkalmaznak a gyereknél, ahogy maguknál sem. Meg tudott őrjíteni Anyám az örökös léböjtkúráival meg a kefir-korpovit kekszes nyúlkajáival. Ha otthon voltak, azt ettem, amit ők gondolnak helyesnek. Persze én meg tudtam volna enni a dupláját.

Egy gyerek azt csinálja, amit mondanak neki, ha ott a szülő. Azt eszi, amit kap, ha le kell fogynia. A gyerek pedig örökké éhes emiatt és ha bemegy az iskolába, akkor az iskola büfében úgyis azt fog venni, amit akar és ez alól a szülő nem tudja megóvni. A gyerek éhes, otthon mindig bántják a súlya miatt. Egyenes következmény, hogy az evésbe menekül. Ugyanis ha nincs mellette az, aki bántja az evés miatt, akkor amikor nincs mellette az illető, azt érzi, MOST EHETEK, NEM LÁTNAK, NINCS KONTROLL. Ezért eszik, mintha az életéért enne. Mert otthon úgysem lehet. Otthon csak titokban lehet. Otthon csak lopva lehet. Otthon csak dugdosva lehet a wc-ben. Mert jót akarnak, hogy csinos, szép, egészséges gyerek legyél.

Szerintem az én korosztályom már sokkal nagyobb tudással rendelkezik. Az egészségtudatosság, az egészséges életmód sokkal nagyobb teret kap és egyre több szülő tud információt szerezni, ha akar. Sokan persze nem akarnak vagy meggyőződésből mondják el a "tutit", ami közel sem azonos a helyes módszerekkel. Persze ebben hibás az élelmiszeripar, a táplálékkiegészítő piac. Ameddig azt hangoztatják, hogy kell a fogyáshoz táplálékkiegészítő csomag, addig az ANYA sem fog másképp fogyni, csak magát sanyargatva, koplalva, bogyókat szedve, örökös jojo-ban. Nagyon kicsi az a réteg, ahol a tudatosság tudással is párosul. Nem hibáztatom Anyámat. 20 évvel ezelőtt még nem volt ennyi lehetőség, nem volt ennyire elterjedt az egészség védelme. Tudást a heti/havi magazinok adtak. 18 évesen albumom volt, amibe ragasztgattam a shape újság sikersztorijait, a fogyókúrás módszereket, sztár diétákat. Ezekkel tele volt nagymamám konyhapultja is: meglepetés meg mindenféle újság ékeskedett tele fogyókúrás "okosságokkal", amelyek egyenként hozzájárultak a zavarhoz a fejemben. Mert láttam én is, hogy mindenki fogyni akar, mindenki karcsú. Volt otthon egy vastag diétáskönyv c. könyvünk, ezer éves, 80-as évekből. Na ez volt otthon a tudás. Meg az újságok sztárok által fogyasztott menüi, a napi 500kcal, a napi 1000kcal, a narancsdiéta, a tojásdiéta, a krumpli diéta, a gyümölcs nap, a káposztaleves nap, és megannyi okosság, amit ott őriztem az albumomban és sorra próbálgattam őket. És igen, volt, hogy 500 kalóriát ettem. Volt, hogy egész nap 1 liter gyümölcslét ittam, mert léböjtölök. Minden tinilány átesik ezen, nem is lenne ez gond. De ha ez sebekkel is párosul, mert bántják és nem értik meg, hogy éhes, akkor ez megoldatlan probléma lesz a felnőtt korra.

Óriási szerepe van ebben a nevelőknek, tanároknak is. Kettő egymástól ellentétes példám van, ami felnőtt fejjel ordít bennem, s visszamennék az időben szívesen, hogy elmondhassam, mennyire rossz pedagógusok is vannak, akik erősítik az emberben azt, hogy értéktelen vagy épp kihasználják azt, amilyen. Persze ez a ritkább. Szerencsére. Vagyis remélem.

Mivel duci lány voltam, utáltam a testnevelés órákat. A zsámoly ugrást, a kötél mászást, a bukfencet meg a "kúpertesztet". Ezért gyakorta játszottam azt, hogy "otthon hagytam a tesi cuccomat". Egyik esetben az öltözőben ültem egy beteg iskolai társammal, mikor a helyettesítő tanárunk, nevezzük K. néninek, berontott oda. Kérdezte, hogy miért ülök. Elmondtam, hogy otthon hagytam a testnevelés felszerelésem és ma nem tudok tesizni. A válasza pökhendi és lenéző, kiabáló hangon az volt: "Te olyan kövér vagy fiam, hogy mindjárt szétfolysz... stb". Innen üzenem "Kati néninek", hogy lány vagyok, nem voltam kövér és egyébként nem volt joga bármi ehhez hasonlót mondani nekem pedagógusként, mert ki ő, hogy megítélje egy 16 éves lányról, hogy kövér-e vagy miért kövér. Ezek az élmények erősítik egy gyerekben, hogy gyenge, hogy nem ér semmit, hogy kövér. Még akkor is, ha nem kövér, BMI indexe alapján nem kórosan elhízott.

És az ellentétes véglet, amikor 18 évesen szépen lefogytam, egy másik testnevelés tanárunk, nevezzük K. bának, nagyra értékelte a fogyásomat, elismerte akaratomat és előszeretettel nézte meg saját kezével, hogy elég feszes-e már a fenekem - a szertárban. Tudtam, hogy ami történik rendkívül ijesztő és mosolyogtam, viccelődtünk rajta, de egyébként nőiségem és vékonyságom létjogosultságának szükségességét kérdőjelezte meg bennem. Tuti, hogy jó, ha vékony vagyok és fogdos egy tanár? Tuti, hogy én ezt akarom kapni a férfiaktól?

Akkoriban ezeket a dolgokat fel sem fogtam. Belül emésztettek és sok kérdőjelet hagytak bennem, de rám kivetített hatásaikat csak felnőtt fejjel tudom összerakni, akár egy puzzle táblát.

Vajon mennyire van kihatással sok gyerekkori emlékünk felnőttkori étkezési szokásainkra, önmagunk nőiségére? Rögzülnek ezek mélyen és robbannak, ha már önálló felnőtt életünk van? Ha kiszabadulsz a fogyókúrás aranykalitkából felnőtt életedben, akkor a szabadság ízét ételben akarod magadénak tudni? Hogy nincs már feletted kontroll? Hanem szabad akaratodból csinálsz valamit valakivel, az kihat arra, hogy nő akarsz-e lenni, csinos akarsz-e lenni, tetszeni akarsz-e másoknak?

Mi emberek mondunk ezt-azt embertársainknak, próbálunk nevelni, terelni, tanácsot adni... de kellő tudásunk van ahhoz, amiről egyébként véleményt formálunk?

Hogyan lehet egy gyereket abba az irányba terelni, hogy ha duci, lehessen egészségtudatosabb?

Elengedhetetlen a szülő tanulása a témában!

• Mi a szénhidrát, mi a fehérje, mi a zsír, hogyan és mire hatnak, hogyan emésztünk?!
• Mitől hízik valaki, mitől nem, mi az energia egyenlet (mennyit kell enni, mennyit égetünk el a nap folyamán, a végén van-e kalória puffer vagy épp keveset eszik a gyerek)?
• Mennyi a szükséges kalóriamennyiség, ami a testnek kell? Mi a szükséges tápanyag eloszlás? Mikor alultáplált egy gyerek, amitől folyton éhes?
• Miért éhes a gyerek? Van-e valamilyen egészségügyi oka (pld. inzulinrezisztens, pajzsmirigy elváltozás, hormonális felborulás van)?
• Milyen lelki folyamatokon megy keresztül? Bántja-e valaki, fél-e valamitől? Tudja-e, hogy mindent elmondhat az anyukájának/apukájának? Érzelmek miatt éhes-e, kompenzál-e valamit vagy tényleg éhes?
  
• Érti-e, hogy az egészség mit jelent, hogyan érheti el, miért jobb, ha kisebb a pocakja, ha többet bicajozik vagy szaladgál a társaival?
• Érti-e, hogy a koplalás vagy a titokban evés miért nem jó? Miért legyen őszinte? Miről akar tudni? Meséljük el neki, mit kell tudnia.

Én határozottan tudom, hogy ma már minden eszköz megvan a szülők kezében, akiknek tinédzser lányuk/fiuk van, hogy rá tudják vezetni az otthoni szokásokkal és mintákkal arra gyermeküket:

• mi az egészséges táplálkozás,
• miért fontos,
• miért jó a mozgás,
• mit kell érezzen az étellel kapcsolatosan,
• mit kell elfogadjon másoktól (küllem, molesztálás, bántalmazás, kövérezés), mikor kell szóljon, ha úgy érzi, nem ért valamit (miért fogdos a tanár fogyás utáni dicsérettel...)