E könyv írásakor már tudom, hogy a kövérség búcsút vett tőlem. Nem csak elértem az áhított testsúlyomat, de egy olyan életet is felépítettem, amelyben felelősséggel tartozom hozzám hasonló emberek döntéseiért is. Öt éve blogot írok a történetemről. Úgy kellett ezt a könyvet megírnom és az olvasó úgy olvashatja el a fejezeteket, hogy az a tény már befolyásolja az írottak értelmezését: sikerült lefogynom. Ezért a sorok legalább annyira elmesélt élmények öt év vonatkozásában, mint amennyire a jelenre vonatkozó felfedezések, felismerések is. Sőt, valójában a ma megtapasztalásaira lehet igazán értelmezni a változásomat. A könyv egyszerre a múltam, a jelenem és a remélt jövőm is.

A ducikóma fogalmát még kövéren mondtam ki először. Ez volt az a fejemben zakatoló csillapíthatatlan éhség, ami akkor is létezett, ha már tele ettem magamat. Valójában nem az ételre voltam éhes, hanem az étel okozta űrt betöltő, mámorító hatású lebegésre, ami az imádott ízek által kerül aktiválásra.

A belső, néma hangomat, amely folyton evésre ösztönöz, meg akartam változtatni. Az egész lelki folyamatokat szerettem volna száműzni magam körül, s ezzel együtt a negatív beidegződéseket nem csak eltüntetni, hanem pozitív irányba állítani.Ehhez önbizalmamat kerestem, hiszen magamba vetett hitem ellensége a belső kritikusom volt. Mindannyiunkban ott él ez a terrorista kritikus. Az elme és lélek ikerhatása, aki azért lázad, hogy vegyük már észre a magunk által létrehozott pusztítás eredményét. Én kijelenthetem, hogy korábban egész nap csak ettem. Olyan károkat okoztam, amelyeket helyre hozni igen megterhelő és hosszú folyamat volt.

A kövérségem kiemelendő mintapélda volt arra, milyen az, amikor a testünkben kialakul a rendszerhiba. Az, hogy nem voltam tökéletes egészségi és lelki állapotban, kikényszerítette bennem azt, hogy figyeljek saját magamra. A lelki egyensúly kialakítása, az önértékelés fejlesztése, a belső hangok egységben tartása, az élethelyzetek rendezése nélkülözhetetlen eleme volt a küldetésemnek.Nem számoltam azzal, hogy önmagamat megszeretni egy életen át tartó feladat lesz, annak magaslataival és mélységeivel együtt. Ha megkérdezem magamtól, hogy elégedett vagyok-e ma az életemmel, a múltbéli döntéseimmel, a jelenlegi élethelyzetemmel, akkor grimaszolva tudnék válaszolni. Mert van, amiben nagyon jól tudtam érvényesülni, de ez a fránya testsúlykérdés egy durva vakfoltom volt - kár lenne abban a hiú ábrándban élni, hogy ez nem is marad így életem végéig.Előítéletekkel és az azokból fakadó sztereotípiák által nőttem bele az öngyűlöletembe. Hogy egészen pontos legyek, nekem sosem magammal volt igazán bajom, csak a testem zavart. A mai világban másnak lenni nem előny. Ha valaki más, például kövér, egy olyan csoport tagja, amelyben automatikusan hozzákapcsolnak mások jelzőket: lusta, büdös, beteg, boldogtalan, gyenge, szánalmas. És ezt személyesen meg is tapasztaltam.

Előendelhető: https://www.duciforradalom.hu/tulszeretni/