Új élet - új test

2018.09.09

Féltve őrzött álmunk mindig visz tovább,

Megtart, mint egy háló, ringat, hogy ha fáj.

Néha majd az úton zsákutcába érsz,

De közben annyi újat átélsz és remélsz.

Egy új kanyar, esélyt takar.

Menj, küzdj az álmodért, minden vágyadért, mi benned él,

Győztes lesz a harc, ha nincs több hátraarc,

Végül majd Tiéd, miért szívből küzdenél.

Bár jönnek még csaták, mégis menj tovább és álmodj még...

Szólnak e sorok a Hooligans zenekar tollából és Ördög Csipa torkából. Egyetlen zenekar van, ők, akik végig kísérték életem fontos eseményeit. A főiskolán, egy élő koncertjükön láttam őket először zenélni és annyira magával ragadott a show, a hangulat, hogy "beleszerettem" az együttesbe. Akkor még vékonyabb voltam, még vidéken éltem. Imádtam őket. Amikor felköltöztem Budapestre, egy állásinterjú után ültem nyitott ablak mellett, és arra kértem az eget, hogy adjon egy jelet, valóban itt a helyem, ez az én utam. Ekkor megszólalt a Játszom című daluk a szomszéd lakóház egy ablakából. Leírhatatlan, bizsergető érzés volt. Akkor és ott tudtam, hogy ez volt a kért áldás a nagy lépésemhez, nekem bizony a nagyváros a jövőm. A súlyproblémáim itt kezdődtek igazán, de akkor még nem sejtettem. A költözés életem legjobb és egyben legtragikusabb lépése is volt, hiszen egy kontroll vesztett, önálló életbe kezdtem, ami magában hordozta azt is, hogy senki és semmi nem tudott a leejtőn megállítani, hiszen egyedüli, felnőtt létbe csöppentem, távol a régi otthonomtól. Bekerültem a banki életbe és párhuzamosan nőtt az általam végzett munkák felelőssége, az ezekkel járó státusz és egzisztencia a súlyommal. Egyre sikeresebb és egyre kövérebb lettem. Ez magyarázható azzal is, hogy a belső egyensúlytalanságot, a megoldatlan lelki problémákat és elfojtott fájdalmakat azzal lepleztem, amiben végre bizonyítottan az egyik legjobb lehettem. A munkában megtaláltam a siker ízét, a küzdelmeim pedig folyamatos visszaigazolást adtak arról, hogy a keményen küzdeni akarás meghozza a gyümölcsét. Minden energiámat a munkára és karrierre összpontosítottam, ezért a bennem lévő küzdelem és siker éhsége sosem tudott fókuszálni a súlygyarapodás leküzdésére. Egyrészt étkezési zavarral és ételfüggőséggel az ember nem tudja, hogy bajban van, másrészt nem is volt kellő akarat bennem nagyon hosszú éveken át. Tudtam, hogy rossz az irány, hiszen kaptam ez irányú visszajelzéseket - elsősorban a családból - de lázadtam ellenük és nem akartam tudomást venni a probléma fokozatáról. Mindig azt gondoltam, ez nem nagy horderejű gond és túlzásba viszik a súlygondjaim említését, ezért homokba dugott fejjel sokszor még többet ettem, hogy elnyomjam a "bántásokat".

Ma már tudom, hogy jó helyen vagyok és jó döntés volt a nagyvárosi élet, de a vakvágányon töltött idők miatt keletkező károkat javítani hosszadalmas, kitartást igénylő feladat. Én türelmes vagyok, mert a legfontosabbnak azt tekintem, hogy VÉGEZZEM a dolgom e tekintetben és nem számít sem idő, sem tér, csak a majdani végeredmény. E téren egészen jól állok. Bár voltak nálam is megingások, az első félév sok sikertelen és felesleges kísérletezés miatt szinte kárba is veszett (vegánság, visszaesés, újra magamra találás...), azóta viszont egyenletes és lassú tempóban megingathatatlan a bennem lévő küzdelem és munkálkodás. Mindent alaposan tervezetten és megfontoltan csinálok lassan 2 éve. Ez idő alatt bejutottam az álom egyetemre és olyan terveket kezdtem el megvalósítani, amelyek megkoronázzák majd egyszer 30 év felett megálmodott céljaimat. Régebben annyira türelmetlen voltam ezt szemlélve, de ma már olyan higgadtan és nyugodtan várom a végét, mintha holnap érkezne el. Van időm. Rájöttem, hogy amikor elég figyelmet szentelünk a saját életünk megreformálására és minőségi szintre emelésére, akkor az idő minden perce értünk dolgozik.

Testközelből tudom és ismerem a kövérség minden formáját, annak lelki, fizikai terheit. Tudom milyen folyton az evésen agyalni, belekezdeni a fogyókúrákba, majd pár órával később az éhség miatt feladni. Ismerem az összes kifogást, önámító hazug ígéretet, hiszen egykor egy hazugságspirálban éltem az életem magammal. Akartam, de nem tettem igazán semmit. Ha nekifogtam, hamar vége lett, mert mindig győzött az önsajnálat és az önző semmittevés. Örökösen fájdalmas pont volt a fogyókúra, a súlyprobléma kérdésköre, ezernyi cikket, sikersztorit elolvastam és dédelgettem a karcsú álmaimat. Hazudtam éveken át a legfontosabb embernek, akinek tartoztam volna valódi törekvésekkel: MAGAMNAK. Ha a kövérségről kérdezel, a belső küzdelmekről, a nehézségekről, egy regény méretű mesélni való bennem. El is mesélem rendre, és valahol nyitott fülekre találok, valahol még nem érkezett el az idő. Ahogy én egykor, úgy sokan mások keresik a kapaszkodót, de nem könnyű elérni és markolni erősen. Nekem 2 évembe került, hogy kitapasztalhassam a tökéletes megoldást lelkileg és táplálkozást tekintve. Előttem bizonyosan megnyíltak olyan kapuk, amelyeken soha nem sétáltam volna be, ha nem hozom meg anno a döntést: VÉGET VETEK A HAZUG, EVÉSSEL TELI ÉLETNEK ÉS ADOK MAGAMNAK REMÉNYT A BOLDOG JÖVŐHÖZ.

Életem legjobb, legbátrabb és legfontosabb lépése volt tavaly rálépni a fogyás és az ezzel összefüggő tanulás útjára. Ha ez nincs, én egy boldogtalan és kesergő ember lennék, aki nem találna kiutat ebből a sehová sem tartó életből. Nem számít sem karrier, sem pénz, mert az egészséges boldogság nélkül mindez pont semmit sem ér.

Új életet TANULTAM. Igen, megtanultam élni.

Van még feladatom, van még mit fogynom, de az az út, amit bejártam, megmentette az életemet és száműzte mellőlem a valódi kövérséget. Ha ma megkérdezel, hogy kövérnek érzem-e magam, egyértelműen azt mondom: MA MÁR NEM! Extrém kövér lány voltam, de a súlyom nagy részét leadtam és ami hátra van, az már számomra gyerekjáték lesz. Azért lesz könnyű, mert bebizonyítottam saját magamnak, hogy ezt meg tudom csinálni és képes leszek legyőzni a legnagyobb mumust: A ZABÁLÁST, A KÖVÉR-LÉTET. Befejeztem az örökös koplalást-zabálását, egyensúlyt és könnyű étkezési rendszert építettem az életembe. Ma már az étel egyre inkább csak üzemanyag, míg korábban mindent jelentett. A MINDENT.

Boldog nő vagyok, sokkal kiegyensúlyozottabb és élettel telibb, mint azelőtt valaha. Újra van levegőm, tér körülöttem, ismét helyem van a saját elképzelt jövőmben. Végig csináltam egy felkarplasztikát, s minden fájdalmával, szenvedésével együtt alig várom, hogy a hasam köténye is lekerüljön 2019-ben. Nagyon nagy út van mögöttem, nagyon nagy árat fizettem a korábbi tévedéseimért, de megtaláltam a helyes ösvényt és soha többé nem térek le róla. Kívánom mindenkinek, hogy tanuljon az én történetemből és ne kövesse el azokat a hibákat, amiket egykor én. Ne várjatok egyetlen percet sem. Megéri küzdeni és megéri minden pillanat, amit magatokra szenteltek. Az élet vár a kövérségen túl.