Újra írni akarok és ez boldoggá tesz!

Tele vagyok most töltettel. Olyan igazival, amikor azt érzed, hogy a világot meg akarod váltani. Örülök, hogy ma újra magamról írtam a klaviatúrán és nem csak "szakmai" témában, hanem tényleg magamról.

Azt írtam nem rég egy bejegyzésben, magányos vagyok és amikor ezt kimondtam, hirtelen rám zúdult, hogy én tényleg háttérbe szorultam. Teltek a napok, reggel felkeltem, egyetemre mentem, csináltam a munkám, a programokat, a könyveimet és közben mindig este lett.... aztán megint reggel. Volt persze közte magánéletem, de 2 éve másról sem szól az életem, mint az önmegvalósításról. Az új esélyről, amit én magam találtam ki, tulajdonképp indok nélkül.

Elhatároztam, hogy többet írok, mert annak idején ez egy naplónak indult, aztán lett bele valami teljesen más: egy új élet.

Ha felteszem azt a kérdést magamban, hogy ki is vagyok én, akkor tömören nehezen tudnám megfogalmazni. Egyébként is részletesen szeretek megfogalmazni dolgokat. De ha arról kell beszélnem, hogy mennyi mindent álmodtam meg magamnak, akkor sosem érne véget a beszámolóm.

Az történt velem, ami vélhetően rengeteg emberrel is megesik rajtam kívül, hogy számomra egy élet kevés lenne mindahhoz, amit valaha is el akartam érni.

Kezdjük mindjárt a tinédzser évekkel. 14 évesen kezdtem verseket írni. Kb. 400 verset írtam és most eszméltem fel arra, hogy nagyjából 2 éve egyetlen egyet sem írtam. Ennek is megvan az oka. Kijózanodtam a letargikus, narcisztikus partneremmel történő manipulatív, lila ködös szerelemből, amely majd 10 évig volt az életem része, s 2 éve nem vagyok már hősszerelmes. Meg közben azért kicsit fel is nőttem, de ez már más kérdés. Szóval rengeteg verset írtam, szerelmeseket. A versírás mellett 4 regényt is szőttem. Szerintem egész jókat - akkor, de ma visszaolvasva, mindet át kellene írnom felnőttkori nyelvezetemre, mert azért néha bugyuta a megfogalmazásom itt-ott. Az írás miatt 17 évesen felvételiztem a helyi újsághoz és diákújságíróként dolgoztam. 2 hetente jelentek meg cikkeim a helyi napi lapban. Sajnos már nincsenek meg a cikkek újság formában és az akkori írásaim flopi lemezen vannak. :) Igen, az én időmben még az volt az adathordozó. Nyertem versíró versenyt is. De mindezek mellett a Békéscsabai Színi stúdióba is jelentkeztem, ahová először nem vettek fel, majd másodszorra igen. De már későn. Jött az érettségi időszaka és teljesen elkanyarodtam az egész művészi világtól.

Ha visszaemlékszem, miért hagytam fel ezekkel karriercél szintjén, nehezen tudok erre válaszolni. Talán az, hogy vidéken éltem és nem akartam akkor még elköltözni otthonról, s ez rákényszerített arra, hogy a helyi főiskolán tanuljak tovább. Illetve valamelyest logikus is volt, mert a közgazdasági szakközépiskolába jártam. Ebből is érettségiztem, nem volt hát egyenesebb út, mint a gazdálkodási szak.

21 évesen, a diplomámat már úgy vettem át, hogy előtte hónapokig jártam fel Budapestre állásinterjúkra a reggeli 4:30-as vonattal és felvettek egy bankba. Az még nem a végállomás volt. Call centerben dolgoztam. Utáltam. Az első perctől kezdve és nem is voltam benne jó, illetve ebből adódóan nem is volt jó a teljesítményem. Felmondtam. Néhány hónapon belül már egy másik banknál találtam magam és onnantól indult az én nagy banki karrierem.  Sikeres voltam, elértem azt, amit el lehetett egy fiókhálózatban, kereskedelmi banknál. Azért írtam azt, hogy indokom nem volt a pályamódosításra, mert önszántamból döntöttem úgy, hogy másra is vágyom. Sokan bolondnak néztek, nem támogattak és én magam sem tudtam akkor még, hogy mennyire más vizekre fogok evezni. Egy karrierváltó nő mindig hangos morajlást von maga után, persze több volt a károgó, mint a támogató. Az, hogy rácáfoltam a negatív jóslatokra, utólag már nem elégtétel számomra. Mára ugyanis megértettem és meg is tanultam a coaching során, hogy az akkori ellentábor csupán nem tudott azonosulni a "bátor" döntésemmel, amire ők is vágytak, de nem merték meglépni. Kilépni a mókuskerékből és az álmaid után menni nagy kérdőjeleket villogtat és kicsit felelőtlenségre is vallhat... vagy épp egy életem, egy halálom módon vakmerőségre. Aki mer, az nyer alapon döntöttem. Milyen az ember? Ha irigy vagy saját gyengeségét szeretné ellensúlyozni, nincs más fegyvere, mint mást elbizonytalanítani, aki erősebb nála. Ellenszélben és bizonytalanságban mégis nyugalomra leltem az első napon, amikor már nem mentem be a bankfiókba. Más területre tévedni újdonság volt és reményekkel teli.

Hirtelen itt találtam magam egy 12 évig tartó súly-labirintus kijáratánál, kezemben a nagy kérdőjellel: akkor most mi legyen? A válaszokat hamar megkaptam. És valahogy egymás után fogtam meg az állomások kilincseit.

Újságíró, színész, közgazdász, bankár, orvos... ja és persze az éneklés is itt volt mindig. 6 szakma, ami teljesen eltérő egymástól. Ezek irányítottak 14 éves koromtól. Az írás mindig megmaradt. A bank mellett is. Nem blogoltam, hanem verseket és regényeket szövögettem 2017-ig. Azóta egyetlen sort sem írtam vers vagy regény karakterben, de vélhetően a blog át is vette a szerepet.

Ma rátaláltam egy 3 évvel ezelőtti versemre:


Bíborköd, vöröslő naplemente szakítja át az égi csipkét, ahogy játszik a nap.

Minden pillanat fülsikító morajként csap le az égi játékra, nincs vigasz.

Kell valami homályos emlékkép fátyolos tekintetemen, mert szerelmed becsap,

Átkozott Istenek játéka, ahogy a hangod emlékeimben sosem hallgatag.


Éget a napsugár minden szikrája pirosló arcom könnyeinek zuhatagán.

Vízesés ez, minduntalan sikoltoz a homokban, életünk közös sivatagán.

Hangod, akár a sziklákon habzódó víz, hömpölygő, fájó kiáltás, sosem vár.

Érinthettél volna forró ajkaddal, hogy a holdként válts engem minden éjszakán.


Nap, hold, csillagok, minden közös pillanat rólunk mesél az égbolton.

Te a Hold, én a nap, miért engedted, hogy higgyem az ámításodnak vakon.

Minden csillagom nyújtottam, hogy mutassa a mosolygó szempárt arcodon.

De te csak nevettél, elvetted az összes csillagom. És én csak hagyom.


Voltak olyan verseim, amelyeket egy tollvonással írtam. Csak jött és jött a szóáradat. Azok voltak a legszebb, legmélyebb verseim. Ha most kellene írnom egyett, mindenképp vissza kellene nyúlnom a szerelmi bánathoz, hogy olyan szerzemény szülessen, amit bátran mutogatnék másoknak. De valahogy nem érzek indíttatást. Talán később. Máshol jár az eszem. 2 éve úgy döntöttem, hogy 11 középfokú, iskolarendszerben végzett továbbképzés, OKJ képzés vagy felnőttképzés után diplomát is szeretnék.

Az egészségügyben. Úgy éreztem, ha komolyan akarom ezt, akkor komolyan kell pályát módosítani. Hiteles akarok lenni, tudásban is.

Ennek nehézségeiről nem igazán beszéltem nyíltan. Amennyire akartam ezt az egészet, annyira kőkemény és annyira megterhelő, amit persze a duciforradalom egésze nem lát. Mert nem 18 éves vagyok, akinek van megfelelő háttere és semmi dolga, csak a tanulás és nem is szakirányú másoddiplomát csinálok levelezőn, ami egybe vágna az elsőként választott pályámmal.

...Hanem egy felépített életet hagytam parlagon, hogy a 0-ról felállítsak egy teljesen másikat. Egyedül. Úgy, hogy az előbb vázoltam, milyen korábbi álmaim voltak, hát szóba sem került az életemben korábban az egészségügyi vonal. Közgazdász vagyok. Közgazdász aggyal gondolkodom. Excel táblákban, prezentációkban, word-ben, adatbázisban, számokban, függvényekben. Átállni egy laborelemzésre, egy mikrobiológia tanulmányra, egy biofizikai tételsorozatra, vagy épp az orvosi anatómiára és orvosi latinra, nem beszélve az élettanról... megmondom őszintén, hogy ez sokkal nehezebb, mint azt valaha képzeltem. Nem csoda, hogy ebben az elmúlt 2 évben mindenre volt idő, csak arra nem, hogy önfeledten blogoljak magamról. Ha volt 2 percem, akkor elővettem a 3D anatómia atlaszt és memorizáltam az izmokat, csontokat vagy lerajzoltam egy ízületet. Nem beszéltem erről a részéről, mert egyszerűen nem volt rá időm, vagy ha pici időm lett is, akkor aludtam. Ha tudtam, nap közben. Mert az utóbbi 2 évben kevés olyan éjszaka volt, amikor hajnal előtt le tudtam hunyni a szemem. Nagyon megrázó időszak volt a felkarműtétem is, amikor egy kb 2-3 hetes sebgyógyulás nálam majdnem 3 hónapig tartott a sebgyógyulási zavarok miatt és így jártam egyetemre, BKV-val napi 2 órát oda, napi 2 órát haza. Maga a tömegközlekedés borzalmas élmény volt nekem, miután 2011-ben megvettem az első saját kis autómat és az volt a közlekedési eszközöm. A műtét miatt nem tudtam vezetni, a sebekre vigyáznom kellett, maradt hát a 45 perces autópálya út helyett 3 átszállásos vonat és BKV körút 2 órában. Amit ott láttam, azt a koszt, azt a tömeget, kicsit kijózanítóan hatott rám. Milyen rég elszoktam attól az élettől, amikor még pályakezdő voltam és nagy álmokat szövögettem a 7-es piros buszon a Keletitől a Móricz Zsigmond körtérig. Teljesen átvette a hatalmat felettem az egész célfókuszom, újra "diák" vagyok, mégis önálló felnőtt nő, aki saját vállalkozást indított.

Az időmenedzsmentem felborult. Nem lett káosz, hanem priorizáltam a fontos és sürgős feladatokat a nem fontos és nem sürgősekkel szemben. A blogolás magamról és az érzésekről egyértelműen kiszorult a nem fontos és nem sürgős kategóriába. Rengeteg gondolat ezért bennem rekedt. Kimondatlanul. Pedig egyik fegyvere az életmódváltásnak a napló írás.

Amit leírsz, amit a papíron vagy a klaviatúrán visszaolvasol, annak varázsereje van. Visszavonhatatlan gondolatspirál az életünkben.

De mégis hanyagoltam, mert rengeteg új feladatot, új szokásokat és egy teljesen más életformát sorakoztattam fel a mindennapjaimba. Korábban csak a bank volt. Dolgoztam rendes munkaidőben, aztán otthon már nem kellett a munkával foglalkozni. Most a hátamra vettem egy második karriercélt és építgetem téglánként. Hogy ez az én igazi utam, nem kérdés. De azért messze van még a jövő.

Elhatároztam, hogy most, hogy már gyakorlatot szereztem újra a hatékony tanulásban, vizsgaidőszakban, vissza kell építenem saját magam is a blogolós életbe, mert nem veszhet el a lényeg: a történetem, ami sorstársakat vonzott az életembe. Soha nem éreztem azt, hogy elfelejtettem volna honnan jöttem, honnan indultam, de belátom, hogy az önmegvalósítás beárnyékolta a blog létezését. De ezen változtatok. Mert nagyon szeretek írni érzésekről, élményekről, behatásokról.