Újrakezdés - a ma ígérete

2018.04.03

Az evés egy élmény. Leginkább nyugtató, bánatűző, gondolatelterelő. Életünk minden pontján jelen van. Boldogságban önfeledten majszoljuk a ketchuptól maszatos arcunkat, szomorúságunk okán pedig nagykanállal falatozzuk a fagylatot, amit eláztatnak a könnyeink. Nem házasodunk, nem ballagunk, nem ünnepelünk evés nélkül. Vendégségbe, rokonlátogatóba, családi összejövetelre enni megyünk. Barátokkal, kollégákkal cukros "lattézunk" vagy sütizünk, pizzázunk. Valentin napon, születésnapkor, évfordulón vacsorázunk a szerelmünkkel. Buliból hazafelé "gyrosozunk", mozi alatt "nachosozunk", strandon lángosozunk, a majálison "sültkolbászozunk", a fesztiválon hamburgerezünk, a nyári melegben sétálva fagylaltozunk, csapatépítőn bográcsozunk, nyaraláson a helyi ételeket kóstoljuk végig. Nincs olyan szabadidős tevékenységünk, ami így vagy úgy, ne függene össze az étkezés örömével. Mert enni jó, enni finom, enni élvezet, enni kell. A hangsúly leginkább ezen lenne. Enni kell, mert testünk éltető energiája az étel. Mi mégis lelkünk érzelemvasútján zakatolunk, és morfondírozunk folyton azon, hogyan elégítsük ki étkezéssel összefonódó csillapíthatatlan vágyainkat. 

Amikor megéhezünk és elfalatozunk egy banánt, azt azért tettük, mert éhesek voltunk. Ha bekapcsolódik az étvágy, akkor a banán elfogyasztása után vágyakozunk még egy joghurtra vagy egy újabb darab édes banánra. Ha ebédidőben megéhezünk a munkahelyünkön, akkor azért eszünk, mert éhesek vagyunk. Ha felbosszant a főnökünk és idegesen előkapunk a fiókból egy dugi csokit, azt azért tesszük, mert érzelmeink által életre hívott agyi ingerek dolgoznak a hirtelen feltörő stressz levezetésén. Ilyenkor megterhelés éri a szervezetünket. Stressz esetén kétféle módon reagálunk a helyzetekre: vagy küzdünk és felvesszük a harcot, vagy menekülünk és eltűrünk helyzeteket. Ilyenkor a szervezetünk egy automatikus folyamaton megy keresztül. Először felkészül a harcra. Ha nem képes harcolni (például a főnökkel), akkor viszont a következő szakaszban megtűr, hiszen menekülni akkor és ott nem tudunk (nem mondunk fel hirtelen felindulásból). Ha ez állandósul az életünkben, vagyis a stressz krónikusan jelen van, akkor megjelenik számos fizikai, pszichés, mentális jel a kimerülés okán. A leggyakoribb tünetek: fejfájás, túlsúly, bőrproblémák, emésztési gondok, hormonális eltérések, koncentrációs zavar, döntésképtelenség, negatív énkép, ingerlékenység, lehangoltság, önbizalomvesztés, kimerültség, fásultság, kiégés, szorongás, depresszió, alvászavarok, kikapcsolásra való képtelenség, evészavarok.

A stressz észlelése a központi idegrendszerben történik. A központi idegrendszer riasztja a vegetatív idegrendszert és megkezdődik a hormonrendszer aktivizálása. A szervezet mindent mozgósít, hogy túléljen. A mellékvese és pajzsmirigy hormonokat termel, köztük a kortizolt. Ez egy küzdőhormon, amely a vércukorszintre állandóan hatással bír. Ha a vércukorszint emelkedik, akkor a hasnyálmirigy üzenetet kap arra, hogy inzulint termeljen. Az állandósult stressz miatt a sejtek elveszítik az inzulinérzékenységüket. Így alakul ki a legtöbb nőnél az inzulinrezisztencia. Az egyik bennünket leginkább nyomasztó stresszfaktor a testsúlyunk, a fogyókúra kérdése, amennyiben örökösen találkozunk az emiatt kialakuló negatív élményekkel. Pld: párunk piszkál, egészségügyi problémák lépnek fel, nem találunk ruhát magunkra, nehezebb az életvitelünk. A kövérség miatt kialakult belső gondolatok tehát állandósult stresszélményt nyújtanak. Mértéktelen szénhidrát fogyasztásunk egyébként is folyamatos inzulintermelésre készteti a hasnyálmirigyet, túlterheljük a májat, a zsírraktárakat. Az elhízásunkhoz pedig számos klinikai tünet betársul. Ekcéma, migrén, bulimia, reflux, epekő, zsírmáj, IR, diabétesz, menstruációs zavar, mozgásszervi fájdalmak, alvászavar, asztma, alvási apnoe.

Bármilyen meglepő is, a stressz önmagában nem ártalmas. Az hat negatívan, ahogyan válaszol a szervezet erre az ingerre, ahogyan megéljük azt. Minden ember egyformán tud megküzdeni valamilyen problémával. Első lépés a probléma felismerése, második a probléma meghatározása, harmadik a megoldás, előnyök és hátrányok keresése, majd végül döntünk. Ennek az eredménye a személyiségünktől függ. Érzelemközpontú gondolkodással bírunk. Az agyunk megpróbálja a negatív gondolatokat elhomályosítani. Ha nem vagyunk képesek egy problémára megoldást találni, akkor többféle stratégiával igyekszik minket a túlélésre ösztönözni.

  • Eluralkodik rajtunk az önsajnálat, a megoldás elmarad
  • Eltereljük a figyelmet: sporttal, evéssel, humorral
  • Bemenekülünk valami más elfoglaltságba: munka, bosszúállás vagy betegség, evészavar

A stressz helyezeteket nem tudjuk elkerülni. Szembe kell néznünk velük, de saját erőforrásainkra vagyunk utalva. Ez a fizikai állóképességünkhöz hasonlóan egy pszichés, mentális állóképességet követel tőlünk. Ez segít abban, hogy túléljünk egy stressz szituációt:

  • testmozgással
  • pihenéssel
  • értelmes elfoglaltsággal
  • önbecsüléssel
  • társas kapcsolatokkal
  • elfogadással
  • nézőpontunk megváltoztatásával
  • a nemet mondás megtanulásával

Nincs más megoldás, mint hogy utat kell törjünk magunknak a világban a saját felelősségvállalásunk érdekében.

Ezt számos módon meg tudjuk tenni:

  • Kizárjuk azokat az embereket, akik folyamatosan bosszantanak bennünket.
  • Meg kell tanulnunk nemet mondani és nem túlvállalni magunkat.
  • Az időnket jobban kell beosztani, hogy legyen időnk magunkra is.
  • Határidőket kell szabni magunknak feladatokhoz, hogy keretet adhassunk ezeknek.
  • Beszélgessünk másokkal, például közösségi oldalak csoportjaiban vagy barátokkal.
  • Tanuljuk meg belső pozitív hangunkat meghallani a negatívak helyett.
  • Saját hibáinkat ismerjük be és tanuljunk ezekből.
  • Változtassunk a céljainkon, ha azok nem megfelelőek.
  • Keretezzük át a gondolatainkat, gondolkodjunk másképp helyzetekről más szemszögből vizsgálva.
  • Hallgassuk meg a másik felet is probléma esetén.


Az agyunk minden képet eltárol. Ezeket sémákba önti. Van, hogy tévesen kódol. Ilyen téves kódolás az is, amikor stresszhelyzetben az étel utáni sóvárgást erősíti. Ő arra emlékszik, hogy minket az étel nyugodtabbá, higgadtabbá, fegyelmezettebbé tesz. Ezért igyekszik azt előidézni, hogy együnk. Ezért jelent megoldást a régi szokások megszüntetése és új szokások beiktatása az életünkbe, mert az agy képes arra, hogy újra értelmezze a képeket, és átírja azokat. Úgy működik, mint egy számítógép, amelyen nagyon sok felesleges dolog is van, ezért időnként nagytakarítást kell végeznünk, és új feladatokat kell adnunk neki. Ha állandóan az étvágy ad gátat a fogyáshoz, akkor rossz séma van elmentve számára a stressz kezelésére. Nincs más dolog, megfelelő koncentrációval átprogramozni az egész mentális létünket.

Az érzelmi evés különféle gátoló tényezők miatt alakul ki:

  • harag, düh
  • szorongás
  • türelmetlenség
  • hatalomvágy
  • elutasító magatartás
  • önmagunk alulértékeltsége
  • téves meggyőződések (ez az, ami a leginkább ártalmas a fogyókúránkra)
  • környezet túlértékelése
  • nem tudunk nemet mondani a családban, munkahelyen, barátainknak
  • megfelelési kényszer van mások irányába
  • hátra soroljuk magunkat mindenki után
  • hiszti, akaratgyengeség

Ha fogyásról van szó, legnagyobb hibánk mindegyik közül a téves meggyőződések bebetonozása illetve a türelmetlenség. Az emberek évekig túleszik magukat, hosszú esztendőkön keresztül növesztjük a zsírbödönt, majd, amikor szeretnénk a tehertől szabadulni, akkor azon pár hét alatt túl esnénk. Valljuk be, lefogyni sincs időnk! Ezért lassabb, egészségesebb és tudatosabb formáját csak akkor választjuk a fogyásnak, ha már a sokadik alkalom után belátjuk, hogy a divatos és hamis ígéreteket kiáltó alacsony kalóriás fogyókúrák nem adnak végleges megoldást. Ekkora az anyagcsere már teljesen fel van borulva, a zsírsejtek száma óriási, az életünk stressztől dagad, az izmaink merevek, vágyaink fakultak. Ennek következtében a szervezet optimális működésének helyreállítása akár 2-3 hónapot is igénybe vehet, mire ismét partnerként tekint ránk. Sanyargatjuk hetekig, majd túltápláljuk hónapokig. Szüntelen ezt a motorikus ismétlődést végeztetjük vele. Ne csodálkozzunk tehát, ha egy tervezett, élhető és tartós életmódváltásra nem reagál mosolyogva, könnyedén és dalolva. Már nem hisz nekünk. Annyiszor megígértük, hogy odafigyelünk, rendbe tesszük az életünket, és helyes életmódot választunk, de valamennyi alkalommal cserben hagytuk. Bőven van feladata, hogy méregtelenítse a májat, kitisztítsa a bélrendszert, mozgásra buzdítsa az izmainkat, és felélénkítse az érzelmeinket. De a testünk egy biológiai csoda. Bármire képes értünk, ha mi is hajlandók vagyunk viszonzásul megtenni a szükséges lépéseket:

  • helyes, tartós, élhető, tudatos és tervezett étkezési rendszer bevezetése
  • rendszeres, aktív és óvatos sportolás beiktatása
  • megfelelő mentális egyensúly helyreállítása (éndiő)
  • kontroll beillesztése (pld. közösségi csoportban publikálni a reformot)
  • megfelelő körülmények megteremtése (pld. orvosi kivizsgálás, szakember támogatása, hormonális egyensúly stabilizálása)
  • rendszeres pihenés ígérete (túlvállalás elkerülése, nemet mondás megtanulása, alvás)

Mi lehet a megoldás erre a folyton szűnni nem akaró akaratgyengeségre? Hogyan lehet ebből kilábalni? Az étvágy akár stressz generálja, akár motiválatlanság vagy célkitűzési probléma, mindig agyi ingerek játéka. Meg kell tanulnunk felismerni az érzelmeinket, azokat megélni és nem elnyomni. Számos technika létezik erre. 41 oldalt írtam ennek az életembe importálásáról. Legfontosabb eleme az, hogy nem találunk otthonra a testünkben, mert nem figyelünk a jelzésekre, és önző módon csak a pillanatnyi ingerek és vágyak uralma alatt élünk. Nem foglalkozunk a testünk nyomorával: az ízületek terheivel, az érrendszer szűkületével, a májunk túletetésével, a hormonrendszerünk stimulálásával, a pajzsmirigy és hasnyálmirigy kifárasztásával, a babavárási terveinkkel, a bőrünk vízhiányával, a fogaink épségével, a csontjaink stabilitásával, a rizikófaktorokkal. Mindig a holnap ígérete jelent kiutat abból, hogy ma még utoljára elhárítsuk a lelkiismeretünk szemrehányását. Az étel sajnos fontosabb, mint a saját életünk. Mindent alárendelünk. Kifogásként használunk akármilyen örömet vagy tragédiát. Boldogság, ha valamiben sikert érünk el, ezért jutalmazzuk magunkat étellel a kövérség ellenére. Mérhetetlen bánat egy haláleset a közvetlen szeretteink körében, ezért boldogságűző, örömfokozó édes önsajnálattal vigasztalódunk. Nem számít a ma kövér terhe, mert a holnap lehetősége mindaddig meglesz nekünk, amíg nem vállaljuk a következményeket. De egyszer el fog veszni a holnap. Késő lesz egy komoly betegség árnyékában életünkért könyörögni egy szirénázó autóban, mert túlnyomás keletkezett az érrendszerben. Egy pillanat alatt semmivé válik a holnap, az a lehetőségként előttünk álló jövő, ami valóban ott lehetett volna egy kiteljesedett életben. Pedig elérhető lenne, ha időben van bátorságunk szembe nézni a tükörképünkkel és meghozni a döntést! Azt, ami végre áttörést hoz.