Útvonalterv - komfortzónán kívül

A műtét óta a bal kezem még annyira "sérülékeny", hogy nem voltam benne biztos, képes leszek autót vezetni. Jövő héten egyetem, ezért tettem egy kört a lakóparkban, hogy lássam, mennyire fáj, kellemetlen a kormány tekerése, stb. A nagyjából 600 méteres kör alatt hamar kiderült, hogy ez egy lehetetlen küldetés, annyira feszíti a tekerés mindkét kezemet még - 3 hetes műtéti hegek, szétnyílt seb bal oldalon -, hogy ez bizony vezetésre nem alkalmas állapot. Csalódottan visszaálltam az udvarra az autóval, ami hetek óta árválkodik egymagában. Egy ideig még egymás nélkül kell élnünk. Nekem viszont be kell jutnom az egyetemre, így három megoldás jöhet szóba vésztervnek. Taxi,  rokoni segítségkérés, BKK. A lakóhelyem és egyetem között autóval nagyjából 45 perc, 1 óra távolság van, de a most kialakult M0, Csepel, Szigetszentmiklós útzavarok okán ez az út sajnos majdnem duplája. Kimenekülő utak mindegyike torlódik, élhetetlen jelenleg a korai kijutás a városomból bármely irányba. Egyedül a taxi jelenthetne a buszsáv miatt zökkenőmentes segítséget, de mivel Pest megye a kiindulási pont, nagyjából 10.000 Ft körüli menetdíjra számíthatnék oda. A visszautat is tekintve napi kb. 20.000 Ft-omba kerülne eljutni az egyetemre a jövő heti konzultációs időszakban. Mivel kényelmetlen a kezem, első gondolatom a taxi volt. Az, hogy valaki elvigyen, haza jöjjön, majd este is értem jöjjön és haza vigyen, 4 db utazást jelent, horror menetidőt és napi majdnem 200 km távolságot. Nem várhatom el egy családtagomtól se, hogy ezt megtegye értem. Taxiért nem fogok fizetni 120.000 Ft-ot egy heti iskoláért. Marad hát a BKK. Mivel Pest megye, ez sem annyira egyszerű.

Aki ismer, tudja, hogy én mániákusan NEM TUDOK ELKÉSNI sehonnan, annyira frusztrál a késés és időhiány gondolata, érzete, hogy kibillent az egyensúlyomból. Én érkezem miatt mindig mindenhová az elsők között. Inkább ott várok, mint hogy elkésve zilált vagy feszült legyek. Mivel ismeretlen helyre megyek, neki indultam hát ma egy próbakörnek. :D Az útvonal tervező oldalak számos alternatívát kijelöltek számomra BKK, MÁV vonalakon, 1,5 óra és 2,5 óra közötti menetidővel számolva ODA. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dél Pestről Újpest irányába eljutni, de a gondolat, hogy napi 3-4 óra közötti időt fogok utazással tölteni, nem lelkesít. Nem tudok mit tenni. Először a volán egy helyközi járatával jutottam el a Népligethez. Onnan pedig 2 további átszállással 1,5 óra alatt megéltem a pillanatot, hogy célfotót készíthessek.

Nagyon megörültem, hogy 1,5 óra alatt tényleg megtettem a távot, pár perc múlva már el is indultam haza. Jött is a villamos, gyorsan felugrottam már, majd 3 megállóval később a sofőr tájékoztatott mindenkit, hogy le kell szállni, mert ez a szerelvény most garázsba megy. Morogtam egyet, de nem teljesen értettem, ezért megkérdeztem egy leszálló hölgyet, hogy ilyenkor jön egy másik vagy most ez miért ilyen garázsba futó szerelvény volt?! Válaszolt is nekem rögtön, hogy jön a 14A. Megráncoltam a szemöldököm. 14A? Nem azon voltam eddig? Hát nem. :D Kiderült, hogy a 12-es villamosra szálltam, de annyira siettem, hogy felpattanjak, észre sem vettem, ROSSZ VILIRE SZÁLLTAM fel az iskolánál. Szerencsémre egy ponton azonos a 14A vonalával. Jót mosolyogtam magamon. Megérkeztem majd 10 megállóval később a Róbert Károly Krt. 1-es villamos vonalához, ahol felszálltam a szintén érkező szerelvényre. Amikor megláttam a feliratot már utazva, hogy a következő megálló nem az, ami nekem kell, ismét nevetésben törtem ki. Persze, hogy a másik irányú villamosra szálltam. Lepattantam, majd megvártam a helyes irányú 1-es villamost és végre visszaértem a Népligethez. 40 percet vártam, elindultam haza. Nagyjából tehát 3,5-4 óra utazásom lesz a következő héten - lévén, nincs autóm, ezt nehezített körülmények között, vélhetően hétköznap állva fogom megtenni. 7-8 éve már, hogy autóval járok. Nekem a BKK merőben komforton kívüli élmény, mert az autóm a második otthonom. Berendezve minden fontos kellékkel. A BKK járatain kicsit elveszett vagyok, kicsit szűz, kicsit hiányérzettel magam körül. Nincs mögöttem a vésztartalék 2-3 pár cipő, a papírzsepik, a fésűk, a hullámcsatok és sos hajgumik, a rágó hegyek a kis fakkokban. :) Mivel nem Budapesten élek, de ott tevékenykedek, nekem autó nélkül nincs élet. Most viszont rá vagyok kényszerülve a tömegközlekedésre. Aztán ki tudja. Lehet, annyira visszaszokom, hogy lesz még BKK utazásom. :)

A Volán busz viszonylag kisebb, ezért munkanapokon esélytelennek látom, hogy a fél órás utat ülve tegyem meg és ilyen karokkal nem esik jól a kapaszkodás. Úgy gondoltam, megnézem a MÁV járatait is, mert Ferencvárosra indul a városomból vonat és az is arra a villamos vonalra visz, ami nekem kell. A vonaton vélhetően könnyebben le tudok ülni. Elmentem hát Apukámmal a helyi vasútállomásra. Első blikkre a "Mi kis falunk" jutott eszembe, retró, régi és elhagyatott vasút. Pénztár nem volt nyitva, a peronra érve csak a fűszálakat ringatta a szél. Apukámmal egymásra néztünk és már itt nevettünk. Tudom, hogy jár itt a vonat, mert hallom az udvarunkról naponta többször a távolból. Jobbra néztünk, egy törött üvegű FŐNÖKIRODA feliratú szoba volt nyitva, apukám aranyosan megbökött: "Menjél oda, kérdezd meg, jár-e itt a vonat...". Odamentem, a kedves férfi - nem jöttem rá, hogy pontosan milyen titulussal ül ott - éppen lakmározott. Megérdeklődtem, hogy valóban megy-e Ferencvárosba vonat reggelente. Kérdésemre, hogy melyik vágányról szokott menni, azt a választ kaptam: "Forgalomfüggő. Ha nincs itt semmi gebasz, akkor általában a középső vágány a nyerő...". Vissza kellett fognom magam, apukám szemében láttam magam mögött a vigyort. Félve kérdeztem meg, hogy hol tudok jegyet venni. Az érkező válaszra már nehezen tudtam mosoly nélkül reagálni: "Mostanában nem igazán szokott nyitva lenni, mert megfáztak a lányok...". Nem tudtam eldönteni, kapok-e majd érdemleges választ arra, hogy akkor vajon hol tudok jegyet venni, de kiokosodtam, hogy ezekben a helyzetekben a kalauz elnéző és nála is lehet vásárolni menetjegyet. Apukám még feltett egy kérdést mögém lépve, itt már annyira nevetnem kellett, hogy nem is emlékszem, mi volt a kérdés, de a válasz azóta is bennem cseng: "Én sem tudhatom mindenre a választ..." - mondta a kedves fiatalember. Illedelmesen megköszöntem a tájékoztatást, majd az egész utat haza felé végig nevettük, azt gondolom, hónapok óta nem nevettem ilyen jót. Annyira bájosan édes volt a fiatalember és annyira hiányzott már nekem, hogy egy kis bohózat is felvillanyozza a napjaimat.

Remélem, valóban indul hétfőn reggel vonat Ferencvárosba. :)