Változni akartam  

2019.10.07

| Változni akartam |

Az áttörés, amire mindenki vár!


Emlékszem a napra, ami mindent megváltoztatott. 2016. őszét írtuk. Egy tehetségkutató műsor élő felvételén ültem egy kereskedelmi csatorna stúdiójában. Erről már többször írtam, de sokszor szóba hozom, mert határozottan az volt az első löket az igazi változni akarás útján. Hatalmas élmény volt a reflektorok fényében végig hallgatni és nézni egy ilyen énekes produkciót. Annál kevésbé volt jó érzés viszont otthon, másnap megnézni a rögzített műsort, s látni benne magamat. A kövér lányt, aki ott ül a nézőtéren, szemében az élmény adta csillogás, de arcán az élet fájdalma. Akkor már 11,5 éve volt téma a kövérségem, a testem és lelkem torzulása, amit az étel és a hozzá fűződő viszonyom okozott. Annyian mondták, annyiszor óvtak és figyelmeztettek, hogy egy lavinán csúszok egyre mélyebbre, de belső lázadásként éltem meg az örökös "bántást", minden jó szándék és féltés ellenére. Mert sosem akartak engem szándékosan sírni látni a szüleim vagy a barátaim, csak segíteni szerettek volna. De nem tudtak. Hogyan is lehetne segíteni egy ételfüggő, kövérségi depresszióban mélyre süllyedt emberen, aki tudja, hogy változnia kellene, de nem tud vagy nem akar. Mindig tisztában voltam azzal, hogy a mérleg mit mutat, de nagyon-nagyon sok időnek kellett eltelnie, míg igazi pofoncsapásként egyszer csak megláttam magam kívülről. Egészen addig a pillanatig nem éreztem, hogy küllemre tényleg annyira nagy  a gond. Az ember másképp látja magát a tükörben, mint ahogyan a kívülállók. Ez pszichés is. Legalább is én mindenképp úgy éltem ezt meg, hogy nem láttam magam annyira kövérnek, mint amilyennek beállított  a környezetem. Fájt, sértett mások véleménye, s minden párkapcsolati és egyéb nehézség ellenére folyamatosan toltam a képzeletbeli órám mutatóit a "majd holnapra". Mert a holnap mindig ígérgetett egy lehetőséget, ami felmenti a jelen pillanatot a komoly elhatározás alól. Ma még megtehetem, hogy eszem, mert holnap is lesz esélyem elkezdeni. Így haladt el mellettem az élet, kövéren, egyre csak hízva...

Extrém kövér lány voltam, de az üzletasszony "imázs" a csinos szabású kosztümök alatt eltakarta számomra a mások által szemmel láthatóan egészségtelen, borzalmasan kövér testemet. És csak otthon, hálóingben vettem észre a testemre rakódó zsírtömböket az 58-os méretű, Bridget Jones hájleszorító bugyik nélkül.

2017-ben találkoztam először egy internetes cikkben egy érdekes megközelítésről a várható megélt életkort illetően. A nagyon egyszerűnek tűnő mozdulat végrehajtása meghatározta, hogy egy ember milyen egészségügyi állapotban van és ennek köszönhetően vajon milyen élettartamra számíthat. Poénból próbáltam ki, mert bár tudtam, hogy én nem vagyok képes ezt kivitelezni, gondoltam, nevetek egy jót és még videóra is veszem. Álló testhelyzetből le kell ülni, s fel kell állni a kezünk segítségének igénybevétele nélkül. "Hülye vagy, én se leülni, se felállni nem tudok így...." - gondoltam nevetve, majd elővettem a torna matracomat. Nem tévedtem, csak félig. Mert képes voltam kéz nélkül a földre kerülni, gyakorlatilag leülés helyett hátra billenve a földre huppantam, de onnan így felállni lehetetlen küldetés volt.

A videóból képernyő fotókat készítettem, mert nehezen hittem el, hogy így nézek ki. Percekig csak meredtem a felvételekre és 2 dolog szúrt szemet. Egyrészt a kiskutyám, aki áhított szeretettel nézte végig, ahogy "szerencsétlenkedek", meg sem mozdult, csak nézett. Amikor már ültem, azt a kis buksit, ahogy engem bámult, sosem tudtam kitörölni az elmémből. Egy szeretet gombóc fekszik egy halálba tartó, extrém kövér ember mellett, aki nincs tudatában annak, hogy milyen nagy a baj.

Másrészt az rúgott oldalbordán, hogy ki ez a nő a képen. Mert nem én vagyok, ez egészen biztos. Én nem lehetek ennyire kövér, ennyire eltorzult, ennyire beteg, ennyire tragikus állapotban. Pedig én voltam. Harmincas éveim elején.

Az a szomorú, hogy ez már a tehetségkutató felvétel után hónapokkal történt. Pedig már ott is láttam magam a műsorban, de nem csapdosta meg a hátamat annyira a düh, mint néhány hónappal később a leülős cikknél. Sorra vettem a lehetőségeimet, mert annyira mély ponton volt az életem a kövérség miatt, hogy azt gondoltam, vagy meg tudom ezt oldani egy utolsó eséllyel, vagy itt az ideje belátni, hogy nem bírom ezt a lelki terhet és képtelen vagyok ellenállni az evésnek. Ételfüggő, depressziós, stresszevő, érzelmi evő voltam egy nagy sor önámító kifogással előttem és mögöttem. Addig a napig, amíg meg nem láttam magam azon az estén, hálóingben a nappalimban elterülve, nem vettem tudomásul azt, hogy mennyire homokba dugom a fejem.

Ekkor született meg a naplóírás gondolata. Írni mindig szerettem, verseket és regényeket, gondoltam, itt az ideje, hogy hasznos és értéket teremtő írásokba kezdjek, amik előrébb viszik a küldetésemet és a célomat. Itt még egy kezdő életmódváltó voltam, akinek fogalma sem volt arról, mi a helyes irány. Ezért ennél a pontnál még csak kerestem a jó megoldást és a következő 6 hónap tulajdonképpen egy kísérletezéssel telt, amiben elértem bizonyos eredményeket, de nem azzal a módszertannal, ami végül igazi eredményt hozott tartósan. Látva magam a képeken, kérdés sem volt, hogy komoly orvosi segítséget kell kérjek - ezt gondoltam első körben. 5 orvosnál jártam. Végül egyikük instrukcióit sem tudtam befogadóvá tenni, mert mindannyian csak ugyanazt szajkózták: egyek kevesebbet és mozogjak többet. Sarkalltak 1000-1200 kcal-s étrendekre, 160g diétára, minden protokoll szerű javaslatra, ami csak arra volt jó, hogy folyamatos kudarcok érjenek. És mindegyikük írt fel receptre gyógyszert. Sosem éreztem, hogy az embert és a fogyni vágyó lányt látják bennem, csak egy futószalagon érkező újabb páciens voltam, akinek a sablont darálták le. Kaptam egy kiváltandó gyógyszer receptet, s ezzel meg is volt oldva a probléma általuk. Ezért döntöttem úgy, hogy a "kezembe veszem" a tudást, hogy én magam tudjam magamra szabni a legjobb módszert. Paleóztam, voltam vegán, vegetáriánus, glutén és tejkerülő, és mindnek az lett a vége, hogy megrekedtem a fogyásban. A vegán életforma volt a legsikeresebb projekt, de nem meggyőződésből csináltam, hanem fogyási céllal és hamar beleütköztem a hiánytáplálkozás falaiba, hiszen nem szakértelemmel csináltam és nem is éreztem, hogy ez a legjobb a testemnek. Nem érzem kudarcnak egyik próbálkozásomat sem.

Megtanultam az üzleti életben, hogy a kudarcok nagyon fontosak, mert szűkítik a lehetséges megoldások körét. Így, ami nem vált be, kihúztam a listámról, mint járható út, s mentem tovább. Az irányítást akartam birtokolni.

Januárban kezdtem neki és nyáron jutottam el arra a pontra, hogy iskolapadba ülök. Így hiteles dietetikus és táplálkozástudományi szakemberek magyarázták el a valós és tartós fogyás titkát. Ez lett végül a korona a próbálkozásaimra. Mert végre megértettem, hogyan működik a táplálkozási rendszer. Innentől kezdve a létező összes könyvet és e-könyvet megszereztem, ami a fogyással és a test működésével foglalkozik. Külföldi publikációk után kutattam és kiutaztam az USA-ba is több ilyen témájú kurzust elvégezni. 2 éven át töltöttem a nyarakat a tengerentúlon. Mindent ez alá rendeltem. Tudni és érteni akartam azt, hogy onnantól kezdve mi történik, hogy az ételt a számba veszem. Mindent tudni akartam a hormonokról, az endokrin rendszerről, a hormon rendszerről, az emésztő rendszerről, a tápanyagokról. S ez vezetett el végül az orvosi egyetemi képzés tantermeibe. Közben megjártam 2 fitnesz iskolát, az első tanévben még nem álltam készen az edző képzésre, a másodikban már igen. Bár nem szeretnék ezzel foglalkozni hivatásszerűen, de a testedzés tekintetében is saját tudással akartam rendelkezni, ezért végig csináltam a képzést és mindet megtanultam az edzőtermi edzésekről, az izmokról, a sporttáplálkozásról, az edzéstervezésről. Csak az hiányzott, hogy a lelkemmel is tudjak foglalkozni, hiszen az érzelmi evés és ételfüggőség keresztmetszete roncsolta a fogyási terveimet. Ezért lettem life coach. Nehéz időszak volt, mert egyszerre csináltam több képzést, s volt amikor 7-ből 7 napot töltöttem heti és hétvégi képzéseken. Szintén saját fejlődésem érdekében, minden fáradtságot háttérbe helyeztem. Nem számított más, csak én. Mindent magamon teszteltem, magamon tanultam meg, magamon értettem meg és önmagamon fejlesztettem ki. S ebben a 2,5 évben leadtam testsúlyom felét. Túlestem egy testrekonstrukciós műtéten is. Igen, egy extrém test ilyen szintű elhanyagolása magától értetődően hordozza a jövőképet a "rongybaba" testről. De inkább ez, mint a hátrahuppanó földre ülés egy életen át.

Mindent tudok a kövérségről. Lelkileg, fizikailag, egészségügyileg. És mindent megtanultam, amivel ezen változtatni tudok.

Az áttörést mindenképp az hozta, hogy ebben az egyszerű mozdulatsorban nem akartam elhinni, hogy ez tényleg én vagyok. Belegondoltam, mi vár rám, ha harmincas éveim elején ilyen az életem. Minden az ételről szólt a munkámon kívül. Folyton éhes voltam, szűnni nem akaró éhséggel, cukor iránti éhezéssel, falánksággal, étvágy rohamokkal, borzalmas adag ételekkel. A bőröm száraz és gyulladt volt, az emésztésem nehezebb volt, a menstruációm rendszertelen volt, inzulinrezisztens lettem és magas vérnyomással küzdöttem.

Hormonális testtípusom és anyagcsere típusom miatt mindig is pufók voltam, az is leszek, s nem kergettem magam hiú ábrándokba. Fel voltam rá készülve, hogy ez egy hosszú évekig tartó harc lesz, mire az extrém kövér, puha testemből egy feszes és csinos külsőt varázsolok. Nem csak ruhában. Ruha nélkül is el akarom érni azt, amiről korábban azt hittem, hogy lehetetlen. Lefogyni sem tudtam sokáig, mégis sikerült egy emberi formát visszanyernem. Nagyjából 3 évembe telt és nem félek a következő 3 évtől sem, hogy ebből az edzőteremben egy olyan formát hozzak ki, amire mások is azt gondolnák, hogy elképzelhetetlen.

Tudom, hogy nem létezik lehetetlen. Amikor elindultam az úton, végig gondoltam, mit jelent nekem az étel. Tulajdonképpen mindent jelentett. De el kellett határoznom, hogy nem lehet fontosabb az életemnél. Van egy célom és azt csak akkor fogom elérni, ha mindent a gyökerénél fogva írtok ki régi életemből. Hosszú évekig nem tudtam farmert felvenni, mert az 56-os méretek sem voltak már jók rám. Annyira túlmentem egy fizikai határon a testsúlyommal és kövérségemmel, amin kevés ember engedi magát átlépni. Nekem sikerült teljesen elveszni ebben a kövérségi útvesztőben, és tényleg egy reménytelen eset voltam 12 éven át.

Ahhoz, hogy meg tudjak változni, több, összetett tényező is kellett:

  1. Be kellett fejeznem a mértéktelen zabálást!
  2. Élhető, fenntartható, megvalósítható módszertant kellett ehhez keresnem!
  3. El kellett határolódnom a sablon diétáktól, az 1000-1500 kalóriás fogyókúráktól és étrendekről, amelyek csak tűzoltásra jók!
  4. Meg kellett ismerni önmagam, a környezetem, a céljaim, a motivációm, s az időm megfelelő menedzselésének fortélyait!
  5. Nemet kellett mondanom a csodabogyókra, táplálékkiegészítőkre, étkezést helyettesítő porokra és shake-ekre, melyek értelemszerűen pont azt a tényezőt lehetetlenítik el, hogy fenntartható, hiszen ezeket a végtelenségig használni nem lehet és beláthatatlan egy extrém kövér testre gyakorolt hatásuk hosszú távon! Nem mellesleg vagyonokat költeni rájuk sem túl takarékos.
  6. Véget kellett vetnem a mozgásszegény életmódomnak és kínkeserves, fájdalmas első lépéseim után ma már 2,5 órát is képes vagyok egyhuzamban gyalogolni, kifejezetten erős izomzatot építettem és nagyon jó állóképességet fejlesztettem a nulláról. Kezdő 90-100 közötti nyugalmi pulzusom ma már 60-65 között van.
  7. Tudatos tervezést kellett beépítenem az életembe és ebben zéró toleranciát engedek elhajlani, mert megtanultam, hogy az egész rendszer kulcsa a tervezés, a felkészülés, a biztonságos keretek közötti egészséges életmód.
  8. Rendszert építettem. Bebetonozott sarokpontokat állítottam fel az egészséges életmód javára, azaz nem a kényelmes tevékenységek mellé tervezek, hanem az életvitelem egészségvédelmi funkciói köré csoportosítom az egyéb dolgaimat. Tehát nem marad ki edzésem, nem marad ki előre főzés, nem rakom el a konyhamérleget. Nem adok esélyt annak, hogy a tudatosság kiosonjon az életemből.
  9. Mérföldköveket állítottam. 90 napos blokkokra osztottam a céltáblámat, s ezeken belül állítottam fel célterveket (vállalásokat), amelyeket nyomon követek és beavatkozok, ha kell.
  10. Rendszeresen foglalkozom azzal, hol tartok időarányosan a terveimben, mert csak így tudom kontrollálni azt, hogy ne a lustaság vagy az elhajlás győzzön, hanem a céljaim.
  11. Megtanultam nem félni az ételtől, a szénhidráttól, amit egyébként a legtöbb szakember igyekezett kiirtani mellőlem - de nem engedtem.
  12. Folyamatosan fejlesztem magam, olvasok, főleg külföldi szakemberek munkásságát, blogjait, instagram és youtube fiókjait követem és inspirálódok belőlük. Hiteles, eredményeket elérő emberek adnak erőt abban, hogy közéjük tartozhatok hosszú távon.
  13. Tanulok a hibáimból. Sosem bántom magam, ha épp nincs kedvem valamihez, mindig megkeresem az okokat és adok magamnak időt a "hisztire", hogy aztán lecsendesedve nekilássak a feladataimnak.
  14. Nem vagyok szuperhős, így nem rendelkezem átlag feletti akaraterővel. Nagyon sokáig voltam halogató, önámító, így pontosan ismerem az összes kifogást. Szorgalmat és céltudatosságot tanultam. Megértettem, hogy a célomért küzdeni kell.
  15. Megértettem, hogy a célom nem lehet kevésbé fontos, mint a pillanatnyi vágyakozás a tartós bűnözésre. Egy-egy olyan étkezés vagy élmény már nem billent ki, ahol az élvezet is szerepet játszik. Eszem édesanyám süteményéből, megiszok egy cukros lattét a barátnőmmel, nyaraláskor eszem a tradicionális ételekből. De mindig tudok nemet mondani a mértéktelenségre és mindig van újabb lendületem visszatérni akár még aznap a helyes irányba. Például a sportot sem hanyagolom akkor, ha épp tudom, hogy egy családi ebédre és megyek és eszem a tipikus húsleves, rántott hús, palacsinta menüből. Az "úgyis mindegy ma már" számomra nem létezik többé. Heti minimum 6 edzésem van egyetem és munka mellett.
  16. Saját módszertant fejlesztettem ki a kalória és makró számolgatás leegyszerűsítésére 2018. augusztusára. Ez annyira megkönnyítette a saját fogyásomat, hogy többé nem éheztem, nem koplaltam és pofon egyszerűen tudok egy étrendet összeállítani 400 féle élelmiszerből. Ezt ültettem át az életvitelprogramomba is.


Túl egy fájdalmas és sebgyógyulási zavarral átvészelt felkarplasztikán és majdani hasplasztikára várva ma már teljesen más életet élek. Korábban csak álmodtam a 2 számjegyről a mérlegen. Extrém hájtömb volt a testemen, amit láttam és tudtam, de valamiért elfogadtam. A döntést pedig addig halogattam, amikor már visszafordíthatatlan károkat okoztam. Pedig sokkal korábban jóval kevesebb következménnyel le tudtam volna fogyni. Újra tudok járni tűsarkú cipőben. És 40-es nadrágot hordok az 56-58-as helyett. Cél a 36-38-as méret műtéteim után. Lehet, hogy combnál sem úszom meg, de adok egy esélyt a kemény edzéseknek is. Újra hordok farmert, és tudok normális méretű ruhákat kínáló üzletekben vásárolni. Évekig csak molett webáruházakból öltözködtem 6XL-es ruhákból.

Nagyon sokan kérnek tőlem tanácsot arra vonatkozóan, hogy mit tegyenek az életmódváltásuk startvonalán. Az biztos, hogy célok és tervezés nélkül belevágni felesleges. Egyéni programra van szüksége mindenkinek, hiszen minden életvitel és személyes demográfiai adat eltérő, ahogyan a hormonális háttér is. Az egész folyamatban a főnök a vegetatív idegrendszer, beosztottja a hormonháztartás és testünk autópálya szerű útvonalában a hormonok és sejtek működtetése révén a szervezet az egyensúlyra szeretne törekedni. Baj akkor van, ha a helytelen életmód miatt sérülnek folyamatok és borul a tökéletesen működő rendszer. Mert ebben sajnos minden mindennel összefügg. Feladat az, hogy az egyensúlyt visszaállítsuk és ebben nagyon fontos szerepe van a tápanyagoknak (szénhidrátok, fehérjék, zsírok), a mikrotápanyagoknak (vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok), a tiszta víznek, a helyes makrótápanyag arányoknak és az energiamérlegnek. Helyes táplálkozási rendszer bevezetése nélkül a fogyás lehetetlen, mert semmi sem kompenzálja az idegrendszer és hormonrendszer táplálását hasznos tápanyagokkal. Az egészséges fogyás kulcsa az egyéni sejtszintre beállított életmódrendszer: étkezés, mozgás, mentális utazás.

Túlgondoljuk néha. És hajlamosak vagyunk siránkozni, beletörődni, megalkudni. Ha nem tudjuk, hogyan csináljuk, mi lenne számunkra megfelelő, akkor ne sajnáljuk rá az időt, a pénzt, a tv-nézős perceket. Keressünk megoldást, életmódprogramot, edzőtermet, kiutat. Nagyon sok ember rövid idő alatt, kevés energia ráfordítással nagy eredményeket szeretne elérni. Ez a hozzá állás kudarcra van ítélve. Az egészséges és tartós fogyás csak kiegyensúlyozott, élhető, hosszú távon végezhető módszerrel lehetséges egy extrém kövér ember esetén.

Egy duci lány a saját démonjaival kell megküzdjön, ezt én is alátámasztom. De ezek a démonok sokszor csak abban a világban kísértenek igazán, ahol még nem elég fontos a célunk. Ahol még csak tapogatózunk a sötétben, változni akargatunk, csinálgatjuk, de nem adunk bele igazán mindent. Erre nagyon jó példa az étkezésen túl a sportolás is. A fizikai tűrőképesség sok esetben jelentősen túlmutat azon, amire mentálisan vagyunk képesek. Azaz fejben akadályozzuk a fizikai határokat. Egy fogyás realty-ben hallottam először ezt a mondatot: "A tested bírja, csak az elméd fárad". Ez azóta minden egyes napom jelmondata, amikor az edzőcipőt a lábamra kell húzni. Mert vitathatatlan tény, hogy aki nem születik bele egy sportos életbe, annak kínkeserves az összes első lépés és erre halmozódik rá a lustaság is. Egy duci ember kényelmes, teste elhanyagolt az izmokat és csontokat illetően, állóképessége pedig legtöbbször rettenetesen gyenge. Ezért a gyaloglás is megterhelő. Persze, hiszen saját testsúlyt is cipelni kell a lábaknak. De amikor valaki azt mondja, hogy nem tud gyalogolni, mert fáj a lába, annak az esetek túlnyomó részében nincs fiziológiai a valóságalapja. Természetesen vannak valós kivételek, amikor már komoly ízületi és sérv bántalmak állnak a háttérben, ahol gyógytornász segítsége kell. De egy olyan esetben, ahol a fájdalom a kövérség velejárója, fokozatosan felépített edzéstervvel és próbálkozással ez hétről hétre és hónapról hónapra kimozdítható a semmittevés állapotából. Azért fáj, mert az izmok, csontok, ízületek nincsenek hozzászokva a terheléshez és a szimpla gyaloglás is megterhelő. Nem kell nekem bemutatni azt, hogy csupán gyaloglás miatt hogyan tud fájni egy derék, ami a lógó és terjedelmes has miatt van. Első sportolási próbálkozásaimkor nem tudtam egybefüggően lesétálni 600 métert.

Nagyon könnyű választani a pihenést, a tv nézést, a lustaságot. De ha tényleg komoly a probléma, 30-40+ kg nehezíti a testünket, akkor egészségügyi állapotunk is jelentősen romlik. Ha pedig átlépjük a 100kg-ot, minden sokkal élhetetlenebb testmozgás és maga az élet szempontjából is.

A sport sosem volt aktív része az életemnek, s már sokszor kimondtam félelem nélkül, hogy nekem eufóriát nem okoz. Nem születtem sportembernek. Ettől függetlenül tudom azt, hogy a céljaim és testkép álmom miatt elengedhetetlen az ebben is mutatott aktivitás. Nem kérdés, hogy ebbe is rengeteg időt és energiát kell fektetnem. Ezért 1 hét távlatában a 6 edzést tartom. A legjobb része az, amikor levehetem az edzőcipőt, de ezzel együtt enyém a büszkeség is, hogy ma is megcsináltam.


100+ kiló felett minden fogyni vágyó keressen komplex programot, mentort, mert megfelelően irányzott kontroll nélkül nem lesz képes ezt végig csinálni. 100+ kiló felett nem egyszerű energiamérleg probléma van, hanem súlyos anyagcsere zavar, hormonális eltolódás, s az esetek többségében felborult bélflóra. Nem mehet minden fogyni vágyó ember orvosi egyetemre, edzőképzésre, pszichológiát tanulni teljes értékű tudásért, így ha tényleg minden komplexitást is kölcsönző életmódreformra van szükség, akkor azért mindent meg kell tenni, minél előbb. Sajnos, minél később kezdi el az ember, annál nehezebb változtatni a szokásokon. Főleg azokon, amelyek rutinból berögzülten uralják az életünket, mint pld. az esti evés vagy a stressz evés és a falásroham. Ha a tünetek már jelen vannak (nagy mértékű elhízás; hormonális problémák - Ir/PCO/PCOS/PM gondok; emésztési nehézségek; fejfájás; állandó éhségérzet; bőrproblémák; ételallergiák; intoleranciák; puffadás; gázosodás; hasmenés vagy székrekedés; menstruációs gondok, cukoréhség, állandó éhség falásrohamok), akkor a szervezet egyensúlya felborult és az egészségügyi károsodás elindult. Ha a hormonok nem tudják rendeltetésszerűen ellátni a feladataikat, akkor előbb vagy utóbb megjelennek a keresztbetegségek.

Egyetlen életünk van, amit kiteljesedve, szabadon kell leélni. Az ételtől függve a szabadság joga elvész, s amikor az esti túlevés, az örökös feladás, a folytonos fogyási képtelenség/megrekedés nehezíti a terveinket, a boldogság és kiegyensúlyozottság is megszűnik. A példám intő okulás lehet bárki számára, hogy nem érdemes addig a pontig eljutni, ahonnan már csak évek alatt lehet visszafordítani az állapotot olyan maradandó hegekkel, amelyek egy egész életen át nyomot hagynak. Lehet, hogy a testrekonstrukciós műtétek révén visszakapom a testemet, de hegeim sosem felejtik el felhánytorgatni számomra a hibás döntéseket. Soha nem késő elkezdeni, de minden későbbre halasztott ez irányú cselekvés időhúzás és értelmetlen, elvesztegetett idő. Ha tehetném, hogy visszamegyek az időben, sokkal hamarabb megállítanám a vesztembe rohanást. Én meg tudtam változtatni ezt az állapotot, de csak egy buta internetes cikken múlott, hogy elkezdem-e magam tényleg extrém kövérnek látni vagy egy álomvilágban kergetem tovább a kalóriatornyokat. Nagyon sok időmbe és áldozatba került eljutni arra a szintre, hogy egyáltalán állva maradjak ebben a küzdelemben és ne legyen ismét feladás a vége. Voltak rendkívüli mélypontok, amikor kerestem az okokat a mérlegen látott kevésbé vonzó eredmények miatt 100%-os életmódváltás alatt. Sok csalásmentes és rettentően izzasztó hét telt úgy el, hogy alig fogytam. Egy dolgot csináltam teljesen másképp, mint azelőtti feladásaimkor. Megfogadtam, hogy minden stagnálás és nehezítés esetén is kitartok a módszerem mellettem és nem fogom többé meglengetni a tűzszünet zászlaját.

Ingyenes 188 oldalas könyvemet és a módszeremet itt találod