Személyes napló

Duciként be kellett látnom, hogy a mozgásszegény életmód nem támogatja fogyási céljaimat. Természetesen ezt külön "tájékoztatás" nélkül is tudtam, de igyekeztem eltessékelni magam elől ezt a kérdéskört, ameddig csak lehetett.

Március 11-én este átszeltem a várost. Budapesten, a Pesti alsó rakparton ültem a kormány mellett késő este. Nagyon sokszor autóztam végig ezen a vonalon nappal, munkahelyem és lakóhelyem között, de a szürke hétköznapok forgatagában soha nem tulajdonítottam jelentőséget annak, ami körülvesz. 22:00 óra után szinte kihalt volt a Duna mentén ágaskodó...

Március 6-a. Életem első nyilvános platformja a történetemről és arról, mit érzek. 90 percen át beszélgettem Szily Nórával és a programom endokrinológus orvosával a kövérségről, a miértekről, a kiútról. Beszélgettünk, 90 perc volt az életemről, de a mögöttes 14 év küzdelme nem kiáltható ki magamból 1,5 óra alatt, így bőven van még mondanivalóm....

Emlékszem, mennyire nehéz volt szembe nézni azzal, hogy az, aki vagyok, már nem az a szép lány, aki évekkel ezelőtt volt. Eltorzult a testem, eltorzult vele együtt az egész személyiségem.

Bármiről lemondok. A csokiról, a fehér kenyérről, az összes finom sajtról, a jégkrémről, a pudingról, túró rudiról, tényleg bármiről..... de a zéró kóla az marad. Nem tudok nélküle élni. Bár az egy érdekes felvetés, hogy nem tudok vagy nem akarok zéró coca cola nélkül létezni. Hm...