Karplasztika történetem

Az a fajta lány vagyok, aki a 38-as mérettől az 56-osig mindenféle ruhát tart a szekrényében testsúly zavarának tévedései miatt. Az a fajta fogyókúrázó voltam, aki bevásárolt előre a szép ruhákból, "majd belefogyok" ígéretekkel. Az a fajta önámító voltam, aki ezekbe a ruhákba soha nem fogyott bele végül, de időről időre gyönyörködött bennük és...

Eltelt egy hónap a műtétem óta. Szinte el sem hiszem, hogy ennyire telik az idő. Nekem ez az 1 hónap jóval hosszabbnak tűnt mentálisan, mint életem bármely 1 hónapja. Már szinte nem is emlékszem a műtőben töltött pillanatokra, rendkívül távolinak tűnik az egész. Nem is tudom felidézni hirtelen, hogy mikor öltött ki a fejemből az operáció gondolata,...

Eltelt már három hét a műtétem óta és azt gondoltam, a nehezén túl vagyok. Tévedtem. Bárkinek, bármit is mondtam korábban arról, hogy ez nem is annyira vészes, innen üzenem, hogy csendben tűrök, de visszavonok minden olyan irányú kijelentést, amit korábban mondtam. Ez sokkal nehezebb, mint azt én gondoltam, éreztem. 2. hete pihentem már otthon,...

Már a kórházban tudatosult bennem, hogy két oldali felkarműtéttel nem tudom elvégezni a dolgomat a mosdóban rendeltetés szerűen, így meg kellett tanulnom kádban tisztálkodni. Ez egy felnőtt, önálló embernek nagyon idegen és fárasztó. Mivel nagyon sokat kell inni a trombózis elkerülése és a hidratálás miatt is, ezért nagyjából 45-50 percenként...

A Nemzetközi Esztétikai Plasztikai Társaság (ISAPS) 2014-es jelenleg rendelkezésre álló nyilvános adatai alapján 23 millió plasztikai műtétet végeztek 2013-ban, 87%-át nőkön. A szám évről évre emelkedik. Leggyakoribb az emlő nagyobbítás, ezt követi a zsír leszívás. Magyarország az élbolyba tartozik, 1 főre eső plasztikai beavatkozások tekintetében....

Hol is kezdjem. Magától értetődő, ha az ember testrekonstrukciós műtéten gondolkodik, akkor ennek előzménye egyértelműen a test agyonszekálása, a körvérlét megélése és az azzal való leszámolás harca. Legtöbbször. Most vonatkoztassunk el azoktól az esetektől, amikor valaki szép testéből még szebbet szeretne és emiatt például egy cici varázslatra...